Sportfoglalkozás

A magyar klubcsapatok hozzák a szokásos formájukat.

Rá se kell nézni a naptárra: amikor a mieink kipotyognak szép sorban a nemzetközi kupasorozatokban, akkor még a nyár közepén járunk, július van. Sajnos idén sem sokkal jobb a helyzet, és bár a mérleget jó eséllyel a Videoton Bordeaux elleni meccsét követően húzhatjuk meg, pár apróság már most is látszik.

Nézzük a kiesőket: Vasas, Fradi, Honvéd. A szomorú az, hogy valamennyien kettős vereséggel búcsúztak, tehát összességében esély sem volt a továbbjutásra. A Ferencváros legalább az első körben kiejtett egy csapatot, de a két, izraeli klubokkal szemben alulmaradt gárda enyhén szólva sem jutott messzire. 

És akkor nézzük a szokásos indokokat: érthetetlen összeomlás, a bíró belenyúlt a meccsbe, hátrány volt a nézők kizárása. Egyébként én tudnék ezeknél jobb kifogásokat is találni, de a baj az, hogy egy-egy tényező számíthat, ám a magyar klubok valahogy évről évre kiesnek, és lassan elfogynak a magyarázatok. Egy-egy meccsnél tényleg lehet indokolni a balszerencsét, de az összesnél? A fenti csapatok hat meccsből hatot buktak ebben a körben, azért ez már tendencia, nem pedig egyedi eset.

Nekünk semmi jön jól: sem az, ha nem ismerjük a csapatot, mert az UEFA döntésének köszönhetően a semmiből jön, meg az se, ha túl jól ismerjük, mert véletlenül pont velük játszottunk edzőmeccset. Nem jó ha messzire utazunk, az se, ha közelre. Nem szerencsés, ha még nem vagyunk játékban, de az is gondot okoz, hogy a bajnokság miatt szerda-szombat ritmusban kell focizni. 

A Videoton egyébként bizonyíthatja, hogy néha magyar csapat is lehet az a lesajnált kiscsapat, aki kiejti a nevesebbet, és ehhez csak a francia riválist kell lenyomni. A fociban tényleg bármi megtörténhet, hát miért ne most jönne el a nap? Az nem jó jel ugyan, hogy az eddigi két körben sem sikerült mind oda-vissza verni a gyengébb ellenfeleket, de a továbbjutás megvolt, és ez a lényeg. Harcolni és küzdeni kell, és bármi megtörténhet.

De ha ki is verik a fehérváriak a Bordeaux-t, ez még akkor is csak egyszeri alkalom lesz, sajnos. A realitás az, hogy a sorsolásnál azért kell szurkolni, hogy az első körök máltai, luxemburgi, meg hasonló pofozógépeiből kapjunk ellenfelet, mert egyéb esetben már mi vagyunk az esélytelenek. Lássuk be, azért az izraeli meg dán klubok elég ritkán számítanak főszereplőnek az európai színtéren, nekünk mégis túl erősek.

Mindez azért nagyon szomorú, mert elvileg már jópár éve zajlik az erőltetett "futballosítási" program, stadionépítésekkel, no meg pár kiemelt csapatnak juttatott bődületes mennyiségű közpénzzel. Én speciel nem foglalkozom azzal, hogy ez mennyire sok európai összevetésben, engem csak az érdekel, hogy ezért a mutatott teljesítményért igenis messze túl sok. Ha a Videoton is kipottyan, akkor az utolsó futatott klub is könnyűnek találtatik. Milliószor leírták már, ez gáz, de nyilván lesz pár jól fizetett megmondóember, aki meg tudja magyarázni, miért ér meg minden fillért ez a színvonal.

A szurkoló pedig csak lemondóan legyint, megszoktuk hogy ez van. Tá se kell nézzünk a naptárra, hogy tudjuk: még tombol a nyár, a focistáinknak is van ideje strandolni, mert nemzetközi kupameccsek aligha rabolják az értékes idejüket...

