Sportfoglalkozás

A magyar válogatott kapitánya arab földre szerződött szép pénzért, és máris megindult a locsogás. Kimaradhatok belőle? Naná, hogy nem!

Szerintem először is azt kell leszögezni, akár én okoskodok, akár más, ez Dzsudzsák élete, karrierje, neki kell döntenie, csakis ő lát át mindent, ő tudhatja, milyen megkeresések voltak (vagy nem voltak), mennyi pénzről beszélünk és így tovább. Az átlagember sem boldog tőle, ha vadidegenek beleszólnak, miért az a szakmája, miért olyan színűre festi a falat vagy hogy neveli a gyerekét. Egyébként is, mondhat mindenki amit akar, majd eldöntjük magunknak mi legyen- ezt tette ő is.

Amikor arról beszélünk, Dzsudzsák a pénzt választotta, azért nem árt tisztában lenni azzal, hogy nem tudjuk, volt-e más választása. Nagyon könnyű úgy igent mondani egy zsíros szerződésre, hogy alternatíva nem akad helyette. Ráadásul 29 éves, mit mondjunk hozzá képest a nála is fiatalabban arabokhoz szerződött, szintén válogatott Németh Krisztiánra, a magyar foci nagy vándormadarára? A helyzet az, hogy az Anzsi Mahacskala és a Bursaspor után nem akkora visszalépés egy arab bajnokság.

Tisztában kell lenni vele, hogy a legjobb európai bajnokságok csapatai nem egy 29 éves magyar játékosra kapják fel a fejüket, aki nem elég, hogy a fent említett csapatokba szerződött el, de még ráadásul az orosz illetve török bajnokságban sem alkotott maradandót. Az, hogy a válogatottban voltak jobb meccsei, szép dolog, de utoljára talán a PSV-ben volt hasznos, meghatározó ember Dzsudzsák. Az meg nem tegnap volt.

Ha már azt firtatjuk, a karrierje miért áll úgy, ahogy áll, akkor inkább az lenne megkérdőjelezhető, miért a mahacskalai csapatot választotta a holland bajnokság után 2011-ben, amikor fiatalabb is volt, talán mások is érdeklődtek utána. Kitűnő korban volt, sikerekkel a háta mögött, akkor lehetett volna szintet lépni. Most már nagy-nagy illúzió azt hinni, hogy a Liverpool és a Bayern megfigyelői egymásnak adták volna a kilincset a Bursaspor meccsein...

És az csak illúzió, amikor azért értetlenkedik valaki, hogy a viszonylag jól sikerült EB után miért nem kapkodnak a magyar focisták után. Lovrencsics hazatért a Fradiba, a többiek közül se került senki sztárcsapatokhoz, Nagy Ádám előtt áll talán a legszebb feladat Bolognában- de ne feledjük el, a töredékét fizették érte, mint mondjuk a fiatalabb Renato Sanchesért. Tudomásul kell venni, hogy a "magyar focista" szókapcsolat nem felfele, hanem lefele srófolja a játékosok értékét. Mert egy-két elfogadható válogatott meccsen túl a magyarokból kevés helyen lett csapataik húzóembere.

Most képzeljük el, ha valaki a mieink meccsei után azt mondta, csak van valami ezekben a magyarokban, nézzük már meg őket még tétmeccseken! Mondjuk a nemzetközi kupában a Debrecent egy fehérorosz csapat ellen, vagy a Fradit a Bajnokok Ligája selejtezőjébe beugrott albán Partizani ellen. Ugye nem kell magyarázzam, az ottani teljesítmények után mennyi esély volt a válogatott hőseinek egy jó külföldi szerződésre? 

