Sportfoglalkozás

Még hogy a magyar fociban nincsenek fantasztikus gólok! A második vonalban rangadót rendeztek, a Gyirmót fogadta a Békéscsabát, és a vendégek második gólját a 16-oson kívülről sarokkal emelte be Birtalan Botond, hihetetlen mozdulattal. Kár, hogy nem látunk ilyenből többet...

Bedőlőben a Győr nagy hagyományokkal rendelkező futballcsapata. Gyaníthatóan valaki a hónuk alá nyúl, bár Borkai Zsolt polgármester (és egyben MOB-elnök) szerint megegyztek abban, hogy semmiképpen nem közpénzből kell kihúzni a focisták szekerét a kátyúból. Hiszem ha látom...

Na de volt azért a győrieknek néhány nagyon dicsőséges korszaka! Kereken fél évszázada, 1965 márciusában az ETO bajnokcsapata még állt a nemzetközi színtéren: a Bajnokcsapatok Európa Kupájában a legjobb nyolc között fogadta hazai pályán a holland bajnok DWS Amsterdamot. Ez már a visszavágó volt, a kinti döntetlen miatt a Győr volt kedvezőbb helyzetben, és egy nagyon izgalmas meccsen 1-0 arányban kiharcolta a továbbjutást. Povázsai a 87. percben szerezte a mindent eldöntő gólt! Szerencsére a British Pathé archívumában erről is van összefoglaló.

A kispadon nem más ült, mint a legendás Hidegkuti Nándor, aki edzőként az egyik legsikeresebb magyar szakember volt. A győriekkel elért sikerek mellett letette a névjegyét külföldön is, a Fiorentinával olasz kupagyőztes, KEK-győztes és KEK-döntős, Egyiptomban az Al Ahly csapatával pedig öt bajnoki címet nyert.

És a játékosok? Győrffi, Keglovich mellett ma is sokan emlékezhetnek Palotai Károly nevére is, aki később futballbíróként is komoly karriert futott be. Én már csak abból a korszakból ismertem, és bevallom, nem is tudtam jó ideig, hogy ő a győri csapat legendája, aki olimpiai aranyéremmel is büszkélkedhet.

Az ETO gárdája a következő fordulóban, a legjobb négy között esett ki a BEK-ből, az Eusebióval felálló bombaerős Benfica már túl nagy falat volt. Így is nagyszerű teljesítmény volt amit elértek, pláne úgy, hogy akkoriban nagy-nagy ritkaságszámba ment, hogy vidéki csapat végzett az élen a focibajnokságban.

Ennyit a múltról! A jelen kihívásai talán még nagyobbak, mint ami a BEK elődöntőben várt 50 éve a győriekre. Alapvetően kellene újragondolni mindent, mert nagyon úgy fest, a Qauestor-Audi vonal elbukott. És nem csak az a baj, hogy pénz nincs, az is baj, hogy szurkoló sincs. Bajban a gárda, és ezért minden helyi szurkolót arra biztattak, menjenek ki a hétfői meccsre, és mutassák meg, számukra is fontos az ETO! De úgy fest, hogy ez a csapat már korántsem érdekli annyira az embereket. Kevesebb, mint 2100 néző ment ki a stadionba, ami magyar szinten is közepes szám... Ha pedig ennyire (nem) izgatja a helyieket a foci, akkor tényleg nagy arculcsapás lenne közpénzmilliókkal rendbe tenni a dolgokat. Nem titok, régen is állami pénz volt a fociban, de legalább valami eredményt is fel tudtak mutatni. Manapság meg pár korszerű, de kihalt stadionra futja...

Valamiért nem érzik magukénak a mostani gárdát az emberek. Igaz, ami igaz, helyi nevelésű játékos mutatóban is alig van. Ebben az évben pedig az eredmények is csak közepesek, nem igazán van stílusa a játéknak. El kellene dönteni, merre tartson a foci, és a Győr példájából az egész országban lehet tanulni. Szépek a fél évszázada történt győzelmek emlékei, csak ez ma már csak maroknyi embert érdekel. Itt és most kellene valamit letenni az asztalra, 2015-ben kéne szerethető csapatot építeni, meg kellene győzni az embereket, hogy érdemes a csapat mellé állni.

