Sportfoglalkozás

Tudom, a sportolók a pályán felfokozott idegállapotban nehezen tudják türtőztetni magukat, ettől függetlenül nem nagyon szeretem, ha valakinek totál elgurul a gyógyszere.

A minap láttam a magyar foci egyik üdvöskéjét, Németh Krisztiánt kiborulni, akit le is zavart a pályáról a bíró. Egy profi sportoló esetében azért felmerül, nem jut-e eszébe, ezzel hátrányba hozza adott meccsen a csapattársait, ráadásul az ilyen hülyeséghez pár meccses eltiltás is járulni szokott. Állítólag Németh se lesz kivétel ez alól.

A foci igazságtalan, mert nyilván a nagyobb sztárok valamivel többet engedhetnek meg maguknak a pályán. Hát ez már csak ilyen; de azt azért a most a Rodában játszó magyar csatárnak is tudnia kell, hogy nem emlegetik együtt Ronaldóval és Messivel. 25 évesen már valószínűleg nem is fogják ifjú tehetségként felfedezni, szóval illene tudnia, mit engedhet meg magának.

Németh története egyébként érdekes. Nagy tehetségnek indult, roppant fiatalon jutott el a Liverpoolhoz. Itthon jelentek meg a beszámolók arról, hogy mindenki odáig van érte, a tartalékcsapat legjobbja, csak idő kérdése, mikor lesz sztár a Premier League-ben, de valahogy minden msáként alakult. Jöttek a kölcsönadások a Blackpoolnak, az AEK Athénnak, aztán jött az Olimpiakosz, a Volosz, a visszatérés az MTK-hoz, Hollandiában a Waalwijk, majd 2012 óra a Roda. Ez egy tisztességes holland kiscsapat, ahol talán megállja a helyét. Ez is futballkarrier, csak ahhoz képest, hogy az U20-as világbajnokságon még a bronzérmes csapat erősségeként tartották számon, nem tűnik annyira nagyívűnek.

Meglehet, benne van a csalódásban az is, hogy mifelénk a legapróbb részsiker után világsztárnak kiáltják ki a fiatalokat, akik aztán vándorolnak össze-vissza, végül itthon kötnek ki valamelyik nagyravágyó csapat keretében. Mintha a folyamatos, szorgalmas munkának, a szívósságnak, a lépésenkénti előrejutásnak nem lenne becsületes. Okoskodnak a valóságban még semmit nem mutató, csak az ifik között ügyesen mozgó srácok esélyeiről a csúcsbajnokságok élcsapatainál, de ha megnézzük, mire ment például Simon András, akit a Liverppol igazolt le (legutóbb a Haladás tartalékcsapatát "erősítette"), Filkor Attila, aki volt az Inter és a Milan igazolt játékosa (a francia másodosztályban játszik kölcsön), Koman Vladimir, a Sampdoria egykori reménysége (jelenleg az orosz FK Uralban lép pályára), akkor legalábbis nem túl szép az összkép.

Elég lenne valakit akkor sztárolni, ha tényleg felmutat valamit a pályán. Ehhez képest Németh most ismét nem a góljai miatt került be a hírekbe, hanem azért, mert neki akart menni a bírónak. Vajon mit hallunk legközelebb az ifjú magyar tehetségekről? Attól tartok, nem arról szólnak majd a hírek, hogy Európa-szerte a góljaikról beszél mindenki...

A focitörténelem egyik szégyenteljes epizódja játszódott le 1982-ben a spanyolországi világbajnokságon- a botrányt változások követték, de a kiejtett Algéria válogatottján az már nem segített.

Az előzményekhez tudni kell azt, hogy régebben a nemzetközi futballvilágban nem nagyon számoltak gólkülönbséget, ha két csapatnak egyenlő pontszáma volt, akkor jött egy mindent eldöntő utolsó meccs. Így kerülhetett sor például 1969-ben Magyarország-Csehország pótselejtezőre semleges pályán, Marseille-ben, aminek eredménye itthon tragédiaként megélt vereség lett.

Ám a nemzetközi versenynaptár olyan zsúfolt lett, hogy nem volt idő a pluszként beiktatott harmadik meccsre. Ekkor találták ki a gólkülönbségek, az idegenben lőtt gólok szisztémáját, amit ma is ismerünk. Ezzel nagy baj nincs is, ha mindenki korrekten áll hozzá, ám hamarosan kiderült, hogy bizonyos csapatok azon ellenfelei, akiknek már minden mindegy volt, hajlamosak voltak nagyon kikapni. 1978-ben Argentínában a házigazdáknak legalább négy góllal kellett elverni Perut a döntőbe jutáshoz- ehhez képest utóbbiak olyan gyatra teljesítményt nyújtottak, hogy 6-0 lett a vége.

1982-ben, Spanyolországban aztán folytatódott a gyanús eredmények sora. Óriási meglepetésre az első körben Algéria 2-1-re győzött a nyugatnémet válogatott ellen, és ezzel az esélyesként érkező németek továbbjutása veszélybe került. Az utolsó forduló meccseit nem egy időben játszották, és az algériai csapat Chile legyőzésével lépéselőnybe került. Ám a gólkülönbségek úgy alakultak, hogy ha az utolsó meccsen az NSZK 1 vagy 2 góllal győzte volna le Ausztriát, mind a németek, mind az osztrákok továbblépnek.

