Sportfoglalkozás

Az őszről elhalasztott Paks-Nyíregyháza bajnokival indult útjára a labda a hazai focibajnokságban. Nagy szerencse, hogy enyhe a február, így a játéknak nem volt akadálya, csak aztán most már ne nagyon essen a hó, mert megint halasztást halasztás követ...

A nyírségiek sokat prüszköltek, mert kölyökcsapattal kellett kiállniuk a Paks ellen, a rutinos kapust, Ovszijenkót pedig csatárként küldték pályára. Ehhez képest derekasan helyt tudtak állni, 1-1-re végeztek idegenben. Ez persze nem nagy dicsőség a paksiak számára, akik aligha tartják a klubtörténet nagy pillanatának ezt a meccset, amikor egy ifikkel tűzdelt, szedett-vedett csapat ellen sem sikerült kibrusztolni a győzelmet.

A magyar fociban persze minden megtörténhet, akár ez is. A Paks mindenesetre gyorsan kijavíthatja a csorbát, ha pénteken az MTK otthonában jól szerepel. Talán meglepő lehet, de én ennek a meccsnek jelentőséget tulajdonítok. Az MTK esetében ugyanis nagy kérdés, a tavasz szárnyalást vagy zuhanást hoz-e, és sokat elárul a jövőről, hogy rajtolnak a szezon második felében. Én azt tippelem, az idény végére lekerülnek a dobogóról- meglátjuk, rámcáfolnak-e.

A toronymagasan első Videoton a még mindig reménykedő Győrhöz látogat. Ha bárki reménykedik a székesfehérváriak elcsípésében, akkor ahhoz az kell, hogy már most is kikapjanak. Én nem érzem, hogy ez most megtörténne, a Győr egyelőre csak a kapkodásban volt határozott, sok játékost elküldtek a télen.

Idegenben, gyengébb csapat ellen kezd három dobogóról álmodozó csapat: a Haladás ellen gyűjthet pontokat a Diósgyőr, Felcsúton lép pályára a Debrecen és Dunaújvárosba látogat a Fradi. A borsodiak általában fogadkozásban erősek, szerintem ők már most is pontokat hullajtanak, míg a két riválisuktól győzelmet várok. Az Újpest simán veri a Pécset, a Kecskemét-Pápa meccs pedig senkit nem érdekel- nagyjából ennyi vár ránk a hétvégén, legalábbis ami a tényeket illeti.

És a színvonal? Több, mint kérdéses. A holtszezonban mindenki bajnokesélyesnek érzi magát, mindenki "erősít" és remek munkát végez az edzőtáborban, de a hengerlés azért kevesebbeknek szokott összejönni. A Real Madrid sztárjai szerintem még a Videoton eredményeinek olvastán sem rezzennek össze ijedten...

Tartok tőle, hogy a tél megviselte még az új stadionok gyepét is, a pattogó labdát szó szerint össze-vissza pattogást jelent majd, nem látványos, folyamatos, közönségcsalogató focit. Az első forduló kínálatában nem tudnék olyan meccset említeni, ami helyett ne lenne jobb program egy jó mozi, egy kiadós séta, egy kis sport vagy egy kellemes vacsora a barátokkal. Akit érdekel, a lényeget elolvashatja másnap is. Most őszintén, mit veszítettünk, hogy az idényt nyitó paksi meccset nem láttuk a mezőnyjátékosként debütáló kapussal, meg az unalmas döntetlennel?... Mátyus János edző üzengetése a következő ellenfélnek pedig már nem a fociról szól. De legalább jelzi, hogy idehaza a helyzet változatlan, ennyit várhatunk.

Az MLSZ versenyszabályzata szent dolog! Ám időnként ennek a sport esik áldozatul...

