Sportfoglalkozás

A modern kori első olimpiák óta nem kevés sportág változott meg alapvetően. Mivel egy idő után profi, gyerekkoruktól kezdve tudatosan edzett és felkészített sportolók vették át a korábbi lelkes amatőrök helyét, úgy javultak a rekordok, váltak egyre látványosabbá a bemutatott gyakorlatok. De ami szép, az akkor is szép, ha mára sokat fejlődött egy sport: egy teljesítményt mindig adott kor mércéje szerint kell értékelni.

Az egyik legmarkánsabb változást a tornasportban lehetett megfigyelni. A harmincas években például a hölgyek versenyéről készített összeállításból jól látszik, hogy lassan, megfontoltan dolgoztak a szereken a sportolók, a mai szemmel roppant egyszerű elemekkel. Ám természetesen korukban így is kiváló tornásznak számítottak, nincs miért azt hinni, hogy teljesítményük kevesbbet ért, mint a maiaké. Egyszerűen máskor kezdték a sportot (például az 1936-ban olimpiai bronzérmet szerzett magyar tornászcsapat tagja, Tőrös Olga huszonévesen kezdett versenyezni!), gyakran munka vagy tanulás mellett edzettek, és ehhez képest kell értékelni a látottakat.

Azért hogy legyen némi kontraszt, íme egy válogatás a 2012-es olimpián bemutatott talajgyakorlatokból. Nos, ez már szinte akrobatika: a versenyzők is fiatalabbak, alacsonyabbak, és természetesen egészen kis korukban választották ki őket az edzők, tehát mire valaki az olimpiáig eljut, legalább 12-15 év kőkemény edzés áll mögötte. Meg is látszik az eredménye- de talán valamit mégis vesztett a tornasport, hiszen sok klasszikus, harmonikus, nőiesebb mozdulat eltűnt, inkább az akrobatikus elemek dominálnak.

Egy lelkes tornarajongó a folyamatos változást demonstrálandó a múlt század ötvenes éveitől kezdve vágott össze egy anyagot arról, hogy fejlődtek a gerendagyakorlatok. Ez is érdekes néznivaló: látszik, hogy a hetvenes évektől kezdődően indult meg egy radikális változás, attól kezdve tűnik nagyon lassúnak, nagyon régimódinak a korábbi időszak tornája. Persze le kell szögezni, az átlagember ma sem lenne képes még a régi gyakorlatokat se utánozni- szóval a versenytorna fejlődött csak, a hétköznapi emberek edzettsége kicsit sem...

Noha azt hihetnénk, hogy a legmegkapóbb sportszorik forgatókönyvei Hollywoodban születnek, Takács Károlyét az élet írta.

A magyar sportlövészet halhatatlan alakja, a kétszeres olimpiai bajnok Takács életútja a példa arra, hogy egy nagyszerű sportember (vagy el is hagyhatjuk a jelzőt, egy kivételes ember) a legnagyobb mélypontról is képes felállni.

1910-ben született Budapesten, majd hivatásos katona lett. Ekkor kezdett el sportlövészettel foglalkozni. Meg kell jegyezni, a két háború között bizonyos sportágakban (a lövészet mellett például a vívásban is) jeleskedtek a katonák. A seregben fegyelmet tanult, jól képzett sportolók nemzetközi szinten is eredményesek tudtak lenni. Ám a harmincas évek első felében még úgy vélték, altiszteket nem szerencsés nemzetközi versenyen indítani, így Takács, aki csak őrmesteri rangban szolgált, nem vehetett részt az 1936-os berlini olimpián, kimagasló eredményei ellenére.

A háború utáni időszakban a honvédség és a sportélet összefonódása szintén megér majd egy bejegyzést: elég csak a Budapesti Honvéd számtalan nagyszerű sportolójára gondolni, ám az ő aktív kapcsolatuk a sereggel már egészen másféle jellegű volt.

Visszatérve Takácsra, ő még azokban az időkben sportolt katonaként, amikor valódi szolgálatot is kellett teljesíteni közben. 1938-ban súlyos balesetet szenvedett: jobb kézfejét egy gránát felrobbanásának következtében vesztette el. Takács azonban nem adta fel, megtanult bal kézzel írni(!) és lőni(!!!) is. A többség számára a legegyszerűbb dolgok újra megtanulása is kínkeservesen menne egy ilyen baleset után, ő viszont nem az alapszintre törekedett. 1939-ben már világbajnok sportlövész csapat tagja volt!

A második világháborúban aktív katonaként frontszolgálatot teljesített (ehhez a kormányzó személyes engedélye volt szükséges!), majd 1945 után ismét versenyezni kezdett. 1948-ban és 1952-ben ötalakos gyorstüzelő pisztoly versenyszámban olimpiai bajnoki címet nyert. Korán elkezdett edzősködni, legjobb tanítványai között ott volt Kun Szilárd és Hammerl László, mind a ketten olimpiai érmesek lettek.