A németek a meccs elején támadni kezdtek, és a 10. percben Hrubesch góljával vezetést is szereztek. Ami pedig ezután jött, az a futball megcsúfolása volt. A játékosok tologatták egymás közt a labdát, támadás közben rúgták haza a kapusnak, aztán gurigáztak tovább. Mindenki látta, mit történik, a német ARD kommentátora egy idő után nem volt hajlandó tovább közvetíteni a meccset, osztrák kollégája azt javasolta a nézőknek, inkább kapcsolják ki a tévét. A stadionban ülő nézők természetesen őrjöngtek, de nem az izgalmak miatt, hanem mert úgy érezték, becsapták őket.

Mindenesetre a szabály az szabály: a két csapat továbbment, Algéria kipottyant. Bundáról nem volt szó, pénz nem mozgott, inkább csak egyfajta megegyezéses eredmény szüeltett, amiért nem kellett megerőltetnie magát a feleknek. Senkinek nem került veszélybe a továbbjutása, ilyen szempontból Ausztriának is pont megfelelt a csoport második helye. Az algériaiak hiába tiltakoztak, nem volt mit tenni.

A nemzetközi szövetség viszont gyorsan lépett, és azóta az ilyen tornák csoportköreiben az utolsó forduló meccseit egy időben kell rendezni. Sokat segített az is, hogy a győzelem három pontot ér kettő helyett, megegyezéses döntetlenekre ritkábban érdemes játszani. Voltak ugyan gyanús esetek, így például a 2004-es EB csoportokörében, amikor a dánok és a svédek pont a mindkettőjüknek kiváló 2-2-t játszottak, de vizsgálat nem indult.

Tökéletesen kiküszöbölni ezt a problémát jelen szabályok mellett nem lehet- valószínűleg a leginkább igazságos a rájátszás rendszere volt, de ezt képtelenség lenne újból visszahozni. A legjobban tehát akkor jár a csapat, ha minden erejét beleadva küzd, és nem bízza a sorsát egyezkedésekre, gólkülönbségre...

Az AFC döntőjének felvezetése minden szinten a két sztárirányítóról szólt, de végül nem Brady és Manning volt a két magányos főszereplő. Manning passzai jobban ültek, de Brady is touchdown passzt adott, sőt futott is egyet- nem ezen múlt a végeredmény, hanem a csapatok többi tagjának munkájában. Összességében a denveriek minden szempontból uralták a meccset, a Patriots futójátékát megölték, hosszú passzt alig engedtek és a rövid játékokat is jól akadályozták. A Peyton Manning vezette támadóegység pedig szorgalmasan gyűjtötte a pontokat, még ha nem is voltak ellenállhatatlanok. A negyedik negyedben a Patriots fellángolása már nem volt eredményes, a meccs elvesztegetett első részében összeszedett hátrányt nem sikerült ledolgozniuk.

Nehéz eldönteni, a Broncos volt-e ennyivel jobb, vagy Bradyék játszottak magukhoz képest rosszul, de azt hiszem, úgy illik, ha elismerjük: a denveriek egész éves teljesítménye alapján megérdemelt a Super Bowlba jutásuk. A Patriots ugyan kilátástalanul játszott, de annyi sérülést szenvedtek el egész évben, hogy az AFC-döntő is komoly fegyvertény volt tőlük. A két korosodó irányítóval mind a két csapat jövője kérdéses. Ha Manning elnyeri második gyűrűjét, ki tudja, mit vállal be jövő évben. Ha a Patriots sérültjei felépülnek, Brady kaphat még egy esélyt - de ez lesz számára az egyik utolsó dobás.

Az NFC-ben két ifjú titán vezette gárda feszült egymásnak. A Seattle Seahawks irányítója, Russell Wilson rögtön az elején elvesztette a labdát, ami megadta az alaphangot. Az ellenfél, a San Francisco 49ers is kőkemény védőjátékáról híres, ezért kevés pontos, nagyon küzdelmes meccset várhattunk. A félidei 10-3-as 49ers vezetés alig tért el a Broncos meccs félidejétől (13-3), de míg Manning passzolt, Kaepernick sokat és hatékonyan futott. Aki szereti a kemény védőjátékot, nem csalódhatott a látottakban.

A Seahawks csapatát a folytatásban a remek futó, Marshawn Lynch tartotta meccsben, majd a hazai közönség által űzött csapat a vezetést is átvette. Ekkortól pedig igazi rájátszás-hangulatú mérkőzés kerekedett ki az összecsapásból: volt több labdaeladás, sérülés, nagy passz. Ezúttal Kaepernick keze remegett meg többször, a végjátékban kétszer is a Seahwaks védőinek kezében landoltak a passzai, ezt pedig a 49ers már nem bírta el. Bár sokan várták őket döntőbe, a San Franciscó-i csapat gépezete a mérkőzés második felében akadozott, és a masszív védelméről híres Seahawks élt a lehetőséggel.