A hétvégén pótolják a pálya alkalmatlansága miatt elmaradt Paks-Nyíregyháza meccset. Ez még a téli szünet előtt lett volna, ám azóta lezajlott egy átigazolási időszak- pontosabban az még nem zárult le, és ez okozza a gondokat. A csapatokból távozott játékosok már nem léphetnek pályára, az új igazolások pedig még nem. Ezért kérvényezték a csapatok az újabb halasztás, mert az átigazolási időszak zárultával a teljes, aktuális keretek rendelkezésre állnának, ebbe viszont a szövetség nem ment bele.

A helyzet elsősorban a Nyíregyháza számára kellemetlen, ahol nagy volt a játékosmozgás. Egy csapatra való ember elment és nyolcan érkeztek- maradt néhány alapember illetve az ifik. Utóbbiak lesznek tehát azok, akik a klub színeiben pályára lépnek majd ezen a fontos találkozón, hiszen a bennmaradásért harcoló nyírségieknek minden pont számíthat majd a végén. 

Mátyus Jánus edző rendelkezésére jelenleg 9 mezőnyjátékos és 3 kapus áll, így arra készülnek, hogy az egyik cserekapus mezőnyjátékosként lép majd pályára. Ez edzőmeccsen is röhej lenne, hivatalos bajnokin viszont teljesen értelmezhetetlen. Megérti az ember az edzőt, aki széttárja a kezét, és előre kijelenti, itt bizony semmiféle sportértékről, szakmáról nincs szó: kiküld egy csapatnyi játékost a gyepre, aztán lesz ami lesz. Az ifikapusok bizonyára örülnek, hogy nem csak az edzés végi bulimeccsen játszhatnak csatárt, másrészt viszont el is gondolkodhatnak, mennyire lehet komoly focistakarrierről álmodni egy országban, ahol ez is előfordulhat.

Jó megoldás persze azért sincs, mert ha meg halasztanának, akkor gyakorlatilag totálisan megújult nyíregyházi csapattal kellene szembenéznie a paksiaknak. Ez a többi riválisnak a mezőny hátsó felében nyilván nem nagyon tetszene, hiszen kétségtelen, ez is ellene szól az esélyegyenlőségnek. És ne feledjük, a halasztott meccs időpontját már régesrég tudja mindenki, ha a klubvezetés nem cserélte volna ki a komplett csapatot, akkor nem fajulhatnak idáig a dolgok. Ám ők úgy látták jónak, hogy egy tucatnyi futballista szélnek eresztése oldhatja meg a gondokat- és ezzel legalább egy meccsnyi fejfájást okoztak maguknak.

És esetleg többet is, ha kiderül, az új focisták egy dekával sem mutatnak többet, mint a lelkes ifisták. A téli "népvándorlás" idején buzgón igazoló csapatok igen gyakran megújulás helyett még mélyebbre süllyednek, mert a csak fél szezonokra tervező "zsoldosok" ritkán váltják meg a világot. Persze miért is gondolkodnának hosszabb időtávban? Nyilván az elküldött focisták se gondolták, hogy fél évnyi esélyt kapnak az NB1-ben, aztán viszlát. Ahol a klubvezetés mindig kapkod, a focista tisztában van vele, hogy bármikor elküldhetik. Ebből lesznek aztán a bundázások, meg az olyan szituációk, hogy a kicsit is kelendőbb játékosok folyamatosan azt figyelik, hova lehet eligazolni a kaotikusan működő csapatoktól.

Ha minden stadion megújulna, akkor nem kéne halasztgatni, mert a pályák állapota jobb lenne- ezt az érvet is elő lehetne bányászni. Ez viszont továbbra is sántít, mert a magyar foci jelen viszonyai közt akkor is luxusszámba megy a milliárdos beruházások sora, ha valami halovány indokot elő tudunk rá rángatni. Valljuk be, a Paks-Nyíregyháza "rangadó" akkor se hozna sokkal több embert lázba, ha nem ifistákat kéne nézni. Szóval összességében az egész a vihar egy pohár vízben. Beszélünk itt komoly képpel a szakmáról, de hagyjuk már a nagy dumát, a magyar bajnokság így is annyit ér, amennyit. Legalább van valami téma, amin rágódhatunk, egyébként azt se tudná senki, hogy elindul a tavaszi idény.

