Sportfoglalkozás

Az egyik legkeményebb amerikafoci-játékost gyászolja az NFL: Chuck Bednarik 89 évesen hunyt el.

A szlovák származású játékos sorsa egyáltalán nem vezetett egyenes úton a profiligába. A nagy világválság idején megtapasztalta a szegénységet, majd az iskola befejezésekor jelentkezett a légierőbe: fedélzeti lövészként szolgált bombázókon, és 30 harci bevetést teljesített. Ezután egyetemen tanult, és természetesen az ottani focicsapatnak is tagja volt.

1949-ben választotta ki a Philadelphia Eagles, és itt töltötte egész profikarrierjét: 1949-ben és 1960-ban bajnoki címet is nyert a csapattal. Bednarik arról volt legendás, hogy az utolsó "60 perces játékos" volt ezen a szinten, tehát mind a támadásoknál, mint védekezéskor a pályán volt. Ez ma már elképzelhetetlen a teljesen specializált posztok korában, de akkor sem volt már jellemző. Ő viszont klasszisjátékos volt linebacker és center poszton egyaránt.

Sokan azt hitték, a Concrete Charlie becenevét is betonkeménysége miatt kapta az elnyűhetetlen, nagy munkabírású Bednarik, de a valóságban másról volt szó: a holtszezonban építőanyagok eladásával kereste kenyerét. Más világot éltek, mint manapság- a jó játékosok annyi ezer dollárt kerestek egy szezonban, mint a mai sztárok millióban. Ez volt az a korszak, amikor az NFL még nem számított a legnépszerűbb sportágnak az Egyesült Államokban, a robbanásszerű fejlődés a hatvanas-hetvenes években jött el. 

Bednarik így is a liga egyik leghíresebb játékosa lett, sőt, talán hírhedtnek is mondhatnánk. Az egyik legismertebb szerelése az volt, amikor a New York Giants futóját, Frank Giffordot úgy terítette le, hogy az másfél évre abbahagyta a játékot. A szerelés után készült híres fotó a kor egyik leghíresebb sportfelvétele.

Ám Bednarik nem alattomos volt, hanem inkább kemény. Az amerikaifoci világában ez erénynek számít, így nem véletlen, hogy a különböző rangsorokban az NFL-történelem legjobbjai közé sorolják őt. Az Eagles is megbecsülte az 1962-ben visszavonult kiválóságot, az általa viselt 60-as mezsszámot is visszavonultatták. Bednarik maga leplezhette le a róla készült szobrot is.

A régi idők amerikaifociját képviselő játékos nem volt túl jó véleménnyel a maiakról, puhánynak tartotta őket, hiszen már egyikük sem vállalta fel, hogy a meccsen az első perctől az utolsóig a pályán legyenek. Valószínűleg nem is lesz már hozzá hasonlóan nagy munkabírású focista az NFL-ben, épp ezért becsülik meg annyira a teljesítményét.

Az NFL gyorsan túllépett a Super Bowl körüli felhajtáson, elkönyvelte mindenki, hogy a New England Patriots nyert, és már javában építgeti mindenki a csapatát a következő szezonra.

A fizetési sapka alá beférés pár csapatnak komoly kihívás volt, ami fájdalmas áldozatokkal járt: néhány csapat igazi ikonoktól vált meg, akik hosszú éveken át szolgálták hűségesen a franchise-okat, ám a racionalitás azt diktálta, hogy nem az övék a jövő. 

A szakértők azt jósolták, a csapatok nem lesznek túl aktívak a játékoscserék terén, de ezzel igencsak mellélőttek. A tengerentúlon blockbuster trade-ként emlegetett tranzakciók során igazi sztárok is mezt cseréltek. Az NFL jellegzetessége, hogy a játékosok ellenértéke nem pénz, hanem egy vagy több másik játékos, illetve draftjog szokott lenni. Egy magas választási lehetőség a drafton komoly értéket képvisel: a legjobb egyetemi játékosok közül olcsón lehet leigazolni a jövő sztárjai, feltéve, hogy sikerül tényleg csiszolatlan gyémántra bukkanni.

