Sportfoglalkozás

A zseniális cseh hosszútávfutóhoz fűződik az olimpiák egyik legnagyobb sztorija.

Emil Zatopek 1922-ben született, és csak 16 évesen fedezték fel a tehetségét, amikor a cipőgyárban ahol dolgozott egy futóversenyt rendeztek. Hamarosan megszállottan edzeni kezdett, saját maga alakította ki az edzéstervét a Nurmiról olvasottak alapján. A háború után került be a csehszlovák válogatottba, és 1948-ban a londoni olimpián 10,000 méteres távon aranyat, 5,000-en ezüstöt nyert.

Ám az igazi csúcsot az 1952-es olimpia jelentette a számára Helsinkiben. Az 5 kilométeres távon fantasztikus utolsó körével küzdötte fel magát a negyedik helyről az elsőre, és a 10,000 méteres versenyben is verhetetlennek bizonyult.

Legendává viszont a maratoni verseny vált. Zatopek pár perccel a verseny elindítása előtt döntött úgy, hogy beszáll. Soha korábban még nem versenyzett ezen a távon, ezért egyszerű taktikát választott: a világcsúcstartó Jim Peters nyomában maradt. Peters nagyon erős iramot diktált az első 15 kilométeren, de Zatopek nem maradt el mellőle. A cseh futó megkérdezte, milyen a tempó, Peters pedig úgy döntött, megpróbálja kicsit becsapni őt, és ezért azt mondta, eddig nagyon lassúak. Zatopek ezek után rátett egy lapáttal, olimpiai csúccsal nyert- Peters pedig nem tudta befejezni a versenyt. A cseh futó a verseny második felében egy őt kísérő autó utasaival beszélgetett, és később azt nyilatkozta, "a maraton nagyon unalmas versenyszám".

Hogy mi állt Zatopek sikerének a hátterében? Valószínűleg a tehetség mellett a kőkemény edzésmunka segítette az összesen négy olimpiai aranyéremhez. Ha esett, ha fújt, elment futni, gyakran nehéz munkáscipőben a futócipő helyett. Futóstílusa kicsit sem volt harmonikus, ám ennek ellenére eredményesnek bizonyult a grimaszoló, fejét ingató, felsőtestével folyamatosan erőlködő Zatopek. Amikor felvetették neki, hogy nem különösebben előnyös látvány az, ahogy fut, így válaszolt: "Az atlétika nem műkorcsolyázás. Itt nem kell mosolyogni, hogy jó benyomást tegyek a zsűrire."

A cseh csodafutó a kommunista párt kirakatembere lett, ám ő 1968-ban a Prágai tavasz mellé állt. Nagy árat fizetett ezért, büntetésként uránbányában, a szemeteseknél és más hasonló helyeken kellett dolgoznia, ám 1990-ben rehabilitálták. A barátságos, segítőkész, nagy népszerűségnek örvendő, hat nyelven beszélő Zatopek hosszú betegség után 2000-ben hunyt el.

Hogy milyen ember volt, arról sokat elmond az alábbi történet. Zatopek az egész világon számos barátot szerzett a sportolók között, ajtaja mindig nyitva állt versenyzőtársai előtt. 1968-ban egy ausztrál atléta, Ron Clarke látogatta meg Prágában. Clarke balszerencsés sportoló volt, tehetsége ellenére nem sikerült nagy versenyt nyernie. Amikor elbúcsúztak a reptéren, Zatopek egy kis csomagot adott át ausztrál barátjának, aki csak a gép fedélzetén nyitotta ki azt: Zatopek a saját olimpiai aranyérmét ajándékozta neki, amibe bele volt gravírozva Clarke neve és a dátum. Eszébe jutottak a szavak, amik kíséretében Zatopek odaadta neki a csomagot: "Nem barátságból adom, hanem azért mert megérdemled..."

Mindjárt itt a téli olimpia, nézzünk tehát szét a téli sportok világában!

Az 1982-ben született angol Amy Williams több szempontból sem tipikus képviselője hazájának: egyrészt az angolok mostanában nem nagyon vitézkednek a téli olimpiákon, másrészt a hölgyek sem feltétlenül a szépségükről híresek.

