Sportfoglalkozás

Az oroszok női gyorskorcsolyázói két számban is dobogóra állhattak Szocsiban, ismerkedjünk meg velük.

Olga Graf 1983-ban született, a legjobb eredménye az olimpián elért bronzérem 3000 méteren. Ám leginkább azért beszéltek róla, mert arról elfelejtkezett, hogy szűk ruhája alatt nem viselt semmit, és amikor megkönnyebbülve lehúzta a cipzárt, akár még több részletet is megoszthatott volna a nézőkkel testéből. Gyorsan észbekapva korrigálta a bakit... Bár a jégen sztriptízelő Olga bizonyára sok férfi fantáziáját megmozgatta, már tavaly férjhez ment barátjához.

Olga Fatkulina 1990-ben született, a rövidebb távok specialistája, már több szép eredménnyel büszkélkedhetett az olimpia előtt is. Szocsiban aztán 500 méteren állhatott dobogóra, ahol koreai vetélytársa mögött második lett.

Ole Einar Bjoerndalen ismét bizonyította, hogy képes tartani a tempót a fiatalokkal. A legendás norvég sílövő újabb olimpiai aranyat szerzett, Szocsiban a biatlon sprintszámban lett a legjobb. 12 olimpiai érmével történelmet írt, és még van hátra pár szám, ahol gyűjthet újabbakat...

Mindig megemelem a kalapom azok előtt a sportolók előtt, akiken mintha nem fogna az idő. Pláne, ha olyan komoly állóképességet igénylő sportágról van szó, mint a sílövészet. Az valószínűleg senkit nem lep meg, ha egy sakkozó negyvenévesen még ott van az élmezőnyben, de futásban, úszásban, sífutásban azért már sokkal inkább ritkaságszámba megy.

Nem is tudom elképzelni, hány kilométert tett már meg versenyeken és edzéseken összesen egy olyan sportoló, mint Bjoerndalen. Talán amikor elkezdte ezt az egészet, felmerült benne, hogy ennyi évvel később még mindig erről fog szólni az élete? Ki tudja? Mindenesetre most is ott van Szocsiban, és a trónkövetelők ismét csak a hátát nézhetik.

A sport szépségéhez számomra az is hozzátartozik, hogy olyan legendákkal is megajándékoz minket, amikor az idő múlásával mit sem törődő sportemberek szerepelnek kiválóan. Oscar Swahn, a svéd sportlövő 1912-ben Stockholmban 64 évesen lett aranyérmes, ennél idősebb korban soha senki nem nyert olimpián. És Swahn nem hagyta abba a versenyzést, 1920-ban, 72 évesen még negyedik lett csapatban!

Meg kell emlékeznünk az olyan magyar sportemberekről, mint például Gerevich Aladár, aki 50 évesen nyert a kardcsapattal a római olimpián. Csapattársa, Kovács Pál csak két évvel volt fiatalabb, és ő 40 évesen Helsinkiben még egyéniben volt olimpiai bajnok. Szintén 40 éves volt Kárpáti Rudolf, aki Rómában kard egyéniben és csapatban is aranyérmet szerzett. De említhetjük például Dara Torrest, aki 2008-ban 41 esztendősen messze a legidősebb tagja volt az olimpián résztvevő amerikai úszóválogatottnak, mégis érmekkel térhetett haza.

Szóval a kor nem akadály. Én különösen csodálom ezeket a remek sportembereket, hiszen én már huszonévesen is csak "fotelsportoló" voltam. Manapság néha úgy fest, a sport "atomkorát" éljük, az élmezőnybe berobbanó fiatalokra figyelnek rengeteg sportágban, és akkor jó olyan hírt olvasni, ha valaki egyszerűen csak jön, lát, és győz.

Teljesítményüket pedig még inkább egyedivé teszi az, hogy bizony előfordulnak balul sikerült visszatérések. Mark Spitz kilenc olimpiai aranyérem után vonult vissza, hogy sok évvel később negyvenévesen még megpróbálja magát beverekedni az amerikai úszóválogatottba- másodperceket vertek rá a legjobbak. Björn Borg, a svéd teniszlegenda szintén fiatalon, 26 évesen vonult vissza, aztán egy évtizeddel később úgy döntött, megpróbálja folytatni. Két év alatt egyetlen meccset sem sikerült nyernie, dicstelen epizóddá vált a kísérlet. Utólag már könnyű azt mondani, kár volt belevágniuk, de ők akkor nyilván úgy érezték, felvehetik még a versenyt a fiatalokkal.

Ki tudja, egy ilyen bajnok miért nem látja már a felkészülés során, hogy nem fog menni? Talán akkora tekintélyük van, hogy senki nem mer szólni, ezt inkább nem kéne erőltetni, ne rombold le a saját legendádat? Vagy egyszerűen csak arról van szó, abbahagyták vagy sem, örökre igazi sportolók maradtak, akik küzdenek, hajtanak, nem adják fel egészen az utolsó pillanatig?

Lehet, hogy pont ők tudják igazán értékelni egy Bjoerndalen telejsítményét, hiszen pontosan tudják, milyen az, amikor valaki negyvenen túl már nem csak levezet, hanem ott van a csúcson. Nekünk, szurkolóknak ez csak egy érdekesség, egy különleges emberi teljesítmény, egy izgalmas verseny, nekik talán maga az élet sava-borsa, a győzelem íze...

A téli olimpia programja 2014-től bővült ki a női síugrással. A síugrás egyike a klasszikus téli olimpiai számoknak, de a hölgyek hosszú ideig nem versenyeztek ebben a számban, igazság szerint még most is csak maroknyian űzik magas szinten ezt a sportágat.