Egy szó mint száz, voltak meglepő mozgások. A Philadelphia Eagles a remek futót, LeSean McCoy-t küldte a Buffalo Billshez Kiko Alonsóért cserébe. Aztán jött a szenzáció, a New Orleans Saints rendkívül hatékony tight endje, Jimmy Graham az amúgy is nagyon erős Seattle Seahawks csapatában kapkodhatja el Russell Wilson passzait. Az Eagles és a Rams irányítót cserélt, Brandon Marshall a New York Jets csapatához került, szóval volt mozgás rendesen.

Aztán jött a szabadügynök-piac megnyílása. A lejárt szerződésű játékosok oda mennek, ahova akarnak, és ez jellemzően azt jelenti, hogy a több pénzt választják. Amikor egy csapatnak több elkölthető pénze van a fizetési sapka alatt, néha elképesztő összegeket ígérnek egy-egy sztárnak, és így bőven évi 15 millió dollár felett kereshetnek olyan védőjátékosok, mint a Miami Dolphinst választó Suh, vagy az ismét a Jets zöld-fehérjébe bújó Darelle Revis. Pár ember esetén kicsit mát túlzónak látszanak a beígért összegek, de a verseny éles, és aki nem jutott tavaly a rájátszásba, az próbál minél jobban erősíteni.

A Super Bowl-győztes New England Patriots riválisai az AFC Eastben mind elkezdtek őrült módra költekezni, és be kell vallani, hogy első ránézésre valóban komoly fogásaik volt. A Jets secondary Revis és Cromartie leigazolásával ugrásszerűen javulhat, de az új elkapó, Marshall is sokat tehet a sikeres szereplésért. A Buffalo Bills McCoy révén robbanékony futóra tett szert, és ide igazolt Percy Harvin is. A Dolphins védelmét jelentősen sikerült megerősíteni, Suh bizonyára rendesen terrorizálni fogja az ellenfeleket, a támadószekcióban pedig Jordan Cameron tight end és Kenny Stills elkapó a két új szerzemény. Papíron a New England gyengült, a többiek erősödtek.

Épp csak egy apró különbség van: a Patriots immár háromszoros Super Bowl-MVP irányítóval rendelkezik Tom Brady személyében, míg a többiek...  Ryan Tannehillnek voltak jó pillanatai a Dolphinsban, de azért ő sem tartozik a ligaelitbe, míg a Matt Cassell- E.J, Manuel illetve a Geno Smith- Ryan Fitzpatrick duóktól aligha rezzennek össze félelmükben az ellenfelek. Hiába a nagyratörő tervek és a sztárigazolások, megbízható irányító nélkül nehéz sokra vinni az NFL-ben.

Persze minden posztnak megvan a maga fontossága. Most az a trend, hogy a cornerbackek kapnak komoly pénzeket. Természetesen a passz elleni védekezés kulcsfontosságú a mai passzorientált ligában, de csodák nincsenek. A Super Bowl-ban a két talán legjobb secondary volt a pályán, mégis potyogtak a pontok. A negyedik negyedben a győztes touchdownt eredményező Patriots drive-ban Brady nyolc passzából nyolc volt sikeres, pedig a Legion of Boom híres-hírhedt játékosainak kellett túljárnia az eszén. Darelle Revis remek játékos, de a Pats is kapta a pontokat passzokból, a Baltimore Ravens irányítója, Flacco például négy TD-t szórt ellenük a főcsoport-elődöntőben. 

Szóval ez egy ízig-vérig csapatjáték. Mindenkinek hozzá kell tennie a magáét, és nagyon nehéz pénzben kifejezni, ki mennyit ér egy csapatnak. A Super Bowl egyik hőse volt Shane Vereen, aki futó létére 11 passzt kapott el, és ennek köszönhetően szabadügynökként korrekt szerződést kapott a New York Giants csapatától. Köszönte és aláírt- és így már majdnem egy közepes cornerback fizetésének a felét megkapja.

