Sportfoglalkozás

Először is szögezzük le: a nyavalygások ellenére a magyar válogatott nem bukott el!

Tegnap este a törökök az utolsó pillanatig küzdve, emberhátrányban harcolták ki a kijutást érő győzelmet, mert a másik meccs is szerencsésen alakult a számukra. Ez benne van a sportban! Ha örömködtünk, mert a spanyolok tartalékosan is legyűrték az ukránokat, akkor most fogadjuk el, hogy a mi szempontunkból rossz forgatókönyv valósult meg. Aki több pontot szerzett, az érdemelte meg az egyenes ági kijutást- ezek most a törökök voltak.

És tegyük hozzá, bár a sportban nincs "ha", sok dolog alakulhatott volna másként. Ha a magyarok az előttük végzettek valamelyikét le tudták volna győzni, máris máshogy nézett volna ki a tabella. De az is tény, hogy ha a görögök nem csak ellenünk vitézkednek, hanem mondjuk megelőzik Feröert, a hellének ellen elbukott sok pont miatt esélyünk sem lett volna a legjobb csoportharmadik helyre. A válogatott kiharcolt magának egy viszonylag jó pozíciót, de ez most erre volt elég.

Ám az Európa-bajnokság esélye nem úszott el, kérem szépen! Nekem a bukás azt jelentené, ha nem jutnánk ki. Ez még mindig kiharcolható, méghozzá a pályán. Végülis ott kell bizonyítani elsősorban, hogy érdemesek vagyunk a részvételre. 24 csapat lehet ott a tornán, szinte az indulók fele, ez óriási esély. Ne haragudjon rám senki, de a csoportharmadikok, akiktől rettegni kéne, olyan válogatottak mögött végeztek a selejtezőkben, mint Albánia, Wales vagy Ausztria. Ha most jön az ijedezés, mi lesz a dánok vagy a norvégok ellen, tulajdonképpen minek akarunk kijutni a franciaországi Eb-re? 

Mert nekem nem a kijutás a nagy álmom. Én magyar szurkolóként mindig arról álmodok, hogy a csapat bajnok lesz! Bekerülni a 24 legjobb csapat közé rendben van, de odakinn meccseket nyerni, továbbjutni, egészen a csúcsra érni, na az a valami. Tisztában vagyok vele, pokoli nehéz dolog ez, az esélyek minimálisak. De a strandról behívott dán válogatott Eb-győzelme, vagy a görögök diadalmenete jelzi, hogy néha egészen váratlan csodák is megtörténnek a fociban.

Ott lenni Franciaországban pofozógépnek nem lenne nagy dicsőség. Ha valaki megelégszik azzal, hogy valahogy becsúszunk a döntő mezőnyébe, akkor örüljön neki, de nekem nem odáig tart a fantáziám.

Mondjuk ki azt is, hogy az esetleges kijutás nem oldaná meg a magyar foci problémáit. Mint ahogy a mostani lecsúszás a legjobb harmadik helyről sem tesz tönkre mindent. Eddig is tétmeccseken kellett bizonyítani, ezután is ezt kell csinálni. A magyar válogatottnak, bárki ellen kell kiharcolni a továbbjutást, elsősorban magára kell koncentrálni. Nem kell a törököket meg a kazahokat hibáztatni, ők pont azt csinálták, amit mi várunk a mieinktől: küzdöttek és győztek. Senki nem fog félreugrani a mi kedvünkért, és ez így normális.

Szóval nem kell feladni semmit, a remények nem vesztek el. Számunkra nem! A görögök, a finnek, sőt, a hollandok most nagyon boldogok lennének, ha olyan problémáik lennének mint nekünk, a pótselejtezőre készülve. Hozzájuk képest igenis jól teljesített a magyar válogatott, erre is büszkék lehetünk valamilyen szinten. 

