Sportfoglalkozás

Az oroszok női gyorskorcsolyázói két számban is dobogóra állhattak Szocsiban, ismerkedjünk meg velük.

Olga Graf 1983-ban született, a legjobb eredménye az olimpián elért bronzérem 3000 méteren. Ám leginkább azért beszéltek róla, mert arról elfelejtkezett, hogy szűk ruhája alatt nem viselt semmit, és amikor megkönnyebbülve lehúzta a cipzárt, akár még több részletet is megoszthatott volna a nézőkkel testéből. Gyorsan észbekapva korrigálta a bakit... Bár a jégen sztriptízelő Olga bizonyára sok férfi fantáziáját megmozgatta, már tavaly férjhez ment barátjához.

Olga Fatkulina 1990-ben született, a rövidebb távok specialistája, már több szép eredménnyel büszkélkedhetett az olimpia előtt is. Szocsiban aztán 500 méteren állhatott dobogóra, ahol koreai vetélytársa mögött második lett.

Ole Einar Bjoerndalen ismét bizonyította, hogy képes tartani a tempót a fiatalokkal. A legendás norvég sílövő újabb olimpiai aranyat szerzett, Szocsiban a biatlon sprintszámban lett a legjobb. 12 olimpiai érmével történelmet írt, és még van hátra pár szám, ahol gyűjthet újabbakat...

Mindig megemelem a kalapom azok előtt a sportolók előtt, akiken mintha nem fogna az idő. Pláne, ha olyan komoly állóképességet igénylő sportágról van szó, mint a sílövészet. Az valószínűleg senkit nem lep meg, ha egy sakkozó negyvenévesen még ott van az élmezőnyben, de futásban, úszásban, sífutásban azért már sokkal inkább ritkaságszámba megy.

Nem is tudom elképzelni, hány kilométert tett már meg versenyeken és edzéseken összesen egy olyan sportoló, mint Bjoerndalen. Talán amikor elkezdte ezt az egészet, felmerült benne, hogy ennyi évvel később még mindig erről fog szólni az élete? Ki tudja? Mindenesetre most is ott van Szocsiban, és a trónkövetelők ismét csak a hátát nézhetik.

A sport szépségéhez számomra az is hozzátartozik, hogy olyan legendákkal is megajándékoz minket, amikor az idő múlásával mit sem törődő sportemberek szerepelnek kiválóan. Oscar Swahn, a svéd sportlövő 1912-ben Stockholmban 64 évesen lett aranyérmes, ennél idősebb korban soha senki nem nyert olimpián. És Swahn nem hagyta abba a versenyzést, 1920-ban, 72 évesen még negyedik lett csapatban!

Meg kell emlékeznünk az olyan magyar sportemberekről, mint például Gerevich Aladár, aki 50 évesen nyert a kardcsapattal a római olimpián. Csapattársa, Kovács Pál csak két évvel volt fiatalabb, és ő 40 évesen Helsinkiben még egyéniben volt olimpiai bajnok. Szintén 40 éves volt Kárpáti Rudolf, aki Rómában kard egyéniben és csapatban is aranyérmet szerzett. De említhetjük például Dara Torrest, aki 2008-ban 41 esztendősen messze a legidősebb tagja volt az olimpián résztvevő amerikai úszóválogatottnak, mégis érmekkel térhetett haza.

Szóval a kor nem akadály. Én különösen csodálom ezeket a remek sportembereket, hiszen én már huszonévesen is csak "fotelsportoló" voltam. Manapság néha úgy fest, a sport "atomkorát" éljük, az élmezőnybe berobbanó fiatalokra figyelnek rengeteg sportágban, és akkor jó olyan hírt olvasni, ha valaki egyszerűen csak jön, lát, és győz.