Az állandó zsonglőrködés a fizetésekkel az amerikaifoci mindennapjainak a része a fizetési sapkának köszönhetően. Aki feleslegessé válik, egyből veheti a kalapját, mert minden szabad fillérre szükség van. Vannak játékosok, akik pénzről mondanak le, hogy jobb csapatot lehessen építeni körülöttük, mások igazi zsoldosok, oda mennek, ahol többet ígérnek. Nincs ezen mit elítélni, egy játékos karrierje csak pár évben mérhető, érthető hát, hogy mérlegelnek: több siker vagy nagyobb vagyon a kérdés időnként. 

Ez is része az üzletnek. Sok év múlva már csak a sikerekre emlékszünk, szurkolói szemmel meg pláne azt várjuk el, hogy "jófejségből" mondjon le valaki a fizetése feléről- de valljuk be, mi sem szívesen érnénk be más, hasonló munkát végző ember fizetésének a töredékével ilyen indokkal. A jó csapat attól jó csapat, hogy ilyen korlátok közé szorítva is meg tudja találni a kompromisszumokat.

És persze a siker mindent igazol. A Patriots esetében felmerült, hogy bizony erősen kiköltekeztek tavaly, és ezért sejthető volt, hogy a mostani holtszezonban lesznek érzékeny veszteségek. Ám a Lombardi-trófea a vitrinben, és az minden korábbi okoskodást okafogyottá tesz. A mostani kiköltekezők és spórolósok közül az egyik csapat szűk év múlva fel fog jutni a csúcsra, és az minden döntést igazol. Mert a sportban csakis a siker alapján lehet kimondani a végső ítéletet...

Az NFL-ben már javában zajlanak a játékosmozgások, régi harcosokat küldenek el a klubok, másokat pedig hasznosabbnak tartott emberekre cserélnek. Időnként fájdalmas döntések ezek, de a limitált fizetési sapka miatt meg kell ezeket hozni.

Az amerikaifoci egyik fontos fogalma az ún. salary cap, azaz fizetési sapka. A csapatok nem költhetnek többet a játékosokra ennél a keretnél, és ez azért nagyon hasznos, mert nem lehet egy dúsgazdag tulajdonosnak afféle Dream Team-eket összevásárolgatni. Az NFL-ben nincs Real Madrid vagy PSG, pont ezért. A csapatépítés rendkívül fontos összetevője a sakkozás a bérekkel, a menedzser éppen olyan fontos ember, mint a csapat vezetőedzője.

A lejárt szerződésű játékosok, az ún. szabadügynökök (free agent) bárhová eligazolhatnak. Vannak, akiket megtartanának régi csapataik, mások mehetnek amerre látnak, megpróbálhatnak minél zsírosabb szerződést kiharcolni. Természetesen nem csak a pénz dönt, nem egy olyan játékos van, aki kötődik a csapatához, akár olcsóbban is aláír, mert jól érzi magát, míg más kijelentette, mindenben a helyette tárgyaló ügynökre hagyatkozik- azaz kizárólag pénzügyi kérdésként kezeli a dolgot, afféle zsoldos.

Valahol persze minden játékos az, hiszen senki nem egy marék mogyoróért játszik az NFL-ben. Akik viszont sok éve viselik egy csapat színeit, azok elküldése komoly dió. Jó példa erre a friss Super Bowl-győztes New England Patriots veteránja, Vince Wilfork. 11 évet húzott le a csapatnál, újoncként tagja volt a 2004-es bajnokcsapatnak, és úgy fest, most újabb bajnoki címmel a háta mögött búcsúzik. Ő volt Tom Brady mellett az utolsó egykori Super Bowl-győztes a nagy évekből. Ám olyan pénz ütötte volna a markát a napokban, ha a keret tagja marad, amit egy 33 éves, valószínűleg karrierje legjobb éveit már maga mögött tudó defensive tackle esetén nyilvánvaló érdemei ellenére sem tudott felvállalni a Patriots. A 8 millió dollár a fizetési sapkában túl sok volt, erre szükség van a fiatalabb sztárjátékosok megtartásához. Ám az a furcsa helyzet hogy szabadügynökként Wilfork akár régi csapatával is tárgyalhat, és újból aláírhat- jóval kevesebb pénzért. Ki tudja, hogy alakulnak még a dolgok, de gondolatban a legtöbb már elköszötek Big Vince-től...

