Mostanában a korábbinál jóval többet mozgok, és még kifejezetten élvezem is. Visszagondolok gyerekkoromra, amikor állandóan csatangoltunk, bicikliztünk, fociztunk, és szintén élveztem. De a kettő között volt sok év, amikor inkább csak tespedtem. Most magamban arra keresem a választ: miért?

Az addig rendben van, hogy a tévé és az internet nem tartott minket otthon kölyökkorunkban, sűrűn rúgtuk a labdát a salakos pályán. Engem is elvittek úszni, tehát még ilyenre is volt példa. De ha erre az időszakra kellene jellemző példát mondani, akkor az jut eszembe, hogy az úszást is edzésjelleggel, üvöltözéssel, túlhajszolással kellett csinálni, amit nem szerettem. Még kissrácok voltunk, elmentünk jelentkezni egy focicsapathoz, ott meg azt mondták, 12 évesen ehhez már öregek vagyunk, minden nélkül hazaküldött. Az edző nyilván jobban értett hozzá, kollégáival együtt, és ennek a szemléletnek a kiváló eredményeit láthatjuk viszont a magyar profiligában...

From Flickr by Alex Lecea

Szóval már gyerekként is valamiért abba ütközött az ember, hogy a testnevelés csak lötyögés, és bármit kezdene sportolni, azt nem lehet csak úgy, örömből űzni, mert edző van meg keménykedés. Nem ad semmi sikerélményt az ilyen, az ember inkább csak alázásokat gyűjt be, és ha látható, hogy nem lesz belőle olimpiai bajnok, tesznek róla, hogy elmenjen a kedve az edzésre járástól.

Középiskolában pedig már "nagyok" voltunk, nem vettük komolyan a testnevelést. Igaz, a tanár sem volt partner. Szertornát erőltette- természetesen azért, hogy versenyekre lehessen járni. Na, erre nem sokan voltunk vevők. Páran gyúrni kezdtek, amikor jelentkeztek a tanárnál, hogy kislabdadobás helyett mennek le az iskola pincéjébe a terembe, jött a pattogás, hogy a tanterv meg minden. "Akkor beteg vagyok", volt erre a válasz. Szóval ami azokban az években folyt, már senkinek nem csinált kedvet semmihez. Az egyetemen pedig arra se emlékszem, volt-e bármi elvárás, adódtak-e lehetőségek.

Innen szép nyerni! Évek teltek el úgy, hogy csak tévében láttam sportot. Kedvtelésem lett a búvárkodás, de ott meg jobban szeretem a nyugis, nézelődős merülést, mint a sok úszást. Ha választ kéne rá adnom, miért is nem bicikliztem, futottam, túráztam pár évvel ezelőtt, nem tudom rá a választ. Nem akarom a régi tapasztalatokra fogni, amikor a sport sokkal kevésbé adott örömöt, mint kudarcélményt. Megtörtént, rendben, de annyi eszem lehetett volna, hogy rájöjjek magamtól, adhat a mozgást mást is.

Mindenesetre nem fogom fel tragédiaként, hogy így alakult. Ez van, ettől még itt vagyok, és az utóbbi hónapokban sikerült megint felfedezni a mozgás örömét. A baj az lenne, ha még nyolcvanéves koromban is csak töprengenék ezeken a dolgokon. Remélem, a mai fiataloknak, tévé és internet ide vagy oda, a sport inkább élmény lesz, mint kötelező, letudandó feladat, és akkor nem hozzám hasonlóan, öreg fejjel kell felfedezniük, mi ebben az egészben a jó...

From Flickr by Robert Couse-Baker