Sportfoglalkozás

Igazán romantikus szelete a hazai futballéletnek a különféle lelkesítő indulók sajátos világa. Néhány gyöngyszemmel próbálom népszerűbb tenni nagyobb körben ezt a különleges műfajt. Az áttekintés nem teljes, ráadásul több csapatnál cserélődtek indulók, lesz, ahol példát is mutatok rá.

Mi mással is lehetne kezdeni, mint egy Fradi-indulóval? Ha egy csapatnak ilyen hagyományai vannak, nem csoda, hogy a himnusza is régi, nagy időket idéz...

A III. Kerület indulója volt, amit sok évvel ezelőtt hallva igazán érdeklődni kezdtem a műfaj iránt, mert olyan sorokat adott nekünk, mint a "Hajrá Kerület, első a becsület!"

A meglehetősen népes szurkolótáborral rendelkező Diósgyőr vezetői egy sokak által emlegetett, nagyon jópofa húzással egy kislánnyal énekeltették el a lelkesítő dalt a meccs előtt.

A Győri ETO indulója a szocialista idők mozgalmi dalaira emlékeztet egy kissé, és a kórusban feltűnik Dobrády Ákos...

Az Aurora által az ETO tiszteletére írt lendületes induló bemutatja, hogy egészen más felfogásban is lehet ilyen dalt írni.

Az Újpest indulójában benne volt a Bon Bon együttes keze. A csapat jelene bizonytalanabbnak tűnik, mint azt a dal sugallná, egy hete még nagyon ingott az "örök" Újpest...

A Debrecennek két indulóját is beszúrom, mert jól jelképezi, hogy változik a klub önképe egy nagy siker után. A régebbi érdekessége az a sor, hogy "bajnok lesz a DVSC, ebben hinni kell". Amikor a dal született, erről már sok évtizede álmodoztak a szurkolók...

Aztán amikor a klub száz éves fennállása után nem sokkal valóban első lett a bajnokságban a Debrecen, egy helyi legenda, Lukács László rukkolt elő új, modern, rockos himnusszal. A Tankcsapda miatt valószínűleg sokan irigyelték a debrecenieket, éppen úgy, mint a sorozatban elnyert bajnoki címek miatt.

Az utóbbi években minden bizonnyal az Albertirsa indulója futotta be a legnagyobb karriert az interneten, ami egy Queen-dal igazán egyedi átirata.

És hogy mi van külföldön? Hát azt hiszem, nem kell túl sok dalt beilleszteni ide, pont elég a Liverpool szurkolók kórusa, és a You'll Never Walk Alone. Még a videót nézni is fantasztikus élmény, hát még a helyszínen lenni! A tanulság pedig annyi, hogy teljesen mindegy, milyen az az induló, ha hetvenezer szurkoló énekli. Mert szurkolók nélkül nincs foci...

Az 1992-es születésű amerikai lány még a tornásznők nem túl magas mezőnyében is elég alacsonynak számít 145 centijével. Ám 16 évesen Pekingben így is kiválóan szerepelt az olimpián, aranyérmet nyert gerendán, és emellett még három ezüstöt is begyűjtött.

Ezután inkább a médiában épített karriert, 2009-ben a Dancing with the Stars nyolcadik évadjának győztese lett. 2010-ben újból megpróbálkozott a tornával, ám a londoni olimpiára utazó válogatottba már nem került be, 2012-ben jelentette be visszavonulását. Az év őszén ismét a táncos showműsorban tűnt fel, az all-star versenysorozatban második lett partnerével.

Sok más sportolóhoz hasonlóan Shawn is önéletrajzi kötetet adott ki, még mindössze 16 évesen, 2008-ban. A szokásos hosszú című könyv a Stories Behind the Smile alcímet kapta, utalva védjegyévé vált mosolyára. Négy év múlva pedig már a folytatás is megjelent, a Winning Balance.

Az NFL-ben alakulnak a játékoskeretek, de a rajongók egy részét nem a focisták szerződtetése tartja lázban. Mostanában zajlanak a meghallgatások a pomponlány-csapatokba is. Sokak szerint ennek is megvan a maga varázsa, nem csak a meccseknek...

Mellesleg kemény feltételeket szabnak a lányoknak, hiszen nem csak csinosnak kell lenniük, de jól is kell mozogniuk, van, ahol elvárás az állandó munkahely vagy a folyamatban levő egyetemi tanulmányok is. A szurkolócsapat tagjai azért a gárdát is képviselik mindenféle eseményeken, nem elég az, hogy valakin jól álljon a feszes ruha...

Ráadásul ez kiugrási lehetőség is, vannak sztárok, akik pomponlányként kezdték. Másoknak azért jó, mert az egész világot bejáró videóban szerepelhetnek, vagy különleges helyekre juthatnak el, például a Karib-tengerben merülés is része a feladataiknak...

A fitnesz is olyan lesz mint a foci: mindenki ért hozzá. Megveszünk pár sportcuccot, egy bérletet egy edzőterembe, elkezdünk biokaját tolni, és ha minden létező okossággal teletömjük a fejünket, egy fél órás súlyzózás után igazi profinak érezhetjük magunkat.

Sima ügynek látszik. Tele van az internet alaposnak tűnő és ránézésre is felületes írásokkal (magyarul és angolul egyaránt) az egészséges életmód, mozgás, táplálkozás témájában. Még ha a teljesen meseszerű "ezoterikus" cikkeket nem is számítjuk, akkor is bőven lehet informálódni.

