Sportfoglalkozás

Amikor Michael Schumacherről, a balesetről, a kómáról szóló új hírt olvasok, majd pár óra múlva az előző hír cáfolatát, arra gondolok: nem kéne békén hagyni egy darabig?

A tényeket mindenki fújja Schumacher Forma 1-es pályafutásáról, a zseniális versenyző hétszer nyert világbajnokságot, számtalan futamon győzött, de a mostani a legnagyobb küzdelme: az élete a tét. Igen, én is el tudom sütni ezt a közhelyet.

Nyilvánvaló, egy ilyen, már pályafutása alatt legendává vált sportember mindig a reflektorfényben marad. Bármit is tesz, odafigyelnek rá, legyen az bármily apró dolog. Ám Schumacher balesete csak első látásra tűnt teljesen jelentéktelen síbalesetnek. Váratlanul szomorú fordulatot vettek a történések, és legközelebb már azt hallottuk, hogy az élete is veszélybe került.

És ezek után jött a hírverseny. Itt pedig az egyszerű érdeklődő, sportrajongó csak kapkodta a fejét. Schumacher hibázott. Szó sincs róla, lassan ment és óvatosan. Őrült tempóban zúgott le. Dehogy, csak lassan csúszott hogy segítsen valakinek. Készült videó. Vagy nem. Megműtik. Nem műtik. Műtik, de nem azért. Lemondtak róla. Bíznak a felépülésében. Örökre kómában maradhat. Felébresztik, de nem lesz önmaga. Van remény. A túlélése is csoda, többet várni felesleges. Egy magyar orvos módszere segíthet. Semmi nem segíthet, csak az ima. Már ébresztik. Nem, szó sincs ébresztésről.

Tudom, a mi hibánk az, hogy zaklatják a menedzsmentet, a kórházat, az ott dolgozókat, a családtagokat, és ha jobb ötlet nincs, akkor megjelenik egy esetleg csak fabrikált szenzációs hír, aminek forrása az újságíró haverjának az unokaöccse, akinek a fodrásza egy utcában lakik az egyik kórházi segédápoló volt általános iskolai osztálytársával. A hírt aztán boldog-boldogtalan átveszi a világ minden sarkában, és persze a menetrendszerűen érkező cáfolatot is. A mi kíváncsiságunkról szól az egész. Végül mindenki örülhet, a rajongó híreket olvashat (egyet pro, egyet kontra) kedvencéről, az újság híreire sokan kattintanak, szóval minden a legnagyobb rendben.

Tényleg örülnünk kellene? Ezek valójában nem hírek. Inkább csak híresztelések, pletykák, amiknek minimális hírértéke van. Ám el lehet képzelni, a családnak milyen érzés lehet mindenféle ilyesmit látni az interneten. Mert ne felejtsük el, akármennyi versenyt nyert Schumacher, ő is ember. A családtagjai is emberek. Talán erre is lehetne tekintettel lenni. Persze ez hiú remény, és nem állítom, hogy én soha ne olvasnék el olyan hírt, ami úgy született, hogy beleavatkoztak egy ismert ember magánéletébe. De ez most valahogy... más. És sok. Túl sok.

Szóval én most hagyom is ezt az egészet, ez az ügy az orvosokra és a családra tartozik. No meg Schumira, ez az ő harca... Inkább felidézem a bajnok egyik emlézetes tévés szereplését, amit mindig szívesen nézek újra: Schumacher mint Stig a Top Gear műsorában.

Tudom, a sportolók a pályán felfokozott idegállapotban nehezen tudják türtőztetni magukat, ettől függetlenül nem nagyon szeretem, ha valakinek totál elgurul a gyógyszere.

A minap láttam a magyar foci egyik üdvöskéjét, Németh Krisztiánt kiborulni, akit le is zavart a pályáról a bíró. Egy profi sportoló esetében azért felmerül, nem jut-e eszébe, ezzel hátrányba hozza adott meccsen a csapattársait, ráadásul az ilyen hülyeséghez pár meccses eltiltás is járulni szokott. Állítólag Németh se lesz kivétel ez alól.