A gond az, hogy én sem tudok olyat mondani, ami erős indok lenne erre. Látom, milyen társaság ez a mai ETO, belenéztem pár meccsükbe is. Engem se hoznak lázba, és nyilván mást se. Most, hogy ég a ház, a polgármester is nagyon komolyan nyilatkozik. Szuper! És eddig elfogadták azt, ami van? Mert a közelmúltbeli bajnoki cím ellenére is érezte mindenki, ez Tarsoly Csaba hobbiprojektje, nem egy tömegeket megmozgató klub. És ha ő sincs, mi marad?...

A Quaestor-csoport megingása sok dominót magával ránthat, ezek közül az egyik a Győri ETO futballcsapata. Elég súlyos lehet a helyzet, ha még arról is közleményt kell kiadni, hogy egyáltalán a következő, hétvégi fordulóban pályára lépnek...

Tegnap még élcsapatról beszélhettünk, akik nem is olyan régen bajnokságot nyertek, most meg a fennmaradás a tét. Ám nálunk egyáltalán nem szokatlan az ilyesmi, és ha valaki nem érti, hogy fordulhat elő, érdemes megismerkedni a közeggel, ami a hazai focit körülveszi.

A magyar labdarúgás gazdasági szempontból életképtelen, önfenntartásra alkalmatlan. Ez egy alapvető tény, még egy viszonylag nagyobb szurkolótáborral rendelkező Ferencváros esetében is, a 2-3000 nézőt érdeklő középcsapatok (ez már nálunk az a kategória) pedig alig alapozhatnak normális bevételekre. Van pénz a közvetítésekből, van némi reklámbevétel, és van sok-sok kiadás. De stadiont már szinte egyik klub se tud magának építeni, többnyire állami pénzből költözhetnek új otthonba. A győri ETO Park viszont Quaestor-beruházás volt, és ha ma már nem is a legmodernebb stadion, mégiscsak korszerűnek mondható.

A Quaestor pénzelte a focicsapatot is, értelemszerűen. Bajnokcsapatot még Magyarországon sem olcsó összerakni, az ETO Park komplexumában levő többi építmény bevétele nem tudom mennyire lehet jelentős. de a nyilvánosan elérhető beszámoló árulkodó. A 2013-as évben az ETO Park Kft. mérleg szerinti eredménye 878 millió forint volt- mínuszban! Előtte egy éve -1,82 milliárd volt a bukó. Maga a Győri ETO Kft. 521 és 522 millió forintos eredménnyel büszkélkedhet- természetesen ez is veszteség. Két év alatt közel négymilliárd veszteség? Elképesztő!

Hát, ennyit az üzletről. Az egész lényege az, hogy a foci és minden más, hozzá kapcsolódó beruházás esetén jelenleg masszív veszteséggel számolhat minden tulajdonos. Ebből következően a klubok finanszírozása inkább egy gazdag ember vagy egy vállalkozás passziója, és a focicsapatok sorsa kizárólag attól függ, az a bizonyos pénzes ember meddig tartja őket életben. NIncsenek több lábon álló klubok, hosszú távú, megalapozott stratégiai tervek: ha elvágják a köldökzsínórt, vége a dalnak. Nem egy év múlva, hanem azonnal.

Ennek a váratlan bukásnak nem egy példáját láthattuk már Magyarországon. Bedőlt például olyan nagy klub is, mint a Vasas, a focicsapat meg is szűnt, aztán később a Kecskemét játékjogát vették át, így született újra a piros-kék gárda. Ilyenkor mondjuk az ember eltöpreng, a ma Vasasa kinek a jogutódja: a Kecskemétnek vagy a régi Vasasnak? Az adósságtól elszakadtak, a dicső múlttól nem? Érdekes kérdések ezek.

Szóval egyik napról a másikra, egyetlen főtulajdonos sorsától függve élnek a magyar focicsapatok. Még csak idény végéig sem rendelkeznek elegendő, biztos forrással. Röhej, hogy egy több százmilliós költségvetésű klub azt sem tudja, egyáltalán egy hetet kibírnak-e még! Mi volt a költségvetésben, az üzleti tervben? "Ha pénz kéne, a tulaj majd utal a számlára"? 

Gyaníthatóan az lesz, amit ilyenkor megszoktunk: majd az önkormányzat közpénzből a focisták hóna alá nyúl. Halleluja... Nehogy már elvesszen annak a 2-3 ezer nézőnek a szórakozása... Ha pedig nem érkezik segítség, ismét idény közben tűnik el egy csapat a tabelláról. Még hogy nincsenek izgalmak a magyar fociban!...

Szögezzük le rögvest: nem Novák Dezső volt a főbűnös! A Fradi egykori kiválóságáról pár éve derült ki, hogy Nemere néven jelentéseket írt, de ma már azt is tudjuk, ezzel nem volt egyedül az akkori sportéletben, sőt, a csapatában sem.

