Sportfoglalkozás

A magyar elsőosztályú bajnokságban ezen a hétvégén indultak újra a küzdelmek. Persze az előrehozott tavaszi fordulók miatt a bajnokságnak nem a fele, hanem egy kicsivel kevesebb része volt hátra tavasszal, a mostani a 18. forduló volt az NB1-ben.

Sok volt a döntetlen, ráadásul az élmezőny összes csapata (Debrecen, Videoton, Győr, Ferenváros, Diósgyőr, Haladás) ikszelt, négyen közülük ráadásul egymással. A Debrecen lehetett volna a hétvége nyertese, ha sikerül Diósgyőrben győzniük, de ez annak ellenére sem jött össze, hogy egy félidőn át emberelőnyben játszottak. A Fradi és a Győr rangadóján 11 ezer néző szurkolt a Puskás-stadionban, de az új edzők egyike sem tudott győzelemmel bemutatkozni a három kiállítással és kihagyott tizenegyessel tarkított meccsen.

A Videoton Pécsen hagyott két pontot, a Haladás és az MTK 0-0 eredményű döntetlenjének jelentősége pedig az volt, hogy ebben a szezonban még nem játszottak gólnélküli meccset a bajnokságban. Az alsóházban bűnrossz meccsen győzött a Puskás Akadémia, ami menekül a kiesés elől- 300 néző előtt. Ha kipottyannak az első osztályból, fura lesz pár tucatnyi lézengő érdeklődő előtt meccseket játszani a vadonatúj, méregdrága felcsúti stadionban...

Mivel az élmezőnyt tekintve nem volt nagy mozgás, egyre inkább úgy fest, izgalmas lesz majd a bajnokság hajrája. A következő hétvégén a kiesést elkerülni szándékozó MTK és dobogós álmairól még le nem mondott Ferencváros csapatai egyaránt mindent beleadva kell küzdjenek. A hazai pályán játszó Debrecen és Győr, valamint a Paksra utazó Videoton számára egyaránt kötelező a győzelem. Előtte azonban még a hét közepén visszavágók jönnek a kissé (nagyon...) súlytalan Ligakupában, ami maximum akkor lehetne jó erőfelmérő, ha a csapatok a legjobb összeállításban lépnek pályára. Mivel nem így szokott történni, a papíron komoly párharcnak ígérkező párosítások (DVSC-Győr, FTC-Haladás) sem tartogatnak sok izgalmat a hazai játékosok teljesítményét nyomon követő új szövetségi kapitánynak, Pintér Attilának.

A magyar fociban a legtöbb feszültséget egyébként sem a meccsek okozzák, hanem a pályaviszonyok. Az enyhe tél miatt normálisan készülhetett mindenki, a hétvégén sem volt rossz idő, de kérdés, melyik stadionban áll meg az élet, ha márciusban még visszainteget a zimankó...

Nehéz okosat mondani a Bajnokok Ligájának meccseiről. Hat meccsen a vendégcsapat győzött, egy döntetlen született, és egyedül a közepes Olimpiakosz tudta legyőzni az idén önmagát kereső Manchester Unitedet.

A hazai pályán elbukók némelyike megalázó vereséget szenvedett. A Leverkusen 4-0-ra kapott ki a PSG-től, a Zenit szintén négyet kapott a Dortmundot, igaz, ők két gólt legalább tudtak lőni, a a Real Madrid viszont gyakorlatilag megsemmisítette a Schalkét, a 6-1-es eredményhez nem kell kommentárt fűzni.

Azért én mégis megpróbálom. Nagyon úgy fest, még az elitcsapatok közül is kiemelkedett egy szűk kör, azok a csapatok, amelyek könnyedén győzik le az elvileg szintén jó csapatok közé tartozó ellenfeleiket. Jó csapatok- legalábbis az otthoni bajnokságban élcsapatnak számító gárdák futottak bele a késbe a hazai pályán. Minden bajnokságban van ugyanis 1-2 csapat, ami a mezőnyből toronymagasan kiemelkedik, a meccsek többségét könnyen nyeri, néha megküzd a sikerért, de csak pár hasonló játékerőt képviselő együttes ellen kell vért izzadniuk. Azt hihetnénk, ennek a szűk körnek az évente ismétlődő párharca jelenti majd az európai foci jövőjét, de ez nem így van: ez már a jelen.