Csak volt értelme megépíteni az MTK új stadionját!

Befejeződött az amerikaifoci hazai bajnoksága, a Hungarian Bowl győztese a Budapest Cowbells lett, akik a tavalyi bajnok Miskolc Steelerst verték 14-10 arányban. Tulajdonképpen ez nem is lenne akkora hír, hiszen ez a sportág Magyarországon kedvtelési szinten megy, és a tengerentúli sztárligával, az NFL-lel nem is nagyon lehet egy lapon említeni.

Mondjuk utóbbi nem nagy érv, mert a magyar focibajnokságot is elég ritkán keverik össze az angol vagy a spanyol ligával- tulajdonképpen csodaszámba is megy, ha teljesen véletlenül találkoznak a mieink ottani gárdákkal, mert a magyarok akkor ki szoktak már esni, amikor azok még el sem kezdik a nemzetközi kupákat. És mégis, a magyar fociba ömlik a pénz számolatlanul, a pofátlanul gyatra teljesítmény elismeréseként. Akkor már inkább legyen amatőr, de lelkesen űzött amerikaifoci!

Ami még inkább elgondolkodtató, az Ratio Media HFL bajnoki döntőjének nézettsége: az Új Hidegkuti Nándor Stadiont majdnem megtöltötték az érdeklődők. Noha itt az MTK focicsapata van itthon, Deutsch Tamás klubelnök fogadkozásai ellenére lézengenek a nézők benne, nem egyszer kevesebben voltak kinn, mint kétezren. (És akkor ne beszéljünk a nézőszámok kozmetikázásáról.) A kék-fehérek ráadásul ki is estek, és sejthető, a másodosztályban mondjuk a Soroksár még kevesebb nézőt vonz majd, mint a Fradi. 

Elgondolkodtató, hogy egy nálunk gyakorlatilag gyökértelen, alig meghonosodott sportág döntője annyi embert érdekel a helyszínen, mint egy nagy múltú focicsapat meccsei. Még mielőtt bárki azzal vádolna, isten őrizz, hogy most már amatőr sportoknak is stadionokat húzzanak fel mindenfelé közpénzből! De nyugodtan lehetne úgy tervezni a jövőben, hogy a csak labdarúgásra optimalizált elképzelések helyett más, az embereket szintúgy érdeklő sportoknak is jusson hely a pályákon. 

El kell fogadni, hogy nem lehet központilag diktálni a sportkedvelőknek: átkeresztelhetnek akármilyen falusi csapatot mondjuk Lionel Messi Akadémiára, attól még pont ugyanolyan gyökértelen, komoly múlt nélküli klub lesz mint amilyennek a magyar amerikaifoci-csapatokat tekintik. De legalább utóbbiaknál látszik, hogy nem közpénzekből akarnak világverő alakulatot építeni, s tényleg szívvel-lélekkel küzdenek, ellentétben az összevásárolt zsoldossereggel. Az egyiknek lehet és érdemes szurkolni, a másikat meg... Hagyjuk.

Persze hiába tépem én a számat, amíg valamelyik politikus fel nem karolja, addig nem fog számítani, mennyi embert érdekel egyik vagy másik sportág. Vicces, hogy sok ezer ember véleményét felülírhatja egyetlené, ha utóbbi a megfelelő pozícióba pottyant. Ha engem kérdeznek, csak annyit tudok rá mondani: ez így nem túl sportszerű...

A 30 perces félidők, a játék megállása esetén megállított óra lenne a foci jövője?

Új ötletekkel akarnak hozzányúlni a focihoz, méghozzá nem is kívülálló okoskodók, hanem a foci szabályszervezete, az IFAB. Az eddig hallottak közül a saját magának lepasszolható szabadrúgás számomra teljesen marginális dolognak tűnik, aligha ez hozza el a csodát a taktikai fegyvertárba. Azt pedig nem is nagyon értem, miért ne lehetne berúgni a rontott 11-es utáni kipattanót, hiszen a labda játékban marad? Szerintem egy kis izgalmat jelent ez, ha kiiktatják, nem nyerónk semmit.