A stadionkérdésre visszatérve pedig meg kell említeni valamit. Az új felcsúti stadionban hiába beszéltek világszínvonalról, egy komoly eső ugyanúgy elmosott egy bajnoki meccset, mint ha libalegelőn akartak volna játszani. Hát akkor meg miről is beszélünk? Hagyjuk meg a stadionépítést a hanyatló nyugat ópiumának...

Mi nézzük inkább a mezőnyjátékosként benevezett ifikapusokat, mert ez a sztori az igazi hungarikum! Hátha pár olyan "parádés" megoldás is lesz majd a mérkőzésen, amivel a nemzetközi videoösszeállításokba is bekerül a magyar foci. Nem hagyhatjuk, hogy csak Bajner öregbítse a hírnevünket a nagyvilágban!...

Végre eljön az idő, hogy Dárdai Pálról reálisabb képet alkotva beszéljünk? Bevallom, engem kicsit zavart, hogy az utóbbi időben a minimális edzői tapasztalattal rendelkező szakember szobrát fényezték elég sokan. Én viszont úgy vagyok vele, egy karrier mérlegét nem előre, hanem utólag kell megvonni.

Az nem kétséges, Dárdai szimpatikus ember. Az is tény, elég régóta a német futballközegben éli mindennapjait, először játékosként, mostantól pedig edzőként is. Ám ezektől még senki nem lesz edzőisten. A magyar válogatott élén korrekt eredményeket hozott a szakember, és ez mindenképpen dicséretes, mert elsősorban ez minősít valakit. Aztán persze bele lehet menni a játék elemzésébe, a szerencsébe, de hosszú távon a mázli soha nem lehet döntő.

Az igazi mestervizsgának a Hertha BSC kispadja tűnik, ahova a közelmúltban ülhetett le a mi Palink. A kiesés elkerüléséért harcoló berliniek első meccse után csak fokozódott a hurráoptimizmus, aztán jött a hazai pályán elszenvedett vereség a közvetlen riválisnak számító Freiburgtól. Akkor most végre megállhatunk, szusszanhatunk. Szó nincs arról, hogy mostantól az ellentétébe kéne átmenni a dicshimnuszoknak, és mostantól szapulni kéne Dárdait, egyszerűen csak végre eljöhet a pillanat, amikor reálisan, hosszú távon elért eredmények alapján lehet megítélni a munkáját.

A fiatal edzőnek ugyanis eddig nem volt veresége felnőtt csapattal- ám tegyük hozzá, túl sok meccse sem volt még szakvezetőként. Berlinben eddig egy vereség, egy győzelem a mérleg, amiből még bármi lehet. Ám a hétvégén elszenvedett pofon egyfajta tűzkeresztség. Nincs csodaedző, csak foci van, ami bármilyen eredményt hozhat. A Hertha bizonyíthatja, hogy igenis képesek a Bundesligában megvetni a lábukat. És kiderül, ehhez mit tud hozzátenni a magyar szakember. Aki mellesleg nem lesz attól "bukott ember", ha az idény közben átvett csapattal kiesnek. Mert ugyebár, ahogy fentebb írtam, még a karrierje elején van, és nem egy fél szezon alapján illik ítélkezni.

Ám meg kell jegyezzem, a vereség tűzkeresztség kellene hogy legyen azoknak az újságíróknak is, akik fárasztó módon gerjesztették a Dárdai-mániát. Itt Európában ez a túlpörgetett "személyi kultusz" a sportmagazinokban nem feltétlenül divatos, és valljuk be, egy idő után ellentétes hatást ér el, bizonyára vannak, akik már a folyamatosan agyondicsért ember ellen szurkolnak. Persze a drukker, az egy hülye, ő nem a nagy összefüggéseket látja, meg a víziót, csak az eredmények alapján mondja, hogy az egyik edző sikeres, a másik meg nem.

