Sportfoglalkozás

Ugye, hogy a szurkolói kártya máris alig érdekel minket, amint pattog a labda a zöld gyepen?

Debrecenben kiderült, hogy az MLSZ könnyítése nem csábította vissza a drukkereket a lelátóra: kevesebb, mint hatezer ember ment ki a szezon első tétmeccsére a Nagyerdei Stadionba. Ők viszont háromgólos hazai győzelmet láthattak, ami tulajdonképpen biztató eredmény a visszavágó előtt. A montenegrói ellenfél játékereje igen szerény volt, de ettől még több alkalommal eljutottak a debreceni kapuig- a DVSC legjobbja a kapus, Verpecz István volt sokak szerint. Ez pedig nem éppen nagy öröm... De a meccset végülis jó eredménnyel hozta a Debrecen, a továbbjutásnak egyértelműen ők az esélyesei.

A Fradi idegenben kezdett, méghozzá egészen remekül: Gera már a harmadik percben vezetést szerzett. Azt hihettük volna, hogy a rutinos támadó gólja után a zöld-fehérek magabiztosan játszva tovább növelik az előnyt, de a Go Ahead Eagles-nek volt ehhez egy-két szava. Szép lassan a magyarok felé kerekedett a másodosztályba most kipottyant holland kiscsapat, és az első félidő ráadásában még ki is tudtak egyenlíteni.

A Fradinak viszont volt 45 perce arra, hogy bizonyítsa, képesek felpörögni és a nemzetközi színtéren igazolni, nem volt véletlen a tavaszi menetelés. Ám ehhez képest egyenlő erők küzdelmét láthatták a nézők a pályán, amiben már nem született több gól, döntetlennel térhetnek vissza a ferencvárosiak. Kétségtelen, ők vannak előnyösebb helyzetben, de hátradőlni, félvállról venni a visszavágót nem lehet. Nagy szégyen lenne, ha pont most vesztené el hazai veretlenségét a Fradi. És hiába van viszonylag sok drukkerük, ezt a mecset zárt kapukkal rendezik majd meg, tehát a biztatás most nem fog segíteni.

Az MTK-nak eleve csak maroknyi drukkere van, bárki ellen lép pályára, és most is csak lézengtek a lelátón. Ha csak a tévéközvetítést láttuk volna hang nélkül, simán elhittem volna, hogy zárt kapuk mögött rendezik, annyire nem ült senki a lelátón. Persze aki kinn volt, az sem lehetett túl boldog, mert a Vojvodina ellen egyáltalán nem muzsikáltak fényesen a kék-fehérek.

Sőt, a mérkőzés második felében az egyébként nem túlságosan erősnek tűnő szerb csapat többször beszorította a házigazdákat, akik ötlettelenül adogatva próbáltak eljutni a Vojvodina kapujáig. A vége szerény gólnélküli döntetlen lett. A szerbek egyáltalán nem világverő csapata ellen idegenben sem lehetetlen továbbjutni, de a mutatott játék ettől függetlenül elkeserítő.

Tehát megvonhatjuk a 2015/16-os idény első meccseinek a mérlegét! A magyarok már a nemzetközi kupák legkorábbi szakaszában pályára kénytelenek lépni, és a teljesítményük azt mutatja, valóban itt van a helyük. Egy győzelem mellett két döntetlen jött össze csupán, tehát szó nincs arról, hogy a mi klubcsapataink messze kiemelkednének a selejtezőkörből. A szavaknak, fogadkozásoknak már semmi súlya nincs a tények fényében: az európai szinten sehol nem jegyzett csapatokkal szemben csak a Debrecen tudott előnyt szerezni, és aki látta a meccset, tudja, ott is alakulhatott volna máshogy sokminden. 

A remény nem veszett el, mind a három magyar kupacsapat továbbjuthat, de hogy ez a foci mire elég egy erős rivális ellen, az nagy kérdés. Gyanítom, leginkább semmire. Nagy csoda lenne, ha legalább egyik gárda megérné a nyár végét a nemzetközi kupaporondon. Na ez a fontos, nem az, hogy kell-e klubkártya a jegyvásárláshoz!

