Sportfoglalkozás

Az NFL-ben már javában zajlanak a játékosmozgások, régi harcosokat küldenek el a klubok, másokat pedig hasznosabbnak tartott emberekre cserélnek. Időnként fájdalmas döntések ezek, de a limitált fizetési sapka miatt meg kell ezeket hozni.

Az amerikaifoci egyik fontos fogalma az ún. salary cap, azaz fizetési sapka. A csapatok nem költhetnek többet a játékosokra ennél a keretnél, és ez azért nagyon hasznos, mert nem lehet egy dúsgazdag tulajdonosnak afféle Dream Team-eket összevásárolgatni. Az NFL-ben nincs Real Madrid vagy PSG, pont ezért. A csapatépítés rendkívül fontos összetevője a sakkozás a bérekkel, a menedzser éppen olyan fontos ember, mint a csapat vezetőedzője.

A lejárt szerződésű játékosok, az ún. szabadügynökök (free agent) bárhová eligazolhatnak. Vannak, akiket megtartanának régi csapataik, mások mehetnek amerre látnak, megpróbálhatnak minél zsírosabb szerződést kiharcolni. Természetesen nem csak a pénz dönt, nem egy olyan játékos van, aki kötődik a csapatához, akár olcsóbban is aláír, mert jól érzi magát, míg más kijelentette, mindenben a helyette tárgyaló ügynökre hagyatkozik- azaz kizárólag pénzügyi kérdésként kezeli a dolgot, afféle zsoldos.

Valahol persze minden játékos az, hiszen senki nem egy marék mogyoróért játszik az NFL-ben. Akik viszont sok éve viselik egy csapat színeit, azok elküldése komoly dió. Jó példa erre a friss Super Bowl-győztes New England Patriots veteránja, Vince Wilfork. 11 évet húzott le a csapatnál, újoncként tagja volt a 2004-es bajnokcsapatnak, és úgy fest, most újabb bajnoki címmel a háta mögött búcsúzik. Ő volt Tom Brady mellett az utolsó egykori Super Bowl-győztes a nagy évekből. Ám olyan pénz ütötte volna a markát a napokban, ha a keret tagja marad, amit egy 33 éves, valószínűleg karrierje legjobb éveit már maga mögött tudó defensive tackle esetén nyilvánvaló érdemei ellenére sem tudott felvállalni a Patriots. A 8 millió dollár a fizetési sapkában túl sok volt, erre szükség van a fiatalabb sztárjátékosok megtartásához. Ám az a furcsa helyzet hogy szabadügynökként Wilfork akár régi csapatával is tárgyalhat, és újból aláírhat- jóval kevesebb pénzért. Ki tudja, hogy alakulnak még a dolgok, de gondolatban a legtöbb már elköszötek Big Vince-től...

Andre Johnson a Houston Texans legendás elkapója volt, de az idén ő maga kérte menesztését. Talán szeretne még egy-két jó idényt olyan csapatban eltölteni, ahol reális esélye van egy Super Bowl-győzelemre- lehet, hogy rá fogja költeni a Patriots a spórolt pénz egy részét?

Amennyiben szakítás a vége, az ilyen játékoslegendák esetében általában közös, könnyes sajtótájékoztatóba torkollik a búcsú. Mindenki nagyon sajnálja az elválást, de a játékos ügynöke közben már gőzerővel keresi az új csapatot, míg a csapat csatasorba állítja a fiatalabb utódot. Nem sokan hitték volna, hogy Peyton Manning egyszer mezt cserél, és nem az Indianapolis Coltsból vonul vissza, de még ő is feláldozható volt a fizetési sapka oltárán pár éve. Tulajdonképpen ez mind a két fél számára jól sült el, mert a Colts egy zseniális fiatal irányítót, Andrew Luckot draftolt, míg Manningnek voltak komoly eredményei a Denver Broncos csapatában- igaz, a Super Bowlt elbukták.

Szóval ez a vándorlás az NFL holtszezonjának fontos időszaka. Wilforkon túl is elköszöntek már pár ismert névtől, AJ Hawk-tól megvált a Green Bay Packers, Brian Hartline a Miami Dolphins csapatánál került körön kívülre, de állítólag olyan klasszisok helyzete is ingatag, mint a Kansas City Chiefsnél játszó Dwayne Bowe. Máshol váratlan cserékkel borzolják a kedélyeket: a Philadelphia Eagles népszerű és igen eredményes futója a Buffallo Bills csapatához került, cserébe egy fiatal linebacker, Kiko Alonso érkezett. Most aztán mindenki elemezgeti, ki járt jobban az üzlettel. 