A hír megjelenése után volt felháborodás, és szegény Novák kapott hideget-meleget. Megjegyzendő, ő sose volt körülrajongott játékos, edzőként sem volt olyan kultusza, mint mondjuk egy Varga Zoltánnak, pedig aktív focistaként és később szakvezetőként is elég tekintélyes dicsőséglistája van. Négyszeres magyar bajnok, Magyar Kupa-győztes, Vásárvárosok Kupája-győztes, kétszeres olimpiai bajnok játékosként, háromszoros magyar bajnok edzőként- csak hogy tudják a fiatalabbak is, kiről beszélünk.

A története pedig nem arról szól, milyen gonosz ember volt ő, aki kéjes örömmel buktatta le sporttársait, hanem azt illusztrálja, milyen beteges rendszerben élt. Egy olyan világban, ahol még a hozzá hasonló kiválóságokat is bele tudták rángatni aljas, mocskos dolgokba. 

A szocialista sportélet tele volt hamissággal. Az amatőr sport dicsőítése csak egy lózung volt, valójában a sztárfocistáknak csak falból volt bejelentett állása egy gyárban vagy egy bányában, maximum fizetésnapon látták őket ott. Ez az álamatőrizmus jó volt arra, hogy a legerősebb válogatottat lehetett nevezni az olimpiára, nem csoda, hogy azokban az években az ötkarikás játékokon mindig szocialista országok csapatai voltak az élen. 

És ahol ilyen hazugságokra épül minden, ott maguk a focisták is hozzászoktak ahhoz, hogy a dolgokat kerülőutakon kell intézni. A mélyen megvetett profizmusban a focista elé tettek egy szerződést, abban volt fizetés és prémium, ha elfogadta, aláírta, és a pénzéért tette a dolgát. Ha jól, akkor kaphatott később még zsírosabb szerződést, ha nem, akkor elküldték. Tiszta ügy!

Nálunk bezzeg: azt hazudták, hogy a válogatott jobbszélső élen jár az esztergálásban, a centerhalf meg csilléket tologat a bányában. És ehhez asszisztált a játékos, a klub, a sportvezetés, a sajtó, mindenki. Naná, hogy megszokták a sportban és sportból élők a füllentést! Csaltak a munkában, csalták az edzést, csaltak a meccseken is igen gyakran. 

Sőt, a magánéletben is. A politikai vezetés az ún. amatőröknek lehetővé tette a seftelést, szemet hunytak felette, ha valaki külföldi túráról csempészárut hoz be, és aztán itthon szép pénzt keres vele. De csak addig nem foglalkoztak vele, amíg valamit nem akartak elérni. Minden focista simliskedett, mert egyszerűen ilyen volt a világ, ilyen volt a rendszer. Persze, hogy fontos volt nekik a pénz! Egy Albert Flórián nyilván tisztában volt vele, hogy mennyit kereshetne ha az Internazionale mezében lépne pályára, és ezért ő is, más is élt a "fizetéskiegészítéssel". Miért ne tették volna? Mindenki így csinálta.

Csak aztán ezekkel lehetett zsarolni a sportembereket, amikor besúgókat akartak csinálni belőlük. A lebuktatott focistákat megfenyegették, azok meg kénytelen-kelletlen jelentettek. Voltak ügynöknek szinte alkalmatlan emberek, akik kényszerből írogattak, de olyan súlytalan, érdektelen jelentéseket, hogy a titkosszolgálat semmit nem tudott velük kezdeni. Ám ezeknek az embereknek is az évtizedeken át eltitkolt szégyennel kellett együtt élniük, hiszen barátaikat, csapattársaikat kellett megfigyelni.

Nem csoda, hogy a rendszerváltás után nem siettek leleplezni magukat. Aztán évekkel később dőltek ki a csontvázból a szekrények, és ítélkeztek a sportolók felett nagy fölénnyel olyan emberek, akik talán maguk is ugyanilyen kényszerhelyzetbe kerülhettek volna ha akkor élnek. Nehogy azt higgyük, hogy másokat nem zsaroltak! Lennie kell az archívumokban még jelentéseknek a kor sztárfocistái mellett legendás edzőktől, híres sportriporterektől is. És aki nem önként jelentkezett, azt biztosan megviselte ez a kettős élet.

