Tudom, hogy a bíró sorsa nehéz, mert ha mindent tökéletesen csinál, akkor is csak vállon veregetik, öreg, észre sem vettük hogy itt voltál- ez a létező legnagyobb dicséret. Ám amint ront, egyből rajta csattan az ostor. De egy kiélezett, komoly tétre menő versenyen teljesen érhető is, ha fejét akarják venni a hülyeséget elkövető bírónak. Vagy mégse így működnek a dolgok, és nincs ára a hibáknak? A jelek azt mutatják, néha a szerencsétlenkedés vége az, hogy kizárólag a vétlen esik pofára.

Nincs sok rutinom a témában, de azért egy sztorim van. Még tizenévesen egy küzdősport-klubba jártam pár hónapig, és egyszer elmentem nézőként egy versenyre. Mivel el kellett szaladnia valakinak, úgy alakult, egy-két meccs erejéig én voltam időmérő. Az egyik döntő kiélezett volt, a klubtársam vezetett, a klubelnök mellettem üvöltött, hogy állítsd már meg, letelt már az idő, a vetélytárs azzal fenyegetett, nehogy csaljak, mert a videós visszanézésből kiderül. Olyan fiatalon ott ülni, ilyen felelősséggel szembesülni -mert igenis az, hiszen a két gyerek nagyon is komolyan vette a harcot, a kis csalás is bántóan fájt volna- nem volt egyszerű. Lojális akartam lenni a klubomhoz, de közben meg a tisztesség... Addig töprengtem ezen, hogy gyakorlatilag lement az idő, nagyjából pontosan állították meg a küzdelmet.

Szóval a bíró dolga nem könnyű. Ám amikor egy pénzdíjas versenyen, mint amilyen a nyíltvízi úszók Európa Kupa-sorozata volt, ahol "véletlenül" pont a hazai esélyesnek "nézték el" egy bója kihagyását és így a táv egy részének le nem úszását, valakinek vállalnia kellene a felelősséget. A hülye indok, miszerint a versenyző nem hibázott, hiszen a bíró tévedett és elfelejtett szólni, kicsit sántít. Amikor a mai sport kiélezett versenyeire gondolunk, ahol pár másodpercek döntenek, az a 100 méter az 5000 méteres távon 2 százalék különbség, ennyivel néha könnyedén olimpiát lehet nyerni. Risztov Éva 2012-ben Londonban négy tizedmásodperccel győzött tíz kilométeren, de a hatodik helyezett előtt is csak 0,2 százalék volt az előnye időben. Na, ennyit számít az a két százalék...

Mondhatnék még példákat, mit jelentene fél kör előny a Forma 1-ben, de teljesen felesleges, érti ezt minden sportrajongó. Teljesen értetlenül áll az ember a helyzet és az utólag történtek előtt, mert ha hibáztak is a bírók, ez a végeredmény akkor sem tisztességes. Lehet maszatolni óvási határidőkkel, meg mindenféle egyéb dolgokkal, de a fene egye meg, itt a végén dobogó tetejére állt az "első helyezett", átvette a pénzdíjat, a neve bekerült az évkönyvekbe, stb.

Persze bosszant, hogy így egy magyar fiút előzött meg, de fordított esetben is morognék, mert a tisztességtelenségnek nincs nemzetisége. Mint ahogy hiába volt az a srác klubtársam, nem tehettem meg, hogy előnyt kapjon tőlem a pontatlan időméréssel. Akkor és ott, tizenévesen is tudtam, mi a bíró a dolga, pedig véletlenül keveredtem oda, nem ez volt a hivatásom. Ijesztő arra gondolni, ha precedens lesz ebből. Tiszta és kényelmes, mert ilyesféle elkenéssel a sztori vége az lesz, hogy senki nem hibás, épp csak a kihirdetett eredmény nem korrekt.

Ha viszont a végeredményekről nem a versenyzők közti különbség dönt, hanem a bírói döntések nyomnak többet a latban, akkor talán nem is edzeni kell, hanem bírónak állni. Sőt, az lenne a legjobb, ha a végén ők is kapnának érmet meg pénzdíjat. Mint látszik, néha tesznek annyit a győzelemért, mint maga a sportoló...