A legizgalmasabb az a felvetés, hogy a félidő legyen csak 30 perces, de ha nincs játék, nem megy az óra sem. A tiszta játékidőről régóta beszélnek, hiszen a focimeccseken sok a megszakítás, a sérülések és hasonlók miatt, így valójában a 90 percből csak 55-60 perc telik el játékkal. Tulajdonképpen érthető tehát az újítási szándék.

De azért nem ilyen egyszerű a történet. Teljes filozófiaváltásról beszélünk, amikhez alkalmazkodnia kell játékosnak, bírónak és persze a technikának- legyen szó BL-döntőről vagy megye kettes meccsekről. Így aztán ha valaki bevezetné ezt az egészet, igen komolyan kell teszteni.

Nyilvánvaló módon nem lesz kevesebb csak emiatt az időhúzás. A fociban van még ezer módja ennek, akkor is, ha játékban van a labda. Ami viszont sokkal egyértelműbb: a megszakításokban lehet reklámozni. Mivel mindenki szereti a pénzt, a focimeccseken még többet lehet kaszálni. Mivel úgysem megy az óra, a bírónak nem kell kapkodni- lemegy a reklám, a fülére szólnak, aztán indulhat a labda. 

Nem lehet nem észrevenni, hogy az egyre inkább tért nyerő videobírózás után ezzel a módosítással a pénzszivattyúnak kifogástalan amerikaifoci világának irányában csúszna még egy kicsit az európai testvérsport. Az előbbi teljesen indokolt volt a mai csúcstechnikás közvetítések világában: teljes őrület volt, hogy a világon minden mezei szurkoló láthatta a bírói tévedést, kizárólag a játékvezető nem kaphatott erről információt. 

A megálló óra viszont nekem nem tetszik, mert én mind a két sportot a sajátos jellegzetességeikkel fogadom el. Az amerikaifociban megvan a nyomás a csapatokon azzal, ahogy ketyeg le az óra, a megállításokkal tudatosan játszva lehet minél többet kihozni 50-60 másodpercből. 

Az öreg kontinensen viszont az a bizonytalansági tényező jelenti az izgalmat, hogy tudjuk jól, a 90. perc lejárta után is megy tovább a meccs. Micsoda élményektől fosztott volna meg minket egy pontosan mért félidő! Például ott volt az 1999-es BL-döntő, aminek hosszabbításában fordított a Manchester United.

Az óra leállításának kérdése sem olyan egyszerű. Amerikai fociban baromira egyértelmű, mikor válik "halottá" a labda. Ideát azért nem pont ugyanúgy mennek a dolgok, mondjuk egy sérülésnél, szabadrúgásnál. Természetesen mindenre ki lehet találni egy szabályt, kialakulhatnak a dolgok, de azért nem menne egyik napról a másikra az alkalmazkodás.

Nem is gondolom, hogy hirtelen bevezetnék ezt a módosítást. Talán nem is igazán akarják még, inkább csak tesztelik az ötletet. Azt hiszem, mint ahogy szinte más, ez is a nagycsapatokról szól, nekik szimpatikus-e, hogy ilyen formában még nőhetnek a meccsek bevételei. No meg persze a FIFA és UEFA is többet kaszálhat, naná, ez legalább ilyen fontos.

A lényeg mégsem az, hogy mérik az időt, hanem hogy mennyi kiélezett meccset és zseniális futballsztárt láthatunk. Amíg ezekben nem lesz hiány, addig nézőként alkalmazkodni fogunk a legvadabb ötletekhez is- hiszen egykoron annyira más volt a foci, mint ma, mégsem sírjuk vissza a harmincas évek meccseit. És néhány ötlet igenis működött, mint a lesszabály módosítása, vagy a hazaadás tiltása. Szóval semmi nem szent és sérthetetlen a hagyomány nevében, ha sportról, szórakozásról és pénzről van szó...