Teljesítményüket pedig még inkább egyedivé teszi az, hogy bizony előfordulnak balul sikerült visszatérések. Mark Spitz kilenc olimpiai aranyérem után vonult vissza, hogy sok évvel később negyvenévesen még megpróbálja magát beverekedni az amerikai úszóválogatottba- másodperceket vertek rá a legjobbak. Björn Borg, a svéd teniszlegenda szintén fiatalon, 26 évesen vonult vissza, aztán egy évtizeddel később úgy döntött, megpróbálja folytatni. Két év alatt egyetlen meccset sem sikerült nyernie, dicstelen epizóddá vált a kísérlet. Utólag már könnyű azt mondani, kár volt belevágniuk, de ők akkor nyilván úgy érezték, felvehetik még a versenyt a fiatalokkal.

Ki tudja, egy ilyen bajnok miért nem látja már a felkészülés során, hogy nem fog menni? Talán akkora tekintélyük van, hogy senki nem mer szólni, ezt inkább nem kéne erőltetni, ne rombold le a saját legendádat? Vagy egyszerűen csak arról van szó, abbahagyták vagy sem, örökre igazi sportolók maradtak, akik küzdenek, hajtanak, nem adják fel egészen az utolsó pillanatig?

Lehet, hogy pont ők tudják igazán értékelni egy Bjoerndalen telejsítményét, hiszen pontosan tudják, milyen az, amikor valaki negyvenen túl már nem csak levezet, hanem ott van a csúcson. Nekünk, szurkolóknak ez csak egy érdekesség, egy különleges emberi teljesítmény, egy izgalmas verseny, nekik talán maga az élet sava-borsa, a győzelem íze...

Ki hitte volna, hogy így feltörlik a padlót Peyton Manningékkel a Super Bowlban?...

Azt hiszem, egyre többen vagyunk, akik élőben követik az amerikaifoci eseményeit. És aki kicsit is szurkolónak mondja magát, az ott ült a televízió előtt, mert nagyon sokat ígérő Super Bowl várt ránk. Eljött végre a pillanat, amikor minden korábbi elemzés, okoskodás feleslegessé vált, mert a pályán kellett bizonyítani. A Denver Broncos és a Seattle Seahawks nézett egymással szembe, és parázs hangulatú, színvonalas meccsre számíthattunk mindannyian.

A meccs ehhez képest -nincs rá jobb szó- egy hihetetlen bénázással indult. Peyton Manning idegbajba kergette a snap előtti utasításaival, bemozdulásaival az ellenfeleket a rájátszásban, ehhez képest alig 12 másodperc pörgött le, amikor saját centere dobta hátra a labdát úgy, hogy ő még nem indította el a támadást. A Broncos futója alig tudta safety-re menteni a helyzetet, de így is 2-0 a Seahawks javára.

A Seattle jött egy mezőnygóllal, amire Manningék nem tudtak válaszolni, újabb mezőnygólig jutott a Seahawks, és 8-0 után már ideje lett volna, hogy beinduljon az addig semmit nem mutató denveri támadógépezet. Ehhez képest futójuk majdnem elvesztette a labdát, majd egyből utána Manning passza a Seahawks védőjének a kezében landolt. Az első negyedben gyakorlatilag tehát csak a Seahawks volt a pályán, míg a denverieknek 11(!) megtett yardra futotta.

A második negyed elején a Seahawks kedvező mezőnypozícióját gyorsan touchdown-ra váltotta- ki más szerezhette volna, mint az óriási formába lendülő Marshawn Lynch! A Seattle több ponttal (15) állt ekkor, mint ahány yardot(!) szerzett a Manning által irányított rekorddöntögető támadóegység. Még arra is 20 percet kellett várni, hogy a Denver első first downját elérje. Szépen lassan kezdtek belejönni a támadásba, közeledtek a vörös zónához, amikor a Seahawks védelme ismét közbelépett: odaértek Manninghez, akinek dobása rosszul sikerült, és Smith visszahordta a labdát. A 22-0-ás eredmény döbbenetes, óriási meglepetés volt, és kezdett a meccs végletesen egyoldalúvá válni. 

