Tegnap hétgólós meccsen tömte ki Franciaország Svájcot, míg a halálcsoport első továbbjutója Costa Rica lett- zajlik az élet a focivébén, sima meccsekkel és vaskos meglepetésekkel.

Közben idehaza is elindult az első osztályú csapatok felkészülése. Mit is mondhatnánk? Mintha egy másik univerzumról beszélnénk. Komolyan nem akarom bántani a mieinket, mert bármi is van, nekem az itthoni kedvencem az első, mit bánom én a világbajnokságot, ha hazai gyepen pattog a labda!...

De...

Azért nem vagyok se vak, se hülye. Látom, érzékelem a különbségeket, mint ahogy mindenki más is. És elkeserítő, hogy megint nincsenek ott a magyarok. Mi ráérünk a júniusi alapozásra, úgyse vagyunk érdekeltek egy komoly tornán se. Nekünk az a siker, ha egy árva csapat megéri a szeptembert a nemzetközi kupákban. Kis túlzással Európa elitje még napozik a strandon, amikor a magyarok már ki is zúgtak.

Szeretnék hinni benne, hogy a most tréningező magyar fiúk azért nézik a focivébé meccseit, és inspirációt merítenek belőle. Meg akarják mutatni, ők is tudnak focizni. Ki tudja, egyszer talán nem Costa Rica lesz a meglepetéscsapat a nemzetközi focivilágban, hanem egy magyar klub. 

Szép álom! És persze ilyesmi is csak a két világbajnoki mérkőzés közötti üresjáratok idején jut eszembe. Ilyenkor nem kötnek le a tétmeccsek izgalmai, a nagy iram, a szép gólok. Amikor viszont jó focit láthatok, nyilván kevéssé zavarnak a hazai állapotok. Egyszer viszont a döntőt is lefújják, és újból a hazai realitásokkal szembesülök.

Szomorú kilátások!