Valamiért csodát várunk attól, hogy fiatalabb játékosokat küldünk pályára a válogatottban.

Ez az egész generációváltásos történet már egész régóta tart. Hiszen Mészöly Kálmán is azt mondta, miután Marseilles-ben leégett a csapat, hogy "A mi időnk lejárt". 1969-et írtunk, most meg 2017-et, és a nóta ugyanaz: adjuk meg a lehetőséget a fiataloknak! Lassan a kölyökcsapatok háza táján is szét fognak nézni, hátha van ott egy-két istenáldotta tehetség...

Pedig a fociban is tökéletesen igaz az, hogy a kor csak egy állapot. Amikor tétmeccsről van szó, akkor a legjobbakkal lehet a legtöbb eséllyel eredményt elérni- ebben semmi nagy bölcsesség nincs, ez tény. Természetesen van olyan, hogy egyszerre több fiatal tehetség robban be, és akkor feltűnőbb egy csapat tagjainak kicserélődése, de általánosságként biztosan nem igaz, hogy a fiatalítás csakis jó eredményt hozhat.

Mifelénk ez az egész nagyon jó mentség volt a mindenkori sikertelenségre: "ezt a selejtezősorozatot feláldozzuk, hogy beépítsük a fiatalokat, de majd a következő!" És mi mindig a következő, meg az az utáni sorozatokra készültünk, sose az aktuálisra. Nem is értem, Dárdai Pállal miért azt a célt tűztük ki, hogy épp az aktuális tornán legyenek ott a mieink. Lehet, hogy nem jól fogalmazták meg az elvárásokat, és aztán tessék, kénytelenek voltak nyáron is focizni a fiúk az EB-n.

Most épp Storck dobott be olyan játékosokat az oroszok ellen, akikről kiderülhet, egyszer még kulcsemberei lesznek a válogatottnak. Valahol őt is megértem, hogy kipróbálni csak élesben lehet a srácokat, de egy gyenge játékkal elszenvedett vereségre azért nehéz építeni. Pláne, hogy valamiért a sajtó egy része is nekiesett a német szövetségi kapitánynak, akit pár hónappal korábban a remek EB-helytállás után még istenítettek.

Valahol, valaki már tud valamit? Hogy néhány szervezőzseni az épp aktuális mágusnak adná át a kapitányi pálcát? Mondjuk például itt van Marco Rossi, aki elhagyta a bajnoki cím után a Kispestet, de nyilván van az a pénz, amiért visszacsábítható. Vagy itt van Paulo Sousa, a Videoton, a Maccabi Tel-Aviv, a Basel és a Fiorentina egykori sikeredzője, akinek e pillanatban épp nincs csapata. A kissé sótlan Storck helyett, akinek az EB után tényleg kevés sikerélménye volt, megint jöhetne egy új megváltó.

Azt hiszem, Andorra ellen a mieink érte (is) játszhatnak. Ha nem jön ki a lépés, akkor talán már meg is van az utód. Sőt, akkor is, ha igen. Tudjuk, indokot a legegyszerűbb találni. Vagy azt, hogy erőltettett ütemű a fiatalítás- vagy azt, hogy túl lassú...

A Honvéd megérdemelten nyerte a bajnokságot, de elvesztettek egy remek edzőt.

Azt gondolom, a Budapest Honvéd sok szurkoló szimpátiáját nyerte el ebben a szezonban. Nem voltak összevásárolt sztárjaik, nem öntötték bele a több csatornán átfolyatott közpénzeket, a stadionfejlesztésekben is háttérbe szorultak. Ami viszont még fontosabb, ők valóban támaszkodtak a saját nevelésű fiatalokra, ellentétben más klubokkal, akiknek a nevében az Akadémia csak díszként szerepelt.

Kicsit visszatetsző volt, amikor a záróforduló előtt a Videoton edzője morgott, hogy buta az NB1 szabálya, ami pontazonosság esetén dönt, és a győzelmek számát tartja döntőnek. Nos, Henning Berg most nem panaszkodhat, nem ezen múlt: a pályán nem hogy a győzelmet, a döntetlent sem tudták kiharcolni a Honvéd ellen.