Seattle tehát ünnepel, csapatuk második alkalommal jutott be a Super Bowl-ba, és ott sem lesznek esélytelenek. Mert mostantól természetesen már mindenkit csak az érdekel, kié lehet a végső siker. Peyton Manning és remek elkapói szét tudják szedni a Richard Sherman neve által fémjelzett secondary-t? Képesek lesznek-e az újabban remekül muzsikáló denveri védők megállítani Lynch futásait? A Patriots és a Chargers védői hozzá sem értek Manninghez, de a jóval masszívabb Seahwaks védelemmel szemben is meg tudja védeni a támadófal?

Még csak tippelni se nagyon lehet. És van még egy ismeretlen tényező, ami alapjaiban befolyásolhatja az erőviszonyokat: az időjárás. Mi van, ha New Yorkban azon a napon rettentően hideg lesz, netán még a hó is esik? A Metlife Stadium nem fedett, és ha van, ami közhelyesen gyakran elhangzik, az Peyton Manning "lefagyása" ha zord az idő.

Szóval a képlet összetett. De szerencsére nem is kell, hogy előre ki tudjuk számolni az eredményt: úgy a jó, ha a Super Bowl-t végigizgulhatjuk. Magyar idő szerint február 3-án hajnali fél egykor kezdődik a nagy meccs, ahol a Denver Broncos és a Seattle Seahawks csapatai találkoznak. Vétek lenne kihagyni!

Az AFC és az NFC döntői előtt egy kis hangulatalapozásként jöjjön néhány beharangozó videó a csapatoktól.

New England Patriots - #NextGameUp

Denver Broncos - It's Time

San Francisco 49ers - NFC Championship Battle in Seattle

Seattle Seahawks - What's Next?

Olvastam az origón a hosszú elemzést arról, miért nem került be Kassai Viktor, a legelismertebb magyar futballbíró a világbajnokságra készülő keretbe.

Őszintén szólva bevallhatom, nem igazán hozott lázba az efféle ügy sose. A bírókérdésről azokban az országokban lehet sokat beszélni, ahol a foci színvonala miatt esélytelen a részvétel a világeseményeken. Vajon kit érdekelne Kassai jelenléte Brazíliában, ha Dzsudzsákék a kinti csoportmeccsekre készülnének?

A kérdés természetesen költői. Hülye helyzet, de nálunk komoly futballmeccsen, vb-döntőn, EB-elődöntőn, rangos BL-meccsen csak akkor léphetett pályára magyar az utóbbi két évtizedben, ha a sípot fújta. Máshol az aranylabdások, az ararnyérmes focisták a sztárok, mifelénk meg Puhl Sándor.

Hozzá kell tennem azt, hogy bármit is gondol valaki Puhl Sándorról a mostani médiaszereplései alapján, annak idején nagyon jó bíró volt. Tudom, ez is csak olyan, hogy rajtunk kívül a kutya nem emlékszik rá, ki is vezette a világbajnoki döntőt 1994-ben, de mi azért számon tarthatjuk Puhl érdemeit.

Kassainál fel lehet emlegetni az EB-n elkövetett hibákat, ám megjegyezném, az ilyen hibák jelentős részét simán kiküszöbölhetnék, ha legalább a kérdéses góloknál bevezetnék a videobíráskodást. Kassain és az asszisztensén, Vad Istvánon verték el a port, de nem ők hozzák meg a döntést a felhasználható technikai eszközökről. Amíg ennyire kizárólagos az azonnali emberi döntés szerepe, addig a bírók akármikor belefuthanak ilyen hibákba, és hiába maradnak ki aztán a nagy tornák keretéből, ez az alapproblémán nem változtat. A kihagyástól való félelem senkiből nem csinál számítógépagyú, robotreflexű, kameraszemű bíróterminátort.

És akkor itt tovább is kellene lépnünk, a focinkról kéne beszélni, az Európa-szerte ismert sztárjátékosainkról, a válogatottunk esélyeiről a legjobb 16 közé jutásra, a klubcsapatok előtt álló kihívásokról a nemzetközi kupasorozatok tavaszi folytatásában. De nekünk marad Kassai, aki itthon marad. Persze lássuk be, nálunk nagyobb szakértő nem is lehet, ha azt kell kielemezni, miért nem vehet részt valaki a magyar futballéletből a csúcstornákon vagy a Bajnokok Ligájának végső szakaszában. A Kassai-témát is jól ki lehet vesézni, csak éppen ez sokkal inkább az ő személyes bírói karrierje, mint egyfajta közös örömöt okozó csapatsiker.

Valószínűleg a spanyolokat a világ- és Európa-bajnok csapatukkal, a Real Madriddal és a Barcelonával kevésbé izgatja, mire mennek Brazíliában meg az európai kupákban a bírók. Sőt, akkor örülnének a legjobban, ha a sípmestereiknek esélye sem lenne a döntőt vezetni, mert a csapataik érdekeltek lesznek. Azt hiszem, szívesen cserélnénk velük- akár azon az áron is, hogy többé magyar bíró a csúcstornák közelébe se jusson.