Nem csak cicanadrágos csajok tudnak olyat mutatni, ami egy kis lelkesedést pumpál az emberbe. Bár a jógában még sehol nem tartok, úgy vagyok vele, lehetek még benne sokkal jobb is, csak egy kis kitartás kell hozzá.
Vagyis inkább sok kitartás, sok gyakorlás. Láttam egy videót, ami egyszerre elkeserítő és inspiráló: egy jógi mutat be néhány mozdulatot, pár percben. Noha lassú tempóban figyelhetünk meg mindent, érezhető, mennyire kimunkált minden, micsoda rutin áll mögötte. És persze az is könnyen belátható, mekkora sportértéke van a jógának, mert sok gyakorlás kell ahhoz, amíg valaki eljut idáig.
A jógi másik videója is meggyőző...
Ezek persze elsőre nyilván kicsit elszomorítóak, hiszen úgy tippelem, idáig akkor se fogok eljutni, ha rendszeresen és sokáig jógázok. A másik fele az, hogy ha nem is lesz belőlem mester, nyilván mindenki elindul valahonnan, főleg itt, nyugaton. Nem születünk bele a jógába, mint mondjuk Indiában.
Szóval messzire lehet jutni- magunkhoz képest egészen biztosan. Ez az igazán szép benne! Ha arra gondolok, hogy egy bő év alatt gyenge gyaloglóból hobbikocogó lettem, és tíz kilométer körüli távokat futok, akkor azt kell mondjam, jógában sem reménytelen a helyzet.
Az külön érdekes, hogy nem egy szűk nadrágos, karcsú csaj a főszereplője a videónak, hanem Yaroslav Karaaba. Az ukrán jóginak volt már sportmúltja, hiszen karatézott, focizott, de később a jóga lett a szenvedélye- másfél évtizede űzi folyamatosan. Az eredmény jól látható... Az urak sincsenek kizárva ebből a mozgásformából, így aztán az első meghökkenés után ezek a videók inkább kedvet csináltak. Lehet hogy sose jutok el idáig, de valahova biztosan. Magam is kíváncsi vagyok rá, hol tartok egy év múlva.
Utoljára kommentelt bejegyzések