Sportfoglalkozás

Már ki is rúgták a simliskedő angol futballkapitányt, és kevesen hullatnak érte könnyeket.

Sam Allardyce-ról túlzás lenne azt állítani, hogy óriási sikereket aratott volna menedzserként. A Bolton vagy a West Ham edzőjeként voltak bizonyos eredményei, de az angol futballban nem akkora szám, hogy valaki feljut a csapatával az első osztályba. Így aztán meglepetés volt, amikor pont őt nevezték ki szövetségi kapitánynak az angolok EB-kudarca után.

Mivel már régebben is felmerült, hogy szeret a zavarosban halászni, újságírók, magukat pénzembereknek kiadva, behúzták a csőbe: a rejtett kamerás felvételekből egyértelműen kiderül, Allardyce felajánlja, hogy el tudja intézni a FIFA-FA szabályok kijátszásával jutalékhoz tudja juttatni a "befektetőket" a játékosok eladásából. Mondani sem kell, az egyértelmű bizonyítékok után tarthatatlanná vált a helyzete, ki is rúgták a kapitányt, pedig csak egyetlen meccset ült a kispadon. 

Most mit is lehetne mondani? Hogy milyen jól működik a rendszer, a trükkös sikkasztókat le lehet buktatni? Vagy azt, hogy bárhova nyúlunk, csalókat fogunk találni, hiszen olyan óriási összegek forognak az élsportban, hogy rengetegen elcsábulnak? Félek, hogy az utóbbi az igaz.

Sajnálatos módon a sportolók egyenlőbbek az egyenlők közt. Komolyan azt hitte bárki, hogy Messi és Neymar az adócsalós, offshore-céges balhé után soha többet nem léphet pályára? Hogy a FIFA pénzügyi fair play elveinek megsértőire keményen lecsapnak? Ha a ki tudja milyen hátterű befektetői csoportok pénzével kitömött PSG vagy Manchester City "megjavul", és többé nem szórja a pénzt? És az UEFA pedig valóban tesz azért, hogy ne szakadjon szét az európai futballmezőny? 

Nem kell naivnak lenni. Mindig voltak akik trükköztek, akár nagyban, akár kicsiben. Idehaza például inkább kicsiben... Nyugodtan bele lehet olvasni régi Végh Antal-könyvekbe, hogy megtudjunk valamit arról, milyen módon működött a futball. Mint kaptak névleg bányásznak vagy esztergályosnak bejelentett "amatőr" focisták kiemelt juttatásokat. És persze a bundabotrányoknak, megegyezéses meccseknek is komoly irodalma van itthon is, külföldön is. Ami pedig régen csalás volt, ma már jópofa anekdota, egykori válogatott legendák viccelődnek a különféle ledumált eredményekkel, trükkökkel, külföldi túrák utáni csempészkedéssel. Tudjuk, ez nem is bűn, hanem csak "csibészség".

Hát Allardyce is csak egy a sok csibész közül a focivilágban. És nekem ne mondják el, hogy egyedül ő a rossz arc. Azért a Boltonnál nagyobb csapatoknál nagyobb pénzek is forognak, amiből nagyobbat is lehet hasítani, szóval én sejtem, találhatnának még sárosat ebben a buliban. Kicsit el is szomorít, hogy ez az egész focivilág így működik. Vagy elfogadjuk ezt, vagy pedig többé nem nézünk Bajnokok Ligáját? 

Nem gondolom, hogy szemet kellene hunyni a csalások felett, csak azt nem hiszem, hogy egy-egy lebukás igazán megrázná az illegális üzletek világát. Allardyce nem csak menedzsernek volt kis hal, ebben szinte biztos vagyok. És félő, hogy a nagymenőket még az újságírók se feltétlenül merik behúzni a csőbe. Talán sztori sincs benne annyi, hiszen nem ismert emberek ők, mégis a háttéből ők irányítják a szálakat.

De ebbe már bele se menjünk. Nyert a Leicester és a Juventus, döntetlent játszott egymással a Dortmund és a Real Madrid, mit számítanak emellett a csipcsup ügyek?...