Andre Johnson a Houston Texans legendás elkapója volt, de az idén ő maga kérte menesztését. Talán szeretne még egy-két jó idényt olyan csapatban eltölteni, ahol reális esélye van egy Super Bowl-győzelemre- lehet, hogy rá fogja költeni a Patriots a spórolt pénz egy részét?

Amennyiben szakítás a vége, az ilyen játékoslegendák esetében általában közös, könnyes sajtótájékoztatóba torkollik a búcsú. Mindenki nagyon sajnálja az elválást, de a játékos ügynöke közben már gőzerővel keresi az új csapatot, míg a csapat csatasorba állítja a fiatalabb utódot. Nem sokan hitték volna, hogy Peyton Manning egyszer mezt cserél, és nem az Indianapolis Coltsból vonul vissza, de még ő is feláldozható volt a fizetési sapka oltárán pár éve. Tulajdonképpen ez mind a két fél számára jól sült el, mert a Colts egy zseniális fiatal irányítót, Andrew Luckot draftolt, míg Manningnek voltak komoly eredményei a Denver Broncos csapatában- igaz, a Super Bowlt elbukták.

Szóval ez a vándorlás az NFL holtszezonjának fontos időszaka. Wilforkon túl is elköszöntek már pár ismert névtől, AJ Hawk-tól megvált a Green Bay Packers, Brian Hartline a Miami Dolphins csapatánál került körön kívülre, de állítólag olyan klasszisok helyzete is ingatag, mint a Kansas City Chiefsnél játszó Dwayne Bowe. Máshol váratlan cserékkel borzolják a kedélyeket: a Philadelphia Eagles népszerű és igen eredményes futója a Buffallo Bills csapatához került, cserébe egy fiatal linebacker, Kiko Alonso érkezett. Most aztán mindenki elemezgeti, ki járt jobban az üzlettel. 

Messze még a játékosmozgás vége, tuti hogy lesz még bőven kedélyeket borzoló igazolás. Hiába hideg fejjel meghozott üzleti döntések ezek, akkor is van egy érzelmi oldal. A szurkolók nem szívesen fogadják el, hogy pár dolláron múlik az egyik kedvencük sorsa, nem nagyon szeretnék egy rivális mezében látni azt, aki annyit tett a csapatukért. Az eszük azt súgja, nem nagyon lehet másként, mégis nehéz ezt elfogadni.

Ám az NFL legalább annyira üzlet, mint amennyire sport. Meg kell jegyezni, a profi sport mind ilyen, az európai fociban pont ugyanúgy sakkoznak a pénzekkel. A tengerentúlon azért más, mert legalább tiszták a viszonyok, mindenkire ugyanolyan keret vonatkozik, és pontosan lehet tudni, mekkora összegekről beszélünk. Látszatra úgy tűnhet, az NFL anyagiasabb, pedig csak egyszerűen átláthatóan megy minden. Ettől még nem forog több pénz- csak ami forog, az látható.

Sokan pont ezért is kedvelik jobban az amerikaifocit, hiszen tisztábbak a viszonyok. Színvonal van itt is, ott is, izgalom dettó, viszont a körítés is számít, hiszen manapság nem csak a meccsekről tudósítanak, hanem minden másról is egy-egy sportág háza táján. Hiába csak hónapok múlva indul be az NFL következő szezonja, a mostani időszaknak is megvan a maga izgalma...

Momentumok! Erről szólt az idei Super Bowl, ami minden idők egyik legizgalmasabb döntője volt, és a végén a Patriots harcolta ki a győzelmet.

Ha a sztorit az elejéről kezdjük, elmondhatjuk, parádés volt az NFL idei szezonja. Remek alapszakasz után több fantasztikus rájátszásmeccset is láthattunk, és aztán a döntő... Igazi érzelmi hullámvasút volt. 

Az elején úgy festett, a Patriots sebészi pontosságú támadójátékával nem tud mit kezdeni a Seahawks. Aztán a Seahawks rántott elő a kalapból Chris Matthews személyében egy olyan játékost, akivel biztos, hogy senki, semmilyen szinten nem számolt- korábban elkapása se volt meccseken, most meg nagy játékokat csinált.