Sokat elárul a kiváló sportember felfogásáról az 1948-as olimpiai győzelem után tett nyilatkozata: "Azt hiszem, elsősorban a szorgalomnak köszönhetem a sikert. Úgy gondolom, nem vagyok különösen tehetséges. A komolyság és szorgalom szerintem fontosabb a tehetségnél. Talán vannak adottságaim, hogy éppen céllövő lettem, és éppen ebben a sportágban szerepelek. Itt biztosnak kell lennie a versenyzőnek, de az akaraterő mindennél lényegesebb. Akarni kell tudni, de még az akarást is akarni kell!"

Takács talán éppen azért hitt magában, mert ismerte saját szorgalmát és akaraterejét. Annyira tisztában volt képességeivel, hogy 1948-ban győzelmi nyilatkozatát a verseny előtti este megírta! Semmi sem tudta kizökkenteni nyugalmából: a versenybírók fél órán át vitatkoztak egy óvás miatt, míg ő rendületlenül készült a lövésre. Végül leadhatta sorozatát, és világcsúccsal nyert.

Meglehet, egy ilyen történet filmre kívánkozik. Ám a valóság mégis százszor izgalmasabb, mert csak a hús-vér emberek küzdelme és diadala inspirálhat minket igazán, nem a mozivászon hőseié. Takács pedig még a magyar sportélet számos nagyszerű alakjából is a legkiválóbbak közé küzdötte magát szorgalmának, kitartásának, vasakarátnak köszönhetően.

A magyar tévénézők egy jelentős része talán a Rém rendes család epizódjaiban találkozott először rendszeresen az amerikaifocival. Nem a sportról szólt a sorozat, de az visszatérő elem volt, ahogy a családfő, Al Bundy a Polk gimi hőseként emlegette magát, hiszen egy meccsen négy touchdownt szerzett. 

Olyan sok az a négy? És egyáltalán, mi az a touchdown (TD)? Ehhez hasonló kérdések gyakran felmerülhettek az átlagnézőben mifelénk. Manapság viszont már egyre több amerikaifoci-rajongó van idehaza is, akik tudják, hogy zajlik egy meccs tojáslabdával.

A tengerentúlon már a középiskolás bajnokság sem csak a szűk családtagok érdeklődését kiváltó ifimeccseket jelent, nagyon komoly rajongótábora van annak is. Így aztán helyi szinten valódi sztárok lehetnek a legügyesebb fiatalokból- még ha persze ez a sztárság össze sem mérhető a csúcsot képviselő profiligában játszókéval. Ám az tény, mindenki aki a középiskolában kitűnik, arról álmodik, hogy egyszer az NFL-ben is viszi valamire, és ennek meghiúsulása meghatározó pont Al Bundy életében is. Néha egész epizódokat szentelnek a sportkarriernek, és most már mi is jobban értjük, miről szól a nagy felhajtás.

Persze a Polk gimi meg a 4 TD inkább csak komikus elem, de hogy mennyire valóságos kudarcot élhet meg az a fiatal, akinek nem sikerül beverekednie magát a profiligába, arról autentikus személy vallott: maga Al Bundy! Vagyis nem ő, hanem Ed O'Neill, a színész, akinek pályáját meghatározta ez a szerep.

O'Neill ugyanis nem tévézni szeretett volna, az egyetemen tagja volt az amerikaifoci csapatnak. Nem a támadósort erősítette, hanem defensive end pozícióban játszott, így 4 TD-t aligha szerzett egy meccsen, de azért így is ott volt a legjobbak közt. Noha az egyetemi játékosok közül nem választották ki a drafton, később az egyik nagymúltú NFL-gárda, a Pittsburgh Steelers meghívta az edzőtáborába. Ám akkoriban ott roppant tehetséges játékosokkal kellett volna megküzdeni a posztért, és O'Neill az egyik első keretszűkítés áldozata lett.

Az ifjú védő összepakolta a cuccait, elbúcsúzott a többiektől, és az öltözőből kilépve már minden bizonnyal tudta, hogy nem a futball jelenti majd a jövőjét. Az egyik első útbaeső kocsmába ült be, kért magának egy italt, és magában kesergett. 1969 júliusát írták, és a bánatosan piáló O'Neill a tévét nézte, ahol óriási eseményről tudósítottak: Neil Armstrong a Hold felszínére lépett. Ed O'Neill évekkel később elmesélte, hogy arra gondolt, legalább valakinek jó napja volt.

De azért neki is tartogatott még izgalmas dolgokat az élet. Visszament az egyetemre, és jelentkezett az újonnan beindított színészképzési programra, a többi pedig már történelem. A sorozatban sokan felbukkantak azok közül a sportolók közül, akikkel a pályán nem találkozhatott: Joe Namath, Bubba Smith, Terry Bradshaw is vendégszerepelt többek között a Rém rendesben. A kocka pedig fordult, mert a szériában már Ed O'Neill kapta a főszerepet, nem ők.