Messze még a játékosmozgás vége, tuti hogy lesz még bőven kedélyeket borzoló igazolás. Hiába hideg fejjel meghozott üzleti döntések ezek, akkor is van egy érzelmi oldal. A szurkolók nem szívesen fogadják el, hogy pár dolláron múlik az egyik kedvencük sorsa, nem nagyon szeretnék egy rivális mezében látni azt, aki annyit tett a csapatukért. Az eszük azt súgja, nem nagyon lehet másként, mégis nehéz ezt elfogadni.

Ám az NFL legalább annyira üzlet, mint amennyire sport. Meg kell jegyezni, a profi sport mind ilyen, az európai fociban pont ugyanúgy sakkoznak a pénzekkel. A tengerentúlon azért más, mert legalább tiszták a viszonyok, mindenkire ugyanolyan keret vonatkozik, és pontosan lehet tudni, mekkora összegekről beszélünk. Látszatra úgy tűnhet, az NFL anyagiasabb, pedig csak egyszerűen átláthatóan megy minden. Ettől még nem forog több pénz- csak ami forog, az látható.

Sokan pont ezért is kedvelik jobban az amerikaifocit, hiszen tisztábbak a viszonyok. Színvonal van itt is, ott is, izgalom dettó, viszont a körítés is számít, hiszen manapság nem csak a meccsekről tudósítanak, hanem minden másról is egy-egy sportág háza táján. Hiába csak hónapok múlva indul be az NFL következő szezonja, a mostani időszaknak is megvan a maga izgalma...

Szögezzük le rögvest: nem Novák Dezső volt a főbűnös! A Fradi egykori kiválóságáról pár éve derült ki, hogy Nemere néven jelentéseket írt, de ma már azt is tudjuk, ezzel nem volt egyedül az akkori sportéletben, sőt, a csapatában sem.

A hír megjelenése után volt felháborodás, és szegény Novák kapott hideget-meleget. Megjegyzendő, ő sose volt körülrajongott játékos, edzőként sem volt olyan kultusza, mint mondjuk egy Varga Zoltánnak, pedig aktív focistaként és később szakvezetőként is elég tekintélyes dicsőséglistája van. Négyszeres magyar bajnok, Magyar Kupa-győztes, Vásárvárosok Kupája-győztes, kétszeres olimpiai bajnok játékosként, háromszoros magyar bajnok edzőként- csak hogy tudják a fiatalabbak is, kiről beszélünk.

A története pedig nem arról szól, milyen gonosz ember volt ő, aki kéjes örömmel buktatta le sporttársait, hanem azt illusztrálja, milyen beteges rendszerben élt. Egy olyan világban, ahol még a hozzá hasonló kiválóságokat is bele tudták rángatni aljas, mocskos dolgokba. 

A szocialista sportélet tele volt hamissággal. Az amatőr sport dicsőítése csak egy lózung volt, valójában a sztárfocistáknak csak falból volt bejelentett állása egy gyárban vagy egy bányában, maximum fizetésnapon látták őket ott. Ez az álamatőrizmus jó volt arra, hogy a legerősebb válogatottat lehetett nevezni az olimpiára, nem csoda, hogy azokban az években az ötkarikás játékokon mindig szocialista országok csapatai voltak az élen. 

És ahol ilyen hazugságokra épül minden, ott maguk a focisták is hozzászoktak ahhoz, hogy a dolgokat kerülőutakon kell intézni. A mélyen megvetett profizmusban a focista elé tettek egy szerződést, abban volt fizetés és prémium, ha elfogadta, aláírta, és a pénzéért tette a dolgát. Ha jól, akkor kaphatott később még zsírosabb szerződést, ha nem, akkor elküldték. Tiszta ügy!

Nálunk bezzeg: azt hazudták, hogy a válogatott jobbszélső élen jár az esztergálásban, a centerhalf meg csilléket tologat a bányában. És ehhez asszisztált a játékos, a klub, a sportvezetés, a sajtó, mindenki. Naná, hogy megszokták a sportban és sportból élők a füllentést! Csaltak a munkában, csalták az edzést, csaltak a meccseken is igen gyakran. 