Dzsudzsákért tehát nyilván nem futott be rengeteg sztárcsapat ajánlata sok pénzzel, ő egy már nem annyira fiatal, mostanában klubcsapataiban nem kiugró teljesítményt nyújtó játékos, akihez hasonlóból bőven szaladgál a pályákon. És ezzel nem bántani akarom, ezt az ítéletet nem mondtam ki, hanem a piac- ha nem így lenne, nem az emírségekbe menne. Ez csak részben az ő hibája, részben a magyar futball megítélése az okolható érte. Viszont ha már így alakult, akkor nyilván meg akarja alapozni a jövőjét, hiszen ki tudja, mennyi ideig hajlandóak bárhová is szép fizetéssel csábítani. A focipályán már nincs olyan sok éve, most kell jól keresnie. És slussz. Ebből a szempontból tökéletes a döntés.

Az meg csak bohóckodás, amikor azon töprengünk, mi lett volna ha... Nincs "ha". Ami volt, elmúlt, és most pedig talán csak ez volt az egyetlen értelmes, valamilyen szempontból jó ajánlat. Ami erősen leegyszerűsíti a választást...

Augusztus 4-re kipörögtek a magyar csapatok az európai kupákból, a nézőszám a bajnokságban nevetségesen alacsony, az EB-vitézkedés pedig már túl messze van ahhoz, hogy bele lehessen kapaszkodni. Hogyan tovább, magyar foci?

Azt kell látni, sokak állításával ellentétben, a válogatott jó szereplése volt a magányos kivétel, a többi ment tovább a szokásos kerékvágásban. Az utánpótlás középszerű, klubcsapataink sehol nincsenek nemzetközi szinten és igenis közöny veszi körül a hazai bajnokságot. Sajnos arra sincs garancia, hogy a válogatott most már mindig ott lesz a nagy tornákon... Szó nincs általános felívelésről, mindenhol megmutatkozó jó tendenciákról.

Én elég sokat szoktam keseregni vagy morogni, ha magyar foci kerül szóba, de általában hozzá is teszem, a megoldást nem tudom. Azt gondolom, a jelenlegi MLSZ vezetés időszaka alatt kudarcot kudarcra halmoznak a mieink, egyedül a nagyválogatottnak jött össze szép eredmény. Most már tényleg ott tartunk, hogy bárki ötletelhet- akár én is.

Egyrészt azt gondolom, óriási baklövés volt ennyi pénzt fordítani stadionépítésekre. Nincs annál szomorúbb látvány, mint negyed-ötödházas meccseket látni a méregdrága arénákban, ahol egyébként is lapos a hangulat. Azt gondolom, ma már mindenki láthatja, rossz végéről fogták meg ezt a dolgot, nem ártott volna, ha közönségigény van, és aztán jön az építkezés, mert ennek a mai magyar futballszínvonalnak elég lett volna a régi infrastruktúra. Ugye azért kellettek új stadionok, mert a nemzetközi kupákban nem lehet akármiben pályára lépni- hát, a Partizani Tirana meg hasonló csapatok elleni égéshez nem kellett volna nagy befektetés.

Ami stadion megépült, azzal már nincs mit tenni, de az egész programot át kellene gondolni. Mindenki emlegeti, milyen kevés a néző a 12 csapatos első osztályban, de azt tudjuk, hogy a második vonalban nem éri el az ezret az átlagnézőszám? Hogy vannak csapatok, ahol 100-200 ember lézeng a lelátón? Mivel most csak egy tucatnyi csapat fér be az élvonalba, papíron a másodosztály erősebb gárdái ott lehetnének. Ám a színvonal, a hangulat viszont nagyon is csapnivaló. És a stadionprogram folytatódik ezeknél a csapatoknál. Tessék már végre megnézni, mi a francra mennek el a milliárdok! Tessék végre kimondani, hogy ha valahol jelentéktelen a kihasználtság, akkor a beruházás rossz döntés volt!

Az utánpótlásra szánt irdatlan pénzek elköltésének szigorú, szakmai alapú vizsgálata is fontos lenne. Nem kell fújni a Futballsznob által előtúrt röhejes költségekre, ha felmerül a gyanú, lépni kell. Csak azért ne legyen pénz elköltve, hogy valaki verhesse a mellét, mennyit öltek a fociba! Nem a pénz elköltése a siker mércéje, hanem az eredményesség.