Ám ismétlem, ez még nem a végállomás. És nekem a kijutás sem jelenti azt, hogy ezzel megoldottnak látom a focink minden gondját-baját. Tudom, az MLSZ-ben nagy most a sírás-rívás, mert ők úgy vélték, ezzel évekig lehetne takarózni. De nincs szerencséjük, a szurkolók ettől még nem felejtenek. Tudjuk jól, a kicsúszott eredményektől függetlenül sok a baj. 

Azokon viszont még ráérünk rágódni. Most még van miért szurkolni, van miről álmodozni. Meglátjuk, méltó-e a válogatott a részvételre- a pályán lehet bizonyítani!

Noha tegnap fordulatos meccsen 4-3 arányban kikaptak a magyar focisták, ennek már nem volt jelentősége az Európa-bajnokságra való kijutást illetően. Amit megtehetett a válogatott, megtette, a saját szintjéhez képest: a nálánál gyengébb csapatok ellen 6-6 pontot szerzett (Finnország és Feröer-szigetek), a jobbaktól pár pontot elcsent. A görögök meg ugye nem számítanak, mert utolsók lettek, tehát most már a vereség is belefért.

A csapat még mindig kijuthat pótselejtező nélkül az EB-re, ha szerencsésen alakulnak az eredmények. Ha nem, akkor valakit még le kell győzni a részvételért, és elvileg ez sem lehetetlen, mert a legjobb csapatok túlnyomó részben már ott vannak.

Most aztán gyakran emlegetik, hogy 1972 után, 42 év elteltével lehetünk ott a döntőben, és micsoda álom válhatna ezzel valóra. Azért álljunk meg egy rövidke másodpercre... Annak idején 4 (négy!) csapat juthatott be a döntőbe, most pedig 24. Tehát nem teljesen egyenértékű a két teljesítmény. 

Persze azok más idők voltak a magyar fociban. Az Újpest 1969-ben döntős volt a Vásárvárosok Kupájában, 1974-ben elődöntős a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. A Ferencváros 1972-ben UEFA-kupa elődöntőt játszott, 1976-ban KEK-döntős volt. Az olimpiai válogatott 1968-ban aranyat, 1972-ben ezüstöt nyert. Ilyen helyzetben öröm volt a legjobb négybe jutás az Európa-bajnokságon, de más örömei is lehettek a magyar szurkolóknak.

Most úgy kapaszkodunk ebbe a reménybe, mintha ez mindenért kárpótolna minket. Jó dolog a siker, örvendezhetünk annak, hogy sikerült elérni a csoport harmadik helyét (ami azért előfordult már mostanában, csak akkor ez semmit nem ért), csak az zavar, hogy a csődhelyzetben levő magyar fociban ez lesz a fügefalevél. Ettől még kevés a néző a bajnokságban, nemzetközi szinten nevetséges eredményekre képesek a klubcsapatok, és ha nincs állami segítség, akkor nem sok klub maradna talpon.

Szóval én továbbra sem gyújtok örömtüzeket, amiért a finnek és feröeriek felülmúlásával esélyünk van a továbbjutásra. Ami jó eredménynek számít, azt elismerem, de nem vagyok hajlandó pár jól sikerült meccsbe az általános helyzet javulását belelátni. Ehhez azért jóval több mindent kellene felmutatni- ugyanezeknek a játékosoknak, szakembereknek és sportvezetőknek. Ők azok, akik már számtalanszor bizonyíthattak volna, ám inkább csak csalódtunk bennük. 

Remélem, lehet a mieinknek szurkolni kinn a torna döntőjében is, mert ez lenne a legfontosabb. Viszont arról sem fogok elfeledkezni, ami egyelőre nagyon nincs rendben. Bár azokról is kapnánk igazán jó híreket!

Szerencse, hogy annyira keveseket érdekel igazán a magyar foci, mert egyébként a legutóbbi kis balhé akár nagyobb viharokat is kavarhatott volna, és elindulhatna egy őszinte szembenézés.

