Sportfoglalkozás

A jóga manapság az egyik legdivatosabb mozgásforma, rengeteg helyen van nálunk is ilyen óra, különféle irányzatok, módszerek (pl. hot jóga) közül lehet válogatni az érdeklődőknek. A sztárok is előszeretettel hangoztatják, mennyire lenyűgözi őket ez az ősi filozófia, mozgásforma- hogy kinek mi, azt inkább mindenki magának dönti el.

Mert azt nem kell hinni, hogy mi itt, a nyugati világ szívében pont ugyanazt gondoljuk jógának, mint amit mondjuk egy indiai kolostorban élők. És valljuk be, az itteni jógaoktatók jelentős részét se lehetne összetéveszteni bölcs buddhista szerzetesekkel. Amivel nagy probléma nincs; egy régi barátom mesélte, amikor Indiában járva feltűnt egy amerikai csoport, akik jöttek "segíteni", és haspólóban jártak-keltek fontoskodva a szerzetesek közt, azok mindezt mosolyogva fogadták, és elmagyarázták értetlenkedő barátomnak, még mindig jobb, ha azt hiszik, valami fontosat és jót téve közelednek a filozófiájukhoz, mintha innának, vagy máshogy tennének kárt magukban.

Szóval a mi jógánk az nyilván onnan nézve csak "jóga", de ettől még lehet nagyon jó és nagyon hasznos. Fogja fel mindenki annak, ami az ő számára a legszimpatikusabb, és ne kritizáljunk mást azért, mert számára ez az egész nem ugyanazt jelenti. Bizonyára van, akinek fontos a mögöttes filozófia, míg sokaknak ez az egész egy divatos, de nagyon hatékony tornaféleség. Jót tehet az embernek így is, úgy is, és akkor is megtörténhet, hogy hosszú gyakorlás után egy kicsit abba is belekóstolunk a jóga kapcsán, amire eredetileg nem is gondoltunk...

Azt gondolom, ezerszer rosszabb divatok, trendek és őrületek is vannak, mint a jóga. Persze az ilyen hullámok magával hozzák azt, hogy kóklerek is pénzt akarnak maguknak kihasítani a buliból, de ha baráti ajánlásokra hallgatva és magunk is értő módon választva találhatunk korrekt, jó oktatót. Amikor pedig túllendülünk az első időszakon, amikor trendinek és menőnek érezzük magunkat, kinyílhat előttünk egy új világ.

Persze a jóga divatja azt is magával hozta, hogy egész iparág épült erre. Ennek a legmarkánsabb megjelenési formája a szűk jóganadrágok népszerűvé válása. Ezeket már nem csak az edzőteremben hordják bátran, hanem az utcán is, egyfajta demonstrálása lett annak, milyen modern felfogású ember a viselője. Hiszen mindenhol áthatja a szellemét a jóga filozófiája, mert kilátszik a bugyija a vékony anyagú, testhezálló cicanadrág alól.

Komoly téma lett ez, még vihart is kavart, amikor az egyik leghíresebb gyártó túl sokat mutató nadrágja eltűnt a piacról. Tudom, mindenről a gonosz férfiak tehetnek, akik a nyálukat csorgatják a cicanadrágos hátsók láttán. Azért valljuk be, nehéz elmélyülésre gondolni akkor, amikor valaki közszemlére teszi idomait, saját akaratából. És amikor készül egy ilyen szelfi, remélhetően nem lepődik meg a lelkes jógi, ha az embernek eszébe sem jut, milyen messzire juthatott a jóga filozófiájában...

Egyébként persze miért ne készítenének képet? Kinek mi a fontos, amikor elkezd jógázni vagy akármilyen más sportot űzni, és az teljesen vállalható cél, ha az ember jól akar kinézni. Ha pedig ezt eléri, akkor nyilván büszkélkedhet vele. Ehhez pedig ilyen öltözék dukál! 