A dekoratív Amy viszont szkeleton versenyszámban (ez a szánkóhoz hasonló kicsi, egyszemélyes eszköz, amivel szédítő sebességgel csúsznak le a legjobbak a pályán) 2010-ben Vancouverben aranyérmes lett. Három évtized óta ő volt az első egyéni számban aranyérmet nyert brit sportoló a téli olimpiákon, és Vancouverben rajta kívül senki más nem is nyert aranyat az angolok közül.

Amy Williams a Top Gear rajongói is ismerhetik, az egyik nem túl komoly versenyükben egy raliversenyző mérte össze tudását a szép szkeletonossal.

Amy már nem abbahagyta a versenyszerű sportot, és hamar meg is találták a tévés ajánlatokkal, 2013 januárjától a BBC Ski Sunday című műsorának egyik hazigazdája.

Önmagában is vicces, hogy a magyar futball pályaviszonyai olyanok, hogy hetekre megáll az élet minden télen. Ám ha ez van, ehhez kell alkalmazkodni, és legalább át lehet tekinteni, hogy áll a helyzet az első osztályban félidőben.

Pontosabban már két fordulóval túl is vagyunk az idény felén, hiszen ezeket tavaszról hozták előre. Ez évek óta része a magyar bajnokság lebonyolításának, szóval a nagy téli értékelések is megcsúsznak ennyivel általában. De a logika azt diktálja, hogy a hosszú szünet előtt kell elemezni, hiszen a folytatás erőviszonyait már befolyásolhatják az új igazolások.

Nem szívesen ereszteném ezt hosszú létre, mert ha jól megnézzük a tabellát, nagy csodákat nem látunk. Az élmezőnyben az utóbbi évek eredményes vidéki csapatai vannak, a DVSC, a Videoton és a Győr áll a dobogón. A Debrecen helyezése nem meglepő, hiszen az utóbbi évtized toronymagasan legeredményesebb csapatáról van szó. Érdekes, hogy mindig sikerül új erőre kapni, edzőváltásoktól, a legjobb játékosok eladásától függetlenül. Az első bajnokcsapat keretéből csak Dombi maradt kiegészítő emberként hírmondónak- a minden bizonnyal kivételes génekkel rendelkező focista idén töltötte be a negyvenet, és néha még mindig képes megvillanni. A csapat körül nem nagyon vannak balhék, nem jellemzőek a handabandázó nyilatkozatok, egyszerűen csak valahogy mindig ott vannak az élen. Valószínűleg a nyugalom és a fegyelmezett munka pont elég egy magyar bajnokságban.

A Videotonnál pénzben és nagy szavakban sincs hiány. Nem mondhatni, hogy a székesfehérváriak manapság túlságosan nagy népszerűségnek örvendenek, sokan figyelik kaján örömmel, amikor a díszpáholyban ülő prominensek csalódottan vesznek tudomásul egy kínos vereséget. Hogy marad-e a kupából kieső, a bajnokságban 4 pontos hátrányt összeszedő csapat edzője, a portugál Jose Gomes, kérdéses- szerintem menni fog.

A győriek rosszul indították az idényt, de szépen lassan felkapaszkodtak a dobogóra, és a magyar futball viszonyait ismerve nem elképzelhetetlen, hogy akár még előkelőbb pozícióban lesz a bajnokság végén. Várható, hogy a télen még pár sztárigazolással próbálnak erősíteni, az őszi idényben megszerzett Rudolf Gergely ugyanis nem sokat mutatott. A pénz általában itt sem gond, de ez nem mindig elég.

A negyedik Diósgyőr és a hatodik Haladás talán erőn felül teljesített az ősszel. A miskolciak Szivics edzővel jól szerepelnek, ha nem futnak bele pár kellemetlen vereségbe, még szebb lehetett volna az idény vége. A szombathelyiek a fiataljaikra alapoznak, de a válogatott meccsek alapján úgy fest, ők egyelőre még csak a hazai mezőnyben számítanak ásznak.

Az ötödik helyen záró Ferencváros teljesítménye nagy kérdőjel. Akeem Adams tragikus esete biztosan megviselte a csapata, de a hullámzó, és időnként roppant gyenge produkcióra nehéz mindig ezt elővenni magyarázatként. Anyagi gondok állítólag nincsenek, de a nemrég elküldött Ricardo Moniz edzőnek csak a személyisége volt a lehengerlő, az eredményei nem. Utódjával elvérzett a kupában az Újpest ellen a Fradi, a bajnoki cím távoli álomnak látszik- meglehet, újabb évet kell várni valami komoly eredményre.

A Pécs, a Pápa, a Honvéd, az Újpest és a Kecskemét sűrű középmezőnyt alkot. Ezek a csapatok ritkán játszanak látványosan, próbálnak megkapaszkodni az NB1-ben, és a kupában vagy a ligakupában törekednek a nagy dobásra. 

Az alsóházban a Mezőkövesd néhány váratlan pontszerzéssel távolabb került a kieséstől, a Paks nem túl acélos, a Puskás Akadémia viszont... A Videoton fiókcsapataként ismertté vált gárda egy átalakulásnak köszönhetően indulhatott az NB1-ben, de gyakorlatilag semmiféle szurkolótábora nincs. Pár száz néző lézeng a fehérvári stadionban ahol albérletben játszanak, de már épül az új stadion- vajon kinek?... A nagy cél a fiatalok játszatásáról eddig alig valósul meg, más csapatoknál létszám felettinek bizonyult veteránok próbálják benntartani a csapatot. Az MTK tényleg fiatalokkal próbálkozik, de egyelőre akadozik a gépezet, és a telet kieső helyen tölti a csapat. Az utolsó helyezett Kaposvár lassacskán teljesen reménytelen helyzetbe kerül, de a mutatott játékuk alapján sajnos az mondható róluk, hogy nem fognak hiányozni.

Mi várható tavasszal? Vélhetően folytatódik a vidéki fellegvárak versenyfutása. Ha nagy csoda nem történik, a megbízható Debrecen dobogós lesz, de arra is jó az esélye, hogy ismét bajnok legyen. A Videotonnál kérdéses, hogy tudnak megfelelni a sok pénzt adó szponzorok elvárásainak, nem lesz-e teher az eredménykényszer. A Győr viszont valószínűleg jól fog hajrázni. A Fradi esetén kritikus, hogy sikerül az edzőváltás, a dobogó kis szerencsével elérhető- de ehhez a keretben is kellenek a változások, mert a félresikerült, drága idei igazolások helyett másféle mentalitású, valóban segíteni képes játékosokra lenne szükség.

A kiesők egyike szinte biztosan a Kaposvár lesz, a másik csapatot viszont nehéz megtippelni. A Mezőkövesd hajtós csapat, az MTK fiataljai megrázhatják magukat, míg a paksiak a rutinjukban bízhatnak. A Puskás Akadémiánál pedig lesz pénz téli erősítésre...

A kupában a mostani erőviszonyokat tekintve, és ha a sorsolás is úgy akarja, megismétlődhet a tavaly DVSC-Győri ETO döntő.

Sajnos az viszont ténynek látszik, hogy az általános színvonal továbbra is gyenge, nem véletlen, hogy nyoma sincs a várt nagy nézettségnövekedésnek. A maroknyi szurkoló leginkább csak saját csapatára kíváncsi, semleges nézőként megnézni egy magyar bajnoki mostanában komoly erőpróba. Egyelőre jelei sincsenek annak, hogy ebben nagy változás várható- tulajdonképpen miért is lenne? A struktúra szinte változatlan, az arcok is jórészt ugyanazok mint akik évtized ott voltak az MLSZ-ben. Ha pedig a kevés is elég, miért törekedne bárki többre? Persze nagy szavakból nincs hiány, de ha jobban megnézzük, a komoly szakmai munkáról, profi futballbizniszről beszélők mögött gyakran olyan háttéralkukat sejthetünk, aminek a focihoz semmi köze.

Szóval a tavasz sem fog fociforradalmat hozni. De az igazi drukkereknek ez nem számít, ők számolni fogják a heteket. Talán még vannak páran ilyenek...

A hétvége nem kevés izgalmat hozó NFL-meccsein több sorsdöntő esemény történt, ám közülük is mindenképpen említésre méltó egy új rekord: Matt Prater 64 yardos mezőnygolja. A Denver Broncos rúgója a Tennessee Titans elleni meccsen talált be ilyen távolságról, amivel mostantól övé a leghosszabb mezőnygól rekordja.

Egy ilyen rúgáshoz nem elég a tudás, némi szerencse is szükségeltetik, mert már a szél is erősen befolyásolhatja a labda haladási irányt. Ráadásul jól el is kell találni a labdát, hogy ennyire messzire szálljon.

(A rúgás az NFL honlapján nézhető meg.)

Praternek mindenesetre sikerült a nagy mutatvány, a többi történésre még visszatérek a hétfő esti rangadó után. Broncos mindenesetre fölényesen győzte le a Titanst, és ezzel bejutott a rájátszásba.

Érdekesség ez az ötvenes években született magyar a sportfilm, mert egy színészetben amatőr, de sportban profi kapta az egyik főszerepét: Szusza Ferenc.

Először egy pár szó a háttérről! az ötvenes évek első felében a Rákosi vezette Magyar Dolgozók Pártja már minden területen átvette az irányítást. A filmgyártás kézi vezérlése azt hozta magával, hogy a "magasabb társadalmi célok" érdekében készültek a filmek, némelyek a gyárakat szabotáló reakciósok lebuktatásáról szóltak, mások a szocialista kultúrmunka izgalmas világába vezették be a nézőt, de a sportélet reformjai sem maradhattak ki.

A  szovjet mintára életre hívott Munkára, Harcra Kész (MHK) mozgalom azt a célt tűzte, hogy a dolgozók tömegeit bevonja a rendszeres sportolásba. A tömegsport népszerűsítésével önmagában nem lenne baj, de persze ezt is "szocialista módon", felülről irányítva, erőből akarták végrehajtani. A nagy cél érdekében még egy filmet is készítettek, amiben főszerepet kap az MHK, és persze feltűnnek a reakciós, nyugatbarát elemek, akiknek sorsa nem lehet más, mint a csúfos bukás.

A történet tehát nem parádés, a szereposztás viszont igen. A sport fontosságára ráébredő öntudatos munkásfiút Soós Imre alakítja, a női főszerepet Ferrari Violetta kapta. Mellékszerepekben felbukkant Latabár Kálmán, Gózon Gyula, Görbe János- a sort hosszan lehetne folytatni, a korszak híres és népszerű színészei rendszeresen szerepeltek ezekben a filmekben. Igazság szerint el kell ismerni, bármennyire sematikus, didaktikus alkotások ezek, a filmkészítők és a színészek profizmusa miatt ma is vannak élvezhető elemek bennük.

A Civil a pályán esetében még arra is figyeltek, hogy a hitelesség kedvéért nem egy színészre, hanem egy valódi futballistára bízzák a pályán jól teljesítő, de az üzemben a brigád munkáját hátráltató csatár szerepét. A választás Szusza Ferencre esett, és az újpesti csatárlegenda korrekt alakítást nyújt. A futballjelenetekben pedig értelemszerűen nem volt szüksége dublőrre. Az újpesti futballstadion névadója ugyanis egyike volt a magyar futballtörténelem legjobb csatárainak, egy statisztika szerint 462 első osztályú meccsen 393 gólt szerzett. Több alkalommal volt válogatott, de abban az időben olyan erős volt a konkurrencia a posztján, hogy a 24 meccsen elért "szerény" 18 gólja nem garantálta a helyét az Aranycsapat csatársorában.

Élvezetes nézni a film focijeleneteit, gyors cselek, pontos beadások, látványos védések villantanak fel valamit a korszak kétségkívül világszínvonalú magyar labdarúgásából. Persze a filmben fiktív csapatok vannak, hiszen a kor szellemének megfelelően azt akarták sugallni, hogy a szocializmusban nincsenek profi futballisták, és mindenki egy üzemet képvisel, így aztán Szusza a Vörös Traktor színeiben rugdossa a gólokat.

A film vége természetesen könnyen kitalálható, de nem is ez a lényeg. A Civil a pályán felfogható akár korrajzként is, sportjelenetei miatt a focirajongók számára is érdekes, és akad benne pár mókás jelenet illetve szórakoztató színészi alakítás. Egyszer feltétlenül érdemes belenézni.