Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az amerikaifoci elitje

Nekünk, európaiaknak nehéz megszokni azt a hozzáállást, ami az állandó egymáshoz méricskélést eredményezi az amerikaifoci világában. Az egyik speciális téma az, hogy ki tartozik a legszűkebb elitbe- és ez főleg az irányítók rangorolásában komoly ügy.

Vagy legalábbis komollyá felpumpált téma, hiszen így a holtszezonban az se nagyon számít, ki elit, ki nem. Most zajlanak az első edzések, teljesen mindegy, melyik irányító bénázik vagy dob zseniálisan ebben az időszakban, enne nagy jelentősége nincs. De pont a holtszezon miatt mindig kell valami beszédtéma, és most az aktuális viták arról szólnak, hogy egy szakíró szerint az NFL öt legjobb irányítója közt nincs ott Tom Brady.

A New England Patriots háromszoros Super Bowl győztes, rengeteg meccset megnyert legendájának megítélése szempontjából nem sokat számít, hogy egy lapban egy újságíró hova rangsorolja őt. Nálam meg benne van a top 5-ben, na és? A tavalyi évben is sokan okoskodtak arról, hogy Brady "elit" irányító vagy sem, öregszik-e, lassul-e, pontatlan-e. Az idény végén aztán azt láthattuk, a nála is idősebb Peyton Manning minden rekordot megdöntött az alapszakaszban, és csak a Super Bowl-ban tudták megállítani az általa vezetett Broncost. 

A meccseket soha nem statisztikák nyerik. Brady-nek voltak rosszabb meccsei tavaly, de akadt pár egészen káprázatos passza, amivel vesztett helyzetben is győzelemre vezette a Patriots csapatát. Nem kell, hogy ő adja a leghosszabb passzokat, a legtöbb TD-átadást, a lényeg az, hogy győzzenek- ezzel ő is tökéletesen is tisztában van.

És a mostani idény előtt is csak az a kérdés, hogy a végén a New England nyeri-e a Super Bowl-t. Az idény előtti játékosmozgásokból úgy látszik, hogy Belichick edző komolyan vette az erősítést, igazán jó játékosokat hozott a csapathoz, elsősorban a védősorba. A Patriots, mint az utóbbi bő évtizedben mindig, most is ott lehet a végelszámolásnál, és ez egészen fantasztikus teljesítmény. Mindez a siker pedig jelentős részben Brady-nek köszönhető, aki mindig ott volt és mindig képes volt nagy teljesítményre.

Épp ezért úgy gondolom, nem nagyon lehetnek álmatlan éjszakái egy efféle újságcikk miatt. Az viszont biztosan nagyon elégedetté tenné, ha a Super Bowl után az újságíró azon fanyaloghatna, hogy a Patriots egy már nem elit irányítóval nyerte el ismét a trófeát...

0 Tovább

Draft 2014, első kör

Mivel a legnagyobbnak ígérkező tehetségek az első körben szoktak elkelni, ezért érdemes már most áttekinteni az első este eseményeit.

A Houston Texans kapcsán emlegették, hogy esetleg az első választás jogát, de végül nem így történt: kiválasztották Jadeveon Clowney-t, akit a legtöbb az 1/1-re vártak. A defensive end félelmetes párost alkothat J.J. Watt társaságában. Ez persze az akadozó houstoni támadógépezet gondjaira még nem ad választ, de jó védelem nélkül nincs jó csapat.

A St. Louis Rams egy trade miatt két első körös választással rendelkezett. A draft előtt sikeresen kábítottak mindenkit azzal, hogy irányítót akarnak, a valóságban egy támadófalember és egy defensive tackle kiválasztását tették stabilabbá a csapatot.

