Amikor az ember elkezd sportolgatni, és szép lassan fejlődik, nő az önbizalma is. Kétségtelen, hogy többre vagyunk képesek, pár olyan dolog már megy, ami korábban problémát okozott, le tudunk hajolni, elbírjuk a nehéz bőröndet, nem gond egy kis futás és így tovább.

Ám mielőtt végletesen elbíznánk magunkat, érdemes egy kicsit szétnézni, mi az, amitől még messze vagyunk. Az interneten böngészve szembejött velem egy videó, gyakorlatilag csak a lábfej edzéséről szól. Egy balett-háttérrel rendelkező hölgy készítette, és elgondolkodtató, mennyire jó formában kell lennie egy táncosnőnek, ha egyetlen testrészre ekkora figyelmet kell fordítani.

Azt hiszem, ez tipikusan olyan videó, amit még a rendszeresen mozgók többsége sem fog a tornához választani. Bizonyára profi munka, csak éppen olyan előképzettséget feltételez, amivel a többség aligha rendelkezik. 

Ez persze nem nagy tragédia, elsősorban arra kell figyelnünk, hogy magunkhoz képest fejlődjünk. Teljesen világos, nem lehetünk mindenben egyszerre kiválóak, de amikor valamit elértünk, akkor az ember jogosan érez büszkeséget. Ám az is tanulság, el kell dönteni, mire koncentrálunk: bele lehet kóstolni többféle mozgásformába, és így fejlődhet a fizikum, a hajlékonyság, az állóképesség, de ha egy dologban valamiért igazán profik akarnánk lenni, akkor bizony ott nem elég az alkalmankénti gyakorlás.

Más kérdés, hogy a táncosnők szintjén ez már nem kedvtelés, hanem kemény, időnként fájdalmas munka. Ezt a hetente pár alkalommal kedvtelésből mozgók többsége nem vállalja fel. Nincs is rá szükség, hiszen számunkra ez elsősorban kikapcsolódás, örömforrás. Mellékesen persze sportosabbak is leszünk, de időnként jó látni, mennyi téren van fejlődési lehetőség. 

Kár, hogy magunkról nem készítettünk felvételt még az életmódváltás előtt, mert ha most csinálnánk hasonlót, tulajdonképpen a saját teljesítményünktől is leeshetne az állunk... Persze ki akarja megörökíteni a bénázásait? És efféle bizonyíték nélkül is tudjuk jól, mekkorát léptünk előre.