28 éve pattant ki az olimpiák egyik leghírhedtebb doppingügye.

1988-ban Szöulban rendezték a nyári olimpiát. Ahogy mindig is, úgy ott is kiemelt figyelem irányult a 100 méteres síkfutás döntőjére. A zseniális amerikai atléta, Carl Lewis nagyon komoly kihívót kapott Ben Johnson személyében. Négy évvel korábban Lewis nyerte az aranyat, ám Szöul előtt Johnson lett az első a világbajnokságon.

A mindenáron győzelmet kívánó Ben Johnson mindent beleadott- egy kicsit talán többet is, mint kellett volna. A szeptember 24-én rendezett döntőt szenzációs, 9,79 másodperces idővel nyerte, fölényesen maga mögött hagyva Carl Lewist, és mondani sem kell, róla szóltak a sportvilág hírei.

Alig három nappal később viszont megint Johnson nevével voltak tele a címlapok: a doppingvizsgálat eredménye szerint szteoridokhoz nyúlt. Ő először azt állította, tudtán kívül került a szervezébe tiltott szer, később bevallotta, már az 1987-ben felállított világrekordot is doppingolva érte el. Természetesen óriási volt a felháborodás a sportvilágban is, a sportkedvelők körében is.

Edzője után arról beszélt, a sztársportolók mindegyike doppingolt, és Johnson csak peches volt, mert megbukott, míg a többiek nem. Ez az állítás nyilván inkább csak vádaskodásnak tűnt, de a kellemetlen helyzet az, hogy maga Carl Lewis is magyarázkodni kényszerült, amikor kiderült, 1988-ban háromszor is gyanús mintát szolgáltatott. Ugyan a vizsgálat tisztázta, hogy az akkori szabályoknak megfelelő magyarázatot adott, de kétségkívül gyanús volt az eset. Sajnálatos módon a Johnson által szintén legyőzött Linford Christie vagy Dennis Mitchell is megbukott valamikor doppinggal- az egész döntő mezőnyéből egyetlen ember volt, aki soha nem keveredett gyanúba.

Akkor persze még úgy tűnt, csak egyetlen ember volt sáros, ezért Ben Johnson lett a közellenség. Ma már azért árnyaltabban látjuk a képet, és egyre többször érzi úgy az ember, bizonyos sportokban, például a kerékpárban, atlétikában szinte mindenki a lehető legkifinomultabb eszközöket veti be az edzésen túl a győzelemért- nem ritkán a szabálytalanság hátárát is átlépve. És bizony előfordul olyan, hogy nem az bukik meg, aki a legtöbb doppingot szedi be, hanem az, aki a legkevésbé ügyesen csal...

Szóval lehet arról beszélni, hogy mocskolta be a szent sportot Johnson, de nem ő volt az egyetlen doppingoló- sajnos. És az, hogy egyre fejleszteni kell a vizsgálati módszereket, azt jelzi, a győzelem mostanában is mindent megér a sportolók egy részének.

Már megint pár sztori, és megint ugyanoda kanyarodunk vissza: a sportban pénzért és dicsőségért sokan bármit bevállalnak.

Először egy belga bringás lányt kaptak el a vázba beépített aprócska motorral. Természetesen ő nem is érti a vádat, nem is az övé volt a felspécizett kerékpár, már csak az hiányzott, hogy kijelentse, ő ott sem volt, a verseny idején épp valahol Vanuatun napozott.

Régóta rebesgetik, hogy vannak olyan technikák, amikkel szinte lehetetlen a segéderőt igénybevevő biciklisek lebukása. Nem kell hogy hangsebességre gyorsítsa őket, elég pár százaléknyi rásegítés, ami egy ilyen szoros élmezőnyben elegendő lehet a győzelemhez.

Persze egy viszonylag ismeretlen versenyző lebukása nem bizonyíték arra, hogy mindenki segédmotort használ, és azt hiszem, a kerékpáros szövetség sem erőlteti a komoly ellenőrzéseket, mert óriási presztíveszteség lenne a vége. Már azt is nehéz magyarázni, hogy pár Tour de France-nak utólag megsemmisítették az eredményét, de azzal mi lenne, ha kiderülne, mostanában inkább a motorversenyek közé kellett volna sorolni a bringások vetélkedését?

