Sportfoglalkozás

A szkeletonban lehet valami, az orosz Jelena már nem az első csinos versenyző ebben a sportágban. Ráadásul tehetséges is, 2013-ban Európa-bajnok lett, Szocsiban pedig bronzérmet szerzett a házigazdák szurkolóinak nagy örömére. A fiatal, 1992-es születésű szkeletonos bizonyára fogja még gazdagítani az éremkollekcióját az elkövetkező években.

Nem tudok igazán ráhangolódni a mostani olimpiára. Nem nézem annyit a versenyeket, nem kötnek le igazán a történések. Szeretem a sportot, valami mégis hiányzik. Írtam persze a blogban már eleget Szocsiról, a versenyt megelőző balhékról, a játékok kapcsán felhozott emberi jogi kérdésekről, még a mellékehelyiségekkel kapcsolatos problémákról is.

Sajnos nem egy alkalommal a magyarok különféle "ügyek" miatt szolgáltattak témát, komoly sportolói teljesítményről a mieink részéről elvétve hallhatunk.

És ott van a pénzkérdés, ami mindig jelen van ma már, ha sportról beszélünk. Amatőrök?... Ugyan, alig akadnak olyanok a mezőnyben, akik nem milliós pénzdíjakért szállnak versenybe. Afrikai országok az interneten toboroznak a versenyzőket, a téli versenyszámokban jobb országok az érmeket számolgatják, óriási lóvék kerülnek szóba, amikor a közvetítési díjakat részletezik.

Szóval időnként elmegy az embernek elmegy a kedve az egésztől. Jó dolog lenne minél több szívmelengető, vidám történetet hallani, sportszerű, szimpatikus versenyzőket látni. Pont azért feltűnő, ha ilyen hír járja be a világot, mert ez ma már nem jellemző...

Ezért (is) szép gesztus az, amit a 15 kilométeres férfi sífutás győztese, a svájci Dario Cologna tett: 28 percet várt a célban, hogy az utolsó beérkező versenyzőt, a perui Roberto Carcelent személyesen köszönthesse. A peruinak nagy álma volt az, hogy versenyezhessen Szocsiban, de nem sokkal a játékok előtt komolyan megsérült. Mégsem adta fel, és ha nagy hátránnyal is, de beért. Végig akart menni, sikerrel is járt, és meglepő módon pont így lett híres. Nekem pedig az jutott eszembe, vannak szimpatikus vesztesek- no meg szimpatikus győztesek is. Szerencse, hogy néha egy helyen, egy időben vannak jelen! Kicsit felhívják a figyelmet az elfeledett értékekre, a háttérbe szoruló olimpiai eszmére...

Kate Hansen 1992-ben született Kaliforniában, szánkóversenyző, kijutott a téli olimpiára is Szocsiban. Ott egyéniben a tizedik helyet szerezte meg.

Ettől azonban a mosolygós, szimpatikus fiatal lány még nem feltétlenül vált volna egy csapásra híressé. Kate amiatt népszerű, hogy táncolni is nagyon szeret, sőt, még tud is, és kedvenc Beyoncé dalát hallgatva így riszálva melegített a verseny előtt.

Azt hiszem, fogunk még hallani Hansen kisasszonyról, valószínűleg tánctudását is megcsodálhatjuk még amerikai showműsorokban. Kellenek az ilyen színes egyéniségek a sportba, akik feldobják a versenyek néha túlságosan komoly hangulatát. Nem kell mindennek vérre mennie...

Komolyan őszintén örültem Miklós Edit remek eredményének, a hetedik hely a lesiklásban fantasztikus siker! A verseny amúgyis nagyon izgalmasan alakult, mert az első helyen holtverseny alakult ki, a szlovén Tina Maze és a svájci Dominique Gisin pontosan azonos idővel végzett. A magyar színekben versenyző Miklós Edit kevéssel lemaradva ért be, olyan helyezéssel, amilyenhez hasonlót magyar síelő még soha nem ért el.

Hogy tudjuk hová tenni ezt, elég azt említeni, hogy például a másik magyar, Berecz Anna, óriási hátránnyal, biztonsági síeléssel a célba értek közül az utolsó lett, tegnap pedig a sífutóink közül például Szabó Milánnak összeakadtak a sílécei, és a 73. lett, míg a viharos körülmények közt kijutott Simon Ágnes 66.

Szóval le a kalappal Miklós Edit előtt! Ki tudja, mire viheti még a nagyon lelkes, nagyon komolyan készülő csíkszeredai lány, de reméljük, hallunk még róla pozitív híreket.

És itt a hírek pozitívságán van a hangsúly. Olvastam, hogy a rövidpályás gyorskorcsolyázók ügye nem ült el. Ugyebár volt némi balhé abból, hogy az utolsó pillanatban az egyszer már visszavonult, a kvótát kiharcoló csapatban nem tag Darázs Rózsa lett a váltó egyik tagja- édesapja döntésének köszönhetően. Erre talán még léteznek is sportszakmai indokok. De aztán olvasom a sztori folytatását: Darázs Rózsa NOB-ösztöndíjas, és állítólag ezzel viszont probléma lesz, mert jó ideig nem felelt meg a pályázati feltételeknek. Erre nem legyint az ember, ha belegondol, mennyi pénzről van itt szó: több milliót tesz ki a NOB-ösztöndíj, és az olimpiai váltóbeli tagságért is magyar viszonyok között szép összeg jár.

Bevallom, nehéz bizakodónak lenni, amikor az egyetlen igazi örömteli híren túl ilyesmikről hallok magyar vonatkozásban. A bajom az, hogy ez jelentős részben sportvezetői hiba. Úgy sejtem, számukra is gyakran egzisztenciális kérdés a sportolóik karrierjének egyengetése, és tudomásom szerint most is több kísérő van az olimpián, mint versenyző. A port mégis a becsületesen készülő, a képességeikhez mérten a legtöbbet nyújtó ember sportolókon lehet leverni, hiszen ők vannak a reflektorfényben. Kár!

Szóval továbbra is szurkolok a jó magyar szereplésnek, szorítok Miklós Editéknek, és remélem, több magyar balhé már nem lesz. Az eddigi is túl sok volt...

Az oroszok női gyorskorcsolyázói két számban is dobogóra állhattak Szocsiban, ismerkedjünk meg velük.

Olga Graf 1983-ban született, a legjobb eredménye az olimpián elért bronzérem 3000 méteren. Ám leginkább azért beszéltek róla, mert arról elfelejtkezett, hogy szűk ruhája alatt nem viselt semmit, és amikor megkönnyebbülve lehúzta a cipzárt, akár még több részletet is megoszthatott volna a nézőkkel testéből. Gyorsan észbekapva korrigálta a bakit... Bár a jégen sztriptízelő Olga bizonyára sok férfi fantáziáját megmozgatta, már tavaly férjhez ment barátjához.

Olga Fatkulina 1990-ben született, a rövidebb távok specialistája, már több szép eredménnyel büszkélkedhetett az olimpia előtt is. Szocsiban aztán 500 méteren állhatott dobogóra, ahol koreai vetélytársa mögött második lett.