Manapság népbetegségnek számít az elhízás, ám azokról az úttörőkről kevesebbet hallunk, akik először hívták fel a figyelmet a fiatalok ellustulásának káros hatásaira, és megoldási javaslatokkal éltek.

Száz éve, 1914-ben született Bonnie Prudden, aki jelentős alakja volt a széleskörűvé vált fitneszmozgalomnak. Örökmozgó gyerek volt, majd nagy lelkesedéssel vetette bele magát a tánctanulásba, komoly balettiskolákba járt, 20 évesen pedig már a Broadwayen táncolt. Házassága után felhagyott az előadóművészettel, de gyerekei születése után azok iskoláiban tornaórákat tartott. Nem volt már tinédzser, amikor ismert arc lett az Egyesült Államokban: az ötvenes években magazinokban és tévéműsorokban tűnt fel, a Today show egyik sztárja volt. Könyveiben a legfiatalabbaknak és az idősebbeknek is tanácsokat adott, hogyan lehetnek fittek és egészségesek. 

Még 1955-ben juttatott el egy nagy feltűnést keltő jelentést Dwight D. Eisenhower elnöknek. Arról írt benne, hogy az amerikai gyerekek 56 százaléka a néhány egyszerű, fizikai állapotot felmérő gyakorlatból legalább egyet nem volt képes megcsinálni (pl. lábelemlés, lábujj megérintése). Ehhez képest Európában a gyerekek 91 százaléka minden feladatot végre tudott hajtani. Ezek az adatok megdöbbentették az elnököt, és ekkortól kezdtek kormányzati szinten foglalkozni a fiatalok egészségével, mozgásával, táplálkozásával.

Bonnie Prudden már akkor rámutatott, hogy a tévé előtt ülő, mozgászsegény életmódú gyerekek már az iskolába se gyalog jártak. Saját gyerekeit pont ezért egészen máshoz szoktatta, őket és barátaikat rendszeresen megmozgatta. A legelsők között volt, aki egészen kisgyerekek számára indított torna- és úszó programokat. Fitneszfelszereléseket talált fel, sőt, az első mászófalak egyikét is ő álmodta meg.

Idősebb korában egy sajátos fájdalomcsillapítási eljárást fejlesztett ki, a rendszeres testgyakorlást pedig még akkor sem hagyta abba, amikor betöltötte a kilencvenet: három szívműtét után is végrehajtotta saját gyakorlatsorát. Azt mondogatta, hogy nem forgathatod vissza az órát, de újra felhúzhatod. 97 esztendős korában hunyt el.

Azt kell mondjam, erőfeszítései ellenére sok túlsúlyos ember él a világon. A kontinensek közötti különbségek eltűnőben: nem az amerikaiak lettek soványabbak, hanem lassan itt Európában is felzárkóztunk hozzájuk. Szóval Bonnie Prudden munkássága ma is éppen olyan aktuális, mint fél évszázada- ám az rajtunk áll, mit fogadunk meg az okos tanácsokból. Kár a külső körülményekre fogni tunyaságunkat, mert a változás lehetősége elsősorban bennünk rejlik.