Tulajdonképpen jókat lehetne kacagni az MLSZ magyarázkodásán, miért is engedtek végül, és hogy lett kötelezőből csak lehetőség a szurkolói kártyás jegyvásárlás. De nem vicces ez kérem szépen, sokkal inkább sírnivaló és szánalmas.

A szövetség önfényezéséről nem egyszer írtam már, szinte fájt az embernek a kontraszt a fantasztikus sikerek emlegetése és a zöld gyepen látott rögvalóság között. Nézzük csak, mit nyilatkozott maga Csányi Sándor a szurkolói kártyáról (amit a népszerűség érdekében még kedvezményes benzinvásárláshoz is fel lehet használni...)! Sikernek nevezte a szurkolói kártya bevezetését: "Hiába tiltakoznak az ultrák, a kártya meg fog maradni." Ennek kemény három hónapja...

Ugyan mi változott olyan nagyon? Mert a törvények azok nem, amikre gyakran hivatkoztak. A bizalom légköre alakult ki? Hogy? Az ultrák rühellik az MLSZ-vezetést, aminek fórumokon hangot is adnak, viszont meccsre nem jártak, tehát a kutya meg nem mondja, hogy ha nem lesz kötelező a kártya, akkor bemennek-e és a szövetség elvárásainak megfelelően viselkednek-e. 

Az mondjuk kétségtelen, hogy a szurkolásmentes meccseken, ahol csak lézengtek a nézők, igazán nem kellett attól tartani, hogy elszabadulnak az indulatok. Forradalmat maximum akkor csináltak volna a megmaradt nézők, ha a szotyiárusokat kitiltják a stadionok környékéről, de hangulat már jó ideje nincs. Hallani, hogy osztogatják mindenfelé fű alatt az ingyenjegyeket, a bérleteseket meg a megvásárolt helyükről átterelik olyan szektorokba, ahol jobban látszanak a tévéközvetítésen- igen, ilyen trükkökkel érik el még ezt a nevetségesen alacsony nézőszámot is.

A realitás az, hogy a bajnok masszív veszteségekkel próbál versenyképes csapatot építeni, az új stadionok lelátóinak felét le is lehetne bontani mert senkinek nem hiányoznának (erre talán oda lehetne figyelni a most épülő arénák tervezésekor), és csak a válogatott eredményei azok, amikbe kapaszkodva valamiféle előrelépést lehet emlegetni. 

Nem is tudom pontosan, ezt a döntést most minek szánják: hangulatjavító intézkedés? Gesztus azon drukkerek felé, akik távolmaradására csak legyintettek, de most mégiscsak jó lenne ha újból kimennének szurkolni? A "családbarát" meccs szép elmélet, de külföldön se a kisgyerekes anyukák csinálják a fesztivált a topligákban. Azért elég nagy arculcsapás lehet a nézőszám csökkenése, ha az MLSZ inkább szembeköpi magát, és búcsút int a "sikeres" klubkártyáknak. Mert ne legyenek illúzióink, a lehetőséggé válás azt jelenti, minden egyes klubnál lemondanak a használatukról, mint ahogy a döntés után pár órával már több helyen be is jelentették ezt.

Majd meglátjuk, meddig tart a hurráoptimizmus, mert ma délután el is kezdődik a nagy menetelés, az európai kupaküzdelmek selejtezőiben jelenése van a nemzetközi színtéren sikert sikerre halmozó csapatainknak. Jön tehát a magyar foci nagy nyári be(vagy le?)árazása, aztán majd megnézzük, miről szól majd a közbeszéd a hazai futballvilágban. Gyanítom, a klubkártya hamar sokadrangú kérdéssé válhat, de ne legyen igazam...

Néha egy magyar focista különleges teljesítményéről is beszélhet a világ: Ábel Péter gyönyörű gólt ollózott az Európa Játékok strandfoci tornáján.

Pech, hogy hiába vezettek a mieink 2-0-ra, de végül a nagyobb játékerőt képviselő spanyolok felülkerekedtek, és 5-2-re győztek. Így aztán a meccs végülis kicsit "magyarosan" zárult, de ami szép, az akkor is szép.

