Sportfoglalkozás

Mindig felbukkannak röhejes sztorik egy-egy nagy sportesemény kapcsán, az utóbbi napok egyik gumicsontja az volt, Messi miért nem pacsizott le a meccs előtt egy kisfiúval.

Azt azért szögezzük le, Messi elsősorban nem azért volt ott a stadionban, hogy gyerekekkel mókázzon. Aki a kicsik szórakoztatásával akar foglalkozni, az elmegy animátornak egy tunéziai hotelbe, ő viszont mégiscsak egy sorsdöntő mérkőzés előtti pillanatokban koncentrált. Akad még pár millió gyerek, aki nagyon hálás lenne azért, ha kimehetne a pályára a sztárokkal egy világbajnoki meccs előtt, szóval én úgy érzem, nem történt itt akkora tragédia- pláne, hogy utána Messi kezet is fogott az elöl levő kissráccal, tehát nem arról volt szó, hogy direkt megalázni akarta volna a kicsit.

Be kellene látni, hogy valahol mégiscsak sport a foci is. A játékosoknak elsősorban az a feladata és célja, hogy nyerjenek, erről szól az a kilencven perc, meg az előtte való felkészülés is. Lehet jófej a futballista, kedves a gyerekekkel, de nem azért teszik be a csapatba, mert vele lehet a legjobban fotózkodni. Sőt, pont nem lenne annyira népszerű, ha már csak a közös képek készítésében lenne király, a pályán viszont nem menne neki a játék.

Az ugyanis a Disneyland, ahol mindenki boldogan készíthet közös képet a kedvenc mesefiguráival. A Miki egér jelmezébe bújt alkalmazott dolga valóban annyi, hogy pózoljon a csemetékkel, de Messi nem attól az, aki, hogy róla készült a legtöbb aranyos fotó. A pályán harcolta ki magának ezt a tiszteletet és rangot, és jó lenne, ha elsősorban mint sportolót értékelnénk, és mindent, ami ezen túl van, a helyén kezelnénk.

Nagy riválisa, Ronaldo is azzal küzd, hogy túl sokszor foglalkoznak a meccsen kívüli dolgaival. Remekül elélcelődnek azon, milyen elkeseredett képet vág egy vereség után, CR7 kiváló célpont. Csak sokszor úgy érzem, a viccelődők nem véletlenül pont őt szeretik kipécézni, a jóképű, dúsgazdag, számtalan trófeával büszkélkedő portugál csillagot. Hopp, ez így együtt nem is rossz kombináció- talán csak nem azért találják meg őt, mert ezer és egy okból lehet irigyelni?...

Ronaldo sem a Disneyland hőse, ahol a kedvencek mindig győznek. Sportoló, aki nyer is, veszít is. A sport lényege az, hogy csak a győztes boldogsága lehet felhőtlen, a többiek többé-kevésbé csalódottak lesznek. Aki állandóan vidáman ugráló figurákra kíváncsi, annak ott van a szórakoztató park a már említett Miki egérrel, a többiek meg együtt örülnek és bánkódnak a kedvenc sportolóikkal.

Mert az lehet, hogy Ronaldóról bejárják a könnyezős képek a világsajtót, de otthon, a tévé előtt még sok-sok ember vele együtt semmisül meg egy vereség után. A szurkolók zokogása persze nem érdekel annyi embert, de gondoljunk bele, ha a néző ennyire el tud keseredni, mit érez az a sportember, aki a pályán bukik el, aki kihagyja a nagy helyzetet, mellérúgja a tizenegyest? Teljesen mindegy, hány sikere volt korábban, akkor és ott csak az az egy meccs számít, az fáj igazán. Tudom, jól el lehet csámcsogni azon, hogy a sztárok is emberek, de mellette azért tisztelni is lehet őket. Mert eljuthattak oda, ahol elbukhattak- ez nagyon keveseknek adatik meg.

Az idei focivébé történéseit is befolyásolják a sérülések. A torna előtt megsérült, így el sem utazhatott Ribery vagy Reus, sérülten érkezett Cristiano Ronaldo és Suarez, az első meccsén kidőlt Coentrao...

Pedig nem nagyon látni kirívó durvaságot a meccseken. Lapok vannak, már ki is állítottak pár játékost, én mégsem érzem úgy, hogy a csontzenéről szólna a történet. Nyilván nem véletlen, hogy olyan sok klasszis van, akit épp csak összedrótoztak a világbajnokságra, vagy esetleg még ez sem sikerült, hiszen hosszú és kimerítő volt az idény, a legjobbaknak negyvennél is több komoly tétmeccse lehetett a szezonban.