Persze a színvonalat azért érhetné pár keresetlen szó. Durvaságból jóval több volt, mint szép cselből, de azt mondják, a tét az ilyen meccsekre rányomja a bélyegét. És mivel a magyar meccsek eleve ritkán túlságosan szemet gyönyörködtetők, ha már ebből is lehet rontani, akkor...

Az kicsit különös, hogy a sikeredző, Marco Rossi rögvest a meccs után le is mondott. Bevallom, már azon sem lepődnék meg, ha holnaptól a Videoton vagy a Felcsút lenne az új állomáshelye, nálunk minden megtörténhet. A lényeg viszont az, hogy gyengébb helyzetből indulva érte el az aranyat csapatával, és ez még a magyar bajnokságban is nagy teljesítmény.

Az aranyrangadón kívül is volt izgalom. A Fradi lecsúszott a dobogóról, és ez azért elég ciki a számukra. A kupagyőzelem jelenthet majd kárpótlást, de nem úgy mentek neki a szezonnak, hogy még érmet sem szereznek. Az egyik klubvezető nyilatkozata magyarosan zseniális volt: nem voltak rosszak az igazolások, csak pár új játékos nem hozta azt amit vártak tőlük. Ez nálam egyet jelent a rossz igazolással, de hát nem én vezetek sikerklubokat, szóval biztos tévedek.

Az alvégen a régebben kipottyant Gyirmótot meglepő módon az MTK követte. Úgy látszik, az új stadiontól nem lettek jobbak vagy lelkesebbek a kék-fehérek, így aztán a furcsa kialakítású betonteknőben jövőre olyan csapatok vendégeskednek majd, mint a Budaörs, a Dorog vagy a Csákvár. 

Eközben pedig a kelet-magyarországi trió, a Mezőkövesd, a Debrecen és a Diósgyőr maradt az élvonalban. Az utóbbi kettőért kifejezetten kár is lett volna, fellegvárnak számítanak, még szurkolóik is akadnak- de jövőre vélhetően kevésbé idegtépő idényt szeretnének maguknak. Kiderül, mire mennek majd, de az én tippem az, hogy megint az egyik pesti csapat kerül majd bajba 2018-ban.

A fociélet persze nem áll meg, jönnek válogatott meccs, és a "legjobb" csapatokra rövidke pihenő után máris várnak a nemzetközi megmérettetések. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ők sose foghatják az esetleg bukdácsolást a hazai bajnokságban a nemzetközi kupasorozatokra, mert a többségük két meccs után ki szokott pottyanni, és aztán lehet az NB1-re koncentrálni minden idegszállal.

Hogy jó volt-e a bajnokság? Kérdés, mit értünk "jó" alatt. Izgalmas volt az élen és a kiesőjelölteknél is a küzdelem, ez feltétlenül pozitívum, de ha valaki csak az utolsó sorsdöntő meccset látta, aligha ájult el a színvonaltól. A hangulat is kérdőjeles, mert néző továbbra sincs túl sok a lelátón: a bajnokságról döntő meccsen megtelt a stadion, de a Fradi-Újpest félházzal ment. Annyi próbálkozás, fogadkozás volt már, hogy ez változzon, az eredményt látjuk. Ez nagy kihívás marad továbbra is. 

Aki eddig nem morzsolódott le a szurkolók közül, az már valószínűleg nem is nagyon fog, ennyi bázisa mindig lesz a magyar focinak. És amíg a politikai hátszél is megvan, pénz is lesz. Azt hiszem, senki nem mer belegondolni abba, mi lesz, ha ez az egész kártyavár bedől: ujjongunk az izgalmas végjáték miatt, közben meg érezzük belül, ez az egész már csak látszat. Na, az lesz aztán nagy móka és élethalálharc, ha egyszer eljön az igazság pillanata, és kiderül, mit ér igazán a magyar foci!