Sportfoglalkozás

Bárki bármit mond, a cheerleaderek teljesítménye igazi sport. Végülis vannak diszkótánc-bajnokságok, szépségversenyek is, sőt, még a szurkolócsapatoknak is rendszeresen összemérik tudásukat az Egyesült Államokban.

Szóval ez mindenképpen egy komoly sport- már csak azért is valószínűnek látszik ez, mert a pomponlányok teljesítményének rengeteg rajongója van. Az már egy másik kérdés, hogy egy jól sikerült videó, egy ütős fotógaléria végül nem csak a hivatásos szurkolókat népszerűsíti, hanem a csapatot is, akinek a színeiben fellépnek.

A Miami Dolphins amerikafoci-csapata sem csak a legendás hírű játékosok miatt ismert mostanában. A Dolphins adta az egyetlen veretlenül bajnokságot nyert csapatot 1972-ben, ennek a gárdának volt az oszlopa például a magyar származású Larry Csonka. A nyolcvanas években minden idők egyik legjobb irányítója, Dan Marino termelte a yardokat a csapat színeiben, hogy aztán Super Bowl-győzelem nélkül vonuljon vissza- nem tudta feltenni a koronát karrierjére. A Dolphins főszerepet kapott az első Ace Ventura filmben is.

Úgy látszik, Floridában jól bánnak a médiával, az utóbbi évek egyik nagy durranása volt a Dolphins-cheerleaderek egyik videója, amiben a Call Me Maybe című slágerhez forgattak klipet. Tengerpart, napsütés, lányok és jó hangulat- kell ennél több? Gyanítom, karácsonyi hagyományok ide vagy oda, sokan lecserélnék a Mikulást segítő manókat ilyen csinos krampuszokra... Kellemes ünnepeket!

142 alkalommal állt az amerikai fociválogatott kapujában, kétszeres olimpiai bajnok és roppant csinos hölgy Hope Solo.

Az 1981-ben született, 176 centi magas Hope egészen fiatalon került be a válogatottba, 2000 óta őrzi az USA kapuját a góltól. Amerikai és európai klubcsapatokban is megfordult, egyike a női foci legtöbbre értékelt kapusainak.

A hölgyek között a klubcsapatok sikerét kevesebben követik, viszont a válogatott tornákra már jobban odafigyelnek. 2011-ben a világbajnokságon Hope az ezüstérmet szerzett csapat egyik oszlopa volt, a torna harmadik legjobb játékosának választották. 2008-ban és 2012-ben az olimpián pedig csapata is a legjobbnak bizonyult, így a kiváló kapus két aranyéremmel is büszkélkedhet. Jelenleg a Seattle Reign csapatát erősíti.

Természetesen felfigyeltek szépségére a médiában is, így több magazin oldalain megcsodálhatták az olvasók, szerepelt a Dancing with the Stars című showműsorban, 2012-ben kiadott önéletrajzi könyve (a frappáns Solo: A Memoir of Hope címet kapta) pedig bestseller lett.

Tudom, mindenhol ezerszer lehetett már látni Pavol Durica remekbe szabott öngólját, de az én blogomon még nem írtam róla, szóval hátha valaki még nem ismeri...

2008. márciusában találkozott sorsdöntő Magyar Kupa-meccsen DVSC és az akkor Fehérvár FC-nek hívott Videoton Debrecenben. Az első találkozón 2-1-re nyert a Fehérvár, a visszavágó 86. percében, 2-1-es debreceni vezetésnél a hazaiak jutottak 11-eshez. Takács gyengén rúgta, Sebők kiütötte a labdát, és ami ezútán kövekezett, ma már legenda.

