Nem semmi ám, amikor valaki saját magának köszönheti a legnagyobb szülinapi ajándékát. Bill Belichick, a New England Patriots immár négyszeres Super Bowl-győztes vezetőedzője elbüszkélkedhet ezzel a nagy mutatvánnyal.

A nagy pillanat szinte kereken másfél évtizede, 2000 április 16-án jött el, amikor az aznap 48. életévét betöltött, még viszonylag fiatal edző a Patriots csapatába választott játékosokat az amerikaifoci draftján. Ugyan nem számított sikertelen szakembernek, hiszen a New York Giants védőkoordinátoraként kétszer is a csúcsra jutott csapatával, de első vezetőedzősége a Cleveland Browns élén nem volt minden szempontból sikeres. Utána jött a New York Jets, ahol Bill Parcells segítője volt, majd annak távozását követően őt nevezték ki a csapat élére. Ám egy egészen szürreális sajtótájékoztatón Belichick egyetlen nap után lemondott, egy soros felmondása azóta is legendás: "I resign as HC of the NYJ."

A Patriots ugyanis sikeresen elhappolta a szakembert, és Belichick azóta is ott dolgozik. A csapatnál teljhatalma van, ő dönt a játékosmozgásokról, így az újoncok kiválasztásában is nagy a felelőssége. Természetesen komoly stáb segíti a döntésben, hiszen egymaga nem figyelheti meg a több száz szerződésre váró fiatalt, de az ő szava az utolsó. Mivel élete a futball, kizárólag egyetlen célra koncentrál, és ez a csapat sikere. Ennek rendel alá mindent.

Azon a bizonyos születésnapon sem a bulit szervezte, hanem a drafton még elérhető játékosok közül választott. Természetesen a második napon, a hátsó körökben ritkábban kerülnek elő csiszolatlan gyémántok, de jó érzékkel még el lehet csípni valakit. A hatodik körben, összességében a 199. számú játékosként kiválasztott irányítóval meglepte a szakírókat, akik a fiatalembert nem tartották NFL-szintű tehetségnek, azon a drafton már fél tucat irányítót vittek el előtte.

Belichick megvédte a döntését, természetesen a maga módján. Nem lelkesedte túl az ügyet, annyit mondott, hogy igyekvő, az egyetemen eredményesen játszó újoncról van szó, aki éppen úgy megkapja a lehetőséget a bizonyításra, mint a többiek a csapat keretében. Ez persze nem jelent semmit- a hátsó körökben draftolt játékosok jelentős része nem éri meg a keret szűkítését se.

Sokak szerint ez a sors várt a Patriots újoncára, aki a negyedik számú irányító volt a keretben. Meglehet, ő úgy érezte, azon a napon ő kapott ajándékot a Patriots szerződésével, nem pedig mestere, a szülinapos Belichick. De tudta, a megkapott lehetőségnek csak akkor lesz értelme, ha élni tud vele. Ám nagy harcos volt, az egyetemen is hátrányból indulva lett a csapat első számú irányítója, így tisztában volt vele, mindent bele kell adnia az NFl-ben is a sikerért.

A történet folytatása már legenda. Belichick a születésnapján minden idők egyik legjobb draftválasztását tette meg: Tom Brady volt az a bizonyos újonc. Számtalan siker, győzelem áll párosuk mögött, és mondhatjuk, ez a nap mind a kettejük számára fordulóponttá vált. Belichick április 16-án nem csak a születésének örömére koccinthat, hanem azért is, mert egy jó húzásnak köszönhetően az amerikaifoci legeredményesebb edzői közé emelkedhetett. Brady pedig új, győzelmekben bővelkedő életének első napját ünnepelheti.