A foci igazságtalan, mert nyilván a nagyobb sztárok valamivel többet engedhetnek meg maguknak a pályán. Hát ez már csak ilyen; de azt azért a most a Rodában játszó magyar csatárnak is tudnia kell, hogy nem emlegetik együtt Ronaldóval és Messivel. 25 évesen már valószínűleg nem is fogják ifjú tehetségként felfedezni, szóval illene tudnia, mit engedhet meg magának.

Németh története egyébként érdekes. Nagy tehetségnek indult, roppant fiatalon jutott el a Liverpoolhoz. Itthon jelentek meg a beszámolók arról, hogy mindenki odáig van érte, a tartalékcsapat legjobbja, csak idő kérdése, mikor lesz sztár a Premier League-ben, de valahogy minden msáként alakult. Jöttek a kölcsönadások a Blackpoolnak, az AEK Athénnak, aztán jött az Olimpiakosz, a Volosz, a visszatérés az MTK-hoz, Hollandiában a Waalwijk, majd 2012 óra a Roda. Ez egy tisztességes holland kiscsapat, ahol talán megállja a helyét. Ez is futballkarrier, csak ahhoz képest, hogy az U20-as világbajnokságon még a bronzérmes csapat erősségeként tartották számon, nem tűnik annyira nagyívűnek.

Meglehet, benne van a csalódásban az is, hogy mifelénk a legapróbb részsiker után világsztárnak kiáltják ki a fiatalokat, akik aztán vándorolnak össze-vissza, végül itthon kötnek ki valamelyik nagyravágyó csapat keretében. Mintha a folyamatos, szorgalmas munkának, a szívósságnak, a lépésenkénti előrejutásnak nem lenne becsületes. Okoskodnak a valóságban még semmit nem mutató, csak az ifik között ügyesen mozgó srácok esélyeiről a csúcsbajnokságok élcsapatainál, de ha megnézzük, mire ment például Simon András, akit a Liverppol igazolt le (legutóbb a Haladás tartalékcsapatát "erősítette"), Filkor Attila, aki volt az Inter és a Milan igazolt játékosa (a francia másodosztályban játszik kölcsön), Koman Vladimir, a Sampdoria egykori reménysége (jelenleg az orosz FK Uralban lép pályára), akkor legalábbis nem túl szép az összkép.

Elég lenne valakit akkor sztárolni, ha tényleg felmutat valamit a pályán. Ehhez képest Németh most ismét nem a góljai miatt került be a hírekbe, hanem azért, mert neki akart menni a bírónak. Vajon mit hallunk legközelebb az ifjú magyar tehetségekről? Attól tartok, nem arról szólnak majd a hírek, hogy Európa-szerte a góljaikról beszél mindenki...

Olvastam az origón a hosszú elemzést arról, miért nem került be Kassai Viktor, a legelismertebb magyar futballbíró a világbajnokságra készülő keretbe.

Őszintén szólva bevallhatom, nem igazán hozott lázba az efféle ügy sose. A bírókérdésről azokban az országokban lehet sokat beszélni, ahol a foci színvonala miatt esélytelen a részvétel a világeseményeken. Vajon kit érdekelne Kassai jelenléte Brazíliában, ha Dzsudzsákék a kinti csoportmeccsekre készülnének?

A kérdés természetesen költői. Hülye helyzet, de nálunk komoly futballmeccsen, vb-döntőn, EB-elődöntőn, rangos BL-meccsen csak akkor léphetett pályára magyar az utóbbi két évtizedben, ha a sípot fújta. Máshol az aranylabdások, az ararnyérmes focisták a sztárok, mifelénk meg Puhl Sándor.

Hozzá kell tennem azt, hogy bármit is gondol valaki Puhl Sándorról a mostani médiaszereplései alapján, annak idején nagyon jó bíró volt. Tudom, ez is csak olyan, hogy rajtunk kívül a kutya nem emlékszik rá, ki is vezette a világbajnoki döntőt 1994-ben, de mi azért számon tarthatjuk Puhl érdemeit.

