Sportfoglalkozás

Manapság népbetegségnek számít az elhízás, ám azokról az úttörőkről kevesebbet hallunk, akik először hívták fel a figyelmet a fiatalok ellustulásának káros hatásaira, és megoldási javaslatokkal éltek.

Száz éve, 1914-ben született Bonnie Prudden, aki jelentős alakja volt a széleskörűvé vált fitneszmozgalomnak. Örökmozgó gyerek volt, majd nagy lelkesedéssel vetette bele magát a tánctanulásba, komoly balettiskolákba járt, 20 évesen pedig már a Broadwayen táncolt. Házassága után felhagyott az előadóművészettel, de gyerekei születése után azok iskoláiban tornaórákat tartott. Nem volt már tinédzser, amikor ismert arc lett az Egyesült Államokban: az ötvenes években magazinokban és tévéműsorokban tűnt fel, a Today show egyik sztárja volt. Könyveiben a legfiatalabbaknak és az idősebbeknek is tanácsokat adott, hogyan lehetnek fittek és egészségesek. 

Még 1955-ben juttatott el egy nagy feltűnést keltő jelentést Dwight D. Eisenhower elnöknek. Arról írt benne, hogy az amerikai gyerekek 56 százaléka a néhány egyszerű, fizikai állapotot felmérő gyakorlatból legalább egyet nem volt képes megcsinálni (pl. lábelemlés, lábujj megérintése). Ehhez képest Európában a gyerekek 91 százaléka minden feladatot végre tudott hajtani. Ezek az adatok megdöbbentették az elnököt, és ekkortól kezdtek kormányzati szinten foglalkozni a fiatalok egészségével, mozgásával, táplálkozásával.

Bonnie Prudden már akkor rámutatott, hogy a tévé előtt ülő, mozgászsegény életmódú gyerekek már az iskolába se gyalog jártak. Saját gyerekeit pont ezért egészen máshoz szoktatta, őket és barátaikat rendszeresen megmozgatta. A legelsők között volt, aki egészen kisgyerekek számára indított torna- és úszó programokat. Fitneszfelszereléseket talált fel, sőt, az első mászófalak egyikét is ő álmodta meg.

Idősebb korában egy sajátos fájdalomcsillapítási eljárást fejlesztett ki, a rendszeres testgyakorlást pedig még akkor sem hagyta abba, amikor betöltötte a kilencvenet: három szívműtét után is végrehajtotta saját gyakorlatsorát. Azt mondogatta, hogy nem forgathatod vissza az órát, de újra felhúzhatod. 97 esztendős korában hunyt el.

Azt kell mondjam, erőfeszítései ellenére sok túlsúlyos ember él a világon. A kontinensek közötti különbségek eltűnőben: nem az amerikaiak lettek soványabbak, hanem lassan itt Európában is felzárkóztunk hozzájuk. Szóval Bonnie Prudden munkássága ma is éppen olyan aktuális, mint fél évszázada- ám az rajtunk áll, mit fogadunk meg az okos tanácsokból. Kár a külső körülményekre fogni tunyaságunkat, mert a változás lehetősége elsősorban bennünk rejlik. 

Fociretró ezerrep! Az 1985-ös Chicago Bears tagjai előre ittak a medve bőrére, és nem is faragtak rá: ennek állít emléket ez a különleges rapdal.

A Ditka-féle Bears óriási idényt futott abban az évben, a 15-1-es alapszakasz után döbbenetes fölénnyel diadalmaskodott a rájátszásban játszott meccseken is. Ízlelgessük ezt az eredménysort: a Divisional körben 21-0, az NFC-döntőben 24-0, a XX. Super Bowlban 46-10.

Ezek után nyilván senki nem lepődik meg azon, hogy a Super Bowl-győzelemről szóló dalt hoztak tető alá a Bears-játékosok főszereplésével, előfordult már ehhez hasonló a sporttörténelemben, más sportágban is. A Super Bowl Shuffle viszont még akkor született, amikor az alapszakasz zajlott! A Bears az idényben elszenvedett egyetlen vereség után(!) vonult stúdióba, és felvették a dalt, amiben a csapat sztárjai rappeltek. Persze az egész nagyon nyolcvanas évekbeli, ami nem baj, inkább csak megjegyzés a részemről.

Ezek után pedig jöttek a további meccsek és a valóban elnyert bajnoki cím. Na ezt nevezem én egészséges magabiztosságnak! Megjegyezendő, a bevételek nem a játékosokat gazdagították, jótékony célra ment a pénz. Így igazán szép és kerek a történet...

Az amerikaifoci mindig is sérülésveszélyes sport volt, és ahogy fejlődött a technika, úgy javítottak a védőfelszereléseken is. Érdekes látni annak az állomásait, hogyan módosultak például a sisakok.

