Sportfoglalkozás

Egy blogbejegyzésben olvastam, amikor egy újonc jógázó erről mint sportról beszélt. Pár hozzászólást váltottunk, én pedig elgondolkodtam, hogy is kellene vélekednünk nekünk itt, nyugaton a jógáról.

Azt hiszem, nincs és nem is lehet egységes felfogás. Nem vagyok a jóga avatott szakértője, de amennyire én tudom, még Indián belül is változatos irányzatok vannak, tehát ott, ennek az őshazájában sem jelenti mindenkinek ugyanazt a jóga. Amikor itt először megismerkedhettek ezzel a keleties dologgal, az egészet átszőhette valami misztikum. A 19. századi fotók a jógikról hangulatosak ugyan, de azt hiszem, mindenkit meglepne, ha egy ilyen ember nyugati stílusú csillogó edzőtermet nyitna.

Ahogy lassacskán beszivárgott a nyugati kultúrába sok más ázsiai dologgal együtt a jóga, nyilván volt eleinte egy rácsodálkozás. Ne feledjük, olyan időszakról beszélünk, amikor nem volt fitneszvideó, nem voltak minden sarkon edzőtermek, és úgy egyáltalán ez a trendi egészségtudatosság ismeretlen volt. Az emberek inkább csak furcsán néztek a mindenféle különös pózokba merevedett jógázót. Természetes, hogy a mozgás jellegzetesebb, mint a meditáció, tehát nyilván ezért azonosította a legtöbb ember a jógát a testgyakorlással.

De az igazi robbanás, mint sok más dolognál is, akkor következett be, amikor a tengerentúlon kezdtek érdeklődni a jóga iránt. Az Egyesült Államokban mindig nyitottak az új divatok iránt, és azt is tudják, hogy lehet eladni. Szükséges volt tehát az, hogy népszerű emberek adják arcukat a jógához, köztük csinos nők. És akkor születtek olyan képek, mint amikor valaki neccharisnyában jógázik a tengerparton- ez már valóban elég messze van az indiai kolostorok világától.

Az egyre nagyobb teret követelő fitneszipar pedig szinte bekebelezte a jógát, gyakorlatilag az egy mozgásforma lett a sok, egymás után felbukkanó mindenfelé edzéstípus mellett. Noha a gyökerei messzebbre nyúltak vissza, jellemzően azt hangsúlyozták ki, hogy mint mozgás (mondjuk ki, sport) milyen hatékony az alakformálásban, egészségmegőrzésben. És őszintén, ha ránézünk egy borítóra ezzel a rikitó ruhájú, mosolygós csajjal, aki karcsúsodást ígér, nem pont úgy néz ki, mint bármelyik más fitneszkönyv?

Nem tragédia ez, hiszen az emberek sokkal rosszabbat is tehetnének magukkal a nyugati típusú jógázásnál. Nem kell azon megütődni, hogy valakinek ez csak sport- végülis mozognak, tesznek valamit magukért, ez már önmagában is szép. És miért jutna eszükbe, hogy mi minden kapcsolódik még a jógához? Ha egy edzőteremben a dance aerobic és a crossfit órák között van az órarendben, akkor miért gondolnának másra? Felkapott kis sztárocskák posztolnak magukról jógás fotókat, amiben divatos cicanadrágban, menő sportcipőben ászanáznak, és ők nagyon más képet sugallnak erről az egészről, mint az egykori guruk. 

Sose legyen nagyobb gondja az emberiségnek! Szerencsére akit a jógának a másik része is érdekel, itt-ott megtalálhatja azokat a szakértőket, mestereket, akik ebbe bevezetik. Szóval a tudás nem vész el, csak keresgélni kell hozzá- de az első lépés a legtöbbeknek az, hogy sportként tekintenek rá. 

Amerikában csúcsra járatják a jógaoktatók képzését, de ez kérdéseket is felvet. 

Tudom, lehetne arról vitázni, mennyire sport a jóga, és egyáltalán, mekkora különbségek vannak jóga és jóga közt, attól függően, hol, hogyan, kik űzik, de én most bizony a sportos tevékenységek közé sorolom. Addig legalábbis, amíg gyúrást és aerobicot is tartó edzőtermek órái közé becsempészett jógafoglalkozásokról van szó, azt hiszem, hogy inkább a mozgásforma részével találkoznak az órára járók. És a szigorú órarenddel dolgozó stúdiók vendégei közül is sok olyan van, aki számára ugyanúgy szóba jöhetne a pilates vagy bármi más is- valamiért a jóga lett a választott, de az alapvető cél ugyanaz.