Ugyanúgy roppant frusztráló lenne, ha a már annak idején is gyanakodva szemlélt, a kilencvenes években rekordokat halmozó kínai atléták (és úszók...) eredményeiket nem a teknősvér mágikus erejének, hanem nagyon is földhözragadt doppingnak köszönhették. Most előkerült egy levél, ami azt igazolja, bizony nyakig sárosak voltak edzők és versenyzők, központilag irányított program volt a teljesítményfokozásra, szó nem volt egyéni partizánakciókról. Persze doppingolni csak úgy lehet hatékonyan, ha benne vannak a sportolók és edzők mellett a sportvezetők, az ellenőrök is...

A gond csak az, hogy a sok év távlatából eltörölt eredmények, rekordok nem nagyon vigasztalják azokat, akik annak idején csalódottak voltak az érmekről lemaradva. A versenyzők nyilván sejtették, hogy kik doppingolnak, de ha megszólaltak volna, az a vesztes alaptalan vádaskodásának tűnt volna. Meglehet, többen inkább abbahagyták a versenyzést, hiszen úgy érezték, nem egyenlő esélyekkel indulnak. És az is lehet, mások azt mondták, ha mindenki teljesítményfokozókhoz nyúl, akkor ők is ezt teszik.

A teniszezők világát pedig megint másfajta botrány rengette meg: állítólag többen fogadási csalásokba keveredtek. Szándékosan vesztettek el meccseket, és a teniszben tényleg nem nehéz csalni. Egyetlen emberen múlik a dolog, nem kell egy egész csapatot lefizetni: maga a játékos "gyenge formát" fog ki aznap és kész. Van ilyen.

Az, hogy még az élmezőnybe tartozók is belekeveredtek, elég kellemetlen információ- már ha igazak a pletykák. Nevek egyelőre nincsenek, de amint felröppent az első hír, máris megjelentek újabb hírek gyanús fogadásokról. Én azt hiszem, nem a világelsők között kell keresni azokat, akik benne voltak a csalásban, hiszen ők így is milliókat kaszálnak. Viszont a második vonalban már csábító lehet egy kis könnyen megszerezhető pénz.

Ráadásul nagyon nehéz lebuktatni a csalókat, mert egy csapatsportágban túl sok ember tudhat a buliról, míg itt csak a sportoló meg aki lefizeti. Meglátjuk, kiderül-e valami, de nem vagyok optimista. Ha bizonyítják a csalást, akár többé a teniszre sem lehet ugyanúgy tekinteni, ha pedig nem, akkor az ember úgy érzi, nem tudják vagy nem akarják lebuktatni a trükközőket, és az szintén nagyon szomorú lenne.

Nem először, nem is utoljára írok a sportot átszövő tisztességtelenségről. Persze a fejétől bűzlik a hal, egyre buknak meg a lefizetett sportvezetők, akik nem odaítélték hanem inkább eladták nagy tornák szervezési jogát. És ezek buktatnák le a csalókat? Veszélybe sodorva ezzel a szponzoroktól származó óriási bevételeket, amiből szép fizetés jut nekik is? Költői kérdés.

Most épp azt kezdték el feszegetni, hogy a németek is rendesen tejeltek a foci-vb rendezési jogáért, de nemrég olvastam arról, hogy még a fantasy foci oldalaknál is vaskos botrányok miatt áll a bál. Azt már hallottuk, hogy rengeteg neves és névtelen focista volt érintett a bundázásban, ám nekem új volt, hogy még külön csaló-ligát is létrehoztak Kanadában. És aztán ott van a dopping is, ami minden bizonnyal jelen van az élsport szinte összes ágában.

