Sportfoglalkozás

Ki hitte volna, hogy így feltörlik a padlót Peyton Manningékkel a Super Bowlban?...

Azt hiszem, egyre többen vagyunk, akik élőben követik az amerikaifoci eseményeit. És aki kicsit is szurkolónak mondja magát, az ott ült a televízió előtt, mert nagyon sokat ígérő Super Bowl várt ránk. Eljött végre a pillanat, amikor minden korábbi elemzés, okoskodás feleslegessé vált, mert a pályán kellett bizonyítani. A Denver Broncos és a Seattle Seahawks nézett egymással szembe, és parázs hangulatú, színvonalas meccsre számíthattunk mindannyian.

A meccs ehhez képest -nincs rá jobb szó- egy hihetetlen bénázással indult. Peyton Manning idegbajba kergette a snap előtti utasításaival, bemozdulásaival az ellenfeleket a rájátszásban, ehhez képest alig 12 másodperc pörgött le, amikor saját centere dobta hátra a labdát úgy, hogy ő még nem indította el a támadást. A Broncos futója alig tudta safety-re menteni a helyzetet, de így is 2-0 a Seahawks javára.

A Seattle jött egy mezőnygóllal, amire Manningék nem tudtak válaszolni, újabb mezőnygólig jutott a Seahawks, és 8-0 után már ideje lett volna, hogy beinduljon az addig semmit nem mutató denveri támadógépezet. Ehhez képest futójuk majdnem elvesztette a labdát, majd egyből utána Manning passza a Seahawks védőjének a kezében landolt. Az első negyedben gyakorlatilag tehát csak a Seahawks volt a pályán, míg a denverieknek 11(!) megtett yardra futotta.

A második negyed elején a Seahawks kedvező mezőnypozícióját gyorsan touchdown-ra váltotta- ki más szerezhette volna, mint az óriási formába lendülő Marshawn Lynch! A Seattle több ponttal (15) állt ekkor, mint ahány yardot(!) szerzett a Manning által irányított rekorddöntögető támadóegység. Még arra is 20 percet kellett várni, hogy a Denver első first downját elérje. Szépen lassan kezdtek belejönni a támadásba, közeledtek a vörös zónához, amikor a Seahawks védelme ismét közbelépett: odaértek Manninghez, akinek dobása rosszul sikerült, és Smith visszahordta a labdát. A 22-0-ás eredmény döbbenetes, óriási meglepetés volt, és kezdett a meccs végletesen egyoldalúvá válni. 

A félidő vége előtt mezőnygól távolságba jutott a Denver, ám inkább bevállalták a negyedik kísérletet. Manning passza sikertelen volt, nem sikerült pontokat szerezni a denverieknek, ami nem sok jót ígért a második félidőben a számukra.

A harmadik negyed pedig úgy folytatódott, ahogy az előző abbamaradt: Matt Prater kezdőrúgása némileg rövidre sikeredett, Percy Harvin pedig visszahordta az endzone-ba a labdát. 29-0, végképp kezdett elmenni a hajó... Érdekes, hogy Harvin kapcsán emlegették, hogy egész idényben alig játszott sérülés miatt, és most pedig ő fog lehetőséget kapni- az elkapó csattanós választ adott a pályán, több nagy játék mellett ez a visszahordott TD elég nyomós érv volt a csatasorba állítása mellett.

A Denver egyszerűen nem tudott megújulni, erőtlen, ötlettelen passzjátékuk azt jelezte, ez a meccs nem válik klasszikussá, nem az utolsó pillanatokban eldőlő, óriási izgalmakat hozó párbajról van szó. A Seattle támadói leginkább csak őrizték a labdát, nem kellett erőlködniük, hiszen a védelem tette a dolgát, sőt, még pontokat is szereztek. És aztán újabb labdát is szerzett a Seattle fantasztikus védőegysége, ezekben a pillanatokban már inkább unalomba fulladt a döntő, mert csak egy csapat volt a pályán. A harmadik negyed végére teljesen csődöt mondott a denveri védelem is, és ezt kihasználta Russell Wilson is, aki touchdown passzt osztott ki. 36-0... Úgy nézett ki, a meccs utolsó negyedében a csereembereket is beküldheti a pályára akármelyik fél, itt már nem lesz feltámadás.