A sztori onnan indul, hogy volt nemrég egy Honvéd-Diósgyőr mérkőzés, aminek hivatalos nézőszáma a klub szerint 2012 fő volt. A Nemzeti Sport tudósításában 1200 emberről írt, és Hemingway úr, a Honvéd tulajdonosa felháborodott blogbejegyzésben kérte számon az "eltűnt" 812 szurkolót. 

Ha túllendülünk azon, milyen szánalmas arról beszélgetni, hogy két nagymúltú, sikeres futballcsapat a fővárosban vonz-e kétezer nézőt, akkor el lehetne kezdeni elemezni, mi is van itt. Hemingway úr írásai egyébként szórakoztatóak, ebben a bejegyzésben például kitér arra, hogy egy népszerű szurkoló épp akkorra eső lagzija miatt maradt távol "több száz fanatikus". Arra az esküvőre én is elmennék az élmény kedvéért, amire párszáz ultra is hivatalos, nagy lehetett a hangulat!

Maradhatna ennyiben a kispesti nézőszám ügye, de pont ezen a meccsen a feltupírozott nézőszámok miatt rendszeresen szurkolószámolást tartó boon.hu munkatársai körbefotózták a lelátót, és kalkuláltak. Nos, nem hogy a klubnak, de a Nemzeti Sport újságírójának se lett igaza: kemény 961 embert sikerült megszámolni, pedig nem a meccs előtt, nem szünetben fotóztak, hanem a második félidő közepén. (Minden kép benne van a cikkben, más is számogathat, ha akar.)

Annak akár örülhetnénk is, hogy milyen jó dolga van a nézőszámolóknak Magyarországon, mert ennyire kevés a drukker a stadionokban. De én inkább elképedek. Ezer néző plusz vagy mínusz a Barcelona stadionjában nem tűnik fel, de jelen esetben 50 százalékos eltérésről beszélünk. És bizony nem egy olyan eset van, amikor lebukik a nézőszám feltupírozásával a klub, és persze hiába verné mondjuk a mellét az MLSZ, hogy megugrott a szurkolók száma 8 és fél százalékkal, a valóság esetleg egészen más. (Más kérdés, hogy még ilyen adatok mellett sem sikerül jelentős növekedést kimutatni!) Szembe lehet nézni, hogy is állunk a hangzatos tervekkel, a fejlesztésekkel, kinek, minek épülnek a stadionok is így tovább- de ehhez pontos számok kellenének.

Hemingway természetesen reagált, mert ő egy olyan ember, aki megvédi a mundér becsületét. Utalgat arra, hogy esetleg manipulatív módon, rossz időpontban készültek a fotók, olyasmit ír, hogy a klubnak "nem érdeke" nagyobb nézőszámot hazudni (uhum), de a lényeg nem ez. Leírja azt, hogy jön ki a hivatalos nézőszám: összeadják az eladott jegyeket, valamint a bérleteket és a tiszteletjegyeket! Nem úgy fogalmaz, hogy ezek közül azok kerülnek be a statisztikába, amikkel adott napon be is lépnek a stadionba, ami nekem felettébb érdekes.

Mondjuk ki: a fel nem használt tiszteletjegy birtokosa, az adott meccsre ki nem látogató bérletes fantomnéző, virtuális szurkoló. (Ezt nevezik csendes többségnek?...) Az elektronikus jegyleolvasással elvileg minden egyes, a stadionba belépő embert meg lehetne számolni. És arra gondolni sem merek, hogy az átlagos nézőnek személyes adatokat kell megadni a jegyvásárláshoz, miközben a tiszteletjegyesek esetleg minden azonosítás nélkül mehetnek meccsre. Mi lesz, ha kitör a rendbontás a VIP-szektorban?!? Persze lehet, hogy Hemingway úr csak rosszul fogalmazott, de akkor meg nem tudom, hova tűnt a nézőtábor fele. Nem a tizede, nem a negyede, hanem a fele. Azért az elég derekas arányú elszivárgás lenne- az embereknek ebből a magyar fociból elég egy ütős félidő, aztán irány haza?