Sőt, a magánéletben is. A politikai vezetés az ún. amatőröknek lehetővé tette a seftelést, szemet hunytak felette, ha valaki külföldi túráról csempészárut hoz be, és aztán itthon szép pénzt keres vele. De csak addig nem foglalkoztak vele, amíg valamit nem akartak elérni. Minden focista simliskedett, mert egyszerűen ilyen volt a világ, ilyen volt a rendszer. Persze, hogy fontos volt nekik a pénz! Egy Albert Flórián nyilván tisztában volt vele, hogy mennyit kereshetne ha az Internazionale mezében lépne pályára, és ezért ő is, más is élt a "fizetéskiegészítéssel". Miért ne tették volna? Mindenki így csinálta.

Csak aztán ezekkel lehetett zsarolni a sportembereket, amikor besúgókat akartak csinálni belőlük. A lebuktatott focistákat megfenyegették, azok meg kénytelen-kelletlen jelentettek. Voltak ügynöknek szinte alkalmatlan emberek, akik kényszerből írogattak, de olyan súlytalan, érdektelen jelentéseket, hogy a titkosszolgálat semmit nem tudott velük kezdeni. Ám ezeknek az embereknek is az évtizedeken át eltitkolt szégyennel kellett együtt élniük, hiszen barátaikat, csapattársaikat kellett megfigyelni.

Nem csoda, hogy a rendszerváltás után nem siettek leleplezni magukat. Aztán évekkel később dőltek ki a csontvázból a szekrények, és ítélkeztek a sportolók felett nagy fölénnyel olyan emberek, akik talán maguk is ugyanilyen kényszerhelyzetbe kerülhettek volna ha akkor élnek. Nehogy azt higgyük, hogy másokat nem zsaroltak! Lennie kell az archívumokban még jelentéseknek a kor sztárfocistái mellett legendás edzőktől, híres sportriporterektől is. És aki nem önként jelentkezett, azt biztosan megviselte ez a kettős élet.

A választásuk az volt, hogy börtön és a sportkarrier vége, vagy ügynökök lesznek, és megpróbálják a lehető legkevesebb kárt okozni. Az utóbbi volt a kézenfekvő, és ezért nehéz elítélni őket. Választhattak volna máshogy? Persze. De ki az, aki lemond a válogatottságról, a bajnoki címekről, a családjának biztosított kényelmes életről? Hiszen a börtönnel minden oda lett volna, még a gyerekeiket is megbélyegzik. Nem állítom, hogy Novák bűntelen, de azt igen, hogy nem ő volt a főkolompos!

Az igazi bűnösök a rendszer irányítói, azok az emberek a Belügyminisztériumban, akik rafinált módon beugratták, majd megzsarolták a sportolókat, később aztán a jelentések alapján próbálták kiszűrni a "veszélyes elemeket". Na, ezekről az emberekről alig hallani. A volt pártállami vezetők mind tagadják az érintettségüket, a jelek szerint ők nem csináltak mást évtizedeken át, csak pogácsát ettek a Politikai Bizottság ülésein. A tisztek felfele mutogatnak, egyébként is megússzák a dolgot, hiszen az embereket Novák Dezső ügynökmúltja érdekli, az őt beszervező X.Y. őrnagyé nem. 

Ám ne higgyük, hogy ezeknek a dolgoknak elmúlt a hatása 1990-ben, hiszen nem öntöttünk tiszta vizet a pohárba, nem kezdtünk mindent újból felépíteni az alapokról. Megmaradt a titkokkal zsarolható emberek, sokan mentették át hatalmukat a régi világból az újbe. A hazugságokra, önbecsapásra épülő fociközeg nem tisztult meg, még ma is rejtőzhetnek titkok.

Így hát most is zajlik az önáltatás, a maszatolás. Tiszta viszonyokról papolunk, közben tele vagyunk zavaros hátterű klubokkal- van, ahol bűnözők, van, ahol tisztázatlan állami pénzek jelennek meg. Fejlődést emlegetünk, közben a focink eredményessége egyenlő a nullával. Az akadémiákat dicsőítjük, közben a fiataljaink sehova nem kellenek. Épülnek az új stadionok, miközben fogynak a nézők. Majd aztán 15-20 év múlva kiderülnek a simlik, a trükkök, aztán lehet ujjal mutogatni valakire. 

Sokat fogunk érni vele, a világranglista száztizenkettedik helyén, ha megint kinevezhetünk néhány embert bűnösnek- utólag...

(Képek: Fortepan)

Azok emlegetik állandóan a régi szép időket, akiknek a jelenje nem túl fényes- ez az, ami tipikusan igaz a mi focinkra.