Mostantól talán végre normális hangnemben íródott cikkeket olvashatunk Dárdairól is, és hiszem, ez nem csak nekünk jobb, meg az újságíróknak, de még neki is. Nem teljesíthetetlen elvárásoknak kell megfelfelni, amit légvárépítők eszelnek ki, hanem egyszerűen csak dolgoznia kell. Talán Dárdai eddig is tudta ezt kezelni, elengedte a füle mellett ezt, de az is lehet, hogy teherként nehezedett rá, teljesen értelmetlenül. Most viszont már csak a feladatára kell koncentrálnia, hiszen bebizonyosodott, csak egy edző, nem pedig félisten. Remélem, sikeres lesz minden téren, és végül joggal lehet majd agyba-főbe dicsérni- utólag!

Az egyik focisuli vezetője indulatosan mesélt arról, hogy milyen módon trükköznek az utánpótlás-nevelésre szánt társasági adóból származó pénzekkel. (A részletek például ebben a cikkben megtalálhatók.)

Azóta eltelt pár nap, és nagy-nagy csend veszi körül a témát. Egyrészt a szövetség bízvást gondolhatja azt, már fel sem tűnik az, ha valaki korrupciót kiált, és villámgyorsan elfelejtik az ügyet. Ha meg mégis reagálni kell, akkor jön egy elnökségi nyilatkozat, hogy a pénzek elosztását igenis gondosan felügyelik, amennyiben visszaélést tapasztal valaki, vádaskodás helyett tegyen feljelentést, és egyébként is nézzük meg, milyen döbbenetes mértékű a fejlődés, hiszen épülnek a pályák, egyre többek gyerek rúgja a labdát, a finneket pedig legyőzte a válogatott. Nincs itt semmi látnivaló, lehet továbbhaladni.

Mondjuk ki, ez az egész egy olyan rendszer, amibe kódolva van a lenyúlás. Ajándékpénz, hogy a sok másra elkölthető adóbevétel egy részéről az állam lemond, így komoly támogatást ad, de a pénz felhasználásáról nem a kormányzat dönt, hanem a cégek. Pontosabban részben a kormány is, hiszen a kiválasztott sportok támogatásába "csatornázza be" ezeket az összegeket. És itt bizony milliókról, milliárdokról van szó. 

Nem nehéz tehát elcsábulni: nem vádolok senkit visszaélésekkel, de mind tudjuk, ha valaki nagyon akar, ebben az országban simán lepapíroz pár milliót, és máris csoroghatnának vissza a pénzek. A nevelőegyesület vezetőjénél is landolhatna egy kevés, tulajdonképpen a gyerekekre is költenek valamicskét, hát hol itt a hiba? Ismétlem, erre nekem semmi bizonyítékom nincs, de kétségtelen, valaki már felemelte a szavát a rendszer ellen, olyan ember, aki belülről ismeri ezt a világot. Nehéz elképzelni, hogy csak viccelni akart- csak éppen az állításokat bizonyítani kell.

Az viszont kétségtelen, hogy a pénzek irányítottan áramlanak bizonyos helyekre, mert pár akadémia óriási pénzekkel gazdálkodhat, míg másoknak fillérek jutnak ahhoz képest. És a szakmai munka az MLSZ öntömjénezése ellenére annyit ér, amennyit: még nem látszanak jelei annak, hogy az utánpótláscsapataink lemosnák a nemzetközi riválisokat. Az ellenkezője inkább előfordul. 