Csak pár másodperc hosszú ez a jelenet egy futballmeccsről, de egész bakiparádét lehetne rá építeni.

Algériában történt az első osztályú bajnokságban 2013-ban, az MC Alger és a CR Belouizdad közti összecsapáson, hogy utóbbi egyik védője hazaadott, és a kapus szánalmas bénázásával gyakorlatilag átengedte a labdát az ellenfél csatárának. Sami Yachir lecsapott a játékszerre, az üres kapura tört- és aztán kihagyta az ordító helyzetet.

A Franciaországban is megfordult csatár mindenesetre maradt az MCA csapatában utána is, és néha kapuba is talál- de nevére valószínűleg emiatt az elbénázott helyzet miatt fogunk emlékezni. A kapust pedig ő mentette meg attól, hogy rajta nevessen a fél világ, mert azért az ő bakija sem volt akármi, hiszen tulajdonképpen megbotlott a labdában...

Dárdai Pálról sokat cikkeznek manapság, általában dicsérően. A válogatott élén tényleg eredményesen dolgozó beugró szakember a Hertha BSC edzőjeként is közel fél idényt csinál végig, megnézhetünk tehát néhány adatot, amik túlmutatnak a "Dárdai Pál az Isten, a Magyar Futball Megmentője" mondanivalójú cikkeken.

Mivel nem áll túl sok múlt mögötte, nem minősíteni kell ezen tények alapján, inkább csak megpróbálhatunk tisztább képet alkotni eddigi munkájáról. Azt le kell szögezni, hogy nem akármilyen teljesítmény beugró, rutintalan edzőként egyszerre irányítani egy válogatott és egy klubcsapat munkáját is, ráadásul úgy, hogy mind a kettővel sikerült elérni az alapvető célkitűzést (előbbi versenyben maradt az EB-kijutásért, a másikkal bennmaradtak a Bundesligában).

A válogatott élén eltöltött időszak impozáns eredménysort hozott. A fiaink pontot raboltak Bukarestben, aztán legyőzték a Feröer-szigetek válogatottját. Finnországot sikerült oda-vissza legyőzni, a görögök ellen pedig gólnélküli döntetlent értünk el. Három győzelem, két döntetlen- bármennyire gyengének tűnik a csoportunk, nem nagyon létezik a mai nemzetközi fociban könnyű selejtezősorozat. A görögök hiába estek vissza, az északírek mindenkit meglepő módon felszívták magukat. A románok korábbi önmagukhoz képest kevesebbet muatnak, de még mindig vannak minőségi játékosaik. Az, hogy mit érhetünk el a végelszámolásnál, gyakorlatilag a mi kezünkben van: a két előttünk álló válogatottal is találkozunk még. 

Kérdés, hogy ezeken a meccseken is Dárdai Pál ül még-e a kispadon. A munka eddig őt igazolja, a csapatnak tartása van, és ugyan nem lőnek sok gőlt a mieink, de még kevesebbet kapnak. Sorban hozzák le a tétmeccset úgy, hogy az ellenfelek nem tudnak a kapunkba találni, ez pedig kifejezetten biztató, és nyilván benne van az edző munkája.

A Hertha BSC élén eltöltött időszak 15 meccset ölelt fel. A bennmaradás sikerült, de itt azért már nehéz diadalmenetről beszélni. Négy győzelem, öt döntetlen, hat vereség- nem feltétlenül tragikus eredmények egy kiesés elől menekülő csapatnál, de az idény utolsó szakasza borzalmasan sikerült. Öt meccsen négy vereség és egyetlen döntetlen- ez az összekapart pontocska volt az, amivel megelőzte a kiesőt a Hertha. Nem sokon múlt... Ha azt állítjuk, nem mázli, hanem Dárdai érdeme az utolsó percekben kiharcolt győzelem a válogatottal, akkor mit mondjuk a végén elbukott Hertha-meccsekre?