Brady eladta a labdát, aztán remek drive-okkal javított, de a félidőt 14-14-re mentette a Seahawks, ami a maradék 31(!) másodperc alatt végigért a pályán, és touchdown-t szerzett.

A második félidőben pedig a Seattle elkapta a fonalat, Brady második eladott labdája után már úgy érezhették, a 10 pontos előny elég is lehet akár. És mennyi apróságon múlnak a dolgok... A Seahawks jó a vörös zónában egyetlen alkalommal kellett mezőnygóllal beérje- és a meccset ez a pontkülönbség döntötte el.

Pontosabban akkor ezt még nem lehetett tudni. Mert a negyedik negyedben ismét a Patriots támadói kerültek fölénybe, remekbe szabott touchdownok jöttek, a Seahawks pedig igyekezett nem kockáztatni. Hogy Brady a korábbi hibái után hogy kapta magát össze, az hihetetlen- de valahogy sikerült neki, és még a vezetést is megszerezték, 28-24-re.

Ismét a Seahawks futhatott az eredmény után, most fájt az elhullajtott pár pont. A mezőnygól nem volt elég, de két perccel és három időkéréssel a touchdown nem volt elérhetetlen álom. És egy egészen elképesztő, leírhatatlan, totál mázlis elkapással karnyújtásnyira került tőlük a győzelem, pár yardot kellett volna megtenni a célterületig.

Egyetlen yard választotta el őket a tavalyi siker megismétlésétől. És ekkor nem az NFL egyik legjobb futója, Marshawn Lynch kezébe nyomták a labdát, hanem passzolni akartak. A meccs mindent eldöntő pillanata pedig ekkor jött, amikor egy inkább csak cserének számító újonc a Patriots csapatából, Malcolm Butler, bravúros módon elcsípte a labdát. Nehéz leírni azt a döbbenetes momentumot, ami a Patriotsnak a győzelmet, a Seahawksnak a vereséget jelentette.

És ugyan kétségkívül ez lesz a meccs legfontosabb pillanata, mégis még tucatnyi fantaszikus helyzetet lehet majd elemezni. Rajongóként nem tehetsz mást egy ilyen meccsen, mint hogy megőrülsz. Óriási élmény volt, méltó lezárása ennek az évnek. A Patriots, Tom Brady és Bill Belichick begyűjtötte negyedik trófeáját, Brady még MVP is lett- noha kétszer eladta a labdát, az, hogy innen is felállt, és összesen négy touchdown passzt adott, egészen fantasztikus lelkierőre utal. Megérdemelte az elismerést!

És mégis- a kispadon ücsörögve eshetett kétségbe Kearse mákos elkapása után, aztán meg a mennybe ment, amikor Butler lecsapott Russell Wilson passzára. Mert ez valóban egy totális csapatjáték! A maga szintjén minden játékos MVP, aki hozzátett valamit a győzelemhez. Ebből most a Patriots jött ki jobban, de csak nüanszokon múlott, hogy nem alakult máshogy- mind a két csapat sokat tett a győzelemért. Az elkövetkező napokban sokan elemzik majd még ezeket a momentumokat, de az utólagos okoskodás sem adhat mindenre magyarázatot, és főleg nem változtat semmin.

Szurkolóként is óriási dolog megélni ezeket az élményeket, és el se tudom képzelni, a pályán levők mit éreztek. Hálás vagyok nekik, amiért ezt átélhettem, de most egy kis pihenésre nekem is szükségem van, mert annyira magával ragadott a meccs... És azt már most is tudom, egy hét múlva nagyon fog hiányozni az amerikaifoci! Ilyen döntő után persze ez nem csoda...

Ünnepnap a mai az amerikaifoci rajongói számára, hiszen jön a várva várt nagydöntő! Ám egy pici szomorúság is vegyül ebbe, hiszen a Super Bowl után sok hónapig nem lesznek tétmeccsek a ligában.