Természetesen ezt az igényt komoly iparág szolgálja ki. Láttam egy statisztikát, hogy az Egyesült Államokban a Yoga Alliance égisze alatt tavaly 14,700 új jógaoktatót regisztráltak, és becslések szerint nagyjából ugyanannyien vannak, akik nem hozzájuk köthetők. Tehát egyetlen év alatt harmincezer ember jutott el arra a szintre, hogy jógaórát tarthat. 

Ez azért bődületesen nagy szám, és gyaníthatóan messze nem mindegyikük alaposan felkészült, tényleg hiteles oktató. Ez persze addig nem akkora tragédia, ha arra gondolunk, sokan nem is akarnak órát tartani, egyszerűen a saját tudásukat akarják elmélyíteni. Ilyen formában már én is eljátszottam a gondolattal- ha hivatásom nem is lenne ez, jó lenne többet megtapasztalni a magasabb szintű jógázásból.

Az amerikai stúdiók az oktatóképzést persze maguk is erősen propagálják, hiszen egy 200 órás tanfolyamra beiratkozó, 3-4000 dollárt fizető tanítvány komoly és biztos bevétel- ha összejön egy csoport, az egy ideig eltartja a stúdiót. Ezzel megint nincs semmi gond, ha a stúdió azért valódi szakmai mércét állít fel, megválogatja a jelölteket, és úgy adja ki a képesítést, hogy az újoncra tényleg rá lehet bízni egy órát. 

A jóga, mint iparág pedig a bővülés miatt igényli is az új oktatókat. Itt is van egyfajta a felelősség: egy stúdiónak nem feltétlenül azt kellene néznie, hogy olcsón szerezhet kezdő oktatókat, hanem inkább a szakmai színvonalra kell ügyelnie. 

Szóval önmagában az oktatók nagy száma nem probléma, amíg az oktatójelölt, az őt tanítók illetve az oktatókat alkalmazók is következetesen ragaszkodnak az alapelvekhez. Csak ahol sokan vannak, ott bizony időnként megindul a felhígulás. És arányaiban egyre több lesz az oktató a tendenciák szerint: a Wall Street Journal szerint az utóbbi fél évtizedben évente hat százalékkal nőtt a jógázók száma, míg a jógaoktatóké minden évben 18 százalékkal. Köztük ott vannak a csak saját maguknak órát tartó "díszoktatók", a barátaikkal jógázó "hobbioktatók", de közülük kerülnek ki azok is, akik hivatásosok lesznek- akár tartanak azon a szinten, akár nem. Ha feleannyiért vállalnak munkát, bizonyára lesz olyan stúdió, ahol foglalkoztatják őket.

Mert a jógastúdió mint üzleti modell nem kockázatmentes. Bővül a jógázók köre, de egyre több a stúdió is, és persze egyre több az oktató. És bármennyire szépek az ősi elvek, a jógának egy mezőnyben kell megküzdenie például a zumbával, ugyanis az érdeklődők köre nagyjából hasonló: nyugaton általában egészségtudatos, mozogni vágyó vagy egyszerűen csak fogyni akaró emberek válogatnak a lehetőségek közt. Ne legyen illúziónk, a többség kipróbál egymás után mindenféle órát, és a jóga csak egy a sok közül. (Ezért írtam azt az elején, hogy nyugodtan be lehet illeszteni a sportok közé a nyugati jellegű jógaórák jelentős részét.)

Azt hiszem, jógából csak keveseknek sikerül rettentően meggazdagodni. Ami szintén nem tragédia, egy tisztességes megélhetéssel együtt nagyon szép hivatás jógát oktatni. Csak fontos az őszinteség magunkkal szemben: az kevés az oktatósághoz, hogy az embernek már egy tucatnyi színes cicanadrágja van a szekrényben. Tanulmányok bizonyítják, hogy a jóga ugyanúgy lehet sérülésveszélyes, mint bármi más. És nyilvánvaló, hogy a nem kellően felkészült oktatókra kevésbé szívesen bíznánk rá magunkat.

