Sportfoglalkozás

A minap hihetetlen dolgot álmodtam. A futballból például teljesen eltűnt a bunda! A játékosok rájöttek, az egyetlen alternatíva számukra az, ha keményen dolgoznak edzésen, minden beleadnak a meccseken, és akkor meglehet az áhított siker. A fizetés csak ráadás, a lényeg a játék öröme, amit nem szabad tönkretenni csalással, háttéralkukkal, megegyezéses mérkőzésekkel.

És a nemzetközi szövetség is ráébred, a lényeg az, hogy a közönségnek újból többnek kell lennie olyan arctalan tömegnél, akiknél csak az a fontos, hogy jól meg lehessen őket fejni. Ha a pályán a futball tiszta szépsége dominál, a lelátókon is a szenvedélyes szurkolás legyen az úr. A nagy tornák rendezési jogát ne olajsejkek és diktátorok vásárolhassák meg, hanem rendezzenek ott ilyesmit, ahol a leginkább szeretik a focit. Kicsit szerényebbek a stadionok? Elmarad a korábbiaktól a reklám- és közvetítési bevétel? Kit érdekel, hiszen az igazi célt elérik, azt, hogy a foci inkább legyen sport, mint üzlet.

Az olimpiákon se azt számolgassák, mennyit lehet keresni. Ne a sportolók mellé akkreditált kísérők számáról szóljon a vita, és ne azért adjanak bele mindent a versenyzők, mert otthon busás jutalom várja őket. Egyszerűen csak dicsőséget akarjanak szerezni maguknak és a hazájuknak. Az extrém biztonsági intézkedéseket is el lehet felejteni, még a terroristák sem becstelenítenék meg a sport őszinte, tiszta ünnepét, ahol minden nemzet képviselője egyenrangú félként lehet jelen.

Bizony, mert a bírók, játékvezetők is magukba néznének, nem ítélnének a nagyok javára, a pontozásnál pedig elutasítanák azt, hogy előre megegyezzenek arról, ki melyik számot nyerje. Erről döntsön a valós teljesítmény, ne a sportdiplomácia!

És természetesen a sportolók maguk mondjanak nemet a teljesítményfokozókra, a csalásra. Mert csak a győzelem számít, amit tiszta úton kell kiharcolni, hiszen a trükkökkel kiharcolt siker semmit nem ér, arra nem lehet büszke az ember. Mindenki, aki valaha doppinggal élt, kiáll és elmondja, mikor csalt, és természetesen visszaadja érmeit. Inkább megpróbál újabbakat szerezni úgy, hogy még keményebben edz.

Aztán felébredtem, és elolvastam a hosszú, alapos és engem nagyon elkeserítő cikket a bundázók peréről. Mit is mondhatnék? Nem vagyok annyira naiv, hogy azt higgyem, a töredéke is megvalósulhat annak, amiről álmodtam. És nem vagyok annyira buta sem, hogy azt higgyem, az üzletiesedés nélkül is eljutott volna ilyen szintre a sport, hogy szinte félistenként tisztelt sportolókért rajonghassunk, akik tényleg elkápráztatnak minket, akiket nézhetünk a tévében a világ minden pontján élve. De ha egy gyereknek, aki még csak első edzéseire megy el, szabad álmodozni sikerről, tiszta győzelemről, akkor nekem is jogom van ahhoz, hogy higgyek benne, nem szólhat minden a pénzről a sportról...

Az amatőr bringások leginkább csak magukkal versenyeznek, elsősorban önmagukat akarják legyőzni- már ha egyáltalán mérik a teljesítményt, nem csak tekernek kedvükre. A profik világa viszont nagyon más. Érdekes, hogy sejtjük, vagy már bizonyosan tudjuk, doppinggal élnek a kerékpárversenyzők, van ennek a sportnak azért valami varázsa. Sokan szeretik nézni a versenyeket, de a tuti az, amikor egy nagy mezőnyhajrában dől el, ki nyer. Erről ad jó képet egy film, amit a biciklikre felszerelt apró akciókamerák felvételeiből vágtak össze. Használtak-e teljesítményfokozót vagy sem, itt azért rendesen meg kellett dolgozni a sikerért a sportolóknak...

Az 1995-ben Melbourne-ben született, ausztrál színekben versenyző tehetséges tollaslabda-játékos, Gronya Somerville híres kínai felmenőkkel büszkélkedhet. Éppen ezért a családja szerette volna, ha megismerkedik a kínai kultúrával, nyelvvel, és valószínűleg így került kapcsolatba az Ázsiában népszerű sportággal. Gronya a tanulás mellett szeretne a tollaslabdában is jeleskedni, vágya az, hogy 2016-ban ott legyen a riói olimpián.

A felcsúti után végre a debreceni aréna is megnyílt. Elnézést, amiért én a hivatalos megnyitót nem tartom sokra: egy futballpálya az első tétmeccs után lesz az, aminek szánták. Az esztrádműsor, a gálameccs nem sok vizet zavar, mert még egy megye II-es összecsapásnak is több köze van a sporthoz, ha tétmeccsről van szó, mint a revünek.

Szóval én úgy tekintem, a Nagyerdei Stadion mostantól tekinthető úgy, mint amit birtokba vett a debreceni focicsapat és a szurkolóik. Igazán stílusos lett az első rangadó, gyakorlatilag telt hát, húszezer ember volt kinn, remek volt a hangulat, izgalmas a mérkőzés. Meg kell jegyezni, ehhez az újpesti oldal is hozzájárult: a lilafehérek odatették magukat a pályán, és az őket elkísérő drukkerek sem csendben ücsörögtek.

