Sportfoglalkozás

Egy amerikai kölyökcsapat a győzelmet szerette volna úgy ünnepelni, mint a nagyok, egy nagy szalag rohanós átszakításával. Pechjükre a rögzítő tépőzár túl jó volt, így aztán az egész gárda fenékre vagy orra esett...

1972-ben jutott el utoljára a magyar válogatott a foci Európa-bajnokság záró szakaszába. Akkor azért ez igencsak nagy szó volt, mert összesen négy válogatott jutott el a döntőbe. Ez még 1964-ben sikerült a mieinknek, a hatvanas-hetvenes évek jó korszaka volt a magyar focinak, persze a szokásos balszerencsékkel együtt.

Most pedig ismét lesz közünk az Eb-hez, mert pár meccset Budapest rendezhet, érdemes tehát egy kis múltidézéssel hangolódni- könnyen lehet, hogy a magyar válogatott a hazai pálya ellenére sem játszhat, hiszen gyatrán kezdtük a selejtezőket, szóval becsüljük meg a régi sikereket. És úgy vagyunk bajban, hogy most nem 4, hanem 24 csapat lehet ott a végső szakaszban...

Jó kvízkérdésnek számít, hogy melyik az a négyes döntőben szereplő válogatott, aminek pályára lépő tagjait egyetlen város csapataiból verbuválták- igen, a magyarok azok, mert nálunk kizárólag az Újpest, a Fradi, a Vasas és a Honvéd játékosai játszottak az elődöntőben és a bronzmeccsen.

Bronzmeccs? Nos igen, az elődöntőt elbuktuk. A szovjetekkel szemben most sem sikerült, ráadásul úgy, hogy öt perccel a meccs vége előtt, egy gólos hátrányban Zámbó büntetőt hibázott. Tipikus "magyaros" meccs, de ez még semmi...

Ugyanis amíg meg nem találtam ezt az összefoglalót, nem esett le, milyen orbitális potyagól volt a belgák egyik találata a bronzmeccsen. Na, ilyen a magyarok szerencséje, ezek annyira mi vagyunk.

Hogy mi lesz a mostani selejtezőkben? A csapatot látjuk, az eddig eredmények ismertek, az MLSZ meg bizakodik, sőt, biztosra veszi a sikert. Ennek érdekében még a kapitányt is kirúgta egyetlen meccs után.

Szóval részemről inkább nem tippelnék...

A rajongóvá válás egyik biztos jele, amikor az ember egy újonnan megszeretett sportágnak minden aspektusára kíváncsivá válik: az edzésekre, a pályán kívüli történésekre, a bulváros sztorikra, vagy akár a múltra. Én így vagyok például az amerikaifocival, egyre jobban képben vagyok a sport történelmével is, és szívesen szedek fel magamra tudást ebben a témában.

Egyik kedvencem a British Pathé videocsatornája, ahol egyszerűen fantasztikus archív anyagokat tudok találni. Érdekes nézni, mit jelent a "régi idők focija" a tengerentúlon, és persze az is mókás, hogy a britek mennyire furcsállva vették tudomásul, az amerikaiak is futballnak hívják a maguk játékát.

És milyen gyöngyszemek kerülnek elő, köszönhetően az archívum gondos gazdáinak! Alig kevesbb, mint száz éves felvételek egy Harvard-Yale meccsről...

Egy kis összeállítás az 1926-os Princeton-Harvard meccsről, aminek érdekessége az, hogy remek kis lassításokat láthatunk a hőskorszakból.

1931-ben készült ez a beszámoló, ami a bejegyzésem címét is adta: They call it football! Lendületes lehetett ez a meccs, és érdekes nézni, változott-e a tízes évek amerikaifocijához képest a stílus.

Ez az 1932-es anyag igazán mókás, hiszen az amerikafocival próbálkozó hölgyek szaladgálása azért nem vehető igazán komolyan. Legyünk őszinték: ebben a sportágban a nők nem igazán jutottak sokra mindmáig, bár ez szerintem pont nem akkora gond.

Jöjjön egy 1940-es anyag, amikor már-már modernnek tűnik az amerikaifoci. A legszebb az, hogy a beszámolóban van egy egyetemi és egy profiligás meccsről is összefoglaló. Chicago Bears és New York Giants? Ezek a csapatnevek ma is jól csengenek...