Ronaldo például 47 mérkőzést játszott a Real Madridban. Emellé még társult pár fellépés a válogatottban is, nem csoda, hogy kissé kifacsarva érkezett Brazíliába. Pedig ott nagyot kéne mutatnia, ha el akarnak érni valamit, mert a portugál válogatott leginkább rá épül. Hasonló kihívással küzd Messi vagy Neymar is. Ott van az óriási meglepetésre máris kiesett spanyol válogatott, ami a két BL-döntős madridi csapat mellett a Barcelona legjobbjaira épült. Nagy nevek, rengeteg trófea, aztán az eredményt látjuk.

Érdekes párhuzam jutott eszembe. Az amerikafocisták évek óta perelnek a sérülések miatt, ráadásul ezek ellenére pályára küldték őket rengeteg fájdalomcsillapítóval tömve. De ott a sok kőkemény ütközés miatt senkit nem lep meg, hogy minden évben kiütnek pár játékost.

Ám az európai fociban máshogy működnek a dolgok, gondolhatnánk. Valóban, az ellenfél leterítése nem szabályos. De rengeteg alattomos szabálytalanság van, minden meccset tucatnyi rúgást kapnak a sztárok. Sok meccs, sok apró odaszúrás, aztán az idény végén győzze megszámolni a csatár, hány helyen fáj a lába. Mivel nincs megállás, szerda-szombat ritmusban zakatol az idény, nem nagyon lehet kipihenni a kisebb sérüléseket.

Így aztán a lelkes, hajtós kiscsapatok, amelyekben minden játékos harcosan küzd, megnehezíthetik még a legnagyobbak dolgát is. Ez abból a szempontból jó, hogy nem nagyon vannak lefutott meccsek, de tegyük a kezünket a szívünkre: a legtöbben nem Costa Rica-Dél-Korea döntőre vágyunk, jobban szeretnénk ott a legnagyobbakat látni. De egyszerűen nem lehet mindig, minden sorozatban csúcsformában pörögni, és a sztárok közül sokan valószínűleg már a nyaralásra vágytak, nem pár újabb meccsre.

Bár sokan átkozzák az amerikaiak szakszervezet-mániáját, azt azért el kell ismerni, ők képesek eredményeket kiharcolni. Nem lehet esztelenül növelni a meccsek számát az NFL-ben, hiába hozna több pénzt. Talán Európában is elgondolkodnak rajta, közös fellépéssel lehetne valahogy csökkenteni a meccsek számát.

Mert hiába van több sorozat és több meccs, a sztárok száma nem nőtt ezzel egyenes arányban, a futballvilág trónjáért továbbra is csak maroknyi zseni harcol. És ha csak úgy lehet csúcsformában BL-döntőn, focivébén egy sztár, ha nem sérül le a Norwich, az Almeria vagy a Sassuolo ellen, akkor a szurkolók is könnyen lemondanak az utóbbiak elleni meccsek megnézéséről...

Az idei focivébé egyik nagy rangadóján vettem észre, hogy pár üres szék van a lelátókon. A holland-spanyol biztosan sok szurkolót érdekelt, először nem is akartam hinni a szememnek, de mint kiderült, valóban voltak gazdátlan helyek, ha nem is sok, de ahhoz pont elég, hogy a FIFA is vizsgálatot indítson.

Papíron ugyanis minden hely elfogyott már rég, szóval ki akarják deríteni, miért nem ment ki a meccsre az, akinek jegye volt. Van, aki szerint a közlekedési nehézségek akadályozták a szurkolókat, mert a stadiont két kilométeres biztonsági zóna veszi körül, amin belülre csak hivatalos engedéllyel rendelkező járművek mehetnek be. Aztán az is lehet, hogy a szponzorok által kapott nem kevés jegyet nem sikerült jól kiosztani, páran nem mentek el meccset nézni. Az üres helyeket pedig a játékosok is észrevették.

Másnap is volt jópár üres szék az Uruguay-Costa Rica meccsen, pedig két, amerikai válogatottról volt szó. Az igazi megdöbbenést az olasz-angol meccs okozta, amiről már fél éve úgy lehetett tudni, minden jegyet eladtak rá: a szurkolók üres széksorokról töltöttek fel képeket. 

Ebben az a meglepő, hogy mindenki azt hitte, a fociőrült brazilok országában nem képzelhető el olyan meccs, ahol ne lenne telt ház. Aztán most megy a Franciaország-Honduras, ahol szintén akadnak gazdátlan helyek. Úgy látszik, meg kell azt szoknunk, hogy a zsúfolásig megtelt lelátó nem garantált még egy focivilágbajnokságon sem, teljesen mindegy, hol rendezik azt. Kétségtelen, könnyű a tévé előtt elkényelmesedett szurkolóvá válni, de ha pont az igazán lelkesen kiabáló emberek maradoznak el a meccsekről, a hangulat nem lesz ugyanaz.