A hangulathoz foci kell és hangos szurkolás, az, hogy a kinn levők magukénak érezzék a csapatot és a stadiont. Ezért lenne értelme a stadionfejlesztésnek, a debreceni szurkolók maguk bizonyíthatják, megérte a beruházás, ha mindig magas lesz a nézőszám. Most, amikor fut a csapat szekere, karnyújtásnyira van a bajnoki cím, nyilván nem meglepő, ha sokan kimennek. Majd meglátjuk jövőre, mennyire tartós a lelkesedés.

Ám ami biztos, az az, hogy a kellő bázis megvan ahhoz, hogy a hazai meccseken jó legyen a hangulat, ugyanez igaz a Ferencvárosra is. Felcsút ezért lóg ki a sorból, nagyon. És ha lesz új stadion még néhány, akkor ott is az lesz a baj, hogy igazán maguknak a helyieknek nincs szüksége a focira, elmegy pár milliárd az építkezésre, aztán majd üresen ásítoznak a széksorok. Bizonyára van, aki nosztalgiát érez a fejesek közül a sorkatonaság iránt- no nem amiatt, mert a fiatalokból férfit nevel, hanem azért, mert a kiskatonákat ki lehetne vezényelni a meccsekre, és úgy nézne ki, mintha lenne érdeklődés a foci iránt.

De ez az önbecsapás klasszikus esete, pont úgy, mint az ingyenjegyek osztogatása iskolai csoportoknak, meg bárkinek, aki egy doboz sörért hajlandó kimenni egy kicsit üvöltözni a meccsre. Belőlük sose lesz törzsszurkoló, aki szereti a csapatot, sőt, még áldozni is hajlandó a kedvenceiért, jegyet vesz, idegenbe utazik, az ajándékboltban költ. Aki csak véletlenül, ingyen megy ki, annak nem kell stadion, még tévéközvetítés se, mert a sportcsatornára sem kapcsol át egy meccs kedvéért.

Szóval arra kéne törekedni, hogy ott tegyenek bele pénzt a sportba, ahol arra van igény, és van háttér a további eredményes működéshez is. A focinál a nagy költségek miatt mindenhol rezeg a léc, de a Fradi, a Debrecen még csak-csak. Ám a veszprémi, győri kézilabda,a fehérvári hoki például ugyanúgy megérdemli a támogatást. Már persze ha egy elvileg a világon mindenhol üzletnek számító élsportot közpénzből kell egyáltalán támogatni, bármilyen formában.

Mielőtt további milliárdok mennek stadionokra, erről kéne gondolkodni. Vagy talán előbb megnézni, a mostani három stadion építése mennyire éri meg, mekkora a kihasználtságuk, valóban szükség volt-e rájuk. De attól tartok, jelenleg nem az észérvek döntenek ezekben a kérdésekben...

Vicces, amikor az NFL draftja kapcsán a 62. sorszámú választottról beszélnek a legtöbbet. A neve Jimmy Garoppolo, a második vonalba tartozó Eastern Illinois egyetemen volt irányító, legutóbbi szezonjában nagyon eredményesen játszott, új csapata a New England Patriots.

És ő lehet Tom Brady utódja.

Ez az egyetlen tény azonnal reflektorfénybe állította a tehetséges fiatalt, akinek nyilván komoly elvárásokkal kell szembesülnie. És hogy miért beszélnek az utódlásról? Brady 37 éves, az előző idényt végigjátszotta, az AFC döntőig vezette a megtépázott csapatot, szóval e pillanatban még úgy fest, nincs gond. De az élsportban ennyi idősen már bármi megtörténhet, esetleg elszenved egy sérülést, vagy romlik a formája, és máris kell valaki, aki a helyére áll.

Van tartalékirányítója a Patriotsnak, Ryan Mallett személyében. Ám három év alatt másodperceket kapott a ligában vagy annyit sem, semmit nem lehet tudni arról, tétmeccsen mit tud nyújtani. Úgy fest, a csapat vezetése sem feltétlenül bízik benne. Szóval benne volt a képben hogy a Patriots irányítót választ a drafton, de viszonylag előkelő helyen tették ezt, sőt, már az első körben is választhattak volna, amikor Manziel és Bortles kelt még el csak, tehát nagy választékból meríthettek.

Hogy mi szólt Garoppolo mellett, azt elsősorban Bill Belichick edző tudhatja. Mondjuk ki, a Patriotsnál ő hozza a döntéseket, tehát bizonyára ő látott meg valamit ebben a fiúban. Ha a választás sikeressége akár csak megközelíti a híres Brady-draftot, akkor a Pats jövője is biztosítja van. De én azt gyanítom, ez még nagyon elméleti kérdés: a 12-es még nem akarja a szögre akasztani a mezt pár évig. Negyvenéves koráig szól a szerződése, nagyon akar nyerni, és tud is. Amíg nem sikerül egyértelműen felülmúlni egy másik irányítónak a csapaton belül, addig biztos nem is fogják leváltani.

Szóval a 62-es jövőjén és reményein agyalni nem igazán égető kérdés. Sokkal izgalmasabb lesz, hogy a Brady köré épített csapat, az igazolásokkal és a drafton megszerzett emberekkel, mennyire lesz ütőképes. A 2014-es idény még róluk fog szólni, Garoppolo egyelőre kispadozni fog, tehát a felhajtás inkább csak tipikus amerikai hangulatkeltés- bőven ráérünk az ő kérdésével foglalkozni később.