Kassainál fel lehet emlegetni az EB-n elkövetett hibákat, ám megjegyezném, az ilyen hibák jelentős részét simán kiküszöbölhetnék, ha legalább a kérdéses góloknál bevezetnék a videobíráskodást. Kassain és az asszisztensén, Vad Istvánon verték el a port, de nem ők hozzák meg a döntést a felhasználható technikai eszközökről. Amíg ennyire kizárólagos az azonnali emberi döntés szerepe, addig a bírók akármikor belefuthanak ilyen hibákba, és hiába maradnak ki aztán a nagy tornák keretéből, ez az alapproblémán nem változtat. A kihagyástól való félelem senkiből nem csinál számítógépagyú, robotreflexű, kameraszemű bíróterminátort.

És akkor itt tovább is kellene lépnünk, a focinkról kéne beszélni, az Európa-szerte ismert sztárjátékosainkról, a válogatottunk esélyeiről a legjobb 16 közé jutásra, a klubcsapatok előtt álló kihívásokról a nemzetközi kupasorozatok tavaszi folytatásában. De nekünk marad Kassai, aki itthon marad. Persze lássuk be, nálunk nagyobb szakértő nem is lehet, ha azt kell kielemezni, miért nem vehet részt valaki a magyar futballéletből a csúcstornákon vagy a Bajnokok Ligájának végső szakaszában. A Kassai-témát is jól ki lehet vesézni, csak éppen ez sokkal inkább az ő személyes bírói karrierje, mint egyfajta közös örömöt okozó csapatsiker.

Valószínűleg a spanyolokat a világ- és Európa-bajnok csapatukkal, a Real Madriddal és a Barcelonával kevésbé izgatja, mire mennek Brazíliában meg az európai kupákban a bírók. Sőt, akkor örülnének a legjobban, ha a sípmestereiknek esélye sem lenne a döntőt vezetni, mert a csapataik érdekeltek lesznek. Azt hiszem, szívesen cserélnénk velük- akár azon az áron is, hogy többé magyar bíró a csúcstornák közelébe se jusson.

Amikor az NFL egyik legnagyobb csillaga, a háromszoros Super Bowl-győztes irányító, Tom Brady térdel le a rúgásoknál hogy megtartsa a labdát- nos, ez nem akármilyen sztori.

A 12-es elmondta a meccs után, hogy talán még egyetemi évei alatt lépett pályára ilyen szerepkörben. A holder feladata összesen annyi, hogy a hátradobott labdát elkapja és lekészítse a rúgónak a lehető legjobb pozícióba. Általában a csapat valamelyik kevéssé ismert játékosáé ez a feladat, a New England Patriotsban a punterek szoktak holderkedni, általában ez a jellemző felállás.

A puntereknek viszont soha nincs tartalékja a csapat keretében, így amikor Ryan Allen megsérült, kellett egy ember a puntoláshoz (ezt a rúgó, Gostkowski oldotta meg remekül), és kellett egy beugró holder. Érdekes pillanat lehetett, amikor odaszóltak a csapat elsőszámú sztárjának, hogy "Tom, szaladj be, te tartod a labdát!"

Ám sztár vagy sem, amikor valaki ilyen feladatot kap, meg kell oldania és kész. Ez csapatérdek, a pályán abszolút nem számít, ki mennyi pénzért írt alá. Ám a folytatás már más kérdés, és Tom Brady a meccs utáni sajtótájékoztatón már azzal viccelődött, hogy újratárgyalja a szerződését, hiszen új feladatot kapott pluszban.

Persze nyilván a csapat honorálni is fogja a beugró holder remek munkáját, és évi 14-15 millió dolláros fizetésére rádob még pár ezrest... És ha az idény végén behúzzák a Super Bowl-t, akkor még egy kicsit többet is.

A Real portugál sztárja kapta ebben az évben a rangos elismerést, amit sportújságírók, focisták és szövetségi kapitányok szavaztak meg a számára.  A Puskás-díjat a legszebb gólért Zlatan Ibrahimovic érdemelte ki.

A folytatásban pedig jöjjön az esemény jelentőségéhez illő méltatás és elemzés.

Cristiano Ronaldo az idén lőtt egy csomó gólt, Ibrahimovic dettó, szóval biztos jó helyre kerültek a díjak. Jövő ilyenkorig pedig megint a figyelhetünk a valódi focira.

Köszönöm a figyelmet.