Hogy mi járhatott a szlovák játékos fejében? A válasz egyszerű, minél messzebb akarta rúgni a labdát a kaputól. Maximum csak az irányt tévesztette el, így a felszabadító rúgásból remekbe szabott kapufás öngól lett. Tulajdonképpen a mozdulat zseniális, és az egyik csapat joggal ünnepelte is Duricát- csak éppen nem a sajátja. Az élcelődés persze igazságtalan, jót akart, rosszul sült el, ilyen előfordult már mással is, de a jelenet annyira szürreális, hogy nincs mit csodálkozni a hazai és nemzetközi "sikeren", rengetegen nézték meg az öngólról készült videókat.

Nem meglepő módon klubja nem sokkal később elküldte Duricát, aki visszatért Szlovákiába, Futballkarrierje egyébként nem feltétlenül érdemelne szót, de van olyan, hogy valakit egyetlen mozdulata legendává emel...

Sírjunk vagy nevessünk? Nem könnyű a válasz, én pedig nem akarok sietve ítélkezni, hiszen még egy napja sincs a válogatott kispadján Pintér Attila.

Le kell szögezni: Pintérrel is érhet el eredményeket ez a válogatott. És persze meg is bukhat, elődeihez hasonlóan. Az tény, hogy ez a csapat nincs "sikerre ítélve", a keretben levő játékosok tudásszintje adott. Számoljuk össze, hány valódi nemzetközi sztárt lehet a válogatottba behívni, és vessük ezt össze az erősnek számító válogatottak keretével. Ez gyakorlatilag azonnal be is árazza a magyar csapatot, slussz.

Innentől kezdve ülhet bárki a kispadon. Pintét is, Csányi is, Mourinho is, vagy akár én is, de amíg azt kell mérlegeni, hogy Lipták vagy Devecseri játsszon, nem kell Eb- vagy vb-aranyéremben gondolkodni a kapitánynak. Ez egy teljesen egyértelmű tény, az elkövetkezednő évtizedben a realitás az, hogy esetleg elcsíphetünk egy helyet valami világversenyen, elérhetjük az európai középmezőnyt.

Ám meg kell jegyezzem, az sem kis dolog. A foci a világ legnépszerűbb sportja, itt a világ 15-20 legjobb válogatottja közé kerülni is hatalmas fegyvertény. Sokan örülnének annak, ha a magyar válogatott legalább tartósan a középmezőnybe kerülne, és nem lenne belőle rendszeresen olyan pofozógép, mint a hollandok elleni meccsen. Ezt nyilván garantálni nem lehet, de azt igen, hogy a csapatba kerülők csúszni-mászni fognak kilencven percen át. Ez pedig tisztes eredményekhez még mindig elég lehet.

Ha van valaki, aki ezt a fajta célkitűzést elérheti, az éppenséggel Pintér Attila a magyar edzők közül. Azt gondolom, hogy ebből a szempontból a választás nem elhibázott. Kétségtelen, ő játékosként, edzőként is kizárólag idehaza bizonyított (de legalább nem lehet azt mondani rá, hogy soha nem nyert semmit), ám ismétlem, a fentiek okán teljesen mindegy, milyen sztáredző ül a kispadon. 

Pintér megítélése egyébként úgy hiszem, vitatott. De a drukkerek többsége mindig jobban szimpatizál azokkal, akik valóban szenvedélyesen űzik-hajtják a csapatot. Jobban el lehet fogadni a vereséget úgy, ha az ember azt látja, a játékosok mindent megtesznek ami tőlük telik, mert a szövetségi kapitány képes őket motiválni. Persze Pintér nem egyszerű eset, üvöltözésről, beszólásról, káromkodásról állítólag sokan tudnának mesélni a játékosai közül, de a helyzet az, ő egy futballedző, nem pedig mosolygós versmondó lány. A foci világában nem számít döbbenetesen kirívónak a stílusa, sőt.

Aztán hogy szakmailag mit tud? Elég sok nyilatkozatot, véleményt láttam már, szívesen olvasgatok régi nagy futballistákról, edzőkről, és bizony az derült ki a számomra, nincs egyedül üdvözítő recept, a sikernek sok útja van- ráadásul ami egyik edzőnek beválik egy csapatnál, lehet, hogy nem megy egy másik csapattal.