Ám ez most még nem olyan fontos, hiszen mind a nagy összecsapás lázában égünk. Már oly sokan elemezték az esélyeket a Seattle Seahawks- New England Patriots meccs kapcsán, de én még nem mentem bele a részletekbe. Mivel sokáig nem nagyon lesz miről beszélni, így aztán nem hagyhatom ki az esélyt egy kis szubjektív okoskodásra.

Alapvetően egyetértek azzal, hogy sokan nagyon kiélezett, az utolsó pillanatig izgalmas döntőt várnak, hiszen minden erre utal. Valamiért mégis úgy érzem, ebből sima Patriots-győzelem lesz, de ez tényleg csak megérzés. Megindokolni azt tudom, miért kéne szorosnak lennie a Super Bowlnak...

Ha az idény alakulását nézzük, tulajdonképpen erősen hasonlónak tűnik a két csapat 2014-es éve. Botladozás a szezon elején, aztán erőre kaptak mind a ketten, végül az idényt lehengerlően zárva egyaránt az első kiemelt helyet szerezte meg a Seahawks és a Patriots az NFC-ben és az AFC-ben. A rájátszásban mind a kettőnek volt egy nagyon kemény és aránylag könnyed meccse, összességében megérdemelten jutottak el Arizonába. 

Ám a két csapat mégis egészen más felfogásúnak tűnik. A keményen védekező, ligaelit futóval és az egyik legjobban futó irányítóval operáló Seahawks tavaly magabiztosan verte a Super Bowlban a Denver Broncos csapatát, és őszintén szólva nem tűnik úgy, hogy most bármivel is gyengébbek lennének. A Legion of Boom néven emlegetett secondary roppant jól védekezik a passzjáték ellen, Richard Sherman, Kam Chancellor, Earl Thomas, Byron Maxwell a saját posztjaikon mind a ligaelitbe tartoznak.

Az egy másik kérdés, hogy a másik oldal támadói azért komoly kihívást jelenthetnek. A szinte megfoghatatlan tight end, Rob Gronkowski, a kiismerhetetlenül gyors és nagyon megbízható Julian Edelman, és a nem különösebben jegyzett elkapóból eredményes játékossá váló Brandon LaFell mind jó célpontok- és Tom Brady passzol nekik. A Seahawks elkapóit viszont ritkán emlegetik az NFL legjobbjai között. Mindez persze nem sokat jelent, ettől még bármelyiküknek lehet nagy meccse, de a Patriots tavalyhoz képest elsősorban abban változott, hogy a passzjátékkal szemben sokkal hatékonyabb a védelem. A sztárigazolás Darelle Revis mellett új ember a megtermett Brandon Browner, nagyon jól játszik Devin McCourty, újjászületett Patrick Chung, és a slot pozícióban játszó Kyle Arringtonnak is több remek meccse volt.

Amikor esélyeket latolgatnak, akkor általában úgy vélik, a Patriots nagyon komoly kihívás elé állítja a Seahawks passzjátékát. Ez fordítva is igaz, de Gronkowski magassága és ereje miatt olyan klasszis, hogy még Shermanék számára is túl nagy falat lehet- ráadásul a Legion of Boom három sztárja is kisebb sérüléssel küszködik.

Elvileg a Seahawks a földön is meg tudja nyerni a meccset, hiszen Marshawn Lynch tartja remek formáját, és a Patriots mindig gyengébben muzsikál a Russell Wilsonhoz hasonló mobilis irányítók ellen, de ha a passzok nem jönnek be, és a Seattle állandóan futni próbál, meglepő játékok híján erre azért már lehet készülni. Wilforkék annyira azért vannak rutinosak, hogy akár egy Lynch futásai ellen is hatékonyak lehetnek a játékok komoly százalékában. Pár nagy futás biztos lesz, de ennél több kell a győzelemhez. Ha Wilson úgy passzol, mint a Green Bay ellen a meccs 80 százalékában, akkor bajban lesznek.