Ismét és sokadjára kézzelfogható jelét kapjuk annak, hogy hiába duzzasztják fel a tornák mezőnyét, igazi jó meccsekre a legjobb nyolc, a legjobb négy között számíthatunk. Ki emlékszik már a csoportkörre? A legjobbak már ott is úgy kiemelkednek, hogy az utolsó körben szinte a tartalékcsapatuk játszik. És most úgy fost, ebben a körben is a visszavágók fele maximum csak formalitás, csodának kéne történnie a fordításhoz.

Ám az nem lesz jó, ha az egész európai idényben másfél hónap lesz izgalmas, a BL utolsó meccsei, a nemzeti kupadöntők, illetve az esetleges versenyfutások a bajnokságokban- már ahol van igazi kihívója a legjobbnak. És a többire oda se nagyon figyelünk. Sőt, nem csak mi, a futballközvélemény, de még a csapatok egy része sem túl lelkes, ha mondjuk az Európa Ligáról van szó. A komolyabb bajnokságból érkező csapatok unottan focizgatnak, és gyakran potyognak ki az európai szinten kiscsapatnak számító gárdákkal szemben, amik életük nagy esélyét kapják, ha bejuthatnak a legjobb nyolcba, négybe az EL-ben. (Például idén a Lazio esett ki a bolgár Ludogorec ellenében.)

Nekik ez nagy dolog! És a nézőknek? Ha megfeszítenek se tudom megmondani, ki nyerte tavaly vagy tavalyelőtt az Európa Ligát. Pár középcsapat felszívja magát, de ha valóban odateszi magát egy nevesebb gárda, elviekben azért nem sok esélyük van. De ez igazán nem számít, kevesen követik a történéseket a nem érdekelt szurkolók közül. Kár! A sztárkultusz segített abban, hogy igazán felkozott hangulatban várjon a világ egy Bayern-Barcelona meccset, de súlytalanná tette a második vonal történéseit.

És ahogy írtam, ez nem a jövő, ez már a jelen. Hogy mi lesz ebből hosszabb távon? Akár tetszik, akár nem, európai szuperliga fele tendál a világ. De megérzésem szerint sikeressé az is csak akkor válhat, ha tesznek valamit az esélyek kiegyenlítődéséért, ha nem szórhatják a milliókat arabok által pénzelt csapatok vagy totál eladósodott, de felelőtlenül költekezni engedett egyesületek. Tett ugyan lépéseket ez ügyben a UEFA, de tegye fel a kezét az, aki szerint a szövetség valaha kizár egy Real Madridot szabálytalan gazdálkodásért. Hogy is szokták mondani? Vannak egyenlőbbek.

Nem fogom irigyelni azt, aki megpróbál rendet tenni a sztárklubok világában, hiszen állandóan tartania kell attól, hogy azok tesznek az UEFA szabályaira, és szépen megcsinálják a saját európai szuperbajnokságaikat, és jó pénzért eladják a közvetítési jogokat. Maximum nem fognak osztozni a Basellel vagy a Steauával az euromilliókon - az UEFA viszont vért izzadhat, hogy hasonló áron adja el a berkeiken belül maradt csapatok által fémjelzett Bajnokok Ligájának jogait, mint amikor a Juventus, a Real és a Bayern München játszott benne.

Most még zajlik a folyamatos egyezkedés, kompromisszumkeresés. Az UEFA kimondatlanul is kivételez a sztárcsapatokkal, de a többségben levő kicsik ettől aligha boldogok túlságosan. Persze a kicsiknek is akkor jut több pénz, ha a nagyok ott vannak a BL-ben, de ha utóbbiak mind nagyobb szeletet akarnak maguknak a tortában, a pénzes buliból kimaradók fellázadhatnak.

Szóval az európai szövetségnek meg kellene próbálni olyan rendszer kialakítani, ami úgy kedvez a sztárcsapatoknak, hogy a többieknek is jusson hely a nap alatt. A kvalifikáció rendszerének megváltoztatása utat nyitott az osztrák, román, cseh, magyar csapatoknak is a BL-be, de a mostani BL-meccsek lefutottsága azt jelzi, mégsem tökéletes minden. Biztos, hogy a háttérben folyamatosan zajlik az alkudozás, és nehéz áttekinteni, ki van jobb pozícióban most, és ki lehet erősebb a jövőben. Nem csak a pályán zajlanak érdekes meccsek az európai foci világában... Sőt, most talán a sportdiplomáciában vannak nagyobb izgalmak. Kár, hogy ezekről nincs élő közvetítés...

