Megvallom, a nagy rendezvények pénzszórását látva néha még belőlem is előtör a proletárforradalmár.

Látom a felvételeket a foci-vb ellen tüntető brazilokról, és alapvetően megértem őket. Ömlik a pénz a stadionokba, miközben milliók nyomorognak. Lehet, hogy a kormányzat azt hiszi, a focival minden gond feledtethető, az emberek évekre feledik minden gondjukat, ha pattog a labda. De még ott is, ahol ennyire szenvedélyesen szeretik ezt a sportot, ki tudja verni a biztosítékot a pénzszórás.

A katari vb kapcsán pedig már maga Blatter, a FIFA-elnök is óvatosan, visszafogottan fogalmaz, mert hiába fest úgy, ott nem lesz gond a pénzzel, elkészülnek időre a stadionok, már több mint ezer halottja van az építkezéseknek, és az egész torna rendezésének elnyerése korrupciót sejtet. Hallani, hogy a franciák támogatásának ára az volt, hogy katariak vegyék meg a PSG-t és csináljanak belőle európai élcsapatot. De ez szerintem csak a kirakat, ha volt valami, akkor egészen máshol landoltak nagy pénzek.

Közben visszatérve Brazíliába, ott a vb után rendezendő riói olimpia visz majd el további jelentős összegeket. Már ha megrendezik egyáltalán, mert állítólag sehogy nem állnak a stadionok, csarnokok. Megjegyzem, félelmetes azon politikusok felfogása, akik két ekkora tornát bevállalnak egymás után: nyilván le akarják aratni a dicsőséget, bármi áron. Tudják, soha, senki nem fogja rajtuk számon kérni az eltapsolt dollármilliókat. Az átlagembereket viszont egyre kevésbé izgatja, hogy 3-4 hétig rájuk figyelt a világ, ha ezért cserébe megszorítások várnak rájuk.

Mert sajnálatos módon minden nagy terv ellenére ritkán gazdagszik meg egy ország az olimpia, vagy egy focitorna rendezéséből. Arra sokkal több példa van, hogy csődbe mennek: a görög válság és az athéni olimpia kapcsolatáról már eleget beszéltek, de ott volt a portugáliai futball EB, amiért szintén túl nagy árat fizetett az ország. Ráadásul az óriásberuházással felhúzott létesítmények jelentős részét a rendező országok képtelenek hasznosítani, szép csendben az enyészeté lesznek. Pazarlás felépíteni valamit azért, hogy pár napig legyen csak használatban. Ahol a helyiek szavazhatnak, sportszerető, jómódú emberek is többségben nemet mondanak a rendezésre, elbuktak a tervek Svájcban, Németországban, Ausztriában is.

Épp ezért nyilvánvaló ostobaság a budapesti olimpiáról álmodozni. Kis ország, kis bevételekkel ne vágjon bele ilyesmibe. Tudom, van, aki azt hiszi, hogy itt mindenki annyira szereti a sportot, hogy egy emberként támogatná a terveket az ország, kerül amibe kerül. De azért én azt javaslom, nézzék meg jól Brazíliát. Ha van nemzet, akik szeretik a focit, akkor azok a brazilok. Mégis rengetegen tüntetnek, gyakorlatilag folyamatosan. Mert a cirkusz önmagában mégsem elég a népnek...