A választásuk az volt, hogy börtön és a sportkarrier vége, vagy ügynökök lesznek, és megpróbálják a lehető legkevesebb kárt okozni. Az utóbbi volt a kézenfekvő, és ezért nehéz elítélni őket. Választhattak volna máshogy? Persze. De ki az, aki lemond a válogatottságról, a bajnoki címekről, a családjának biztosított kényelmes életről? Hiszen a börtönnel minden oda lett volna, még a gyerekeiket is megbélyegzik. Nem állítom, hogy Novák bűntelen, de azt igen, hogy nem ő volt a főkolompos!

Az igazi bűnösök a rendszer irányítói, azok az emberek a Belügyminisztériumban, akik rafinált módon beugratták, majd megzsarolták a sportolókat, később aztán a jelentések alapján próbálták kiszűrni a "veszélyes elemeket". Na, ezekről az emberekről alig hallani. A volt pártállami vezetők mind tagadják az érintettségüket, a jelek szerint ők nem csináltak mást évtizedeken át, csak pogácsát ettek a Politikai Bizottság ülésein. A tisztek felfele mutogatnak, egyébként is megússzák a dolgot, hiszen az embereket Novák Dezső ügynökmúltja érdekli, az őt beszervező X.Y. őrnagyé nem. 

Ám ne higgyük, hogy ezeknek a dolgoknak elmúlt a hatása 1990-ben, hiszen nem öntöttünk tiszta vizet a pohárba, nem kezdtünk mindent újból felépíteni az alapokról. Megmaradt a titkokkal zsarolható emberek, sokan mentették át hatalmukat a régi világból az újbe. A hazugságokra, önbecsapásra épülő fociközeg nem tisztult meg, még ma is rejtőzhetnek titkok.

Így hát most is zajlik az önáltatás, a maszatolás. Tiszta viszonyokról papolunk, közben tele vagyunk zavaros hátterű klubokkal- van, ahol bűnözők, van, ahol tisztázatlan állami pénzek jelennek meg. Fejlődést emlegetünk, közben a focink eredményessége egyenlő a nullával. Az akadémiákat dicsőítjük, közben a fiataljaink sehova nem kellenek. Épülnek az új stadionok, miközben fogynak a nézők. Majd aztán 15-20 év múlva kiderülnek a simlik, a trükkök, aztán lehet ujjal mutogatni valakire. 

Sokat fogunk érni vele, a világranglista száztizenkettedik helyén, ha megint kinevezhetünk néhány embert bűnösnek- utólag...

(Képek: Fortepan)

Azok emlegetik állandóan a régi szép időket, akiknek a jelenje nem túl fényes- ez az, ami tipikusan igaz a mi focinkra.

Én rettentően tisztelem Zsengellér Gyulát, Puskás Ferencet, Albert Flóriánt és a többi nagyot. De akkor is tény: egyiküket sem láthatjuk a magyar bajnokságban vagy a válogatottban. A ma magyar focija nem erről szól, hanem valami egész másról.

Lehet emelni múzeumot nagyjaink tiszteletére, meg ápolni az emléküket, de azoknak kell állandóan a múltba révedni, akiknek ma nincs minek örülni. Talán kár is példálózni, de mégse árt: akármekkora futballista volt Eusebio, a portugálok ma Cristiano Ronaldóért rajonganak, az argentin válogatottban fantasztikus játékosok rúgták régen a bőrt, de most ott van nekik Messi. És persze biztosan büszkék az 1954-es vagy 1974-es válogatottra Németországban, de manapság nem Fritz Walterről és Beckenbauerről szól minden, hanem a tavaly vb-t nyerő hősökről. 

Kell emlékezni a régi nagyokra, de közben mégiscsak azzal kéne elsősorban foglalkozni, mi minden történik a hazai focipályákon 2015-ben. A Paks-Kecskemét meccsen nem Alberteket és Puskásokat látunk, de nagyon nem. Nincs közöttük még egy Törőcsik vagy egy Nyilasi se. Lehet Aranycsapat-múzeumot csinálni, remek dolog, a szurkolók töredéke egyszer az letben talán elvetődik oda. A maradék időben pedig nézhetjük az NB1-et. A híres magyar tiki-takát...

Paradox módon akkor járnánk jól, ha Puskásékról szinte szó se esne, alig emlegetnénk őket, mert bőven lenne siker és dicsőség a mai fociban, ami háttérbe szorítaná őket. És én hiszek benne, hogy a legnagyobbak nem is bánnák, ha nem róluk beszélnénk még sok évtized múltával is állandóan, mert utódaik méltóak lennének hozzájuk...