Persze Katarban nyilván ezt is megoldják, animált szurkolókkal, netán jól fizetett és gondosan kiképzett statisztákkal. Figyelni is fogom a híreket, hol lehet majd erre a melóra jelentkezni...

Az első meccsen kiderült, nem ússzuk meg vitás esetek nélkül a focivébét. Aztán a sorozat folytatódott, meg nem adott szabályos gólokkal, potyatizenegyessel.

Tökéletesen igaza van annak, hogy ha a FIFA nem akar videobírót, egyetlen jó megoldás létezik: meg kell szünteni a visszajátszásokat vitás helyzeteknél. Ezek jelenleg csak arra jók, hogy felhergeljék a nézőt és közellenséget csináljanak a bírókból. Ennek így semmi értelme, hiszen ők ott a pályán egy pillanat alatt kell, hogy döntsenek, és még a legtisztességesebb bíró is hibázhat ilyen esetben, hiszen a játék rettentően felgyorsult.

Nyilván a fenti felvetés a kilassítások elfelejtéséről nagyon elméleti, elég hülye megoldás lenne egy előre irányuló lépés helyett kettőt visszafele araszolni. A videobírózás természetesen rettenetesen széttördelhetné a játékot, de vallom és hiszem, kritikus helyzeteknél, ahol még csak nem is szubjektív megítélés kérdése a döntés, sokat segíthetne. Lesen volt-e a góllövő? Túljutott-e a labda a gólvonalon? Ezt azért lehetne látni a felvételekből.

Nem kellene minden nyavalyás bedobást ellenőrizni, de ha a játék megáll (leshelyzet után úgyis lefújja a támadást a bíró, például), akkor lehetne kockázni. Egy jó technikussal ez 15 másodperc, ennél bőven több időt elvesz egy-egy színészkedés, pályán fetrengés. Az amerikaifoci challenge intézményéhez hasonló is bevezethető lenne, amikor minden edző félidőnként egy vagy két alkalommal visszajátszást kérhet- természetesen előre meghatározva, milyen szituáció lenne visszanézhető.

Vajon hány bírói tévedés kell ahhoz, hogy a FIFA komoly lépéseket tegyen a probléma kezelése érdekében? Ne feledjük, egyrészt a villámgyors visszajátszások miatt a nézők a helyszínen és a tévék előtt is paprikás hangulatba kerülnek, másrészt biztosak lehetünk benne, a kispadon ülők, majd a játékosok és maguk a bírók is értesülnek a tévedésről. Utóbbiak esetén pedig előfordulhat, akár nem tudatos módon akarnak kompenzálni. De hibát ellentétes hibával javítani nem lehet, csak még idegesebb lesz mindenki.

Meglátjuk, lesz-e még sorsdöntő baki a továbbiakban (jóslatom az, hogy lesz, nem is egy), és meddig lehet egy dollármilliárdos üzletág (mert az!) presztízsét, értékét rombolni olyan nyilvánvaló hibák feletti szemet hunyással, amelyek jelentős részét az összköltségekhez képest minimális beruházással el lehetne kerülni.

Azt gondolom, a világbajnokság után igen gyorsan állást kell foglalni a kérdésről a FIFA-nak. Persze lehet, akkor egy ideig más balhék miatt áll majd a bál, de amíg a korrupciós ügyek vagy a tisztújítás a szurkolókat csak ideig-óráig érdeklik, a bírói tévedések folyamatosan napirenden lesznek, és mindig újabbak borzolják a kedélyeket- elég pár napot várni a következő tétmeccsig.

A focivébére utazó portugál válogatott beugrott a New York Jets amerikaifoci csapatához útközben, hogy a két csapat játékosai megismerkedjenek a másik sportágával.

Mondjuk nem tudom, mennyiben szerencsés ómen a Jets csapatával együtt lógni a nagy torna előtt, mert a Jetsről szokás azt mondani, hogy az amerikaiak holdraszállása előtt voltak Super Bowlban utoljára, szóval nem tartozik a nyerő gárdák közé. Igaz, a portugálok se...

Bár Ronaldo kezében érdekesen áll a tojáslabda, meglehet, szerződést ajánlanak neki, mert mostanában igencsak nagy az irányítókeringő a Jets-nél. Sanchez, Tebow, Smith, Simms, McElroy után most Vick és Boyd is felbukkant a csapatnál, némelyiküket kis gyakorlás után a portugál labdaművész is kiszoríthatná.

Ám ahogy a képeken látható, rugóként is kipróbálta magát, és ez már nyilván sokkal testhezállóbb feladat lenne neki. Egyszer az életben olyan játékos lehetne a sztár egy amerikaifoci-csapatban, aki a lábával bűvöli ügyesen a labdát. Ha már football a sport neve...