Noha az NFL-idényben sokkal tovább tart a holtszezon (a február eleji Super Bowltól hét hónapot kell várni a következő alapszakasz kezdetéig!), valamilyen témát kell szolgáltatni az amerikaifoci rajongói számára.

Sajátossága a tengerentúli ligáknak az, hogy mindent szabályoznak. Mondhatjuk akár azt is, ez már túlszabályozás: a keret összehívásának lehetősége, az edzőtáborok időpontja mind rögzítve van, mint ahogy gondosan beosztják az előszezoni meccseket is. Ugyanígy komolyan szabályozva van a free agency (mondhatjuk átigazolási időszaknak, ha úgy tetszik), sőt, az újoncok kiválasztása, a draft is.

Mivel a játékosszakszervezet követeléseinek köszönhetően az idényre felkészülés sem túl hosszú, de valamiről csak kell írni, a holtszezonban minden téma előkerül. Vannak nem előre várható események, mint a zaklatási balhé a Dolphinsnál, és vannak ezerszer átrágott, kiemelzett dolgok, mint a free agency és a draft.

Az előbbi jelentősége az, hogy a lejárt szerződésű játékosok szabadon igazolhatnak, hacsak csapatuk vészmegoldásként le nem igazolja őket egy évre, a liga által meghatározott fizetésért- ez az úgynevezett franchise tag, de ez olyan magas összeg, hogy ritkán élnek vele. Szóval inkább alkudoznak a csapatok és a játékosok. Vannak olyan emberek, akik lojálisak a csapathoz, és nem akkora nevek, hogy a piacon nagyon sok pénzt várhatnának, míg a csapatnak jó a keretben tudni egy talán nem kiugró képességű, de megbízható, a csapat rendszerét már ismerő játékost- megegyezhetnek egy korrekt összegben. A csapat húzóneveinél már sokkal inkább zsebbe kell nyúlni, de ott mindenki mérlegel: a játékos azt számolgatja, hol kaszálhat még többet, a csapat pedig megpróbál beférni a fizetési sapka alá. 

Igen, ezt még nem is említettem: nem költhet tetszése szerint egy csapat, teljesen mindegy, mennyi pénze van a tulajdonosnak. Hogy ne álljon elő egy-két dúsgazdag ember csapatának a gazdasági erőfölénye, ezért limitálják, mennyit lehet költeni. Szóval a csapatok közt nem az dönt, kinek hány millió dollárja van, ki az, aki esztelen összegeket tud fizetni egy-egy játékosért és ki nem, hanem inkább az, a megadott keretből ki tudja kihozni a legjobbat. Lehet egy sztárirányítónak évi 20 millió dollárt fizetni, de akkor kevesebb jut elkapókra vagy védőkre. Komoly sakkjátszma ez, és eredménye az, hogy az európai focihoz hasonló egyeduralmak nem alakulhatnak ki. Csak képzeljük el, mi lenne, ha pont ugyanannyit költhetne a játékosfizetésekre a Real Madrid és az Osasuna, vagy a Bayern München és a Hannover!

Így aztán az NFL ebben az időszakban is szolgáltat beszédtémát. Szabadügynök lesz például az Eagles irányítója, Michael Vick, hol fog kikötni? Minden pénzt megér-e a Saintsnek Jimmy Graham megtartása? Ki a fontosabb a Patriotsnak, Talib vagy Edelman?

Párhuzamosan pedig zajlik a draft előtti felmérés. Az egyetemről kikerült játékosok készülnek a kiválasztásra, mint ahogy az edzők- és az újságírók is. Az utóbbiak állandóan készítik a rangsorokat, a játékosokat poszt szerint végigelemzik, aztán ún. mock draft keretén belül próbálják megtippelni, melyik csapat kit választ. A valóságban ennek sok értelme nincs, hiszen a csapatok saját elképzeléseik alapján döntenek, és értelemszerűen ezeket az elképzeleséket nem szándékoznak megosztani a sajtóval.