A félidő vége előtt mezőnygól távolságba jutott a Denver, ám inkább bevállalták a negyedik kísérletet. Manning passza sikertelen volt, nem sikerült pontokat szerezni a denverieknek, ami nem sok jót ígért a második félidőben a számukra.

A harmadik negyed pedig úgy folytatódott, ahogy az előző abbamaradt: Matt Prater kezdőrúgása némileg rövidre sikeredett, Percy Harvin pedig visszahordta az endzone-ba a labdát. 29-0, végképp kezdett elmenni a hajó... Érdekes, hogy Harvin kapcsán emlegették, hogy egész idényben alig játszott sérülés miatt, és most pedig ő fog lehetőséget kapni- az elkapó csattanós választ adott a pályán, több nagy játék mellett ez a visszahordott TD elég nyomós érv volt a csatasorba állítása mellett.

A Denver egyszerűen nem tudott megújulni, erőtlen, ötlettelen passzjátékuk azt jelezte, ez a meccs nem válik klasszikussá, nem az utolsó pillanatokban eldőlő, óriási izgalmakat hozó párbajról van szó. A Seattle támadói leginkább csak őrizték a labdát, nem kellett erőlködniük, hiszen a védelem tette a dolgát, sőt, még pontokat is szereztek. És aztán újabb labdát is szerzett a Seattle fantasztikus védőegysége, ezekben a pillanatokban már inkább unalomba fulladt a döntő, mert csak egy csapat volt a pályán. A harmadik negyed végére teljesen csődöt mondott a denveri védelem is, és ezt kihasználta Russell Wilson is, aki touchdown passzt osztott ki. 36-0... Úgy nézett ki, a meccs utolsó negyedében a csereembereket is beküldheti a pályára akármelyik fél, itt már nem lesz feltámadás.

Peyton Manning végül a harmadik negyed utolsó másodperceiben kiosztott egy touchdown-passzt, így a Denver elkerülte azt a szégyent, hogy "kinullázzák". De a negyedik negyed előtt még mindig 28 pont volt a hátrányuk...

Lassan csordogáltak az események, a Seattle pörgette az órát, és ellenfelük hiába sietett volna, esélye nem volt a fordításnak. A közvetítés is laposabbá vált, hiszen nem nagyon volt miről beszélni a meccsen történtek kapcsán, szóba került inkább minden más téma. Amikor Wilson második TD-átadásával ismét gigantikusra nőtt az előny, én éppen pakolgattam, mert egyszerűen nem kötöttek le annyira a történések. A legizgalmasabb kérdés talán az volt, hogy ki lesz a meccs legjobbja, az MVP, de őszintén szólva ez azért engem mindig kevésbé érdekel. Manning egy nappal korábban az egész idény legértékésebb játékosa lett, de mire ment vele a Super Bowlban?...

Furcsa volt látni azt, ahogy a Seattle sztárvédőjét, Richard Shermant levitték egy sérülés után, és mégis tudta mindenki, ennek már nincs semmi jelentősége, Manningéken nem segít, hogy gyengült az ellenfél secondary-je. A meccs során Peyton Manning két újabb rekordot döntött meg, amit szépen feljegyeznek a statisztikusok, ám egy negyedik kísérletnél passza rövidre sikerült, tehát a kulcsszituációkban ismét csak hibázott. A számok nem szereznek pontokat...

Mit is lehetne mondani zárásként, ha már a pályán történő események nem hoznak igazán lázba? Előzetesen azt várta szinte mindenki, hogy valamennyi pontot, 20-25-öt fel fog tenni a Broncos a táblára, és a kérdés az volt, hogy enged-e többet Seattle védelem, és a támadóik tudnak-e legalább ugyanennyit. Amikor e sorokat írom, 43-8 a meccs állása, tehát gyakorlatilag nem sok minden alakult úgy, ahogy vártuk.