És a lehangoló eredmények azt jelzik, ha van pénz, azt nem megfelelően költik el- vagy egy jelentős része nem is a focira megy. Vajon kinek lenne az érdeke, hogy feltárják az összes pénzmozgást? Ha van olyan, aki visszakért és visszakapott egy bizonyos százalékot, az magát aligha mártja be, mint ahogy a vele együttműködő focisuli se fogja feltenni a kezét. Az MLSZ-nek nem hiszem, hogy lenne kapacitása a teljes feltárásra, ráadásul a rendszer bukása az ő bukásukat is hozná, hiszen kiderülne, légvárakra épülnek a fantasztikus tervek. És nyilván kormányzati szinten is óriási presztízsveszteség lenne, ha a sporttámogatás egyik emblematikus formájáról kiderülne, ügyeskedők nyernek vele, nem az utánpótlás.

Pedig volna itt mit megkapargatni. Személyesen hallottam egy pletykát, miszerint nehogy elhiggyem már azokat az óriási számokat, amiket a programokba bevont gyerekekről mondanak. Állítólag el lehet menni vidékre vagy Budapestre, ahol a papíron mondjuk 200 egy korosztályba tartozó, a focisuliban képzett fiatalból a fele vagy a negyede jár rendszeresen edzésre- ha nem kevesebb. A többi volt egyszer, beírták a nevét, megvan a statisztika. Miért nincs épp aznap ott? Biztos tanul, fontos iskolai kötelezettségei vannak, netán beteg- állandóan... 

No, ha ez igaz, azt megintcsak nem fogja senki feltárni és bevallani. Képzeljük el, amikor a maguk munkájára új büszke MLSZ-vezetők bejelentik, nem százezer gyerek focizik a hazai utánpótlásban, hanem a töredéke. De egyébként minden rendben van, ez csak játék a számokkal, és nyilván arra a kevesebb emberre költötték el az irdatlan pénzeket, tehát ez tulajdonképpen pont hogy nem rossz, hanem örömteli. Aki csak idétlenkedett edzésen, az ne rontsa ott a levegőt... Na ezt már nem venné be senki. Bár a korábbi kijelentéseiken is csak mosolyog a közvélemény, mert az eredmények beszéltek helyettük.

De ha valaki, valahol igazolni tudná, hogy semmi nem úgy van, mint ahogy eddig állították, a végén még esetleg teljesen elzárnák a pénzcsapokat: boldoguljon mindenki lelkesedésből ahogy tud, feneketlen zsákba nem tömünk pénzt. Sokak megélhetése kerülne veszélybe... A viszonyokról a leginkább érdemben talán pont a gyerekek tudnának nyilatkozni, de gyanítom, őket nem érdekli a TAO-pénzek elfolyása, vagy hogy mennyire nem stimmelnek a statisztikák. Leginkább játszani szeretnének jó esetben, hajtani a labdát. És nem is az ő dolguk rendet tenni, hanem a labdarúgásban dolgozó vezetőké. De ha a kicsik belenőnek egy eleve korrupt rendszerbe, többé menthetetlenek lesznek- éppen úgy, mint a magyar foci. Most kéne tisztán látni, minden rendben van-e, vagy csak egy sértett ember vagdalkozása volt a nyilatkozat!

Ám azt hiszem, annak az esélye, hogy mindent őszintén feltárnak, minden ténnyel szembenéznek, és a közvéleményt részletesen tájékoztatják, nagyjából akkora, mint hogy a magyar válogatott VB-döntőt játszik...

Momentumok! Erről szólt az idei Super Bowl, ami minden idők egyik legizgalmasabb döntője volt, és a végén a Patriots harcolta ki a győzelmet.

Ha a sztorit az elejéről kezdjük, elmondhatjuk, parádés volt az NFL idei szezonja. Remek alapszakasz után több fantasztikus rájátszásmeccset is láthattunk, és aztán a döntő... Igazi érzelmi hullámvasút volt. 