Pontosabban, ez mégsem olyan egyszerű. Időnként egymást cáfolják az írások, és akkor az ember megszeppenve töpreng: na most akkor kinek higgyek? Abszolút nem akarok beleesni a hibába, hogy osszam az észt erről olyasmiről, aminek nem vagyok szakértője, inkább csak arról gondolkodom így nyilvánosan, mi adhat valódi segítséget.

Egy életmódváltásnál valószínűleg az egész nagy okosság összefoglalható úgy, hogy ha valaki rendszeresen, ésszel mozog, és egészségesebben táplálkozik, akkor nyilván fogyhat is, fittebb is lesz. Na bumm, eddig ezt mindenki tudja. De azért a kezdő szeretne tanácsot kapni: fusson vagy gyúrjon, léböjtkúrázzon vagy tolja a fehérjét, és így tovább.

A cikkek közötti eligazodásnál én mostanában egy sorvezetőt követek: ha csak egy nicknév mögé bújó, arctalan ember tanácsait olvasom, akkor fenntartással fogadom azt. Egyszerűen nem tudom ki az, aki valóban szakértő, és ki az, aki csak jól-rosszul lefordít pár cikket amerikai női magazinokból. Szeretem tudni azt, hogy aki nagy magabiztossággal megírja a tutit, letett valamit az asztalra, eredményes sportoló, rutinos edző, és így tovább.

Okoskodhatnánk persze magunktól is: szűrve és rendszerezve az információkat összeállíthatunk egy mozgás- és táplálkozási programot. Vicces, de bennünk rejlik a válasz, jól csináljuk-e. A szervezetünk reagál mindarra, amit teszünk- ám ki az, aki kéthetente laborvizsgálatra meg terheléses EKG-ra jár el, hogy pontosan nyomon tudja követni a fejlődést? Fél év alatt nyilván ezek nélkül is érezhetjük, ha van előrelépés: látszania kellene a fogyásnak, jobban kellene bírni a sportot. (Most kifejezetten csak olyan életmódváltásokról beszélek, ami nem merül ki a koplalásban, az ilyesmiben nem hiszek, kell a mozgás is.)

Ám a józan paraszti észen kívül az ember szeretne még fogódzkodókat. A neten megjelentekkel kapcsolatban pedig nyilván sokan jutnak el oda, hogy egy idő után nem veszik komolyan azok jó részét. Az én tippem az, hogy inkább nézzünk szét a környezetünkben, és ki fog derülni, egy régi barátból pár év alatt lelkes sportember lett, egy ismerős bámulatos átalakuláson ment át, egy edzőteremben találkozunk egy valóban edzett és sportos szakemberrel. Keresd meg azokat az embereket, akiknek a példája számodra hiteles, akiktől pont ezért szívesen kérsz tanácsot, akikkel együtt mozoghatsz.

Szó nincs arról, hogy ők feltétlenül a világ legelismertebb táplálkozástudományi- és fitneszszakértői lennének, de az biztos, hogy eljutottak valahová, ahová te még csak szeretnél, és ezért inspirálnak téged. Sokkal könnyebb dolgod lesz, ha hagyod magad általuk motiválni, és nem csak olvasott anyagokból próbálsz erőt gyűjteni. Ők lesznek azok, akik biztatnak, amikor elmegy a kedved, és ők fognak veled együtt örülni, amikor leolvad pár kiló. A cikkírók esetén nincs ilyen visszacsatolás, és ezért még a legbölcsebb szakértő lehetőségei is korlátozottak, nem érhetnek el annyit, mint néhány barát, egy jó közösség.

Aztán egy idő után már nem is látszik olyan fontosnak, hogy mindentudó fitneszguru szerepében tetszelegj, egyszerűen csak jobban érzed magad. És eljöhet a pillanat, amikor ennek ellenére valaki számára te mutatsz jó példát, a te tanácsodat kéri egy kezdő. És szakcikkek szó szerinti idézése nélkül is sokat tudsz neki segíteni, egyszerűen azért, mert elhiszi neked, hogy megéri az erőfeszítés...

Speciális feltételt szabott csapatváltása előtt Peyton Manning. Az Indianapolis Colts által 2012-ben elengedett sztárirányító azt mondta ügynökének, fizetési igényét Tom Brady bérezéséhez akarja igazítani. Megkérdezte, mennyit keres Brady a Patriots irányítójaként: a válasz 18 millió dollár volt. Manning ekkor kijelentette, hogy olyan fizetést akar, ami nem(!) magasabb, mint nagy riválisáé.

Az ügynök, Tom Condon szerint a 25 millió dolláros fizetés kiharcolása sem lett volna elképzelhetetlen, de hát ha így rendelkezik az ügyfél, ehhez kell igazodni. Végül Manning a Denver Broncos csapatával egyezett meg, ám megtörtént a baj: a denveriek 19,4 millió dolláros fizetést kínáltak a veterán sztárnak.

Manning viszont azt mondta, tartja magát az eredeti elképzeléshez, nem akar többet keresni Brady-nél. Condon hirtelen nem tudta, mit tegyen, de elég dörzsölt volt ahhoz, hogy rájöjjön a megfelelő megoldásra: felhívta Manning feleségét. Ő pedig vállalta a meggyőzés nehéz feladatát, sikerrel is járt, és megköttetett a megegyezés...