Az első kiválasztott irányító Blake Bortles lett, rá a Jacksonville Jaguars csapott le. Ennek a csapatnak enyhén szólva sem túl sikeres az utóbbi pár éve, nemrég már befürödtek egy magasan választott irányítóval, kiderül, Bortles jobb lesz-e mint Gabbert. Egyébként pár hónapja még mindenki azt várta, hogy Teddy Bridgewater, esetleg Johnny Manziel kel el elsőként az irányítók közül, de ahogy egyre többet elemezték a fiatalokat, Bortlesre tette a voksát a legtöbb szakértő.

A Buffalo Bills trade után negyedikként választhatott, és Sammy Watkins személyében egy nagy elkapótehetségnek tartott srácot szerezhetett meg. A Bills a leghosszabb ideje rájátszásba nem jutó csapat az NFL-ben, és amíg Brady és a Patriots ott van a divízióban, nem is lesz könnyű ezen a helyzeten változtatni. Ráadásul mostanában az egész franchise költöztetése is szóba került- égetően fontos lenne nekik végre egy sikeres idény. De jó irányító nélkül a legjobb irányító is csak félkarú óriás...

A további érdekes választások közül szemezgetve feltűnő, hogy Manziel egészen a 22. helyig csúszott, a Cleveland Browns vitte el- de ennek a csapatnak két első körös választása volt, tehát annyira azért nem akarták, vagy nem hitték, hogy más elvinné előlük, mert akkor nyolcadikként lecsaptak volna rá. Manziel, vagy ahogy becézik, Johnny Football olyan fickó, akire oda kell figyelni, színes egyéniség, felpezsdíti majd a meglehetősen sótlan Browns franchise körül az életet. Az is tény, a Browns-nak irányító kell, mert Brian Hoyer nem tűnik hosszú távú megoldásnak. De Manziel az, akiből sztár is lehet, meg óriási bukás is. Az idő majd eldönti.

A másik sokra tartott irányítótehetség, Teddy Bridgewater épphogy nem csúszott ki az első körből, 32. helyen választotta a Minnesota Vikings. Bridgewater nem egy szélvészgyors játékos, sokak szerint a dobása sem NFL-szintű, mások viszont nagyon hisznek benne. A Vikingsben bizonyíthat, a mostanában ott megforduló Ponder, Freeman, Cassell trióból senki nem mutatott nagyot.

Ami feltűnő volt, hogy ebben az évben sem kelt el egyetlen futó sem az első körben. Ez azért jelzi, hogy a pozíció némileg leérteklődött az amerikaifoci világában, a legtöbb csapat passzorientált, tehát az elkapók sokkal értékesebbnek számítanak. Valamivel több védő kelt el az első körben mint támadó, de a további körökben majd kiegyenlíthetődnek az arányok. 

Ma este ugyanis jön a folytatás két újabb körrel, majd jön a harmadik nap. Igazi mérleget a csapatok draftjáról csak azután lehet mondani, ha minden választás ismert lesz- most még senki nem beszélhet "győztesekről". A drafton elért "pontozásos győzelem" értéke ráadásul amúgy is csekély, azért senki nem kap kupát...

0 Tovább

Trükkös videók

Mostanában sokat beszéltek egy középiskolás amerikaifocista videójáról, aki látszólag magának passzolja a labdát, és sikeresen el is kapja azt egy nagy sprint után. 

Ez konkrétan nem igazán lehetséges (egyébként sincs értelme, inkább csak az ügyesség demonstrációja lenne), ráadásul a labda repülésének ívét nem látjuk folyamatosan. Szóval inkább átverésnek látszik az egész, de léteznek nagyon is valóságos trükkvideók.

Hogy mi ezeknek az értelme? Egyszerűen felhívhatja magára a figyelmet egy karrierre vágyó fiatal, ha szerencséje van, és elkezdik sokan kattintgatni a videóját, ahol csak egy dolgot csinál, a specialitását- azt viszont nagyon jól.

Ilyen internet-szenzáció volt a norvég(!) Havard Rugland, becenevén Kickalicious, aki fantasztikus pontossággal lőtte a tojáslabdát egészen nagy távolságokra is. Aki megnézi a videót, nem lepődik meg rajta, hogy a semmilyen komoly játékosmúlttal nem rendelkező norvégot meghívták még NFL csapatok edzőtáborába is.

