Ez már a végstádium!
Régebben kicsit mosolyogtam azokon, akik arra vágytak, hogy a tengerparti nyaralás alkalmával is futhassanak egy kicsit. Az idén először én is bepakoltam a futócipőmet... És most lehet, engem néztek kicsit ütődöttnek, amikor tegnap kocogni indultam, de ez már nem zavar.
Szerencsém van, mert a tengerparton van egy nyugodtabb, autók által nem járt sétány, ahol pár kilométeren át a víz közvetlen közelében lehet futni. A teljesítményt csak az rontja, hogy az ember nem tudja megállni, néhány fotót készíteni kell a szebb öblökben. Az Adria mellett ilyenkor már nagyon szép az idő, de még nincs túlságosan nagy hőség.
Az elmúlt hónapokban már nagyjából kialakult a futásom ritmusa, azt is tudom, körülbelül mennyit bírok, szóval jól be tudtam lőni a kis kalandozást a tengerparton. A falu pár utcáján is kocogtam egy kicsit, így be tudtam némi emelkedőt iktatni az edzésbe. Egyszerűen jó érzés volt utána leülni egy pohár vízzel, és nézni a tengert...
Pedig nem csináltam mást, csak futottam egy keveset. Élveztem a tenger illatát, azt, ahogy a talpam alatt ütemesen csikorognak a kavicsok, jó volt, hogy eljutottam olyan pontjaira az öbölnek, ahova egyébként nem nagyon mennék el a szállásunktól. Sose gondoltam, hogy meg lehet szeretni a kocogást, de mégis így történt. Ezért mondom, hogy ez már elég ijesztő állapot...
Persze állok elébe! Ha ez a legrémisztőbb dolog ami mostanában velem történhet az életben, akkor pont jó úton járok. És az idő most is futásra csábít. Az ember tényleg képes megváltozni- még én is.
Utoljára kommentelt bejegyzések