Nem szabad meglepődni azon, hogy a "tiszta sport" fogalma meglehetősen súlytalanná vált. Iszonyú pénzek forognak a sportban is, és a sportot kísérő üzletágakban is. A rendszer pedig úgy tartható fenn, ha mindenki inkább félrenéz, ha valami csalást lát. Nem hiszem, hogy az egész életükben a focival foglalkozó játékosok és edzők ne tudnák, mi mozgatja a szálakat egy nagy esemény rendezésénél vagy a FIFA-ban. És az is biztos, hogy a szövetségek is sikálnak el csalásokat, ha nagy sztárokról van szó. Itt vannak például az adócsalási ügyek- Messi és Neymar is képbe került, de gyaníthatóan végül úgy zárulnak le a vizsgálatok, hogy utólag befizetik az adóhiányt, ám egyetlen meccset sem kell kihagyniuk.

Mint ahogy a Barcelona szabálytalan igazolásai miatti eltiltás sem rengette meg a klubot igazán, a pénzügyi fair play betartatása sem megy különösebben hatékonyan, és hiába jutottak el a korrupciós ügyek magáig Blatterig, nem úgy néz ki, hogy mindenki lapátra kerülne a nemzetközi és a nemzeti szövetségekben. Két évtizede sejthető, hogy a FIFA révén dollármilliókat lopnak el egyesek, de még mindig senki nem tud semmi konkrétumot, és Blatterék száz éves korukig élhetnek kényelmesen a luxusvilláikban...

És persze alacsonyabb szinteken is megy az ügyeskedés. Kis országok harmadik-negyedik vonalába, utánpótlására is mennek támogatások, amik ki tudja hol kötnek ki. Talán nem dollármilliókat lehet keresni a kreatív könyveléssel, de van aki beéri a svájci palota helyett egy takaros vidéki házzal is. 

Ha pedig a velejéig romlott foci helyett mást akarunk nézni, akkor szintén csalódhatunk. Mennyi élsportoló bukik meg doppinggal- és milyen sokan nem! Elsikálják az ügyeket, a szövetségek sztárokat akarnak, tehát inkább maguk szólnak előre a legnagyobb neveknek, mikor jön az ellenőr. Volt ellenőrzés? Volt. Találtak valamit? Mit ad isten, nem. Csak a tehetség meg a sok munka van amögött, hogy emberek napról napra, hétről hétre félisteni teljesítményt képesek felmutatni, nyilván...

Ennél már az is tisztább, ha azt mondjuk, mindent a pénz mozgat. Hagyjuk a francba az álamatőrködést, amikor egy sokadik rövidpályás úszóvilágkupa-versenyen is remekül lehet keresni. A sport pénzgyár- szép dolog a nemzeti himnuszt hallgatni a dobogón, de legalább olyan szép dolog egy csinos összegű utalásnak örvendezni. Sportolók váltanak hazát, ha az érdekeiknek az felel meg jobban. Nyilván nem a sport szent ügye miatt lesz valaki katari válogatott.

Kezdem nagyobb szimpátiával szemlélni az amerikai major sportokat, ahol legalább tudhatom, mi mennyibe kerül, ki mennyit keres, és ki mennyit ad. Vagy a Forma1-et, ahol nem vitás, a pénzesebb csapat többre viszi, hiszen jobb versenyzőt, jobb mérnököt és drágább fejlesztést tud megfizetni. Ecclestone pedig diktátorként uralja az egészet, és rengeteget kaszál. Na és? Cserébe képes folyamatosan reflektorfényben tartani a sportágat, ami jobb idényeiben rengeteg embert szórakoztat.

Mit bánom én, hogy mennyi ember él versenyzésből, labdarugdosásból! Az viszont zavar, hogy mennyien verik a mellüket, önfeláldozást és tisztességet emlegetve, közben pedig ki sem látszanak a mocskos ügyekből. Ha üzlet a sport, akkor legyen az, mindenféle sportágban. Csak az a baj, hogy ezek a harácsolók telhetetlenek. Igazi világbajnokok a kavarásban és a lopásban, de egy normális világban ezért nem érmet meg kitüntetést adnak, hanem börtönt. Egy üzleti alapú szemléletben teljesen normális, hogy a FIFA elnök keres X millió dollárt, ezért cserébe korrekt hivatalnokként intézi az ügyeket. 