Isten tudja mióta mennek ezek a szuperprogramok, isten tudja, hány akadémia van már, és mire megyünk velük? Örömünnepet hirdet a sportsajtó, ha egy játékost leigazol egy rangosabb bajnokságban szereplő kiscsapat, olyan összegekért, amiért komoly futballistát soha senki meg nem vehetne. A mi játékosainkat mindenki szereti, tiszteli, becsüli, csak pályára küldeni ne kelljen őket. Némelyikük már-már annyira hozzánőtt a kispadhoz, hogy alkatrésznek is elmennének. Szóval az utánpótlás eredményességét ne azon mérjük le, mennyit költöttünk rá, hanem azzal, hogy mennyit értek el a fiatal játékosok. Utolsó "komoly" győzelmünk az U20-as vébén Észak-Korea ellen volt. Ez a tény, a jelen, a realitás.

Azaz: őszinteség, őszinteség, őszinteség! Nem az elnökségi üléseken a saját vállukat veregető fejeseken múlik a siker, hanem sok szinttel lejjebb, a vidéki pályákon labdákot kergető srácokon. Ne sok elszámolt játékos legyen, aki után fejpénzt lehet kapni, hanem kevesebb, de minőségi munkát végző gyerek, akik egy jó közegben nőnek fel, nem a magyar foci évtizedek óta megszokott langyos vizéhez szocializálódnak. 

Hogy miről beszélek? Az elnökség diadalmas jelentéseit és fantasztikus vízióit már eleget emlegettem, mára átlag 7-8000 nézőnek kéne kinn lenni a magyar meccseken, miközben két klubcsapat is európai csoportkörbe jutna, ha beváltak volna az MLSZ nagyszerű tervei. Nem jött össze semmi, következmény?...

Kicsiben is ez van, ömlik a pénz a fociba, külföldi edzőkkel zuhan aztán ki az agyonsztárolt Fradi és Videoton, és persze a vezetők elmondják, hogy nagyon komolyan el fognak gondolkodni a hogyan továbbról. Szomorú, hogy tavaly augusztusban (vagy júliusban) ugyanezt mondták. És előtte egy évvel is. És ahogy a dolgok kinéznek, jövő augusztusban is jöhet a magyarázkodás arról, miért túl nagy falat egy albán vagy egy fehérorosz csapat. 

Azt, ami ma van, "élvonalnak" nevezni egy vicc. Én tudom, hogy jobb nincs, de ettől még alapvetően át kellene gondolni a dolgokat. Azt hiszi mindenki, hogy a szurkolók hülyék? Hogy nem látják, hogy olyan közszolgáltatók tolják a pénzt bizonyos kiemelt csapatokhoz, akik parancsra szponzorálnak? Hogy a bajnokság előre le van futva, mert esélyegyenlőségről ilyen formában szó sem lehet? Az, hogy heteken át arról pletykáltak, mégis benn fogják tartani a felcsúti focicsapatot az első osztályban (kész csoda, hogy nem), azt jelzi, a szurkolók is pontosan tudják, a pályán csak a dolgok egy része dől el. Amíg így tekintenek a focira, nem is lesz több szurkoló, ne is álmodjon erről senki. Mert ez így nem sport, hanem egy szűk réteg bolhacirkusza.

Szóval röviden, mi lenne szerintem a teendő: a stadionépítések felülvizsgálata, utóelemzése. Az utánpótlásra öntött pénz okos, takarékos felhasználásának ellenőrzése, a valódi eredményesség előtérbe helyezése az ostoba statisztikagyártás helyett. A teljes fociközeg megtisztítása, a "kiemelt csapatok" rendszerének megszüntetése, igazi versenyhelyzet megteremtése a bajnokságokban. A vezetés szintjén pedig őszinteség, alaposság, szakmaiság legyen a jelszó. Nem érdekel, hány milliárd ment a magyar fociba, az érdekel, hány kört mennek a mieink nemzetközi szinte. Utóbbi az igazi mérce! Amíg mi másban számolunk, addig soha nem a valóságot látjuk!