Mi döntött? A Broncos futását gyakorlatilag megölte a Seahawks védelem, míg a passzjátékot a secondary döntötte romba. Amikor pedig nagy lett a denveriek hátránya, már amúgy sem lehetett futni. Rettentően sokat számított, hogy Peyton Manninget a korábbi meccsekhez sokkal többször érték el a védők, több labdaeladásba kényszerítették így bele, sőt, még pontokra is tudták azokat váltani. A Seattle támadói pedig jól használták ki a védelem által kiharcolt lehetőségeket, és folyamatosan szerezték a pontokat.

Nekem is van időm ilyesmiket írogatni, hiszen hiába van még hátra két perc, a Seattle már a csereirányítót küldte be a pályára, a nézőtér egy része pedig már kiürült, a denveriek szép csendben hazamentek. Pete Carroll, a Seahawks edzője pedig megkapta a jeges fürdőt, pedig még volt hátra a meccsből. 

Végül 43-8 lett a vége, pokolian nagy verést kapott a Denver, a Seattle Seahawks lett a 2013-as NFL szezon bajnoka. Az egész héten szajkózott marhaságokat Peyton Manning "jelentőségéről", "hagyatékáról" mind idézőjelbe lehet tenni. Mert a meccset az ellenfél uralta, és teljesen jogosan nyerte meg, és ilyenkor a sok szép statisztika mind mehet a kukába.

A SUPER BOWL XLVIII GYŐZTESE A SEATTLE SEAHAWKS!

Az AFC döntőjének felvezetése minden szinten a két sztárirányítóról szólt, de végül nem Brady és Manning volt a két magányos főszereplő. Manning passzai jobban ültek, de Brady is touchdown passzt adott, sőt futott is egyet- nem ezen múlt a végeredmény, hanem a csapatok többi tagjának munkájában. Összességében a denveriek minden szempontból uralták a meccset, a Patriots futójátékát megölték, hosszú passzt alig engedtek és a rövid játékokat is jól akadályozták. A Peyton Manning vezette támadóegység pedig szorgalmasan gyűjtötte a pontokat, még ha nem is voltak ellenállhatatlanok. A negyedik negyedben a Patriots fellángolása már nem volt eredményes, a meccs elvesztegetett első részében összeszedett hátrányt nem sikerült ledolgozniuk.

Nehéz eldönteni, a Broncos volt-e ennyivel jobb, vagy Bradyék játszottak magukhoz képest rosszul, de azt hiszem, úgy illik, ha elismerjük: a denveriek egész éves teljesítménye alapján megérdemelt a Super Bowlba jutásuk. A Patriots ugyan kilátástalanul játszott, de annyi sérülést szenvedtek el egész évben, hogy az AFC-döntő is komoly fegyvertény volt tőlük. A két korosodó irányítóval mind a két csapat jövője kérdéses. Ha Manning elnyeri második gyűrűjét, ki tudja, mit vállal be jövő évben. Ha a Patriots sérültjei felépülnek, Brady kaphat még egy esélyt - de ez lesz számára az egyik utolsó dobás.

Az NFC-ben két ifjú titán vezette gárda feszült egymásnak. A Seattle Seahawks irányítója, Russell Wilson rögtön az elején elvesztette a labdát, ami megadta az alaphangot. Az ellenfél, a San Francisco 49ers is kőkemény védőjátékáról híres, ezért kevés pontos, nagyon küzdelmes meccset várhattunk. A félidei 10-3-as 49ers vezetés alig tért el a Broncos meccs félidejétől (13-3), de míg Manning passzolt, Kaepernick sokat és hatékonyan futott. Aki szereti a kemény védőjátékot, nem csalódhatott a látottakban.

