A britek támogatják a túlsúlyos emberek rendszeres testmozgását, mert ennek jótékony hatásai kézzel foghatóak. A kérdés persze felmerül: ha az emberek saját maguktól nem akarnak sportolni, az államnak kell finanszíroznia az aerobic-órákat?

Szerintem van benne ráció. Az egészségügyi problémákkal küzdő emberek ugyanúgy részei a rendszernek, mint mindenki más. A súlyfeleslegnek ezer oka lehet, az, hogy költünk rájuk a közösből, normális dolog. Lehet, valakinek csak egy lökés kell, a kezébe nyomnak egy pár alkalomra szóló bérletet, aztán a csoportban szembesülve azzal, nincs egyedül az ellustulással, kedvet kap és már magától is elkezd többet mozogni.

Másrészt a gyógyításra, kórházi kezelésre fordított iszonyú összegekhez képest a torna költsége nevetségesen alacsony. Ha egy adott célcsoportnak csak a fele változtat az életmódján és így elkerüli a még komolyabb következményeket, bőven megtérül a befektetés. Egy tíz zumbaórára alkalmas bérlet értéke mondjuk tizenötezer forint itthon, és ez már elég kedvcsinálónak. Ennyi pénzből kezelés a kórházban viszont nem nagyon jön ki... Szóval mindenkinek jobb, ha inkább tornázni mennek az emberek, mint orvoshoz. Ehhez hasonló elv alapján jó ötletnek tartom az ingyenes főzőtanfolyamot is, ahol egészségesebb ételek elkészítését tanítják.

Természetesen akkor jó ez, ha maga az érintett is felismeri a változás fontosságát. Sokan fejben is ellustulnak, úgy vannak vele, nekik bizonyos dolgok "járnak", és ha nem kapnak támogatott lehetőséget tornára, akkor csakazértse sportolnak. A hiba ott van a gondolatmenettel, hogy ezzel ugyan az egészségügyi rendszernek is anyagi kárt okoznak hosszú távon, de elsősorban saját maguk isszák meg a levét. Furcsa bosszú az, aminek a bosszúálló látja kárát... Szóval igen, magunknak is lehetne annyi eszünk, hogy felismerünk alapvető tényeket, de ha nem megy, akkor segítség érkezhet állami szintről is.

Az lenne a jó, ha egyébként egymásra épülnének a kedvtelési sportot támogató célkitűzések. Van a nagy állami kalap, ami az ehhez hasonló támogatott tornákat finanszírozza, a következő, nagyon fontos lépcsőfok viszont az önkormányzatoké. Itt kellene forrás találni ugyanis a sportolási lehetőségek megteremtésére. Az országban több helyen voltam már a közösség számára megnyitott futópályákon (például a debreceni stadion melletti rekortán körön, a karcagi erdei futópályán, az óbudai körön), hol jobban működő, hol még finomítandó koncepciókkal találkoztam. A szándékot viszont mindenhol értékeltem! Láttam már külföldön is hasonló pályákat, a magyarországiakkal sincs gond, és mostanában már egyre többen használják ezeket. A hétvégén a Római-parton rengeteg futóval és bringással találkoztam, szóval igény az lenne rá.

Az önkormányzati szinten értelemszerűen korlátozottak az anyagi lehetőségek, választani kell. Mifelénk a legtöbb helyen a főterek díszkövezéséig terjed a fantázia, látványos beruházásokra költenek sok-sok milliót, miközben okos, takarékos döntésekkel juthatna sportcélú létesítményekre is több. Szerencsém van, mert Óbudán, ahol élek, akad ilyen, de azt hiszem, bőven lehetne még kialakítani itt is, máshol is.

A civil kezdeményezések azért nagyon hasznosak, mert kiszélesítik a kört. Futóversenyeket szerveznek, közösségi mozgásokhoz lehet csatlakozni. Én azt is ide sorolom, amikor baráti társaságok biztatják egymást, és így egy teljesen nonprofit, intézményes forma nélküli közösség tagjai egymást inspirálják. Ez fontos is, jó is, és nem kell hozzá állami támogatás.

A legfontosabb viszont maga az egyén. Lehetnek biztató barátok az ember körül, kaphatunk lehetőséget ingyenzumbára, hallhatunk a közösségi sportpályáról, de ha mi magunk nem vágunk bele, nem fog változni semmi. Kicsit olyan ez, mint a hívő az árvízben a viccben: fuldoklik az ember, fohászkodik az Úrhoz, hogy segítse meg. Jön egy csónak, de ő elküldi, mert istentől vár segítséget. Jön egy helikopter, de annak is integet, mehet tovább, abban bízva, az égiek kimentik. Miután meghal, számon kéri a jóistent, miért nem segített. Ő pedig annyit felel: "Küldtem csónakot is, helikoptert is. Nem vetted észre?"

Szóval mi is vegyük észre, ha jön a segítség, és ne a csodára várjunk. Ha jobban szétnézünk, hirtelen ki fog derülni, mennyi esélyt kapunk a változásra. Csak élni kell vele.