De nekik ez nem elég. És ha a piramis csúcsán valaki büntetlenül lophat, az alatta levők is mind közel akarnak férkőzni a zsírosbödönhöz. A gond az, nem tudhatjuk, meddig jutott a fertőzés. Most még csak arról beszélünk, hogy pénzekkel zsonglőrködtek a bürokraták, a rendezési jogok odaítélése nem volt tiszta. 

Ám mi lesz, ha egyszer kiderül, nagy meccsek, BL- vagy Eb-döntők eredményét is manipulálták, mert valakiknek az úgy volt jó? Óriási pénzekről beszélünk, amik bárkit meg tudnak szédíteni. Arra csak a vállam vonom meg, hogy valamelyik tornát olyan országban rendeztek, ahonnan kenőpénz érkezett, de az fájna, ha valamelyik nekem emlékezetes meccs is bunda miatt alakult volna úgy, ahogy. Bevallom, el tudna keseríteni, ha a sporthoz kötődő emlékeimet, élményeimet is tönkretennék a csalók. Szóval nem is tudom, akarom-e, hogy mindenre fény derüljön. Elvileg igen, jó lenne mindent tisztán látni, de... Az a tudat, hogy évtizedeken át egy rakás csalóért rajongtunk, akiket egy csapat tolvaj machinált, nem lenne lelkesítő.

Ritka hülye módon sérült meg súlyosan a New York Jets irányítója: saját csapattársa ütötte le az öltözőben.

Az idei szezonban is hallani kisebb-nagyobb csetepatékról, odamondogatásokról az amerikaifoci-csapatok edzőtábora kapcsán. Mivel a 90 fős keretbe kerülésért piszok nagy a harc, könnyen elszabadulnak az indulatok. Egy-egy túl kemény szerelés után is lehet lökdösődés, a Houston Texans és a Washington Redskins közös edzésén is ilyesmi volt a kiváltó oka a balhénak. De még csapaton is belül is nagy a rivalizálás, olvashatunk beszámolókat arról, hogy cukkolják a védők a támadókat vagy fordítva egy sikeres játék után.

A csapatok legfontosabb láncszeme, az irányító viszont normál esetben inkább lép kettőt elfele mint egyet oda ha egymásnak a játékosok. Nagyon gyakran egy csapat egész szezonja elmehet, ha kiesik egy sztárjátékos, és ezzel nekik maguknak kell a legjobban tisztában lenni. Ehhez képest fura volt azt olvasni, hogy a Carolina Panthers mostanában nagy pénzért szerződést hosszabbító irányítója, Cam Newton állt le verekedni saját csapattársával.

Ám az semmi volt ahhoz képest, ami a Jetsnél zajlott le. Geno Smith, a csapat első számú irányítója állítólag valami pár száz dolláros pénzügyi vitába keveredett az egyik linebackerrel, aki lecsapta mint Hanzi a makk alsót, ahogy mifelénk mondani szokás. Smith álla két helyen tört el, természetesen hosszú hetek, akár hónapok telhetnek el amíg visszatérhet a pályára. A vétkest, Ik Enemkpalit persze egyből kirúgták, de ez most már nem sokat számít.

A Jets edzője, Todd Bowles agya persze eldurrant, hiszen elmondása szerint középiskolás diákok normálisabban rendezni tudtak volna ilyen ügyet, mint a két úgynevezett profi. Persze ők máris megfizetik az árát a hülyeségüknek, és kiderül, a Jets szempontjából mi lesz a következmény.

Az a helyzet ugyanis, hogy Geno Smith sokmindennek nevezhető, csak épp kiforrott, megbízható irányítónak nem. A tartalékként igazolt Ryan Fitzpatrick lép előre a helyére, és ez több szakértő szerint sem jelenti azt, hogy jelentősen gyengülne a Jets támadójátéka. Érdekes fordulat lenne, ha az ő vezetésével kezdene magára találni a mostanában a rájátszásokról lemaradó New York-i csapat. Ha így történne, akkor Geno Smith még egészségesen is csak a kispadon ücsöröghetne, ami fájdalmasabb pofon lenne a számára, mint amit a feldühödött csapattársa kiosztott neki...