A következő szezonra is bizalmat szavaztak Dárdainak Berlinben, és mivel ő maga építheti fel a csapatot, az igazi értékmerő majd az az idény lesz. Ám a válogatott élén is csak beugró volt, és nem kért felmentést erre való hivatkozással. Így én a Hertha edzőjeként töltött fél szezont is úgy értékelem, ő volt a szakmai munka felelőse, az idény végére összeállhatott a csapata, tudhatta, mit kell elérniük, neki kellett volna motiválni a játékosait. Ebből sült ki a 15 elérhető pontból megszerzett 1. 

És most nézzük meg, az ő kapcsán sokat szidott többi magyar edző közül Egervári Sándor mit tudott felmutatni! Ő volt az U20-as válogatott kapitánya, amikor a fiatalok világbajnoki bronzérmet szereztek. Idén egy német szakember, Bernd Storck ült a kispadon, egy győzelmet értek el a fiúk és a 16 között véreztek el. Néha talán balszerencsésen kaptak ki, de pár év múlva csak az eredményekre emlékszünk...

A válogatott élén két selejtezősorozatban vezette a mieinket Egervári. A 2012-es Európa Bajnokság selejtezőin a csapatot két, lényegesen magasabban jegyzett válogatott előzte meg: a holland és a svéd. Ám nem égtek le a magyarok se, hat győzelem, egy döntetlen, három vereség jött össze a csoportban. 

2014-ben a világbajnoki selejtezőn elég sokáig volt kedvező pozícióban a magyar válogatott. Hajlamosak sokan elfelejteni, pedig bizony versenyben voltunk a pótselejtezős helyért. Egervári vesztét két súlyos vereség okozta: a románoktól simán, 3-0-ra kaptunk ki Bukarestben, de ezt még lehetett talán menteni. Ám a Hollandiában elszenvedett 8-1 arányú vereség olyan megalázó volt, amit nem vészelhetett át szövetségi kapitányként. A válogatott harmadik lett Hollandia és Románia mögött, de Törökországot megelőzve. Ha a budapesti zárt kapus meccset a románok ellen nem engedjük ki a kezünkből, a súlyos vereségek ellenére Magyarország lett volna a második!

De a csoport harmadik helyét Egervárival is kétszer el tudta érni a magyar csapat, és most is ez a helyezés tűnik a leginkább reálisnak. Más kérdés, hogy a lebonyolítás változása miatt ezek pár éve semmit nem értek, most viszont pótselejtezőre is elegendőek. Az északírek és a románok ellen lehet bizonyítani, mennyivel jobb a mostani válogatott, mint a pár évvel ezelőtti.

Dárdai munkájáról tehát azt lehet elmondani, vannak kifejezetten biztató momentumok, de mint a Herthánál, mind a válogatottnál csak a munka elején tart. Mérleget télen tudunk vonni a teljesítményéről. A hozzáállása, személyisége szimpatikus, ám a fociban az eredmények minősítenek. 

Igen, a meccsek döntenek. Oszlassunk még egy kis mítoszt ezzel kapcsolatban! Dárdairól valahol azt olvastam, hogy azért is különb a többi magyar edzőnél, mert azok azt mondják, júniusban már nem lehet motiválni a magyar játékosokat, bezzeg Dárdainak sikerül. Akkor egy kis eredménysor: 2010-2014 között júniusban a válogatott 8 meccset játszott, ezen 6 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség (barátságos meccsen a hollandoktól) volt a mérleg. 2000 és 2009 között 10 júniusi meccsen 6 győzelem, 4 vereség. Voltak fájó kudarcok, de az mese, hogy a mieink nyáron mindig kikaptak. 

Szóval ne legendákat gyártsunk, hanem támogassuk a jó munkát végzőket, és elemezzük tiszta fejjel az eredményeket, a mutatott játékot. Mi mindig szeretünk végletekbe esni, egyszer istenítjük, egyszer a földbe döngöljük ugyanazokat az embereket- feleslegesen. Ez sport, nem minden alakulhat a mi szánk íze szerint, és benne vannak az életben a vereségek is. A győzelmeinket se felejtsük el a múlt ekézése mellett, aminek akkor nagyon tudtunk örülni. Én bízom benne, Dárdai Pál a magyar mentalitásnak azt az oldalát nem fogja megismerni, amikor egy-egy kudarc után az dicsőítők rögvest a fejét követelik...