Már ki is rúgták a simliskedő angol futballkapitányt, és kevesen hullatnak érte könnyeket.

Sam Allardyce-ról túlzás lenne azt állítani, hogy óriási sikereket aratott volna menedzserként. A Bolton vagy a West Ham edzőjeként voltak bizonyos eredményei, de az angol futballban nem akkora szám, hogy valaki feljut a csapatával az első osztályba. Így aztán meglepetés volt, amikor pont őt nevezték ki szövetségi kapitánynak az angolok EB-kudarca után.

botrány

Mivel már régebben is felmerült, hogy szeret a zavarosban halászni, újságírók, magukat pénzembereknek kiadva, behúzták a csőbe: a rejtett kamerás felvételekből egyértelműen kiderül, Allardyce felajánlja, hogy el tudja intézni a FIFA-FA szabályok kijátszásával jutalékhoz tudja juttatni a "befektetőket" a játékosok eladásából. Mondani sem kell, az egyértelmű bizonyítékok után tarthatatlanná vált a helyzete, ki is rúgták a kapitányt, pedig csak egyetlen meccset ült a kispadon. 

Most mit is lehetne mondani? Hogy milyen jól működik a rendszer, a trükkös sikkasztókat le lehet buktatni? Vagy azt, hogy bárhova nyúlunk, csalókat fogunk találni, hiszen olyan óriási összegek forognak az élsportban, hogy rengetegen elcsábulnak? Félek, hogy az utóbbi az igaz.

Sajnálatos módon a sportolók egyenlőbbek az egyenlők közt. Komolyan azt hitte bárki, hogy Messi és Neymar az adócsalós, offshore-céges balhé után soha többet nem léphet pályára? Hogy a FIFA pénzügyi fair play elveinek megsértőire keményen lecsapnak? Ha a ki tudja milyen hátterű befektetői csoportok pénzével kitömött PSG vagy Manchester City "megjavul", és többé nem szórja a pénzt? És az UEFA pedig valóban tesz azért, hogy ne szakadjon szét az európai futballmezőny? 

Nem kell naivnak lenni. Mindig voltak akik trükköztek, akár nagyban, akár kicsiben. Idehaza például inkább kicsiben... Nyugodtan bele lehet olvasni régi Végh Antal-könyvekbe, hogy megtudjunk valamit arról, milyen módon működött a futball. Mint kaptak névleg bányásznak vagy esztergályosnak bejelentett "amatőr" focisták kiemelt juttatásokat. És persze a bundabotrányoknak, megegyezéses meccseknek is komoly irodalma van itthon is, külföldön is. Ami pedig régen csalás volt, ma már jópofa anekdota, egykori válogatott legendák viccelődnek a különféle ledumált eredményekkel, trükkökkel, külföldi túrák utáni csempészkedéssel. Tudjuk, ez nem is bűn, hanem csak "csibészség".

Hát Allardyce is csak egy a sok csibész közül a focivilágban. És nekem ne mondják el, hogy egyedül ő a rossz arc. Azért a Boltonnál nagyobb csapatoknál nagyobb pénzek is forognak, amiből nagyobbat is lehet hasítani, szóval én sejtem, találhatnának még sárosat ebben a buliban. Kicsit el is szomorít, hogy ez az egész focivilág így működik. Vagy elfogadjuk ezt, vagy pedig többé nem nézünk Bajnokok Ligáját? 

Nem gondolom, hogy szemet kellene hunyni a csalások felett, csak azt nem hiszem, hogy egy-egy lebukás igazán megrázná az illegális üzletek világát. Allardyce nem csak menedzsernek volt kis hal, ebben szinte biztos vagyok. És félő, hogy a nagymenőket még az újságírók se feltétlenül merik behúzni a csőbe. Talán sztori sincs benne annyi, hiszen nem ismert emberek ők, mégis a háttéből ők irányítják a szálakat.

De ebbe már bele se menjünk. Nyert a Leicester és a Juventus, döntetlent játszott egymással a Dortmund és a Real Madrid, mit számítanak emellett a csipcsup ügyek?...