Manapság Magyarországon azért messze állunk attól, hogy iparszerű jógabizniszről beszélhetnénk, így nyilván megválogatják a stúdiókban, ki tarthat órát. Ám a máshol leszűrt tapasztalatokat azért át lehet gondolni mifelénk is. Számomra egyértelmű, hogy a helyes út az, ha ragaszkodnak az alapossághoz az oktatóképzésben. Hosszú távon mindenki veszít, ha az elmélyülés kárára visszavágnának a követelményekből, az óraszámból, a színvonalból, túl nagy csoportokat indítanak, így lenyomhatják a költségeket, és egyfajta árverseny indul meg ebben a szférában. Amennyiben a jóga a kóklerek miatt veszít a hitelességéből, vonzerejéből, akkor az igazán jó stúdiók helyzete is nehezebb lesz, mert arról kell győzködni a potenciális vendégeket, hogy náluk nem így működnek a dolgok.

Az oktatóvá válás kapuja tehát továbbra is lehet nyitva mindenki előtt- csak valamennyi jelölt járja be a számára kijelölt utat, még ha jópáraké az átlagosnál hosszabb időt is vesz igénybe a megfelelő szint eléréséig.

Külföldi sportos kalandaim sora új elemmel bővült: Leuvenben csatlakoztam egy jógaórához. 

Már többször írtam róla, hogy a jóga alapjai bár ugyanazok a legtöbb irányzatnál, mégis ezerféle arca lehet egy-egy órának. Lehet lassú tempójú, meditatív, vagy dinamikusabb, kifejezetten erősítő jellegű. Idehaza már mindenfélében volt részem, és amikor úgy adódott, hogy egy időre Belgiumba teszem át a székhelyem, szétnéztem, arrafelé mik a lehetőségek.

Megjegyzem, ha csak mozogni kell, az arrafelé könnyen megoldható. Eleve az, hogy rengeteg helyen van elkülönített bicikliút, biciklisáv, máris tekerésre csábít. Szabadon használható, parkban levő futókörből itt a közelben kettőt is ismerek. És persze edzőterem is akad.

A jógánál viszont szempont volt, hogy ne csak flamandul tartsák az órát. Feltehetően nem csak én igénylem ezt, mert találtam is ilyen stúdiót, és mint kiderült, nem is csak miattam kellett angolul mondani az instrukciókat az oktatónak- ez egy nemzetközi világ.

A stúdió egyébként az ebben a műfajban megszokott egyszerű, de tiszta hely, egy kis sajátossággal. Fura módon oldották meg az öltöző- és tusolókérdést: egy van belőle, és nem nagyon foglalkoznak vele, hogy épp ki van benn. Lehet ezt az északabbi népekre jellemző szabadosabb felfogásra fogni, de kár magyarázgatni. Nem az öltözőben zajlik az élet, aki belép, két perc alatt ruhát vált és már megy is, ezt pedig ki lehet várni mindenkinek. Ráadásul kisvárosias Leuven, sokan sportcuccban érkeznek órára, aztán percek alatt otthon vannak biciklivel vagy kocsival, nincs szükségük nagy infrastruktúrára. Jógázni jönnek elsősorban.

Azt pedig lehet, kellemes környezetben. Szép számmal összejöttünk az órán, és körbenézve megállapíthattam, itt is a nők vannak többségben a vendégek közt. Katrien az elején elnézést kért a flamand vendégektől, amiért ránk való tekintettel angolul tartja majd az órát, de ezzel nem volt senkinek baja. Mivel középen helyezkedett el, mindenki tudott lesni.

Pár perc ráhangolódás után keződött a mozgás. Az ászanák többsége ismerős volt, tehát nagyjából tudtam, mire kell bennük figyelni, és Katrien is igazított mindenkinél egy-egy mozdulatot. Látszott, ki az, akinek van némi rutinja, és ki teljesen kezdő- nekik ez a dinamikusabb óra nehezebben volt talán követhető, viszonylag egyszerű felépítése ellenére. De hát a legelején senki nem profi, az a kérdés, ki mennyire fogadja jól az újdonság kihívását.