Az elején úgy festett, a Patriots sebészi pontosságú támadójátékával nem tud mit kezdeni a Seahawks. Aztán a Seahawks rántott elő a kalapból Chris Matthews személyében egy olyan játékost, akivel biztos, hogy senki, semmilyen szinten nem számolt- korábban elkapása se volt meccseken, most meg nagy játékokat csinált.

Brady eladta a labdát, aztán remek drive-okkal javított, de a félidőt 14-14-re mentette a Seahawks, ami a maradék 31(!) másodperc alatt végigért a pályán, és touchdown-t szerzett.

A második félidőben pedig a Seattle elkapta a fonalat, Brady második eladott labdája után már úgy érezhették, a 10 pontos előny elég is lehet akár. És mennyi apróságon múlnak a dolgok... A Seahawks jó a vörös zónában egyetlen alkalommal kellett mezőnygóllal beérje- és a meccset ez a pontkülönbség döntötte el.

Pontosabban akkor ezt még nem lehetett tudni. Mert a negyedik negyedben ismét a Patriots támadói kerültek fölénybe, remekbe szabott touchdownok jöttek, a Seahawks pedig igyekezett nem kockáztatni. Hogy Brady a korábbi hibái után hogy kapta magát össze, az hihetetlen- de valahogy sikerült neki, és még a vezetést is megszerezték, 28-24-re.

Ismét a Seahawks futhatott az eredmény után, most fájt az elhullajtott pár pont. A mezőnygól nem volt elég, de két perccel és három időkéréssel a touchdown nem volt elérhetetlen álom. És egy egészen elképesztő, leírhatatlan, totál mázlis elkapással karnyújtásnyira került tőlük a győzelem, pár yardot kellett volna megtenni a célterületig.

Egyetlen yard választotta el őket a tavalyi siker megismétlésétől. És ekkor nem az NFL egyik legjobb futója, Marshawn Lynch kezébe nyomták a labdát, hanem passzolni akartak. A meccs mindent eldöntő pillanata pedig ekkor jött, amikor egy inkább csak cserének számító újonc a Patriots csapatából, Malcolm Butler, bravúros módon elcsípte a labdát. Nehéz leírni azt a döbbenetes momentumot, ami a Patriotsnak a győzelmet, a Seahawksnak a vereséget jelentette.

És ugyan kétségkívül ez lesz a meccs legfontosabb pillanata, mégis még tucatnyi fantaszikus helyzetet lehet majd elemezni. Rajongóként nem tehetsz mást egy ilyen meccsen, mint hogy megőrülsz. Óriási élmény volt, méltó lezárása ennek az évnek. A Patriots, Tom Brady és Bill Belichick begyűjtötte negyedik trófeáját, Brady még MVP is lett- noha kétszer eladta a labdát, az, hogy innen is felállt, és összesen négy touchdown passzt adott, egészen fantasztikus lelkierőre utal. Megérdemelte az elismerést!

És mégis- a kispadon ücsörögve eshetett kétségbe Kearse mákos elkapása után, aztán meg a mennybe ment, amikor Butler lecsapott Russell Wilson passzára. Mert ez valóban egy totális csapatjáték! A maga szintjén minden játékos MVP, aki hozzátett valamit a győzelemhez. Ebből most a Patriots jött ki jobban, de csak nüanszokon múlott, hogy nem alakult máshogy- mind a két csapat sokat tett a győzelemért. Az elkövetkező napokban sokan elemzik majd még ezeket a momentumokat, de az utólagos okoskodás sem adhat mindenre magyarázatot, és főleg nem változtat semmin.

Szurkolóként is óriási dolog megélni ezeket az élményeket, és el se tudom képzelni, a pályán levők mit éreztek. Hálás vagyok nekik, amiért ezt átélhettem, de most egy kis pihenésre nekem is szükségem van, mert annyira magával ragadott a meccs... És azt már most is tudom, egy hét múlva nagyon fog hiányozni az amerikaifoci! Ilyen döntő után persze ez nem csoda...