Az atlétikában körvonalazódó óriási doppingbotrány miatt sokaknak fájhat a feje. Ám az, hogy ide juthat egy sportág, sokak közös bűne.

Minden gyerek, aki sportolni kezd, természetesen világsztár akar lenni. Azért senki nem áldozza fel a fiatal éveit, ha tudja, legjobb esetben 29. helyezett lesz az olimpián. Van, akiknek ez a maximum, bármilyen becsületesen edz és dolgozik- az ő teljesítménye is becsülendő, még ha aranyat nem is adnak érte.

Ám akadnak páran, akik közvetlenül a szűk élmezőnybe kerülnek. És itt már nüansznyi különbségek döntenek a sikerről- vele pedig az azzal járó dicsőségről és pénzről is. A ki tudja milyen hátterű sportoló természetesen még többet és még keményebben edz, mert a csúcsra akar érni, de néha meg is szédül. Mert az edzője, akinek ugyanúgy érdeke, hogy a tanítványa sztár legyen, ajánl tuti szereket. És a nemzeti sportági szövetség vezetői is szemet hunynak a dolgok felett, mert nekik is jól jön az, ha valaki érmet szerezni egy rangos versenyen. És persze adott ország felsővezetése is szívesen büszkélkedik honfitársaik sikerével, noha vajmi kevés közük van hozzá. A botrány eddigi adatai alapján nem egy vagy két ország érintett, hanem rengeteg- szóval nem lehet csak egyvalakikre ujjal mutogatni.

Na de majd a nemzetközi szövetség, az odafigyel! Vagy mégse? Hiszen új világcsúcsok, kiélezett versenyek, népszerű sztárok nélkül a szponzorok is kevesebbet adnak. Egyszerűbb hát "védeni" a csillagokat. Már korábban szót ejtettem róla, hogy nem hiszem el, amikor Lance Armstrong sokéves doppingolásáról azt állítják, a kerékpárosszövetségnek fogalma sem volt a csalásról- és ha így lenne, az is csak az alkalmatlanságukat bizonyítani.

A mostani botránynál pedig egyenesen az IAAF archívumából sikerült kiszivárogtatni a gyanús mintákat, amik tömeges doppingolást jeleznek az élmezőnyben, Most aztán fogadkozik az atlétikai szövetség, a NOB meg a WADA hogy mindent jól feltárnak- csókolom, nem tetszettek egy picit elkésni? Remekül fizetett emberek ülnek ott, akik vagy nem tudták, vagy nem akarták lebuktatni a doppingolókat- egyikre se lehetnek büszkék.

Természetesen a tévétársaságoknak, szponzoroknak is jól eladható arcok kellenek, akik nem csak győznek, de csúcsokat javítanak, legendákká válnak. Persze a sajtó a botrányokra is vevő, de lássuk be, ott is az a menő, ha világsztárt buktatnak le, a háztömb körüli bicikliverseny hetedik helyezettjének doppingolása nem sztori, Lance Armstrongé az. 

A legyőzött versenytársak talán reklamálhatnának a megtáltosodott új sztárok eredményei miatt. De egyrészt nekik nem sok bizonyíték van a kezükben, másrészt az élmezőnyben valószínűleg olyan sokan doppingolnak, hogy magukat is vádolnák ha borítanák a bilit, harmadrészt pedig mindenki tart attól, egy komoly botrány a sportágot űző többi versenyzőtől is elfordítaná a támogatókat. 

És végül ott vagyunk mi, a szurkolók. Nekünk is sztárok kellenek, nagy sztorik, emberfeletti eredmények. El akarjuk hinni, hogy a mi fiaink és lányaink sose csalnak, egyszerűen csak ennyire jók. És boldogok vagyunk, ha jönnek az aranyak, és a nemzetközi szövetségek machinációit emlegetjük, ha doppinggal vádolnak egy magyart. Ám még a szurkolót a legkönnyebb felmenteni: neki az a dolga, hogy lelkesedjen.

A sport többi szereplője viszont jobban teszi, ha tükörbe néz. Nagyon kíváncsi leszek, mi lesz a nagy tényfeltárás végeredménye, lesznek-e visszavett érmek, eltiltott sztárok. És persze még nagyobb kérdés, valaha lesz-e teljesen tiszta sport. Azt gyanítom, amíg ennyi embernek fontos, hogy így vagy úgy, de folyamatosan új csillagok jelenjek meg a sport egén, addig mindig lesznek sokan, akik szabályos és szabálytalan módszerekkel egyengetik a feltörekvő sztárok útját.