Aki tudta rendesen követni az órát, az viszont megdolgozott rendesen. Pár hónapnyi rutin után is azt mondom, Katrien elég erősítő jellegűre vette ezt a 70 percet, megéreztem a végén az izmaimat. Meglehet, errefele ez az elvárás, nem annyira az elmélyülés, ellazulás a lényeg? Bárhogy is van, jólesett jógázni, jólesett az is, hogy egy kicsit más közegben lehettem része egy kis alkalmi jógás csapatnak, és persze az is elégedetté tett, hogy az itthoni alapozásnak köszönhetően követni tudtam az órát. Járok még én ebben a stúdióban a jövőben...

Az edzésnaplóm szerint bőven túljutottam félszáz órányi jógázáshoz. Ez egy igazi jógi tapasztalaihoz képest elenyésző idő, de nekem, nulláról indulva egész soknak tűnik. Sokféle élményt begyűjtöttem ennek kapcsán, párat megosztanék azok közül, amik eszembe jutnak.

Az egyik fontos benyomás, hogy azok a kellemes stúdiók, ahova mostanában járok, igényesek, tiszták, barátságosak. Nem olyan benn a hangulat, a légkör, mint egy edzőteremben. És persze nem hat át mindent a gyúrós szag- amivel semmi baj nincs, mint ahogy a fémek csattogásával, az erőkifejtéssel se. Csak az más. Egy jógateremben viszont másnak kell fogadnia a vendégeket. Olyan igényes, szépen felszerelt termekben fordulok meg, ahol élmény jógázni. Jó, hogy megvan a piaci kereslet ezekre, és ezt ki is elégítik.

Sokféle jógatípusba belekóstoltam. Elképesztő változatosságú mozgásformákat kínálnak a stúdiók a jóga hívószóval: van egészen lassú, sok nyújtáson alapuló verzió, van dinamikusabb, erősítő, forró levegőben végzett és így tovább. A múlt héten ugyanabban a stúdióban háromféle órán voltam, és mind máshogy jelentett kihívást, érzésem szerint mindegyiktől más téren fejlődhetek. Kifejezetten szimpatikus, hogy hangulatomhoz illően választhatok órákat, és másnak is javaslom, hogy bátran kísérletezzen különféle jógákkal.

Az oktatók közt is van különbség. Ugyanolyan jellegű órát lehet így is, úgy is tartani, és bevallom, nem minden stílus jött be ugyanúgy. De még az első különös hangulatú órákon is tanultam valami újat. Egy másfél órás alkalom nem lehet mindenre elég, de minden oktatótól mást és mást lehetett ellesni. Tanulságos volt megtapasztalni, mennyire fontos lehet egy-egy apróság kiigazítása a mozdulatban, ami hirtelen egészen új oldalát mutatja be az ászanáknak. Így én mindenkinek hálás vagyok, aki akármilyen módon segített nekem. 

Ha már segítség kerül szóba: érdekes az, hogy a közösségnek mennyire lehet ereje. Még egy egészen kis csapatnál is hatással lehetünk egymásra, pedig az ember nem azzal foglalkozik, hogy mások mozdulatait lesse. Mégis, az, hogy egyszerre próbáljuk követni a mozdulatokat, és csendben mind az oktatóra, a helyes kivitelezésre figyelünk, nagyon jó légkört teremt, ahol én is próbálok mind jobban elmélyülni, koncentrálni.

Egyébként is sokat tanultam arról, hogy megfigyeljem a saját korlátaimat, és azokon belül maradva végezzek minden gyakorlatot. Önismeretet tanultam, és csak magamhoz próbálom mérni magam. Azt kicsit sajnálom is, hogy a legelején nem kezdtem el fotózni magam, hogy mennek bizonyos mozdulatok, így a fejlődésnek képi bizonyítéka nincs. Ugyan megvagyok enélkül, jó látni mások ilyen jellegű fotósorozatát.