A jövő egyik reménysége lehet egy egyetemi játékos, Zach Smith, aki long snapper (ő a lába között hosszan passzolja hátra a labdát, ez egy igazi specialista poszt), aki azt demonstrálja, mennyire jó ebben a műfajban.

Aki nem csal, az nyerhet egy jobban sikerült videóval, felkeltheti a proficsapatok érdeklődését, de aki már tizenévesen is kamu felvételekkel akarja nem létező képességeit demonstrálni, az lehet, hogy hosszú távon is elvágja magát... Ráadásul roppant egyszerű ellenőrizni, ki mire képes: "Öcsi, itt a labda, passzolj és rohanj!" Szóval önveszélyes fegyver az internetes hírnévre törés.

Persze van olyan helyzet, amikor az ilyen videók már inkább elvártak. Tavaly decemberben Jamaal Charles is megosztott egy olyat, ahol ő dobja a labdát és saját maga kapja el. Ott is vitáztak arról, hogy kamu-e. De a Kansas City Chiefs sztárjának ez nem befolyásolja a szerződését- sőt, olyat is olvastam, hogy egy ügyes reklámról van szó, a cipő a lényeg a felvételeken.

Amit szabad Jupiternek...

0 Tovább

NFL menetrend 2014

Nyilvánosságra hozták a következő idény menetrendjét, az amerikaifoci csúcsligájának rajongói mostantól végképp erre koncentrálhatnak, válogathatnak az érdekesnek tűnő meccsek közül.

Magunk mögött hagytuk a tavalyi döntőt, és a hagyományokhoz híven a Super Bowl-győztes hazai meccsével indul a menet: a Seattle Seahawks a Green Bay Packerst fogadja. Szinte biztosan jó meccs lesz. Ráadásul 2012-es meccsük egy enyhén szólva is vitatott TD-vel dőlt el a Seahawks javárs...

Vannak olyan összecsapások, amelyek még azokat a szurkolókat is lázba hozzák, akik egyik érintett csapatnak sem szurkolói. Ilyennek ígérkezik a Chicago Bears és a Green Bay Packers találkozása, az utóbbi években meghatározóvá vált Seattle Seahawks- San Francisco 49ers párharc, a Baltimore Ravens és a Pittsburgh Steelers meccsei, de például a New England Patriots és a New York Jets parázs hangulatú mérkőzéseit is sokan nézik.

Lesznek még olyan pikánsnak ígérkező találkozások, mint a Patriots meccse a Denver Broncos ellen, Brady és Manning újból, sokadik alkalommal nézhet szembe. A denveriek Seattle-be látogatnak, és megpróbálhatnak visszavágni a Super Bowlban elszenvedett megalázó vereségért. 

Az NFC-ben szinte minden csoportban öldöklő küzdelem várható a rájátszásba jutásért, nagy izgalmakat ígérnek az olyan meccsek, mint az Philadelphia Eagles- Dallas Cowboys, a New Orleans Saints- Carolina Panthers, az Arizona Cardinals- San Francisco 49ers és így tovább. 

Mindez nagyon szép, csak egy probléma van: elég soká lesznek ezek a bizonyos meccsek. A rövid idény még csak hónapok múlva, szeptember 4-én kezdődik. Addig ugyan lesz még draft, aztán edzőtábor és előszezoni meccsek, de amikor már ismerjük a menetrendet, egyre inkább izgatottan várjuk a valódi tétre menő összecsapások. 

Sebaj, kivárjuk. Persze mi mást is tehetnénk?...

A részletes menetrend az NFL honlapján található.

0 Tovább

Balhés tavasz

Az amerikaifocisták a jelek szerint a pályán kívül "bizonyítanak", ami meglehetősen tipikus a holtszezonban. A San Francisco 49ers játékosai három ügyben is érintettek, ráadásul nem is kiegészítő emberek kerültek bajba.