A Seahawks csapatát a folytatásban a remek futó, Marshawn Lynch tartotta meccsben, majd a hazai közönség által űzött csapat a vezetést is átvette. Ekkortól pedig igazi rájátszás-hangulatú mérkőzés kerekedett ki az összecsapásból: volt több labdaeladás, sérülés, nagy passz. Ezúttal Kaepernick keze remegett meg többször, a végjátékban kétszer is a Seahwaks védőinek kezében landoltak a passzai, ezt pedig a 49ers már nem bírta el. Bár sokan várták őket döntőbe, a San Franciscó-i csapat gépezete a mérkőzés második felében akadozott, és a masszív védelméről híres Seahawks élt a lehetőséggel.

Seattle tehát ünnepel, csapatuk második alkalommal jutott be a Super Bowl-ba, és ott sem lesznek esélytelenek. Mert mostantól természetesen már mindenkit csak az érdekel, kié lehet a végső siker. Peyton Manning és remek elkapói szét tudják szedni a Richard Sherman neve által fémjelzett secondary-t? Képesek lesznek-e az újabban remekül muzsikáló denveri védők megállítani Lynch futásait? A Patriots és a Chargers védői hozzá sem értek Manninghez, de a jóval masszívabb Seahwaks védelemmel szemben is meg tudja védeni a támadófal?

Még csak tippelni se nagyon lehet. És van még egy ismeretlen tényező, ami alapjaiban befolyásolhatja az erőviszonyokat: az időjárás. Mi van, ha New Yorkban azon a napon rettentően hideg lesz, netán még a hó is esik? A Metlife Stadium nem fedett, és ha van, ami közhelyesen gyakran elhangzik, az Peyton Manning "lefagyása" ha zord az idő.

Szóval a képlet összetett. De szerencsére nem is kell, hogy előre ki tudjuk számolni az eredményt: úgy a jó, ha a Super Bowl-t végigizgulhatjuk. Magyar idő szerint február 3-án hajnali fél egykor kezdődik a nagy meccs, ahol a Denver Broncos és a Seattle Seahawks csapatai találkoznak. Vétek lenne kihagyni!

Az NFL rájátszásában a főcsoport-elődöntők hétvégéje volt soron, és sokan azt várták, még a wild card-körnél is izgalmasabb, jobb meccsek lesznek. Bár érdemes volt a tévé előtt ülni, némi csalódás azért bújkálhat a rajongók egy részében.

A Seattle Seahawks hideg, szeles időben fogadta a New Orleans Saints csapatát. Tudni lehetett, hogy a Seahawks az esélyesebb, de annál azért többet várhattunk, mint amit a Saints mutatott. Három negyeden át nem sikerült pontot szerezniük, a védelem tartotta őket meccsben. Kihagyott mezőnygól-kísérlet, elrontott negyedik kísérlet- döcögött a gépezet. De a Seahawks sem játszott nagyot, így pár fura játék után úgy festett, egy huszáros hajrával mégis döntetlenre mentheti a rendes játékidőt Drew Brees és csapata. Aztán megint egy nehezen értelmezhető hiba, és... Vége, 23-15.

A Seahwaks csapatát a védelem vitte a hátán, illetve a remek futó, Marshawn Lynch, aki 140 yarddal és 2 touchdownnal zárt.

Russell Wilson 103 yardot passzol- most ennyi is elég volt, de az NFC döntőben ennél többet kell mutatni.

Ott ugyanis kemény ellenfél vár rájuk: a San Fransisco 49ers. A friscóiak győzni tudtak a Carolina Panther otthonában, akik szerény teljesítményt nyújtottak: összesen 10 pontot tudtak csak összehozni. Cam Newton futott 54 yardot, passzolt 267-et, adott egy touchdown passzt is, de két interceptionja végzetes lett. Colin Kaepernick a számokat tekintve elmaradt tőle, de összeségében a 49ers jól menedzselte az ideges hangulatú meccset, kézben tartották szinte végig a történéseket, 23-10 arányban győztek. Vernon Davis TD-elkapása pedig élményszámba ment, utólag kellett visszanézni, hogy lábujjai tényleg a célterületen belül voltak.