Ezért írtam fentebb, hogy Pintér személye se a sikerre, se a bukásra nem garancia. A lehetőségekhez képest egyáltalán nem gondolom rossz döntésnek, egy másodvonalbeli külföldi edzővel szemben, aki először a borsos fizetési igényét fogalmazza meg, aztán pedig a mentségeit, miért nem megy semmire az általa amúgy szinte semennyire nem ismert, névtelen magyar játékosokból összeállított válogatottal. Pintér legalább tudja, kik jöhetnek szóba. És még van egy plusz esélye is: a következő torna, a 2016-os Európa bajnokság 24 csapatosra felduzzasztott mezőny. Az 53 selejtezős csapatból a házigazda franciák mellett 23 válogatott kijuthat, ez pedig még egy olyan csapat számára is esélyt kínál, mint a mienk.

Szóval a lehetőség adott, élni kell vele, és azt gondolom, Pintérrel ez a célkitűzés teljesíthető. Mással is az lenne, de miért ne kapná meg ő az esélyt? Sokat szidom én is a magyar válogatottat, de akkor is ez az én csapatom, más válogatottnak nem fogok, nem akarok szurkolni amíg a mieink versenyben vannak. (Persze ez nem szokott sokáig tartani...) Mivel a csapat az első, olyan rettentően nem hoz lázba, ki ül a kispadon. Egyéni szimpátiától függetlenül azt kívánom, legyen sikeres Pintér is, meg a válogatott is. Én a magam részéről nem kezdem már az elejétől szidni az új kapitányt, megadom neki az esélyt a bizonyításra.

Bár bizonyára újságokban, blogokon, fórumokon máris elkezdik ekézni Pintért, szerényen mégis meg kell jegyezzem: a labda kerek. Bármekkora közhely, ez igaz, és ha belegondolok milyen béna öngóllal intézték el magukat a finnek a Csank-korszakban, akkor azt mondom, lehet szerencsés a sorsolás, pattanhat befele a labda a kapufáról és így tovább. Szóval egyelőre nincs még miért ekézni. A mi futballistáinkat elnézve lesz még erre ok később is.

Azon persze el lehetne gondolkodni, már megint mi változott meg annyira, hogy a kőbe vésett "csakis külföldi kapitány jöhet" alapszabályt villámgyorsan felülírják a szövetség vezetői, mondvacsinált indokokkal. De ez megint olyan dolog, hogy aki követi a magyar foci utóbbi évtizedeit, ilyen apróságokon nem akad fenn. Meglepetést számomra már csak az tudna okozni, ha tényleg sikeres lenne a válogatott valami csoda folytán...

Emberi hiba, de nagyon utálom a csalást a sportban. A fogadáson nyerészkedőket, a megegyezéses meccseket, mindet...

Mostanában leginkább a fogadási csalásokról hallani, Szervezett balkáni, ázsiai bandákat emlegetnek, de szerintem kár ezt nemzetiséghez kötni, benne volt ebben nyakig csomó ember, köztük sok futballista, a világ minden részéről. Könnyű pénz, még csak hajtani sem kell érte! Sőt, pont azt nem kell...

A nézőnek meg könnyen elmegy a kedve. Nagyon rossz utólag módosított tabellákat látni, és azon töprengeni, melyik meccseken hol, ki, hogyan csalt. Pár játékos már bíróság elé is állt, de azért egy kicsit vontatottan haladnak az ügyek. Valahogy úgy érzem, a szövetségeknek azért nem nagy érdeke eltiltani a sztárok közül is párat. Persze nyilván az euromilliókat kereső futballisteneket nem lehet aprópénzzel megvesztegetni, annál ők sokkal többet bukhatnak.