Lehet-e kétszer olyan rosszul játszani? És megtörténhet-e, hogy a Patriots megint annyira lehengerlően támad, mint a Colts ellen a második félidőben? Ritka, hogy egy csapat pont ugyanúgy hoz le egymás után három rájátszásmeccset, de ha tippelnem kellene, annak látom kevesebb esélyét, hogy a Seahawks megint betlizik a meccs jó részében. A Packers akkor elszalasztotta a nagy lehetőséget, de a Patriots, ami Bill Belichick edző jól ismert "Do Your Job!" mantráját követve lép pályára, könyörtelenebbül kihasználja a hibákat.

És itt érdemes szólni az edzőfaktorról. Pete Carroll és Belichick nagyon tisztelik egymást, mind a ketten sikeres edzők, hasonló életkorban, ám igencsak eltérő habitussal. A szenvedélyes, játékosaival közvetlen Carroll nagyszerű munkát végzett a Seahawks élén, mert nem feltétlenül sokra tartott emberekből kovácsolt össze egy ütőképes gárdát. Amennyire lendületes ő az oldalvonalon, annyira lelkes küzdő a csapata a pályán.

Belichick nem egy laza figura, unalmas, semmitmondó sajtótájékoztatói legendásak, és elve az, hogy az eredmények beszéljenek helyette. Nos, ebben nincs is hiba! A jelenkor nagyon kiegyensúlyozott NFL-jében hihetetlen sikersorozat áll mögötte: 15 éve a Patriots edzője, ebből 9 alkalommal jutott az AFC döntőjéig, és a Super Bowlba már hatodik alkalommal verekszi be magát a csapatával. Teljesen mindegy, mi történik máshol, melyik riválishoz hoznak új edzőt és sztárjátékosokat, csapata mindig esélyes a végső sikerre. És folyamatosan, idényről idényre, sőt, meccsről meccsre képes átformálni csapata stratégiáját. A Baltimore ellen LeGarrette Blount futót háromszor küldték pályára a labdával és összesen 1 (egyetlen!) yardot szerzett. Egy hét múlva a Colts ellen 30 futásból 148 yard és 3 touchdown... Trükkös játékokat hívtak a rájátszásban a Patriotsra nem igazán jellemző módon, és ezek szinte mind működtek is. Az idei Patriotsnál nem igazán sejthető, mire fognak készülni a következő meccsen, míg a Seahawks esetében mindenki azzal számol, hogy Lynch és Wilson futni fog- mégsem tudnak mit tenni ellenük.

Szóval rettentő kiszámíthatatlannak ígérkezik a 49. Super Bowl, az elemzők véleménye megoszlik, és a legtöbben szoros meccset várnak- én viszont, ahogy fentebb jeleztem, nem. Viszont van egy tényező, amit hiába emlegetnek, nincs semmi jelentősége: a régi és új generáció találkozása, az "őrségváltás". Ez egy jól meglovagolható sztori, de a valóságban nem korosztályok találkoznak: két, csúcsformában levő irányító, akik egyaránt a liga legjobbjai közé tartoznak, nagy meccsre készülnek. Hogy ki hány esztendős, az teljesen mindegy, mert nem hebehurgya, kapkodó fiatal Wilson, és nem remegő kezű, lassuló felfogású irányító Brady se. Ráadásul rajtuk kívül még igen sokan lesznek a pályán, és bárkiből lehet hős.

És a többi játékos esetében meg végképp értelmetlen azon merengeni, ki idősebb, ki fiatalabb. Aki pályára lép vasárnap, az már ezerszer bizonyított az NFL-ben, és pontosan tisztában vannak azzal, mi a Super Bowl tétje. Nem az, hogy egy évtized múlva ki kerülhet be a Hírességek csarnokába, nem az, hogy kinek mi az "öröksége", az sem fontos, hogy ki élteti tovább a "dinasztiát"- a meccs kizárólag a Vince Lombardi-trófeáért zajlik. Aki megszerzi, boldog lesz, aki veszít, elkeseredik. Az eredménybe belemagyarázásért senki nem kap kupát, tehát mi se foglalkozzunk most még azzal, ami igazán nem a meccsről szól. Ez az éjszaka legyen a yardoké és a touchdownoké, és szinte biztos vagyok benne, nem is fogunk csalódni, remek szórakozás vár ránk...