És persze ez továbbvisz arra is, hogy az embert inspirálja, mennyit fejlődhet még. Ez az, ami arra sarkall, hogy rendszeresen órára járjak, és ott minden tőlem telhetőt beleadjak. Minden mozgásban kézzelfogható a fejlődés- az ember nagyobb súlyokkal dolgozik, gyorsabban fut és így tovább. A jóga sem kivétel, itt is bőven van előrelépési lehetőség. És ahogy másnak, úgy ennek is van jellemformáló hatása. Én igyekszem a rendszeres jógázás óta egyre inkább a mindennapokban is megpróbálni a belelazulást, a történések másféle elfogadását. Stressz az természetesen ér, de lehetőleg gyorsan igyekszem megszabadulni a gondoktól- vagy megoldást keresek, vagy ha az nincs, túllépek rajtuk.

Ami még fontos számomra, az az egyéni gyakorlás lehetősége. Ennyi óra után már van annyi rutinom, hogy képes vagyok saját magam számára összeállítani egy gyakorlatsort. Sőt, ki is igazítom magam, ha valamit nem jól csinálok- egyszerűen már érzem, mikor rontottam el valamit. Manapság már utazások előtt tudatosan tervezek a jógázással, tehát kétségtelenül része lett az életmódomnak. Remélem, ez minél tovább így is marad- és jó tudni, hogy ez már csakis rajtam múlik.

Nagyon úgy fest, manapság a fitneszben szinte minden eladható. Vagy legalábbis sokan hiszik ezt, és egészen elképesztő mozgásformákat eszelnek ki: a hullahopp karikával kombinált jóga olyan kombináció, aminek ugyan semmi értelme, de nézni is élmény valamilyen szinten.

Vannak régi, jól bevált módszerek arra, ha valaki karban akarja tartani a testét. A jóga több ezer éves múltra tekint vissza, és jóval több egyszerű mozgásformánál- persze van, aki csak a testgyakorlat részére kíváncsi, és ők sem csalódnak benne. Futni, súlyt emelni is elég régen kezdtek az emberek. Sőt, még a pilates alapjait is egy évszázada fektette le Joseph Pilates. 

Csak hát ami régi, azt nem lehet sajátként szabadalmaztatni. Nem lehet fantasztikusan hatékony új mozgásformaként reklámozni, nem lehet azt állítani, hogy csakis pár helyen elérhető a zsírégetés vadonatúj császára. És persze nem lehet felárat kérni a különleges, egyedi mozgásfomáért. Így aztán aminek nagy múltja van, azt saját képükre formálva agyalnak ki "új" dolgokat, amik valójában nagyon is a régi dolgokra alapoznak. Jógáznak már sítalpon és szörfdeszkán is- váljék egészségükre! Ha valakit pont az ilyen kombináció motivál, hajrá!

Elképzelem, milyen ötletbörze előzheti meg a dolgokat. Adott egy jóga- vagy aerobicoktató, és nézelődik az interneten. Mivel nem keresztezték még adott mozgásformát? Volt már karatés aerobic? Hopp, itt a piaci rés! Na és jóga meg iszapbirkózás összekovácsolása volt már? Az talán túl durva, de például ott van a jó kis hullahopp karika. Jópofa, közismert eszköz, és a jógás kombinációja elég nehéz ahhoz, hogy legyen benne egy kis kihívás. Simán mellé lehet tenni valami magyarázatot arról, miért jobb, hatékonyabb, szórakoztatóbb ez, mint a régi módszer, és máris beindulhat a népszerűsítés.

Hogy valódi értelme van-e? Ha az ember rendszeresen csinálja, akkor biztosan. Azt persze nem hiszem, hogy könnyű eljutni olyan szintig, amikor valóban harmonikussá válik az ászanázás a karika pörgetése közben, de ha összejön, majdhogynem cirkuszban is felléphetne vele a mozgásforma űzője. Sőt, láttam is már effélét bemutató akrobatát. Legalábbis ez a videó szinte cirkuszi emlékeket idéz- a karikára erősített kamerával pedig a látvány sem utolsó. Az tuti, hogy ez a hölgy elég fitt.

Ha valakinek épp ez kell a morivációhoz, akkor nincs vele semmi baj. De azért megnyugtatnám azokat, akik keseregnek, hogy nálunk bizonyos trendi új mozgásformákat még egyik edzőteremben sem kínálnak. A jó hír az, hogy előbb-utóbb a többségük eljut ide. Az igazán jó hír pedig az, hogy a bevált és hosszú évek óta azzal foglalkozó oktatók által irányított rendszeres edzésekkel pont ugyanazt lehet elérni, mint a divatos dolgokkal.