A brit atlétanő igazi dráma főszereplője, vagyis inkább áldozata lett a pekingi világbajnokságon.

Az éremre esélyes fiatal Katarina Johnson-Thompson az első nap után kis lemaradással állt a második helyen hétpróbában, de a következő nap tragikusan indult a számára. Távolugrásban háromszor is belépett, noha harmadik kísérletét először jónak ítélték. Aztán öt percnyi vizsgálódás és méricskélés után a bírók úgy döntöttek, ez sem volt szabályos, noha jó messzire repült.

Így értékelhető eredmény nélkül, nulla ponttal zárta ezt a számot, tehát elszálltak a reményei a jó szereplése. Ám kénytelen volt az utolsó számot is teljesíteni, ami kicsit sem volt ínyére. A kamerák előtt is sírásban tört ki.

Ám a csinos Katarina még csak 22 éves, van még esélye érmet szerezni világversenyeken- akár már Rióban is bizonyíthatja, dobogón a helye. Sztorija pedig azt is bizonyítja, minden jel ellenére nem csak kizárólag a magyaroknak gyűlik meg a baja bírókkal...