Peyton Manning végül a harmadik negyed utolsó másodperceiben kiosztott egy touchdown-passzt, így a Denver elkerülte azt a szégyent, hogy "kinullázzák". De a negyedik negyed előtt még mindig 28 pont volt a hátrányuk...

Lassan csordogáltak az események, a Seattle pörgette az órát, és ellenfelük hiába sietett volna, esélye nem volt a fordításnak. A közvetítés is laposabbá vált, hiszen nem nagyon volt miről beszélni a meccsen történtek kapcsán, szóba került inkább minden más téma. Amikor Wilson második TD-átadásával ismét gigantikusra nőtt az előny, én éppen pakolgattam, mert egyszerűen nem kötöttek le annyira a történések. A legizgalmasabb kérdés talán az volt, hogy ki lesz a meccs legjobbja, az MVP, de őszintén szólva ez azért engem mindig kevésbé érdekel. Manning egy nappal korábban az egész idény legértékésebb játékosa lett, de mire ment vele a Super Bowlban?...

Furcsa volt látni azt, ahogy a Seattle sztárvédőjét, Richard Shermant levitték egy sérülés után, és mégis tudta mindenki, ennek már nincs semmi jelentősége, Manningéken nem segít, hogy gyengült az ellenfél secondary-je. A meccs során Peyton Manning két újabb rekordot döntött meg, amit szépen feljegyeznek a statisztikusok, ám egy negyedik kísérletnél passza rövidre sikerült, tehát a kulcsszituációkban ismét csak hibázott. A számok nem szereznek pontokat...

Mit is lehetne mondani zárásként, ha már a pályán történő események nem hoznak igazán lázba? Előzetesen azt várta szinte mindenki, hogy valamennyi pontot, 20-25-öt fel fog tenni a Broncos a táblára, és a kérdés az volt, hogy enged-e többet Seattle védelem, és a támadóik tudnak-e legalább ugyanennyit. Amikor e sorokat írom, 43-8 a meccs állása, tehát gyakorlatilag nem sok minden alakult úgy, ahogy vártuk.

Mi döntött? A Broncos futását gyakorlatilag megölte a Seahawks védelem, míg a passzjátékot a secondary döntötte romba. Amikor pedig nagy lett a denveriek hátránya, már amúgy sem lehetett futni. Rettentően sokat számított, hogy Peyton Manninget a korábbi meccsekhez sokkal többször érték el a védők, több labdaeladásba kényszerítették így bele, sőt, még pontokra is tudták azokat váltani. A Seattle támadói pedig jól használták ki a védelem által kiharcolt lehetőségeket, és folyamatosan szerezték a pontokat.

Nekem is van időm ilyesmiket írogatni, hiszen hiába van még hátra két perc, a Seattle már a csereirányítót küldte be a pályára, a nézőtér egy része pedig már kiürült, a denveriek szép csendben hazamentek. Pete Carroll, a Seahawks edzője pedig megkapta a jeges fürdőt, pedig még volt hátra a meccsből. 

Végül 43-8 lett a vége, pokolian nagy verést kapott a Denver, a Seattle Seahawks lett a 2013-as NFL szezon bajnoka. Az egész héten szajkózott marhaságokat Peyton Manning "jelentőségéről", "hagyatékáról" mind idézőjelbe lehet tenni. Mert a meccset az ellenfél uralta, és teljesen jogosan nyerte meg, és ilyenkor a sok szép statisztika mind mehet a kukába.

A SUPER BOWL XLVIII GYŐZTESE A SEATTLE SEAHAWKS!

Eljött a nagy nap, ma éjszaka eldől, kié lesz a Vince Lombardi-trófea. Az amerikai főcsoportból a Denver Broncos, a nemzetiből a Seattle Seahawks jutott el a nagydöntőbe, közülük kerül majd ki a bajnok.

Az idényben voltak nagy meglepetések pozitív és negatív értelemben egyaránt. Ám a Denver és a Seattle eljutása a döntőig nem számít szenzációnak, mind a két csapat ott volt már tavaly is a rájátszásban, és az idén az alapszakaszban is magabiztosan meneteltek. Az NFL-ben ritkán fordult elő mostanában, hogy a két főcsoport első kiemeltje játszotta az utolsó meccset, ám ebben az évben így alakult. Nem voltak a rájátszásra feltámadó csapatok, és így a hazai pálya előnyét ki tudták használni a legjobbak.

A Denver két meccse hasonlóan alakult, előnyt szereztek a San Diego Chargers és a New England Patriots ellen is, akik mind a ketten végén próbáltak futni az eredmény után- a meglepően stabilan védekező Broncos viszont állta a sarat. Peyton Manning jól játszott, de roppant sokat köszönhet a támadófalnak, ami mind a két meccsen kiválóan védte meg a pontos, ám nem túl mobilis irányítót. Remek elkapói vannak, Decker, a két Thomas vagy Welker a döntőben is komoly szerepet kaphat. A futók is jól teljesítettek az idény második felében, a támadóegység tehát biztosan feltesz majd pár pontot a táblára.

Ám kérdés, hogy mennyit enged a Seahawks. Míg a denveriek támadói minden korábbi rekordot megdöntöttek, ellenfelük elsősorban stabil védekezéséről ismert. Az irányítót képes nyomás alatt tartani a Seattle, de elsősorban a secondary az, amiről mindenki szuperlatívuszokban beszél. A nagyszájú, de kétségkívül remekül játszó Richard Sherman sokat tehet azért, hogy Peyton Manning passzai ne érjenek célt. Ha a Seahwaks a passzjátékot sikerrel akadályozza, a futás elleni védelmük elég lehet akár ahhoz is, hogy a meccset saját szájuk íze szerint alakítsák és végig kézben tartsák. A támadóknak a szükséges minimumot kell ehhez hozzátenni, de ők igazság szerint nem brillíroztak a rájátszásban. A fiatal irányító, Russell Wilson a két meccsen összesen egy touchdown-passzt osztott ki, a zseniális futó, Marshawn Lynch viszont háromszor is touchdownt ért el, pedig mindenki tudta, hogy rá kell készülni. Ha ilyen formában játszik a Denver ellen is, nehéz lesz megállítani- ha sikerül, a Seahawks bajban lesz.

A helyszín, New York kiválasztása sok vitát generált annak idején, mert benne volt a kalapban az, hogy borzalmas időben lesz a Super Bowl. Az előrejelzések szerint hideg, téli este vár a csapatokra, de nem várható a játékot alapvetően befolyásoló zimankó vagy csapadék. A denveriek számára a hideg valószínűleg inkább hátrány, de azért szokatlannak nem mondható a Coloradóból érkező csapat számára. Inkább irányítójuk kapcsán szokták emlegetni, hogy gyakran megáll a tudománya nagy hidegben. A sokat futó, roppant erőteljes, keményen védekező Seahawks bizonyára nem bánná, ha rossz lenne az idő, az ilyen csapatoknak szinte mindig ez kedvez.

Valószínűleg ezen az estén nem a hó és a fagy dönt majd. Két teljesen eltérő stílusú csapat lép pályára, a Broncos egy nagyon rutinos, már most legendává vált irányítóval és fantasztikus támadóegységgel, a Seahawks pedig hatékony védelméről ismert, remekül összerakott gárdával. Mind a két csapat keveset botlott az idén, és ha most is legjobbjukat nyújtják, parádés meccs vár ránk.

Esélyek? Ami szinte garantálható, az a magas színvonal. Nem várható igazán sok pont, és esélyes, hogy nem lesz nagy különbség a végén. Mind a két csapat nagyon jó, a pillanatnyi forma dönt majd, illetve egy-egy nagy játék vagy nagy hiba jelenthet fordulópontot. Ezeket pedig előre megjósolni lehetetlen...

Az NFL döntője előtt a tengerentúlon minden az amerikaifoci legnagyobb eseményéről szól. Elemzések, jóslások, esélylatolgatások mellett bőven kapnak teret furcsaságok is. Lássunk néhány emlékezetes pillanatot!

A Seattle Seahawks futója, Marshawn Lynch nem a szavak embere. Bár sokan lennének kíváncsiak a szavaira, még a kötelező sajtótájékoztatókra sem szívesen megy el, ezért már pénzbüntetést is kapott. Most viszont a kérdezők rendelkezésére állt, egy-két szavas "nyilatkozataival" viszont senki nem ment sokra. A legtényszerűbb megjegyzése az volt, hogy mivel ezúttal a sajtó rendelkezésére állt, már nem büntethetik meg...

Richard Sherman azt mondta, hogy Peyton Manning bénán dob, azaz "throw ducks". Amire a denveriek irányítója annyit válaszolt, hogy igen, elismeri, és büszke rá, hogy ebben az évben mit ért el: "I do throw 'ducks.' I've thrown a lot of yards and touchdowns 'ducks.'" A szócsata folytatása majd a pályán.

A számtalan záporozó kérdés közül kiemelkedik a gyakran elhangzott "meg akarjátok-e nyerni a Super Bowlt?" Ennél nehéz lenne nagyobb hülyeséget kérdezni, de a "kötelező-e a győzelem?" is erős jelölt. Bravúros riporteri felkészültségre vall, ha valakinek ebben a helyzetben nem egyértelmű, nyerni akarnak-e a játékosok életük meccsén vagy sem.

Sőt, amikor odakinn már nagyon unatkoznak, akkor a végeláthatatlan közvetítésekben direkt idióta kérdéseket tesznek fel. A csúcs valószínűleg az volt, hogy ki nyerne meg egy verekedést: Justin Bieber vagy Miley Cyrus?

A szakértők véleménye némileg megosztott arról, kié lehet a végső siker. Érdekes, de valamivel többen számítanak a Seahawks sikerére, bármennyire emlegetik, hogy Peyton Manning már most legenda, és talán minden idők legjobb irányítója, egyszerűen úgy érzik, kritikus helyzetben, nagy nyomás alatt megremeg a keze. És ez a bizonyos nagyobb nyomás ott lesz rajta, a Seahawks parádés védelme miatt. Azért vannak, akik szerint most majd bizonyít a nagy öreg. A mérkőzés legértékesebb játékosára tippelők körében általában egyértelmű a kép: akik szerint a Denver nyer, azok Manninget várják MVP-nek, a Seattle sikerre számítók leginkább Marshawn Lynchet.

A hangulat felfokozásába mindenki beszállt. A Seattle híres "tizenkettedik embere" a lelkes és nagyon hangos közönség. Ezúttal a Boeing tisztelgett a csapat és szurkolói előtt, ugyanis egyik gépük olyan útvonalat repült, amivel a 12-es számot rajzolta le. 

A holtszezon legizgalmasabb kérdése a magyar fociban az, hogy ki engedi el a játékosait a rendszeres összetartásokra, és ki nem. A külföldi klubok persze értetlenül állnak az ötlet előtt, hiszen szezonban kéne 1-2 napos edzőtábor kedvéért elengedni a játékosokat, akik jórészt az utazással töltik el az időt. Így aztán nem volt meglepő, hogy páran nem is csatlakozhatnak a kerethez.

A többiek esetén sem olyan egyszerű a történet. Pintér Attila, az új szövetségi kapitány új koncepcióról beszél, fontosnak tartja a keret összekovácsolását, és a magyar foci közös érdekére hivatkozva kéri a magyar kluboktól a játékosok elengedését. Az összetartás szó így nem csak a játékosok edzőtáborára utalhat, hanem akár arra is, hogy a magyar futballban dolgozók "összezárnak".

De itthon sem túl lelkesek a klubok. A téli szünetet ők is arra akarnák felhasználni, hogy alapozzanak, az esetleges új igazolásokat beépítsék, és így tovább. Van, ahol például új edző dolgozik a csapat mellett, és épp ezért érthető, ha mondjuk a Fradi új mestere, Thomas Doll maga szeretne foglalkozni a játékosokkal, hogy dönthessen, kire számíthat tavasszal. A bajnoki címre törő többi klubnál, például a Videotonnál és a Debrecenben sem lehet nagy öröm, ha a húzóembereket, egy időre kiemelik a közös gyakorlásból.

Az összetartás értelméről egyébként is megoszlanak a vélemények. Időnként felbukkannak efféle ötletek, nem most találták ezt ki a magyar válogatottnál se, több évtizede már volt hasonló. Ha arra gondolok, hogy mire mentek vele, akkor nehéz egyértelmű választ adni. A régebbi korszak nemzetközi szinten jegyzett magyar válogattjairól elmondható, hogy igazi klasszisok is helyet kaptak bennük. Vajon egy Albert, Bene, Mészöly, Farkas fémjelezte válogatottnál az döntött az eredményességről, hogy havonta pár napot összetrombitálták a keretet? Aligha. És pont ezért nézi az ember kétkedve, Devecseri, Lipták vagy Kádár teljesítménye ugrásszerűen javul-e.

A választ az idő adja meg. De úgy sejtem, Pintérrel szemben kevesebb lesz a türelem. Ezekkel az ötletekkel nem lesz túl népszerű a magyar futballéletben, így sokan lesznek, akik nem bánják, ha kevésbé hiperaktív szakember ül a válogatott kispadjára. A klub szempontjából azért nem akkora ügy, ha a válogatott kikap párszor...

Pintér meg, ha megbuktatják, legalább nyugodtan elmondhatja, hogy ő jót akart, jó úton indult el, csak nem hagyták, hogy világverő csapatot építsen. A mi szakembereink mindig is jók voltak a magyarázkodásban, nyilván ez is fontos elem az edzőképzésben. Olvastam Egervári Sándor nyilatkozatát, akit bántott, hogy a 8-1-re kikapott válogatott tagjai nem kaptak több tiszteletet. Nem hiszem, hogy túl sok drukker szemében növelte a népszerűségét a szavaival. És számomra mindez azért hihetetlen, mert egy szakembernek tudnia kell, sőt, kötelező, hogy mindig észben tartsa: a szurkoló nem statisztikákkal, észérvekkel törődik, nem "szakmázik", csak ránéz az eredményjelzőre. És ha ott 1-8 áll, akkor dühös lesz.

Én pedig csendben, a sok okosságra odafigyelő felkészült focikedvelő hozzáteszem: teljes joggal dühöngenek. Mert ezt akkor sem lehet kimagyarázni, ha valaki nem érti a felháborodást, a szurkolói viselkedést, és a saját szakmai mércéje szerint tökéletesen járt el... Pintér habitusát ismerve akármit is ér el a csapatunk, remek célpontja lesz a szurkolói hangulat szélsőséges változásainak.

Sebaj, legalább lesz valami a magyar futballban, ami egységet teremt a szurkolótáborban, és még szórakozni is lehet rajta...

Magyar ésszel nehéz megérteni a baseball iránti rajongást. Persze változhat még ez, hiszen egy évtizede ki hitte, hogy az amerikai futballnak egyszer komoly népszerűsége lesz nálunk. Mivel érdekelt a téma, pár éve utánaolvastam a szabályoknak, végülis annyira nem bonyolult. A két csapat felváltva üt és védekezik, az ütő játékosnak meg kell kerülnie egy kis területet, míg a védők azzal akadályozhatják ezt meg, ha a labdát elkapják, és azzal kiejtik az ütőt.

Oké, leírva ez mégse tűnik olyan egyszerűnek. De azért az talán sejthető, a baseballban a nagy ütések mellett az igazi bravúros mozdulatokat a labdákat elkapó játékosok tudják bemutatni. A meccsek elhúzódnak, sok az üresjárat (ez az Egyesült Államokban nyilván "kötelező", hiszen így lehet sok reklámot betuszkolni a közvetítésbe), és azért messze nem mondható izgalmasnak az elejétől végéig a játék.

Szerencsénkre viszont még azért akadnak páran a tengerentúlon, akik annyira szeretik ezt a játékot, hogy nem csak nézik, de a legjobb jeleneteket még ki is válogatják, és videókat készítenek. Ezek tulajdonképpen meggyőzőek, mert úgy tűnik, azért csak nem rossz egy-egy meccs. Csak hát ha arra gondolok, hogy 2-3 óra elett egy ilyen nagy elkapás van, akkor úgy érzem, nem leszek elkötelezett baseball rajongó. Majd egyszer azért újabb próbát teszek...