Komolyan őszintén örültem Miklós Edit remek eredményének, a hetedik hely a lesiklásban fantasztikus siker! A verseny amúgyis nagyon izgalmasan alakult, mert az első helyen holtverseny alakult ki, a szlovén Tina Maze és a svájci Dominique Gisin pontosan azonos idővel végzett. A magyar színekben versenyző Miklós Edit kevéssel lemaradva ért be, olyan helyezéssel, amilyenhez hasonlót magyar síelő még soha nem ért el.

Hogy tudjuk hová tenni ezt, elég azt említeni, hogy például a másik magyar, Berecz Anna, óriási hátránnyal, biztonsági síeléssel a célba értek közül az utolsó lett, tegnap pedig a sífutóink közül például Szabó Milánnak összeakadtak a sílécei, és a 73. lett, míg a viharos körülmények közt kijutott Simon Ágnes 66.

Szóval le a kalappal Miklós Edit előtt! Ki tudja, mire viheti még a nagyon lelkes, nagyon komolyan készülő csíkszeredai lány, de reméljük, hallunk még róla pozitív híreket.

És itt a hírek pozitívságán van a hangsúly. Olvastam, hogy a rövidpályás gyorskorcsolyázók ügye nem ült el. Ugyebár volt némi balhé abból, hogy az utolsó pillanatban az egyszer már visszavonult, a kvótát kiharcoló csapatban nem tag Darázs Rózsa lett a váltó egyik tagja- édesapja döntésének köszönhetően. Erre talán még léteznek is sportszakmai indokok. De aztán olvasom a sztori folytatását: Darázs Rózsa NOB-ösztöndíjas, és állítólag ezzel viszont probléma lesz, mert jó ideig nem felelt meg a pályázati feltételeknek. Erre nem legyint az ember, ha belegondol, mennyi pénzről van itt szó: több milliót tesz ki a NOB-ösztöndíj, és az olimpiai váltóbeli tagságért is magyar viszonyok között szép összeg jár.

Bevallom, nehéz bizakodónak lenni, amikor az egyetlen igazi örömteli híren túl ilyesmikről hallok magyar vonatkozásban. A bajom az, hogy ez jelentős részben sportvezetői hiba. Úgy sejtem, számukra is gyakran egzisztenciális kérdés a sportolóik karrierjének egyengetése, és tudomásom szerint most is több kísérő van az olimpián, mint versenyző. A port mégis a becsületesen készülő, a képességeikhez mérten a legtöbbet nyújtó ember sportolókon lehet leverni, hiszen ők vannak a reflektorfényben. Kár!

Szóval továbbra is szurkolok a jó magyar szereplésnek, szorítok Miklós Editéknek, és remélem, több magyar balhé már nem lesz. Az eddigi is túl sok volt...