Csak nem kell azt hinni, hogy egy ilyen fotóval azt igazolhatja bárki, milyen magasra jutott a keleti filozófiák megismerésének terén. Nagyon is nyugati szemlélet ez, amit elsősorban mi, nyugatiak értünk és értékelünk. Más a felfogásunk, ennyi az egész. Ha pedig ezt elfogadjuk, máris közelebb juthatunk annak megértéséhez, egy szűk gatya felvételétől és pár ászana megismerésétől függetlenül az egésznek az ősi gyökereitől nagyon messze vagyunk- viszont mégis előfordulhat, hogy ilyen kis kitérőkkel épülünk és fejlődünk nem csak testileg, de mentálisan is.

Az, hogy meddig jutunk el, rajtunk múlik: mit akarunk elérni, kire hallgatunk, milyen jógastúdiót választunk és így tovább. A megfelelő oktatóval, tudatossággal, alázattal még itt, Európa szívében is igazi életformává válhat a jóga.

Divat a sztárok körében az edzés, az imázsuknak nyilván része is- de a rajongókat inspirálják-e?

A sport szép dolog, és nyilván a celebek közül jópáran fontosnak gondolják azt, hogy aktív életmódot élő embernek tűnjenek. Felbukkannak a fitneszmagazinokban, és beszélnek arról, milyen sűrűn és milyen gyakran edzenek, a teremből sportcuccból lépnek ki, ahol lesifotósok lőhetnek róluk pár fotót, netán elindulnak valami amatőr versenyen. Mindre van példa; aztán ha akarjuk, el is hihetjük, hogy Jennifer Lopez komolyan veszi a triatlonozást. Igaz kicsit túlságosan feszül rajta a neoprénruha, de istenem, végülis nem élsportoló.

A rossznyelvek szerint úszás közben majdnem belefulladt a tengerbe- ha nincs mellette a kísérő, lett volna miről írni a szenzációra éhes bulvárlapoknak. Akár még ez is lehet, de nyilván valamiféle jó célt szolgált a részvétele, és az oly mindegy, hogy teljesítette a távot. Minden amatőr megküzd a saját korlátaival, és a sportban ő sem profi- nem is azzal keresi a kenyerét.

Persze meg kell jegyezni, azok a sztárok, akiknek adni kell külsejére, akik számára fontos, hogy jelennek meg, azok nem nagyon hanyagolhatják el a mozgást. Mondhatni, ez munkaköri kötelességük. Kondi nélkül egy énekesnő nem pöröghet két órán át a színpadon, persze számára a rendszeres táncpróbák is felérnek egy jó edzéssel. Lehet, hogy JLo triatlonban nem ász, de ha nekünk kéne végigugrálni a show-ját, akkor mi simán kipurcannánk tőle- és persze többségünk triatlonban sem jobb nála.

Szóval visszatérve a külsőre, bármennyire felszínes dolog is, vannak, akiknek karrierje jelentős részben köszönhető a sportos testalkatnak. Ez még bőven kevés ahhoz, hogy valaki tartósan sikeres legyen, de beugróként fontos. Idehaza is vannak hírességek, akik rendszeresen posztolnak edzésekről, például Horváth Éva vagy Bódi Sylvi, és amikor látom a róluk készült képeket, el is hiszem, hogy van ebben rendesen munka. Még a laikus is meg tudja különböztetni azokat a fotókat, amik igazi edzés közben készültek, amikor a külsejükre nem túlságosan adva, leizzadva láthatóak a sztárok, vagy amikor gondosan beállítva, belőtt frizurával pózolnak. (A képeken Jennifer Aniston van így is, meg úgy is.)

A trendkövető sztárok természetesen divatos mozgásformákat választanak, az ilyesminek örülnek például a manapság jóga- vagy pilatesórákat tartó szakemberek. Ez is része a celebbiznisznek, nyilvánvaló módon. Végülis a cikkekben mondani kell valamit a kedvenc edzéseikről, hát akkor miért ne mondhatnák ezeket? Amikor majd a súlyzózás lesz a trendi, azt fogják emlegetni.