A sztárstátuszba emelkedett fiatal irányító, Colin Kaepernick egy szexuális zaklatási ügybe keveredett. Erről egyelőre keveset lehet tudni, Kaepernick mindent tagad, és a sértett fiatal nő is csak annyit tud, hogy egy szállodában volt az irányítóval és két másik játékossal (egyikük a 49ers, a másikuk a Seattle Seahawks nem túl ismert elkapója), aztán kórházban ébredt. Hogy pontosan mi történt, majd a vizsgálat kideríti, ám azt tudjuk jól, a tengerentúlon ilyen balhék tettek már tönkre karriereket- és ezek azok az ügyek is, ahol a sértett némi pénzügyi kompenzáció fejében hajlandó "megbocsátani".

A 49ers remek linebackere, Aldon Smith egy reptéren okozott bonyodalmat. A még csak 24 éves játékos a pályán elsősorban a sackjeivel véteti magát észre, de azon kívül ittas és kábítószeres vezetés miatt került már többször bajba. A tavalyi szezon közben önkéntesen vonult be a rehabra, de úgy fest, ez egyelőre nem segített neki: Los Angelesben a reptéren bombával fenyegetőzött és azonnal letartóztatták. Nem kell magyarázni, mennyire ugranak a terrorizmus vádjára a hatóságok, és az ilyen ügyeket nem lehet egy kis pénzzel elsimítani, akár börtönbe is kerülhet Smith. 

Azt se feledjük, hogy a 49ers cornerbackje, Chris Culliver március végén elcsapott egy biciklist, majd segítségnyújtás nélkül tovább akart hajtani. Egy szemtanú állt elé, hogy ezt megakadályozza, és így várták be a rendőrséget. Ennek az ügynek is lesz még folytatása.

Ilyenkor a csapatok általában még kivárnak, mielőtt bármit tennének. Kétségtelen, addig ártatlannak kell tekinteni mindenkit, amíg a bíróság nem dönt, és lehet, hogy épp csak belekeveredtek valamibe véletlenszerűen- Kaepernick esetében ez könnyen előfordulhat például. Egy-egy efféle balhé előfordul a holtszezonban, de az, hogy egy gárda játékosai három ügyben is érintettek, nagyon nem jó ómen. Nyilván a 49ers edzője, Jim Harbaugh (aki mögött három egymás utáni évben elért NFC-döntő van, mégis komoly vitái vannak a klubvezetéssel), már nyilván szeretné, ha a közös edzések elkezdődnének, és beszélhetne a játékosaival. Nagyon könnyen kicsúszhat az irányítás a kezéből, ha néhány sztár ilyen ostoba módon esik ki a keretből. 

A helyzetet tehát valahogy kezelni kell, csak az a problémás, hogy amíg a vizsgálatok zajlanak, addig nem sokat lehet tenni. Sokan tartják úgy, hogy a 49ers az NFL második legjobb csapata, és a következő szezonban végre elnyerhetné a Super Bowl-t. Most tehát az a nagy mutatvány vár az edzőre, hogy egységet kovácsoljon az öltözőben, még a bajokból is erőt merítsenek. Volt már ilyenre példa a ligában, és ha Harbaugh valóban annyira jó, mint amilyennek tartják, akkor egy sikeres idénnyel ezt fényesen bizonyíthatja is.

Csak minél előbb kezdődjenek el az edzések, és a játékosok a labdával legyenek elfoglalva, ne a balhézással...

0 Tovább

Hirdetés

Sportfoglalkozás

blogavatar

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztorik, klasszikus videók és minden más a sport színes világából. Bekapcsolódni ér, akár olvasóként, akár hozzászólóként. Felmentést az kaphat, aki úgy dönt, ideiglenesen feláll a monitor elől és maga is belevág a rendszeres testmozgásba...

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Utoljára kommentelt bejegyzések

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />