A zseniális cseh hosszútávfutóhoz fűződik az olimpiák egyik legnagyobb sztorija.

Emil Zatopek 1922-ben született, és csak 16 évesen fedezték fel a tehetségét, amikor a cipőgyárban ahol dolgozott egy futóversenyt rendeztek. Hamarosan megszállottan edzeni kezdett, saját maga alakította ki az edzéstervét a Nurmiról olvasottak alapján. A háború után került be a csehszlovák válogatottba, és 1948-ban a londoni olimpián 10,000 méteres távon aranyat, 5,000-en ezüstöt nyert.

Ám az igazi csúcsot az 1952-es olimpia jelentette a számára Helsinkiben. Az 5 kilométeres távon fantasztikus utolsó körével küzdötte fel magát a negyedik helyről az elsőre, és a 10,000 méteres versenyben is verhetetlennek bizonyult.

Legendává viszont a maratoni verseny vált. Zatopek pár perccel a verseny elindítása előtt döntött úgy, hogy beszáll. Soha korábban még nem versenyzett ezen a távon, ezért egyszerű taktikát választott: a világcsúcstartó Jim Peters nyomában maradt. Peters nagyon erős iramot diktált az első 15 kilométeren, de Zatopek nem maradt el mellőle. A cseh futó megkérdezte, milyen a tempó, Peters pedig úgy döntött, megpróbálja kicsit becsapni őt, és ezért azt mondta, eddig nagyon lassúak. Zatopek ezek után rátett egy lapáttal, olimpiai csúccsal nyert- Peters pedig nem tudta befejezni a versenyt. A cseh futó a verseny második felében egy őt kísérő autó utasaival beszélgetett, és később azt nyilatkozta, "a maraton nagyon unalmas versenyszám".

Hogy mi állt Zatopek sikerének a hátterében? Valószínűleg a tehetség mellett a kőkemény edzésmunka segítette az összesen négy olimpiai aranyéremhez. Ha esett, ha fújt, elment futni, gyakran nehéz munkáscipőben a futócipő helyett. Futóstílusa kicsit sem volt harmonikus, ám ennek ellenére eredményesnek bizonyult a grimaszoló, fejét ingató, felsőtestével folyamatosan erőlködő Zatopek. Amikor felvetették neki, hogy nem különösebben előnyös látvány az, ahogy fut, így válaszolt: "Az atlétika nem műkorcsolyázás. Itt nem kell mosolyogni, hogy jó benyomást tegyek a zsűrire."

A cseh csodafutó a kommunista párt kirakatembere lett, ám ő 1968-ban a Prágai tavasz mellé állt. Nagy árat fizetett ezért, büntetésként uránbányában, a szemeteseknél és más hasonló helyeken kellett dolgoznia, ám 1990-ben rehabilitálták. A barátságos, segítőkész, nagy népszerűségnek örvendő, hat nyelven beszélő Zatopek hosszú betegség után 2000-ben hunyt el.

Hogy milyen ember volt, arról sokat elmond az alábbi történet. Zatopek az egész világon számos barátot szerzett a sportolók között, ajtaja mindig nyitva állt versenyzőtársai előtt. 1968-ban egy ausztrál atléta, Ron Clarke látogatta meg Prágában. Clarke balszerencsés sportoló volt, tehetsége ellenére nem sikerült nagy versenyt nyernie. Amikor elbúcsúztak a reptéren, Zatopek egy kis csomagot adott át ausztrál barátjának, aki csak a gép fedélzetén nyitotta ki azt: Zatopek a saját olimpiai aranyérmét ajándékozta neki, amibe bele volt gravírozva Clarke neve és a dátum. Eszébe jutottak a szavak, amik kíséretében Zatopek odaadta neki a csomagot: "Nem barátságból adom, hanem azért mert megérdemled..."