Az NFC döntője Seattle-ben teljesen kiszámíthatlannak tűnik. A 49ers felszívta magát a rájátszásra, de egyik ellenfelét sem lehengerlő módon győzte le. A Seattle pedig úgy nyert nyögvenyelősen, hogy a Saints a meccs első háromnegyedében pontot sem tudott szerezni.

Az AFC-ben a New England Patriots váratlanul könnyen győzte le az Indinapolis Colts csapatát. Jól éreztem rá, hogy a futás lehet a döntő, de az, hogy kizárólag futott touchdownokkal szereznek 43 pontot, mindenkit meglepett. Az idény végére LeGarette Blount döbbenetes formába került, 166 yardot és 4 TD-t jegyezhettek fel a neve mellett. 73 yardos TD-futását élmény volt nézni.

Brady pár jó passzal vette ki a részét a győzelemből, és nagyon vigyázott a labdára, míg a fiatal sztár, Andrew Luck négy alkalommal is eladta a labdát. Ezek után nem lehetett kérdés, ki győz: a Patriots idei egyik legnagyobb győzelmét aratta a 43-22-vel.

A Patriots újabb sérülése miatt egészen fura szerepkörben mutatkozott be a háromszoros Super Bowl-győztes Tom Brady. Ryan Allen válla ugyanis meghúzódott, így a kicker, Stephen Gostkowski vette át a szerepét, a rúgásoknál pedig Brady szállt be mint holder. De ezt is a szokásos alázattal és profizmussal végezte. A végén őt is faggatták arról, hogy a futásról szólt az egész meccs, de ennyi év rutinjával Brady már pontosan tudja, csak a győzelem számít- könnyen vagy nehezen, futással vagy passzal, az nem számít.

Az utolsó elődöntőt a Denver Broncos és a San Diego Chargers vívta. A Broncos remek alapszakasz után egyértelmű esélyese volt a párharcnak, és a meccs a kedvük szerint is alakult, 17 pontos előnyt szereztek az első három negyedben, amikor a San Diego gyakorlatilag semmit nem mutatott, ötletettenül, enerváltan játszottak. Peyton Manning megbízhatóan irányított, 2 TD-passz és 1 labdaeladás volt a legfőbb statisztikai mutatója, összesen 230 yardig jutott.

A negyedik negyedben aztán minden mindegy alapon elkezdett játszani a Chargers, Philip Rivers két touchdown passzával hirtelen kezdett izgalmassá válni a meccs, de aztán a végén a Broncos rutinosan már csak arra törekedett, hogy az előnyt megőrizze. Ez sikerült is, a vége 24-17 lett.

A jövő héten Denverben találkozik a Broncos és a New England Patriots. Ősszel óriási hátrányból fordítva győzött a bostoni csapat, de azóta a Patriots mintha nem is ugyanaz a csapat lenne: Brady passzjátékának sokkal kisebb szerep jut, a futók viszont ellenállhatatlanok. Manningék nem voltak igazán meggyőzőek a Chargers ellen, de a rekordhalmozó irányító által labdákkal tömött remek elkapóbrigád bármikor képes nagy játékokra.

A kérdés tehát inkább a védelem oldalán dől el: képes lesz a Patriots secondary széttördelni a Broncos passzjátékát, és a denveriek pedig meg tudják-e állítani a Blount, Ridley, Vereen futótriót. Aki ebben jobb lesz, az győzhet. A pillanatnyi formát felhozni felesleges, jövő vasárnap új meccs lesz, minden szempontból.

Az már csak újságírói fogás, hogy mindent úgy fognak az elkövetkezendő hétben beállítani, mntha csak Brady-Manning és Wilson-Kaapernick párharcokról szólna az egész. De a sztori bonyolultabb, és ezt pont a heti meccsek bizonyították, amikor nem csak az irányítók vitték a hátukon a csapatukat.