Nem hittem, de tényleg nem, hogy a beugró albán csapat akkora akadály lehet a Fradinak. Szerintem senki sem hitte.

Aztán a tegnap este egy újabb csalódást keltő magyar focikudarcot hozott magával. Nem bántok én senkit már, miért tenném, nyilván jól fizetett profik ezek, tudják, mit csinálnak, hogy léptek pályára. A leggazdagabb, legerősebb magyar klub legendás zöld-fehér mezét viselve, papíron profi háttérrel, profi edzővel.

Idény eleji forma? Összeszokottság hiánya? Vagy egyszerűen csak arról van szó, ennyit tudnak? Mindegy. A végeredményt látjuk. Egy tényleg semmit nem mutató ellenfél is túl sok volt.

És azt is, hogy egyetlen mérkőzés elegendő ahhoz, hogy bővüljön a magyar futball legendáriuma, egy káprázatos öngóllal, amivel letette a névjegyét a Bundesligából érkező védő, illetve az albán kapus panenkájával, aki jobban lőtte a tizenegyest mint a magyarok...

Ijesztő, de ma három további magyar csapat is pályára lép, ketten hátrányban, idegenben. Remélem a fordításaik lesznek emlékezetesek, nem pedig a Benny Hill-show-t idéző bénázások.

Uramisten, de messze van az EB! Mintha ezer éve láttuk volna ugyanezeket a fiúkat nagyot küzdeni, nagyot játszani...

Azt hiszem, az EB idejére korlátozódott focimániát nyugodtan el lehet felejteni: a magyar bajnokságnak saját erejéből kell elnyerni a szurkolók érdeklődését. A válogatott sikerei csak halovány alapot teremtettek, szó nincs róla, hogy az NB1-et is olyan kirobbanó érdeklődés kíséri majd.

Az első forduló mindig fontos a bajnokság életében. Úgy tartják, ilyenkor még mindenki bizazkodik, ki vannak éhezve a focira a rajongók, a klubok is akcióznak, tehát minden megvan ahhoz, hogy jó hangulatban, teli stadionokban induljon útra a labda.

Ám az eddig adatok alapján úgy fest, az egyik nagy reménye a focivezéreknek máris szertefoszlott, mert az első fordulóban nem hogy több, de alacsonyabb volt az átlagos nézőszám mint az előző bajnokság első körében. Ráadásul úgy, hogy a jellemzően legnagyobb nézőszámot produkáló Fradi otthon kezdte a szezont!

Nem kell statisztikusnak lenni ahhoz, hogy érezzük, ez bizony nem sok jót sejtet. Persze lehetnek olyan különleges kalkulációk, amelyek szerint mondjuk fél százalékkal több néző volt idén mint tavaly az első fordulóban, de mind tudjuk, ez csak játék a számokkal. Akik hittek a népszerűség megugrásban, nem ennyivel kalkuláltak, hanem 20-40-60 százalékkal.

Ne feledjük, az EB-t megjárt válogatott játékosai közül szép számmal játszanak itthon, Gera, Böde és Lovrencsics például a Fradiban lépett pályára, Lang és Juhász a Videotonban, Korhut a Debrecenben. Ja és Király a Haladás kapuját védve hozott össze egy méretes potyagólt. Szép dolog a válogatott csapattársnak gólpasszt adni, csak épp kellemetlen, ha már nem egy gárdában szerepelnek...

Úgy fest, itthon mindenki rögvest elfelejt focizni. Kicsit más színvonalú sajnos a játék, a körítés, minden, mint az európai futball nagyszínpadán. Ehhez kellene zárkózni- de úgy fest, a hazai bajnokságtól már tényleg annyira elfordultak a nézők, hogy nem nagyon lehet reménykedni egy hirtelen megugrásban. Sőt, lassan az is erény, ha csökken a lemorzsolódás. Egy bajnok Fradi első hazai meccsén, a szép stadionban nincs hatezer ember? Ez nagyon elkeserítő ám!