Aki szeretné tudni, milyen rohadáshoz vezet egy futballkultúrában a csalás, hazudozás intézményesítése, az megnézheti, hova jutott a magyar foci. Az ország, ahol most se tudjuk, mennyit keres egy játékos, mennyit fizettek érte, miből gazdag egy klub, már a hetvenes években sem volt jobb ebből a szempontból. Eleve az, hogy amatőrnek hazudták a kizárólag fociból élő embereket- már rég megírta Végh Antal is, hogy ez csak rosszul álcázott profizmus.

De ha lehetett ebben hazudni, lehetett hazudni minden másban. Teljesen általános volt az is, hogy az utolsó fordulókban a középmezőnyben megragadt csapatok "leadták" a pontokat a kiesés elől menekülőknek, persze nem ingyen. Megegyezéses meccsek döntöttek a bennmaradásról, vagy akár a bajnoki címről. És bizony ezt gyakran mindenki észrevehette, még a Népsport beszámolóiban is minősíthetetlennek értékelték ezeket a szemmel láthatóan elcsalt meccseket. Aztán jött a totóbotrány, majd a híres 1983-84.es idény, amikor a már bajnok Honvéd jó kis 6-6-os döntetlent játszott a Volánnal, hogy utóbbi ne essen ki. A Volánt aztán később kizárták az NB1-ből- a Honvédtól pedig annyi pontot vontak le, hogy még az első helyen maradjon.

Ezek után ki vette komolyan a "büntetéseket"? A szurkolók főleg becsapva érezték magukat, és ez látható is volt a megcsappant nézőszámokon. Ki fizet azért, hogy előre lerendezett meccseket, vagyis inkább színjátékokat lásson? Látható, hogy amikor Olaszországban legutóbb kitört a nagy botrány, rendesen megbüntették a vétkesnek kihozott klubokat, a Juventus a másodosztályig zuhant.

Szóval ha a nemzetközi szövetség nem akarja elkenni a dolgokat, és akkor is szigorral lép fel, ha komoly sztárokról derül ki a csalás, még megelőzheti a bajt. Nehéz elhinni, hogy másod-harmadosztályú csapatokról, kishalakról szólt az egész fogadási balhé. Sajnos ha a gyanú befészkeli magát az ember fejébe, nehéz azt onnan kiverni. És ha kiderül, tényleg velejéig romlott volt a közeg, sokan fognak más szórakozást keresni maguknak, akár már sportágakat. 

Vagy ezt csak én hiszem? Még mindig sokan pókereznek, pedig arról az elejétől fogva üvöltött, hogy piti és nagymenő csalók számára is remek terep- páran lebuktak, de szerintem a többségnek semmi baja nem lett. Talán csak én vagyok túl finnyás? Hiszek benne, hogy aki egyszer eladja a meccset, az később is könnyebben rááll az ilyesmire.

Persze az is igaz, rettentően sok pénz van a sportban, korábban hihetetlennek gondolt összegeket keresnek mondjuk a golfozók, az atléták is, tele vannak profi játékosokkal még a röplabda- vagy vízilabdacsapatok is, pedig meg sem közelíti a nézettségük a nagyvilágban a fociét. Ahol minden a pénzről szól, ott az, akinek épp abból kevesebbet jut, máshogy egészíti ki a fizetését. Megfigyelhető, hogy a lefizetett focisták egy része olyan csapatokban játszott, ahol vagy eleve kevés volt a fizetés, vagy hónapokat csúsztak azzal.

Szóval a probléma összetett, a kezelése nem egyszerű, a veszély viszont valós. Remélem egyszer azért megtisztul a sport világa, és tényleg a tiszta versenyről szól majd minden. (De jó, hogy a dopping témáját bele se kevertem...) Most viszont azt gondolom, még mindig csak a történtek egy részéről tudták lerántani a leplet- folyamatosan keverednek gyanúba újabb és újabb emberek. Ki tudja, hol áll meg a lavina, vagy hol állítják meg...