Miközben pár napja úgy festett, a svájci sportvezető mindent túlél, hiszen kétharmados többséggel választották meg ötödjére is a FIFA elnökének, tegnap váratlanul bejelentette lemondását. Örüljünk-e vagy se?

Sepp Blatter kétségkívül meghatározó figurája a nemzetközi futballéletnek, évtizedek óta dolgozik a FIFA kötelékében. Már sok éve vádolják azzal, hogy az egész szervezet korruptságáért ő a felelős, de eddig mindig megúszta a számonkérést. Mindez főleg annak fényében nagy teljesítmény, hogy eközben a FIFA számos vezetőjét vitték el bilincsben, de Blatterig sose értek el a szálak- eddig.

Bizonyára tud valami, ami miatt hirtelen a lemondás mellett döntött. Nyilván van olyan helyzetben, hogy innen-onnan információkat kap a tevékenységét vizsgáló nyomozásokról. És ha nagyon keresgélnek, bizonyára ezt-azt találni is fognak. Most őszintén, pont a szervezet elnöke ne tudna arról, hogy dollármilliós vesztegetési pénzek vándorolnak? Ő ne lenne tisztában azzal, ha mondjuk ilyesmi dönt egy világbajnokság helyszínéről? Pont a nagy kavarógép Blatter lenne az ártatlan, mit sem tudó funkcionárius, aki csak él-hal a fociért, de naivan azt hiszi, mindenkit csak a sport iránti lelkesedés hajt? Ugyan már. Ha korrupt a szervezet, abban ő is nyakig benne van. 

Az egy másik kérdés, hogy a FIFA ügyeit ostorozók azt hajlamosak elfelejteni, Blatter nem csak a mocskos pénzek terén mozog otthonosan, gazdaggá tette a szervezetet a különféle szponzori szerződésekkel. Azt nem állítom, hogy tisztességes úton nem lehetne vezetni a futballvilágot, de attól még tény, Blatter népszerűsége a tagszövetségek körében visszavezethető arra, hogy van pénz, és abból jut sok országba. Hogy aztán azzal ott mit kezdenek, és mi kerül a helyi kisfőnökök zsebébe, ez megintcsak más kérdés. Amíg ők nem kritizálják a főnököt, addig fentről sem vizsgálódnak, nyilván. Ha elindulna egy mindent feltáró vizsgálat, és az lemegy az alsóbb szintekig, ki tudja, mi derülne ki.

Egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek az érdeke a nagy tisztánlátás. Sőt, mostanában sok focivezető aggódhat azért, meddig mennek el a nyomozók. Kellemetlen lenne a gazdagságot felcserélni egy kényelmetlen börtöncellára.

Mert sokan gazdagodtak meg abból, hogy globális üzlet lett a foci. És nyilván sokan azért nyúltak a pénzhez, mert úgy érezték, ők hozták tető alá a nagy szerződéseket, de nekik alig van hasznuk belőle. Miközben a focisták évente dollármilliókat keresnek, azok, akik megteremtik a kereteit ennek a biznisznek, a töredékét. Ismerjük mind az érzést, amikor hajtunk, küzdünk, kikaparjuk a gesztenyét, de igazán más jár jól. A tisztességes ember morog, míg a korrupt lop. És könnyű megszédülni  pár millió dollártól. Az orosz és a katari vébék szervezői bizonyára nem sajnálták a pénzt a "meggyőzésre", és meg is találták azokat az embereket a foci világában, akik legalább fizetésben szerettek volna Messi és Ronaldo mellé felzárkózni.

Mivel az egész fociüzletet továbbra is a pénzt fogja mozgatni, ilyen esetek továbbra is lesznek. Nem hiszek abban, hogy jön valaki, és egy csapásra rendet tesz, tisztakezű Grál-lovagok serege ül majd a FIFA vezetőségében és az alsóbb szinteken illetve a nemzeti szövetségekben. Blatter eltűnése egy ideig megnyugtatja a kedélyeket, mint ahogy a velejéig korrupt Havelange-korszak vége után is egy jó darabig senki nem bolygatta a dolgokat. De ahol pénz van, ott mindig lesz olyan ember is, aki rá akarja tenni arra a kezét. Új neveket és új vesztegetési módszereket ismerhetünk meg a jövőben, ám illúzióim nincsenek: azt a vébét 2022-ben Katar fogja rendezni, akárhogy nyerte el a jogot. 

Maximum egy másik öltönyös figura tartja majd a megnyitóbeszédet...