Mert szó nincs arról, hogy élcelődnék, engem tényleg elszomorít a helyzet. És aztán... a szívemre teszem kezem, és kimondom: én sem követtem az első forduló meccseit, pedig az EB-t végignéztem. Egyszerűen nem hittem benne, hogy egy Mezőkövesd-Gyirmót újoncrangadóért nekem be kellene kapcsolnom a televíziót. És most sem hiszem azt, hogy sokat vesztettem volna. Én csak egy ember vagyok a sok közül, de sokan gondolhatják még pontosan ugyanezt. Hosszú évek, és kézzel fogható sikerek kellenek nemzetközi szinten, hogy újra komolyan vegyük a magyar klubfutballt. De hol vagyunk ettől!...

Úgy fest, az EB utáni eufóriába csúnyán belepiszkít a magyar klubcsapatok teljesítménye. Tök szuper lenne a mi focink, csak azok a fránya ellenfelek ne lennének...

Sokan hitték azt, hogy erőt ad a magyar futballnak a válogatott derekas helytállása az európai fociporondon. Ez elvi szinten olyan szépen működik: rájövünk, hogy igenis van előrelépési lehetőség, csak bele kell tenni a munkát, a hitet, és előbb-utóbb jön az eredmény is!...

Hát, úgy fest, tényleg utóbb jön a siker. Sokkal utóbb. Az első körből tovább tudtak lépni a mieink, de aztán jöttek a kőkemény azeri, fehérorosz, albán ellenfelek. Bevallom, pár csapatnak a neve se ugrik be a komoly riválisok közül, de az odavágó eredményeit tudom: négy meccsből egy győzelem, egy döntetlen, két vereség, utóbbiak hazai pályán.

Nem állítom, hogy ne juthatna tovább minden magyar csapat a nemzetközi kupában egy bravúros visszavágóval, de az tény, gyorsan berúgta a realitás az ajtót: a későbbi EB-győztes Portugália elleni döntetlen szép volt, de nem ennek emlékéből kell élni, hanem most kellett volna megmutatni, a Torpedo Zsodino nem lehet ellenfél a magyar bajnokság bronzérmesének. A Debrecen viszont egész mást mutatott meg, és a stadion harmadát megtöltő közönség állítólag korántsem ünnepelte őket úgy a vereség után, mint ahogy a válogatott fogadták a Belgium elleni bukás ellenére. Meg is tudom érteni...

Már megint annak a küszöbén állunk, hogy július végére(!) feleződik a magyar csapatok száma a nemzetközi kupában. Az MLSZ-ben biztos akcióterv készül, hiszen tudjuk jól, az akciótervek ördögi cselei, váratlan kapáslövései alapozzák meg a sikereket. Ha egy kis balszerencsénk van, és beugró albán csapat megszorongatja a Fradit az Üllői úton, akkor nagyon szomorúan indul ez a szezon. Persze biztos csak azért megy nekik jobban a foci, mert a szövetség vezetésének jobb a koncepciója... Bár ez már-már elképzelhetetlen, hiszen amilyen dicshimnuszokat olvastam mostanában az MLSZ-ről, úgy tűnik, ennél a futballszövetségnél jobbat, szebbet és hatékonyabbat álmodni sem lehet.

Szóval nehéz jól reagálni a vereségekre. Ne feledjük, az UEFA koefficiens számításába, ami a kiemelésekről dönt, minden egyes eredmény beleszámít, még az sem mindegy, hogy kettős vereséggel vagy gólkülönbséggel esik ki valaki. Szóval jó lenne tényleg kicsit összekapni magunkat. Ronaldót hagyjuk, vele nem fogunk találkozni a fehérorosz meg az azeri bajnokságot képviselő csapatban. Ha ellene ment, akkor mehetne mások ellen is.

Menni fog? Vagy ki fog menni a végén? Edzők? Játékosok? És ki nem fog menni? A szurkolók?... Kellemetlen lenne, ha azelőtt vége lenne a focimámornak, mielőtt úgy igazán beindulhatott volna az itthoni bajnokság...