Persze a múltban nem feltétlenül laboratóriumi körülmények között demontsrálták az újdonságok előnyeit. Ez a felvétel 1932-ben készült, ahol a feltaláló saját maga lesz a kísérleti nyúl, amikor egy csapatnyi focista között mutatja be, feje tökéletesen védett, állja a rúgásokat, sőt, azt is, amikor fejjel megy a falnak.

Remélhetően nem attól bátorodott fel annyira, hogy a sok, kísérletezés közben elszenvedett sérüléstől károsodott az agya...

1972-ben jutott el utoljára a magyar válogatott a foci Európa-bajnokság záró szakaszába. Akkor azért ez igencsak nagy szó volt, mert összesen négy válogatott jutott el a döntőbe. Ez még 1964-ben sikerült a mieinknek, a hatvanas-hetvenes évek jó korszaka volt a magyar focinak, persze a szokásos balszerencsékkel együtt.

Most pedig ismét lesz közünk az Eb-hez, mert pár meccset Budapest rendezhet, érdemes tehát egy kis múltidézéssel hangolódni- könnyen lehet, hogy a magyar válogatott a hazai pálya ellenére sem játszhat, hiszen gyatrán kezdtük a selejtezőket, szóval becsüljük meg a régi sikereket. És úgy vagyunk bajban, hogy most nem 4, hanem 24 csapat lehet ott a végső szakaszban...

Jó kvízkérdésnek számít, hogy melyik az a négyes döntőben szereplő válogatott, aminek pályára lépő tagjait egyetlen város csapataiból verbuválták- igen, a magyarok azok, mert nálunk kizárólag az Újpest, a Fradi, a Vasas és a Honvéd játékosai játszottak az elődöntőben és a bronzmeccsen.

Bronzmeccs? Nos igen, az elődöntőt elbuktuk. A szovjetekkel szemben most sem sikerült, ráadásul úgy, hogy öt perccel a meccs vége előtt, egy gólos hátrányban Zámbó büntetőt hibázott. Tipikus "magyaros" meccs, de ez még semmi...

Ugyanis amíg meg nem találtam ezt az összefoglalót, nem esett le, milyen orbitális potyagól volt a belgák egyik találata a bronzmeccsen. Na, ilyen a magyarok szerencséje, ezek annyira mi vagyunk.

Hogy mi lesz a mostani selejtezőkben? A csapatot látjuk, az eddig eredmények ismertek, az MLSZ meg bizakodik, sőt, biztosra veszi a sikert. Ennek érdekében még a kapitányt is kirúgta egyetlen meccs után.

Szóval részemről inkább nem tippelnék...

A rajongóvá válás egyik biztos jele, amikor az ember egy újonnan megszeretett sportágnak minden aspektusára kíváncsivá válik: az edzésekre, a pályán kívüli történésekre, a bulváros sztorikra, vagy akár a múltra. Én így vagyok például az amerikaifocival, egyre jobban képben vagyok a sport történelmével is, és szívesen szedek fel magamra tudást ebben a témában.

Egyik kedvencem a British Pathé videocsatornája, ahol egyszerűen fantasztikus archív anyagokat tudok találni. Érdekes nézni, mit jelent a "régi idők focija" a tengerentúlon, és persze az is mókás, hogy a britek mennyire furcsállva vették tudomásul, az amerikaiak is futballnak hívják a maguk játékát.

És milyen gyöngyszemek kerülnek elő, köszönhetően az archívum gondos gazdáinak! Alig kevesbb, mint száz éves felvételek egy Harvard-Yale meccsről...

Egy kis összeállítás az 1926-os Princeton-Harvard meccsről, aminek érdekessége az, hogy remek kis lassításokat láthatunk a hőskorszakból.

1931-ben készült ez a beszámoló, ami a bejegyzésem címét is adta: They call it football! Lendületes lehetett ez a meccs, és érdekes nézni, változott-e a tízes évek amerikaifocijához képest a stílus.

Ez az 1932-es anyag igazán mókás, hiszen az amerikafocival próbálkozó hölgyek szaladgálása azért nem vehető igazán komolyan. Legyünk őszinték: ebben a sportágban a nők nem igazán jutottak sokra mindmáig, bár ez szerintem pont nem akkora gond.

Jöjjön egy 1940-es anyag, amikor már-már modernnek tűnik az amerikaifoci. A legszebb az, hogy a beszámolóban van egy egyetemi és egy profiligás meccsről is összefoglaló. Chicago Bears és New York Giants? Ezek a csapatnevek ma is jól csengenek...

Végül az 1959-es NFL döntő, amikor a Baltimore Colts és a New York Giants találkozott. Azt kell mondjam, a felszerelések, a hosszú passzok már a mai csapatokat idézik, az izgalom, a feszültség pedig pont ugyanakkora volt, mint napjainkban. Pedig több, mint fél évszázados távlatból nézzük ezeket a képeket!