Végül az 1959-es NFL döntő, amikor a Baltimore Colts és a New York Giants találkozott. Azt kell mondjam, a felszerelések, a hosszú passzok már a mai csapatokat idézik, az izgalom, a feszültség pedig pont ugyanakkora volt, mint napjainkban. Pedig több, mint fél évszázados távlatból nézzük ezeket a képeket!

Az 1989-es születésű amerikai rúdugró szépségére már főiskolás versenyeken felfigyeltek, ám ő nem volt boldog tőle, hogy külseje alapján ítélik meg. Ám eltelt pár év, és manapság már otthonosabban mozog a kamera előtt is a fiatal sportoló... Mint minden tehetséges atlétának, úgy neki is az olimpiára kijutás a legnagyobb célkitűzése, 2016-ban szeretne ott lenni Rióban.

Amikor pár hónapja a síszimulátorokról írtam, nem gondoltam, hogy hamarosan Budapesten is kipróbálhatok egyet. Pedig így történt, mert már van egy ilyen gép nálunk is, és azt kell mondjam, nagyon remek móka.

Ketten mentünk el tesztelni a szimulátort, én mint teljesen kezdő, illetve egy jóbarát, akinek azért már sokszor volt léc a lábán. Nekem eleinte még azt is kellett szokni, milyen érzés sícipőben lenni, és hát kissé nehezen ment az ismerkedés az alattam mozgó lécekkel...

De szerencsére itt profik dolgoznak, síoktató korrigálja a tartásbeli hibákat, hogy ne rögzüljenek. A kezdők belekóstolhatnak a síelésbe- bár nyilván van különbség a hegyoldalhoz képest, számos szempontból, de én laikusként azt éreztem, bőven lehetne itt tanulni. Az oktató szerint az, amit itt jól sajátít el az ember, hasznára válik egy valódi síoktatáson is, nem teljesen nulláról indul.

A rutinosabb síelő számára gyorsan ment az összeszokás a géppel. Hamar nagy tempóban kerülgette a kapukat a virtuális pályán, és őt figyelve tudtunk beszélgetni arról, mennyiféle beállítási lehetősége van a kifinomult gépnek. A SkyTechSport csúcsminőségű eszközén tényleg kifejezetten szabad a mozgás, elesni szinte lehetetetlen, be lehet állítani különféle sebességeket, kapukat és pályaviszonyokat- szóval mindig izgalmas a virtuális síelés.

Egy túra előtt pár alkalmat itt eltöltve gyorsan vissza lehet rázódni a gyakorlatba, ami már csak azért is hasznos, mert csökkenti a sérülésveszélyt. Mivel akár tükörben is nézheti mozgását a síelő, saját szemével láthatja, milyen hibákat követ el, mire kellene figyelnie majd valós körülmények közt. Barátom szerint egyébként meglepő, mennyire hasonlít a valódi síélményre az, amit a szimulátor nyújtani képes. Azt pedig mind a ketten egyöntetűen megállapítottuk, kellemesen fárasztó tud lenni akár negyedóra is a gépen állva, edzésnek sem utolsó ez a mozgásforma.

Bevallom, nem gondoltam annak idején a cikket írva, hogy egyrészt ez ennyire jó kikapcsolódás, másrészt azt, hogy teljesen zöldfülűként is eljutok oda pár perc alatt, hogy élvezni fogom. Pedig ez történt, és könnyen lehet, időnként beiktatok egy jó kis budai síkalandot. Mellesleg snowboardozni is lehet a gépen, a szimulátor erre is alkalmas.

Az is szimpatikus, hogy van fejlődési lehetőség. A gépet már jól ismerő kissrác tartott belőle egy bemutatót nekünk, milyen is az, amikor valaki minden lehetőséget kihasznál. Nincs mese, más ez a szint, mint az én idétlenkedésem, de nyilván gyakorlással magam is ügyesebb lehetnék. És gyanítom, a gyermeki örömöm is nagyon hasonló lenne az övéhez, ha egyszer sikerülne igazán jó tempóban végigcsúszni a virtuális sípályán.

A síszimulátor próbára a Snowrider (1124 Budapest Fürj utca 2) biztosított lehetőséget, köszönjük!