Szóval a nézőszámok körül nem stimmel ez-az. Igazság szerint én kíváncsi lennék a meccsenkénti pontos jegybevételre, mert azért az sokat elmond arról, hogy a pár száz "elvakult szurkolóból" mennyi az, aki legalább a zsebébe nyúlt, és hányat gyűjtöttek be a környékről egy sörrel és egy ingyenjeggyel. Azt hiszem, a klubok ezt az információt sem fogják az orrunkra kötni.

De az idő nekünk dolgozik: amikor már csak 2-3 tucatnyian lézengenek a lelátón, egyesével végig lehet kérdezni mindenkit, hogy jutott be a stadionba. Hogy miért, azt tudjuk most is: vagy mazochisták, vagy valamelyik családtag lépett a pályára...

Nem úgy néz ki, hogy a kevesebb tévéközvetítés miatt megrohanták a jegypénztárakat a magyar foci rajongói: a tizedik fordulóban alig sikerült túllépni a kétezres átlagnézőszámot.

A magyarfutball.hu adatai szerint a nem közvetített meccsek közül a szombathelyin négyezer ember volt, a Honvéd meccsét kétezren látták, Békéscsabán 1312 néző volt kíváncsi a bajnok Videoton vendégjátékra, Pakson pedig 865-en váltottak jegyet. Ennél kevesebben aligha mennének ki akkor se, ha minden csatorna magyar focit adna...

Az MLSZ-t ismerve parádés magyarázatokra számíthatunk. Például olyasmire, hogy esett az eső. Ez kétségtelen tény, de azért lássuk be, nem nagy dicsőség azzal szembenézni, hogy a rossz idő könnyedén szétzilálja a magyar futballra szomjazó rajongók tömegeit.

Esélyes, hogy a gyenge színvonalnak több köze van a vonzerő csökkenéséhez. No meg a füllentgetés az, ami szintén sokakat eltántorít a magyar focitól. Mindenki tudja, látja, hogy a sorban épülő csodastadionokban csak lézengenek az emberek, de mégis jönnek az újabbak. Mindenki képes felfogni, hogy a csodálatos utánpótlásról szóló meséknek semmi alapja nincs, gyökértelen, zsoldosokra alapozó csapatok futnak ki a pályára. 

Itt van például a felcsúti "akadémista" gárda. A kezdőcsapatban egy, azaz egyetlen saját nevelésű fiatal kapott helyet, a többiek más csapatokból igazoltak, vagy egyenesen külföldről. Amíg nem győz meg valaki arról, hogy a magyar futball fejlődésének letéteményese az, hogy Kelic, Dinjar, Pauljevic és Bacelic-Grgic húzza magára az akadémia mezét, addig én úgy vagyok vele, nem csodálom, hogy ezeket a legényeket nem érzi magának a falu. A 3300 néző többsége nyilván a Fradiért ment ki... De nem nagy szám az se, hogy az egykor igazi rangadónak számító Újpest-MTK ezerötszáz embert sem vonz.

Elgondolkodtatott az a beszámoló, amit a magyar amerikaifoci válogatott első, történelmi mérkőzéséről olvastam. Lássuk be, ez a mifelénk amatőrök által űzött, gyökértelen sportág messze nem rendelkezik olyan háttérrel, mint a futball. Ehhez képest a csehek elleni bemutatkozó meccsre 4500 ember ment ki a szövetség szerint, ami több, mint a forduló legnézettebb NB1-es bajnoki meccsén megjelent. 

Még mielőtt bárki félreértené: eszem ágában sincs azt követelni, hogy most aztán rögvest húzzanak fel pár amerikaifoci stadiont is. Majd találnak pályát magának a fiúk, nem féltem őket. Inkább csak az a kétely merül fel bennem, hogy az ötletekből soha ki nem fogyó MLSZ mikor ismeri el, alapvető bajok vannak, előrelépésnek nyoma sincs, azért maradnak el az emberek a lelátóról?