Én rettentően tisztelem Zsengellér Gyulát, Puskás Ferencet, Albert Flóriánt és a többi nagyot. De akkor is tény: egyiküket sem láthatjuk a magyar bajnokságban vagy a válogatottban. A ma magyar focija nem erről szól, hanem valami egész másról.

Lehet emelni múzeumot nagyjaink tiszteletére, meg ápolni az emléküket, de azoknak kell állandóan a múltba révedni, akiknek ma nincs minek örülni. Talán kár is példálózni, de mégse árt: akármekkora futballista volt Eusebio, a portugálok ma Cristiano Ronaldóért rajonganak, az argentin válogatottban fantasztikus játékosok rúgták régen a bőrt, de most ott van nekik Messi. És persze biztosan büszkék az 1954-es vagy 1974-es válogatottra Németországban, de manapság nem Fritz Walterről és Beckenbauerről szól minden, hanem a tavaly vb-t nyerő hősökről. 

Kell emlékezni a régi nagyokra, de közben mégiscsak azzal kéne elsősorban foglalkozni, mi minden történik a hazai focipályákon 2015-ben. A Paks-Kecskemét meccsen nem Alberteket és Puskásokat látunk, de nagyon nem. Nincs közöttük még egy Törőcsik vagy egy Nyilasi se. Lehet Aranycsapat-múzeumot csinálni, remek dolog, a szurkolók töredéke egyszer az letben talán elvetődik oda. A maradék időben pedig nézhetjük az NB1-et. A híres magyar tiki-takát...

Paradox módon akkor járnánk jól, ha Puskásékról szinte szó se esne, alig emlegetnénk őket, mert bőven lenne siker és dicsőség a mai fociban, ami háttérbe szorítaná őket. És én hiszek benne, hogy a legnagyobbak nem is bánnák, ha nem róluk beszélnénk még sok évtized múltával is állandóan, mert utódaik méltóak lennének hozzájuk... 

A magyar focinak szemmel láthatóan a drukkerek léte okozza a legtöbb problémát. Új szintre emelte a hadakozást az ultrákkal az Újpest, ami bejelentette, ha újabb pénzbüntetést kapnak a szurkolók miatt, önszorgalomból három alkalommal zárt kapuk mögött játszanak. Ám ezt az MLSZ nem engedte meg a klubnak...

Ahogy szoktam, először most is nemzetközi példákat idézek fel magamban. Igen, létezett már olyan, hogy egy klub maga zárta ki a szurkolókat, de ehhez brutális atrocitások kellettek. Halálos kimenetelű szurkolói összecsapások vagy a fél stadion lebontása, nem pedig az, hogy gyalázkodó rigmusok miatt kapott egy csapat fél millió forint büntetést. Egyébként nem tudom, melyik országban ücsörögnek szemérmes apácák a lelátón, de szerintem még ők is eleresztenének valami csúnyát időnként ha magyar meccset néznének, pénzért, és látnák ezt a színvonalat.

Mellesleg valamennyi szurkoló kitiltása azért elég erős húzás. Az Újpest azon csapatok közé tartozik, aminek még akad is pár drukkere, remek ötlet szépen leépíteni őket ilyen módszerrel. Mert ne legyenek kétségeink, ettől aligha lesz több rendes, kulturált szurkoló, akik halk, illedelmes tapssal biztatják majd kedvenceiket. Engem nem érdekel, ki mit hisz, de a hangulatos, izgalmas focimeccs bárhol a világon fel tudja korbácsolni az indulatokat, Argentinától Oroszországig, Németországtól Egyiptomig.

Az tragikus és megengedhetetlen lenne, hogy ez átcsapjon erőszakba, harcba, de azzal kell szembenézni, hogy mindig lesznek idióták a szurkolók közt, mint ahogy vannak idióta sakkozók, filmrajongók, vallási fanatikusok is- pedig utóbbiak ugyebár nem pár gól miatt hőzöngenek, hanem "szent eszméket" követnek. Ma Magyarországon viszont jóval kisebb gond a szurkolói erőszak mint pár éve: hallani időnként pár pofonról meg elvett sálakról, de hol vannak már azok a többezres kemény magok, akiket komoly feladat volt kordában tartani! Lézeng a pár megmaradt drukker, akár még anyáznak is, sőt, ami a legdurvább, szidják az MLSZ-t, ami annyi, de annyi csodálatos eredményt tud felmutatni, már klubkártya is van...