Nagy győzelem a számukra az, hogy olimpiai aranyért szállhatnak versenyben Szocsiban. Az amerikaiak számítanak a legnagyobb esélyesnek, ott sok lány érezte úgy, érdemes síugrással foglalkoznia, mert ez lehetőséget adhat egyszer majd a sikeressé válásra.

Az 1994-es születésű Sarah Hendrickson egyike az amerikai síugró-válogatott erősségeinek, és most gőzerővel készül az olimpiára, ugyanis január végén kiderült, hogy a három tagú utazó keret tagjába verekedte be magát. Fiatal kora ellenére Sarah már 13 világkupa-versenyt is nyert, de 2013-ban komolyan megsérült. A hölgyek között sokan sérültek meg rövid időn belül, ami jelzi, hogy ez a sportág nem veszélytelen, Ráadásul ahogy egyre többen űzik, egyre inkább próbálja mindenki a legjobbját nyújtani, egyre merészebben ugranak a legjobban, és ekkor könnyebben becsúszhat egy-egy hiba.

Remélhetően az olimpián nem lesz ilyen gondja egyetlen versenyzőnek se, és Sarah a legjobbját tudja nyújtani. Hogy ez mire lesz elég, majd kiderül...

Bizonyára az egész országot lázba hozta a vita arról, melyik sífutónőt küldje ki Magyarország az olimpiára. Simon Ágnes és Papp Ildikó közül az elnökség az előbbit választotta, de utóbbi mellett kiállt Salgótarján alpolgármestere, aki azzal vádolta a szövetséget, hogy nem a ranglistát figyelembe véve döntött a részvételről.

Nem akarom elviccelni ezt a témát, mert én abszolút becsülöm a magyar sífutókat is, biztosan valamennyien keményen edzenek, felteszem, van munkahelyük is, mert azért azt furcsának találnám, ha meg lehetne élni ebből a sportból ma Magyarországon. Szóval a hölgyek és urak készülnek a lehetőségeikhez mérten (mert ugyebár hazánk nem a téli sportok fellegvára, hó és jó pálya nincs túl sok), becsületesen versenyeznek, de a nemzetközi élmezőnybe tartozó sportolókhoz képest messze rosszabbak az esélyeik. Ez van, meg kell becsülni a hetvenkilencedik helyet is mezőnyben. A dolgok úgy működnek, hogy nem csak az 5-6 győzelemre esélyes versenyző utazhat az olimpiára, hogy eldöntsék egymás közt, ki a legjobb, hanem részt vehetnek a dobogós helyek sorsába bele nem szóló, de azért lelkesen küzdő többiek is. Ez összhangban van a szép eszmékkel, ne csak az aranyérmesről szóljon minden.

Ám akkor se árt, ha egy kicsi realitásérzék is szorul a sportolókba illetve az őket képviselő szövetségbe. Azt gondolom, örülni kell a lehetőségnek, hogy egyáltalán valaki kiutazhat az olimpiára, és küzdhet azért, hogy bekerüljön az első ötvenbe, de amikor nyilvános sárdobálásba megy át a személyekről szóló döntés, akkor az nagyon rosszat tesz a sportágnak. Mert óhatatlanul elgondolkodhatnak sokan, hogy mennyi állami támogatást kap a szövetség vagy a sportoló, mennyibe kerül a kiutazás Szocsiba, és ebből az egészből nem világraszóló eredmény lesz, hanem egy értelmetlen balhé. Tudom, az érintetteknek életük nagy élménye egy olimpiai részvétel, de nem lehet erről értelmesen egyeztetni, egymás között elrendezni, megbeszélni a dolgokat? Még az is botrányba fullad, hogy két, a nemzetközi mezőnyben gyakorlatilag nem jegyzett versenyző között döntés szülessen? Ügyészséggel fenyegetőzik az egyik oldal- tényleg erre kellene az igazságszolgtatás erőforrásait felhasználni?

Az a gond, ha egy átlagember azt látja, sikerül egymásnak esni ilyen ügyekben is, akkor még esetleg azt gondolja: legyen teljes egyenlőség, egyetlen fillért támogatást se kapjon senki. Versenyezzen mindenki saját pénzből, ha olimpiai részvételre szerez jogot, utazzon saját költségén, és akkor aztán mindenki boldog lehet. (Úgy tudom, a kijutó versenyző valóban így is utazik- tisztelet érte neki.) Bizonyára van, aki szerint lesajnálom az ő erőfeszítéseiket, de erről szó sincs. Nekem csak az nem fér bele a fejembe, hogy az ő helyzetükben miért ezt a cicaharcot tartják a megfelelő lépésnek. Úgy vélik, hogy a felháborodott sífutás-rajongók tüntetnek a szövetség székháza előtt, mert Ildikó legyőzte több versenyen Ágnest, egyszer előbbi 84. lett ott, ahol utóbbi csak a 85.? Vagy mire számítanak?

Csak bízni tudok benne, hogy nem lesz az ügyből nemzetközi "szenzáció": tudjuk, mint a jamaikai bobcsapat, meg Erik, az angolna. Mert sajnos az a helyzet, Norvégiából vagy Oroszországból ők annyira látszanak komoly versenyzőnek, mint nekünk az ugandai vízilabdások. Ez van, ez nem tragédia, de ha ki is röhögtetik magukat, akkor az már ciki.

Jön a téli olimpia Szocsiban a hagyományos sportokkal, lesz műkorcsolya, szánkó és lesiklás. De másoknak kicsit szélsőségesebb elképzeléseik vannak a téli sportokról, ezekből ad egy kis ízelítőt ez a válogatás...