Szóval a hírességek is gyúrnak, futnak és tornáznak. Eddig minden oké, de vajon hány ember van, akik a jó példa láttán kezdenek el maguk is mozogni? Ha Hugh Jackman arról beszél, mennyi izmot pakolt magára a teremben, lesznek, akik vesznek egy súlyzókészletet? Miután olvas valaki arról, hogy Miley Cyrus a pilates rajongója, keres egy oktatót Budapesten? Ha Paris Hilton kocogós képet tölt fel, a rajongói is szereznek egy futócipőt?

Kicsit kételkedem benne, bevallom. A saját példámon tudom, hogy nem a sportos képeket posztoló celebek inspiráltak, hanem sokkal inkább a hírességnek nem nevezhető barátaim, akik valamit elértek a mozgásnak köszönhetően. Persze én nem is vagyok igazi keményvonalas rajongója senkinek, de ettől még látom az ilyen fotókat és cikkeket, némelyikbe bele is olvasok. Elvileg hathattak volna rám, de ilyesmire nem emlékszem. Maximum annyi van manapság, hogy nyugtázom, amikor egy híresség valami olyan mozgásformát űz, mint én, netán arra fut és biciklizik, ahol én is szoktam. Mondhatni, nem is annyira sztárként gondolok rájuk, hanem inkább sporttársként.

A rajongókat valószínűleg egyszerűen az érdekli, hogy megnézhetik kedvenceiket latexnadrágban, esetleg a férfi sztárokat félmeztelenül, gyúrás közben. Végülis nincs ezzel baj, de akár azt is meg lehetne látni ebben, hogy sportolni egész jó. Pár alkalom után pedig még celebek sem kellenek hozzá, hogy meggyőzzenek erről, mert tudni fogjuk magunktól is.

A sport, amit mi csak egy Bud Spencer filmből ismerhetünk: a jai alai.

Manapság a mindent megméricskélő és összehasonlító korszakot éljük. Persze szívesen szállunk be mind ebbe a nagy közös játékba, mert jó dolog többet tudni a világról, és számomra így derült ki, hogy úgy tartják, a sportok közül a jai alai az, ahol a játékszert a legnagyobb sebességre gyorsítják a sportolók. Pontosabban ez a 302 km/órás rekord már megdőlt, amikor a közelmúltban egy golfosnak sikerült ezt felülmúlnia, de így is olyan sportról beszélünk, ahol gyorsabban megy a labda, mint a teniszben vagy a fociban.

A jai alait egy különös formájú kosaras ütővel játsszák. A játéktér nagy méretű, és gyakorlatilag az egyik oldalfalat kivéve bárhol pattanhat a labda. A nagy sebesség miatt néha egészen magasra mennek az ütések, és az ellenfél például pontot szerez akkor, ha a játékos kiüti a labdát a pályáról, vagy nem tudja elütni egy pattanás után.

Összességében nem bonyolult a játék szabályrendszere, de a sikerhez erő és gyorsaság szükségeltetik. No meg jó reflexek, mert azt nem köszöni meg senki, ha egy háromszázzal repülő labda fejbe kólintja. Ezért a játékosok védősisakot is viselnek. 

A sport Baszkföldön nagyon népszerű, illetve Latin-Amerikában és az Egyesült Államokban, utóbbi országban természetesen leginkább a spanyol ajkú lakosság körében. Floridában volt annak idején sok embert érdeklő sportág, emellett arrafelé a fogadók egyik kedvence is.

Ezek után máris felidézhetjük magunkban azt a bizonyos Bud Spencer és Terence Hill neve által fémjelzett filmet. És megint dühbe jövünk volt a címe, és az egyik jelenetben Bud Spencer ugrik be egy kiöregedett jai alai játékos, Jamon Serrano helyett a versenybe, hogy aztán végigverje a mezőnyt. Nekünk totál idegen volt a sport, ám aki járatosabb volt az akkori floridai fogadási bizniszben, az nagyon is érthette, miért pont ez bukkant fel a filmben, amikor a fogadási maffiával számolnak le a főszereplők. Kétségtelen, el is hihettük, hogy szükség volt a nagy ember nagy erejére ahhoz, hogy olyan iszonyú erővel dobja meg a labdákat. Ki hinné, hogy még egy ilyen szórakoztató filmből is tanulhat valami újat az egyszeri sportrajongó...