Mondjuk ki: jelenleg a szurkolás olyan, amilyet ez a magyar foci megérdemel. Hangulattalan meccsek, gyönge színvonal, okoskodó szövetségi illetékesek, az eredmény meg egy nagy nulla- tombol a nihil. Ha a meccs nem hozza lázba azt a pár jegyvásárlót, könnyen találnak más témát maguknak. És ehhez ilyen klubvezetők illenek, akik a saját szurkolóikkal hadakoznak, és üres lelátókról álmodnak. Sok sikert hozzá, igazán nemes cél... 

Tovább tart az ötletbörze: most épp télen megrendezett és rövidebb focivébét javasolnak a katariak az Origo cikke szerint.

A 2022-es torna folyamatosan napirenden van, ami azért meglepő, mert addig még 7(hét!) év van hátra, és előtte 2018-ban Oroszországban lesz a futball világbajnokság, tehát bőven ráérnénk vele foglalkozni. Ám a szervezés jogának odaítélése körüli visszásságok, a katari nyomulás, a nagy hőség miatti pánik, a tervezett időpont helyének megtalálása a versenynaptárban mind-mind borzolják a kedélyeket.

Az én jóslatom: egyrészt Katar fogja rendezni a focivébét minden ágálás és botrány ellenére, másrészt simán lehet, hogy tényleg télen rendeznek. Azt gondolom, ez jóval kevésbé izgatja a drukkereket, mint a nemzeti bajnokságokat, ahol a szponzori pénzeket féltő nagycsapatok nem akarnak idény közepén egy hónapra leállni. 

Ám tuti, hogy lesz megoldás. Mindig is volt. Épp most néztem rá, 1966-ban a BEK-győztes Real Madrid 9 meccset játszott a döntővel együtt, tavaly a Real 13 meccset vívott amíg eljutott a győzelemig. Akkor 16 csapat volt a La Ligában, 30 fordulós volt az idény, most 20 csapat van, tehát 38 meccset játszanak. Most vannak EB- és vb-selejtezők, van klubvilágbajnokság, ott van a nemzeti kupa, szóval egy Real-szintű játékos éppenséggel nem unatkozik. És mindegyik meccsnek találtak helyet a versenynaptárban- ha pénzről van szó, nincs akadály.

Mert az tuti, hogy most is a pénz mozgatja majd a szálakat. A katariaké, a FIFA lóvéja, a klubok, a játékosok, meg mittudomén még ki érdekelt. A drukker másodlagos, ő örüljön annak, ami van: színvonalas, jó foci, dráma és boldogság. Ha nyáron, nyáron, ha télen, télen.

Persze, én is prüszköltem már a téli világbajnokság ötletén, de közben meg azt is tudom, egészen simán beleférne az idénybe, ha mondjuk 1-2 klubvilágbajnokság kimarad (érdekel az valakit?), ha mondjuk 1-2 topligában csökken a csapatok létszáma, és ha mondjuk nem 32, hanem 24 csapat lehet csak ott Katarban. Utóbbi már csak azért is racionális lenne, mert a tavalyi vébén volt néhány csapnivalóan unalmas, érdektelen csoportmeccs, ami nélkül semmit nem veszítettünk volna. Az UEFA új agyréme a döbbenetesen felduzzasztott EB-mezőnyről így is kiverte a biztosítékot, nem kellene továbbvinni ezt a hülye ötletet. Van, amikor a visszalépés az előremutató döntés...

Szóval pont elég lenne, ha az ötletbörzét zárt ajtó mögött folytatnák. A Barca, a Bayern és a többi nagycsapat "meggyőzhető" lesz egy kis pénzmaggal, a játékosoknak szinte mindegy, mikor játszanak, hiszen egész évben folyamatosan rúgják labdát, minimális szünettel, ráadásul ez a munkájuk. A drukker pedig vállat von, és nem nem esik kétségbe, ha június helyett novemberben néz focit a tévében. Élőben úgyis csak a kisebb részük szurkol, és aki megtehette, hogy nyáron Brazíliába utazott, az megteheti azt is, hogy télen Katar felé veszi az irányt. Még jobban is jár, hiszen elkerüli a pokoli hőséget.

Szóval nincs itt semmi látnivaló, foci volt, foci lesz, egész évben- ahogy eddig is. Maximum kicsit átrendezett menetrenddel... Nincs kétségem felőle, hogy a győztesek novemberben is pont olyan boldogok lesznek, mint azok, akik júliusban emelhették a magasba a kupát.