Az, hogy kevesebb a meccs a tévében, parádés ötlet: mivel engem elsősorban a kedvenc csapatom érdekel, hétvégente már be se kapcsolom a magyar foci miatt a tévét, amikor az ő meccsüket nem adják. Évek óta elvétve megyek ki élőben nézni őket, a tévé ezen már nem változtat. Maximum annyit sem foglalkozok a hazai bajnoksággal, mint korábban.

Nézzem a gólösszefoglalót? Az m4sport két órás showműsort körít a fordulónak- és volt rá példa, hogy összesen 8 azaz nyolc gól esett. Szórakoztató egy műsort lehet ennyiből összehozni... A jól bevált régi arcok elemzik a semmit, de kösz, ebből én nem kérek. 

Persze nekem is csak a szám jár, mert csak kritizálok, megoldási javaslatom nincs. Na bumm, én megtehetem, nem vagyok a szövetség jól fizetett alkalmazottja vagy szakértője. Abban hiszek, hogy nekik sem az lenne a dolguk, hogy a fehérről elmondják, hogy fekete...

Nehéz hova tenni a tegnapi éjszakai Denver Broncos- Kansas City Chiefs meccset. A Chiefs hazai pályán 14 ponttal meglóg, aztán ügyesen annyiszor és úgy adja oda a labdát az ellenfélnek, hogy az meccsben tud maradni, majd végül váratlanul győz is.

Előtte persze még volt ez-az. Az idén döcögősen indult Broncos támadóegység agya, Peyton Manning most is dobott egy interceptiont, amit a Chiefs fiatal védője, Peters vissza is tudott hordani. Akkor még minden oly szépnek látszott!

De az a Chiefs, ami jellemzően a labda őrzésében volt erős, ezen az estén ötször vesztette el azt. Fumble és interception "színesítette" a teljesítményüket, Manningék pedig szorgalmasan gyűjtögették a pontokat, és ott lihegtek a Chiefs nyomán, akik két és fél perccel a vége előtt tudtak csak egy touchdown előnyt szerezni.

A Broncos ezek után egy mintaszerű támadást vezetett, és 36 másodperccel a meccs vége előtt ki is egyenlítettek. Lélekben mindenki felkészült a hosszabbításra, mert fél perc elég kevés idő a pontszerzéshez. 

A denveriek védelmének viszont ennyi sem kellett: a Chiefs egy teljesen értelmetlen futójátékot hívott a bevált időhúzó "térdelés" helyett, sztárjuk, Jamaal Charles elvesztette a labdát, a Broncos pedig köszönte szépen az ajándékot, és megnyerte a meccset.

Köztudott a hazai NFL-rajongók világában, hogy a meccsek javarészét közvetítő Faragó Richard Chiefs-drukker, így élőben hallhattuk, mint megy át riporterből kesergő szurkolóvá. Őszintén szólva tökéletesen megértettem a sirámait, ilyen balek módon elbukni egy rettentően fontos csoportmeccset igencsak demoralizáló. 

Vannak csapatok, amelyek egyszerűen nem tudnak átlépni a saját árnyékukon, és a Chiefs évek óta ilyen. Rendben van, a Broncos és a Chargers is erős csoportrivális, de aki a végső győzelemről álmodik, annak így is, úgy is lesz komoly ellenfele. Ám a Chiefs mindig valahogy a legrosszabb pillanatban mond csődöt- két éve például a rájátszásban sikerült 28 pontos előnyt eltapsolniuk. És az ilyen hazai vereségek után meginog a hite a csapatban mindenkinek, noha csak a második fordulóban járunk. Ez a csalódottság tükröződik Alex Smith arcán is, amikor rájön, megint elment egy hajó...