Még egy kicsit mélyebbre süllyedt a magyar foci az európai rangsorban.

Le kell szögezzem: én azok közé a sportbloggerek közé tartozok, akik nem járnak örömtáncot, ha megint pofára esik pár magyar focicsapat. Én elsősorban szurkolói szemszögből okoskodok. Igen, van kedvenc csapatom, tudok örülni a sikereknek, ha épp vannak, de az nagyon-nagyon fáj, hogy a gyenge csapatok is nagy falatot jelentenek néha, a középszerű riválisok pedig szinte mindig megoldhatatlan feladat elé állítják az enyéimet.

Ilyenkor az ember kínjában ironizál, pedig belül mindig picit meghalunk, amikor valami nevesincs macedón, moldáv, grúz vagy hasonló kaliberű csapat jelenti a végállomást a nemzetközi kupákban. Hosszú évek óta nincs magyar csapat a csoportkörökben, a tavaszt pedig utoljára a Debrecen élte meg- az idejét se tudom, mikor volt az, érzésre nagyjából egy évezrede. Mostanra a nemzetközi rangsorban már nem csak a kazahok meg az azeriak hátát is bámulhatjuk, hanem a Liechtensteint képviselő klubcsapatokat is. 

Szánalmas, hogy augusztus végére az összes nagyarcú csapatunk kipottyan. És még szánalmasabb az, hogy nem kemény küzdelemben, oroszlánként harcolva egy jegyzett ellenféllel szemben, ó nem! Kettős vereségekkel. Nem túrom fel az eredménysort, de emlékeim szerint idén így búcsúzott a Fradi, a Debrecen és a Videoton is. És nem a Barcelona, a Chelsea meg a Juventus ellen... Az MTK-t meg hagyjuk, nekik az első kör is túl erős volt.

Szomorúan idézhetném magam, hogy két hónapja megmondtam, a szurkolói kártya meg a közvetítési jogok kérdése augusztus végére teljesen érdektelen téma lesz, amikor megkapjuk a soros pofont Európában. Hiába a fogadkozások, az MLSZ tervei, a realitás az, hogy nálunk vége a mókának, amikor máshol még el se kezdődött.

És lehet azt mondani, az ironizáló blogger csak kifiguráz mindent, és lefitymálja mások munkáját, de nem én vagyok az, akinek a szavait nem lehet komolyan venni. A szövetség beleírta a Csányi-féle programba, hogy hány csapatunk lesz ott a csoportkörben- vajon minek ilyen röhejes vállalást tenni, amire nincs ráhatás, és ami nem is szövetségi téma? Az elnökségből valaki beszáll csatárnak, ha nem megy a csapatnak?

Aztán jön a többi nagyeszű, akin csak röhögni lehet. A Videotonnál például történelmi sikert emlegettek, amikor kínkeservesen, hosszabbítás után kiverték egy sehol sem jegyzett csapatot. Hát, utána rövid ideig tartott a nagy menetelés, ami bekerülhet a klub történelmének aranykönyvébe... A Fradinál meg? Kijelentik, hogy tízből nyolcszor a Fradi nyert volna, de most sajnos pont az a kettő vesztes meccs jött össze. Azt hiszem, nyilatkozatban máris verhetetlenek a magyarok, tízből tízszer a mieinké a pálma. 

Szóval a cikkíróknak nincs dolguk azzal, hogy nevetségessé tegyék a magyar foci szereplőit- megteszik ezt ők magukkal, kérés nélkül. És őszintén szólva, miért ne mulatnánk rajtuk? A focink maga oly kevéssé szórakoztató...