Most még az egyetemi évek alatt készített videókat elemzik, aztán beszélgetnek a szóba jöhető játékosokkal, és persze zajlik a Combine, ahol a fiatal játékosok néhány alap feladat során mutathatják be, mennyire robbanékonyak, ügyesek. Valószínűleg az edzők noteszében már ott van pár név, de hogy kiké, az majd maximum a draft után derül ki. Pontosabban ott sem: a kiválasztási eljárás miatt meglehet, hogy egy kinézett játékost valaki más már elvisz korábban. Egyébként sem ez a lényeg, hanem a Combine maga, ahol folyamatosan közzé lehet tenni a játékosok teljesítményét a futásban, ugrásban, egyéb feladatokban, lehet arról elmélkedni, melyik fiatal nyújtott többet a várhatónál, és ki az, aki nagy szája ellenére leszerepelt. Bizonyára ez a pár nap is befolyásolhatja a csapatok döntéseit a drafton, de azért azt hiszem, inkább szól jelenleg a médiának az esemény: aki akar, 3-4 szezonyi meccs felvételein nézheti meg magának, valós szituációkban hogy reagál a játékos. 

Maga a kiválasztás is az erőviszonyok kiegyensúlyozásáról szól. Az előző idény legrosszabban szerepelt csapata választhat először, míg a legjobb utoljára, és ez minden egymást követő körben így van. Így aztán ha valaki évről évre ott van a rájátszásban, az soha nem választhat a draft elején- hacsak nem köt valamilyen alkut. Megegyezhet ugyanis két csapat, hogy egy magasabban rangsorolt első körös választásért cserébe a másik csapat adja a saját első körös választását meg mondjuk a második köröst. Mindig adott helyzet dönti el, megéri-e. Most, amikor a hírek szerint nagyon sok jó játékos van a drafton, érdemes minél több választást megőrizni, hiszen még a későbbi körökben is lehet remek játékost elcsípni. Ám minden évben van egy-két kiemelkedő képességű fiatal, akik miatt talán érdemes feláldozni néhány választási lehetőséget, és feljebb kerülni a választási sorban. Ez is komoly sakkjátszma!

Ebben az évben az irányítóra vadászó csapatok töprenghetnek sokat. A szabadügynökök között kevés igazán nagy név van, de a drafton már akad pár fiatal, akiben van fantázia. Csak az a baj, hogy az egyetemi sikerek nem garantálnak NFL-karriert. A klasszikus példa Tom Brady, akit csak 199. helyen válaszottak ki, előtte hat másik irányítót vittek el, akiket valószínűleg tehetségesebbnek tartottak- a történet további részét viszont már mindenki ismeri.

Az edzőtáborokban már kezd körvonalazódni, hogy kinek jött be a stratégiája, kinek sikerült jó játékosokat szerezni a drafton és a szabadügynökök piacán. De az előmeccsek még mindig nem mondanak semmit, majd a szeptemberben kezdődő alapszakasz adja meg a választ a legfontosabb kérdésekre. Így viszont addig is van miről beszélni, lehet okoskodni, ki tűnik a legügyesebbnek a játékospiacon, kik a vesztesek, kik a sokat költő balfácánok, és így tovább. Tétmeccsek híján ezzel kell kitölteni a hosszú várakozás hónapjait- legalább még felfokozottabb hangulatban várjuk az idényt...

Kialakultak a 2016-os futball Európa-bajnokság selejtezőcsoportjai. A magyarok ellenfelei: Görögország, Románia, Feröer-szigetek, Észak-Írország, Finnország. Láttam már véleményt, hogy mázlink volt, olvastam olyat, hogy kemény a csoportunk. De még mielőtt erről véleményt mondunk, először gondoljuk át a selejtező menetét.

Mivel Franciarország rendezőként automatikus résztvevő, a 24 csapatos EB további 23 helyéért zajlik a versenyfutás. A 24 csapat nagyon-nagyon sok: volt idő, amikor az EB-döntő négycsapatos volt, később bővült ez 8 majd 16 csapatra. Már az utóbbinál is rezgett a léc, de a 24 csapat végképp soknak tűnik.

Az UEFA ugyanis 54 tagszervezetet tart nyilván, ebből a franciák nem selejteznek, tehát 53 csapatból 23 kiharcolhatja a továbbjutást. A képet tovább árnyalja, hogy az utolsó kalapban olyan roppant gyenge csapatok vannak, amelyeknek semmilyen körülmények közt nincs esélye kijutni, egy döntetlen elcsípése is nagy fegyvertény a részükről: ide sorolható Gibraltár, Andorra, Liechtenstein, San Marino, stb. Tehát a valóságban az épkézláb csapatok fele ott lesz az EB-n! 50 százalékos esély a kijutásra, sose volt még hasonló se a magyar válogatott előtt...

Ebből egyrészt az következik, hogy lesznek teljes érdektelenségbe fulladó meccsek majd az EB-n, nehéz elképzelni, amint egy Montenegró-Észtország vagy Bulgária-Izland meccs lázba hozza a közönséget. A valódi torna a legjobb 8 között kezdődik majd, de ez a probléma már a felduzzasztott VB-kapcsán is felmerült.

Másrészt pedig azt is jelenti ez, hogy a selejtezős válogatottaknak, így a magyaroknak enyhén szólva sem kell óriási teljesítményt nyújtani a kijutáshoz. Ha tegyük fel a mi csoportunkban a görögök és a románok lesznek az első két helyen, a harmadik, továbbjutó helyért a finneket, az északíreket és a feröerieket kell felülmúlni. Ez azért nem látszik akkora kihívásnak, mint amikor egy pótselejtezős helyért is a portugál és a svéd válogatottat kellett volna megelőznie a magyaroknak (2010 VB-selejtezők).

És ezért lehet aztán ezt a sorsolást értelmezni így is, meg úgy is. Ha azt nézzük, nincs kiugróan erős, számunkra gyakorlatilag verhetetlen csapat, mint legutóbb a hollandok voltak, de az úgymond gyengébb csapatok is aránylag masszívak, pontot rabolhatnak a magyaroktól. A bökkenő az, hogy minden csoport ilyen! Ilyen szempontból nem volt igazán álomcsoport és halálcsoport se, a sorsunk mindegyikben a saját kezünkben lenne. Aki legalább abba a kijutó 50 százalékba be akar kerülni, az nem ijedhet meg egy macedón, örmény, bolgár, litván, ciprusi válogatottól- és persze a finntől meg az északírtől se. És ezért mosolygok a különféle elemzéseken, hogy miért nem szerencsés nekünk a menetrend, meg hasonlók- ugyan már!

Meg kell mondjam, az új szövetségi kapitány, Pintér Attila nyilatkozatával pont ezért tudok könnyen azonosulni: tényleg mindegy, hogy alakult a sorsolás, azt kell legyőzni, akit ellenfélként kaptunk, és kész. A mostani selejtezősorozat nagy esély arra, hogy a csapat kijusson egy tornára, még ha csak a mezőny felduzzasztása miatt van is erre ilyen jó sansz. Na és? A szabályokat nem mi írjuk, de ha ez a rendszer, ennek a lehetőségeihez kell alkalmazkodni. Aki akar, az most bizonyíthat, akár játékos, akár edző. Abban biztos vagyok, ha a csapat odateszi magát és még eredményes is lesz, a szurkolókon semmi nem fog múlni.

Elég sokat vitáztak és vitáznak arról, vajon tényleg az-e a legfontosabb kis hazánkban, hogy legyenek új, korszerű stadionok. Szurkoló vagyok, elvileg roppant boldogul kéne fogadnom minden ilyen fejlesztés, de... Elvetődök egy meccsre, látom az ott jelenlevő 2-3000 embert (van, ahol ennyi sincs), és felteszem magamnak a kérdést: nem előbb rendes, színvonalas bajnokságnak kéne itthon lenni?

Mindegy, ezen a témán lehet vitatkozni, de most már, amikor az új stadionok építése a befejezéshez közelít, nagyjából felesleges nekem rugóznom ezen- a pénzt már elköltötték rá, állni is fognak, engem pedig nem kérdezett senki a döntés előtt. Az viszont érdekel, hogy fognak kinézni, és ezért aztán megörültem Petur András videoblog-sorozatának a debreceni, ferencvárosi és felcsúti stadionokról. Utóbbinál a "templom lelátókkal" meghatározás legalábbis elég ütős...

Debrecen

Ferencváros

Felcsút