Sportfoglalkozás

Egy edző kikelt az elsősorban magukat futtató sztáredzők ellen.

Manapság mindenki rettentően ért az egészséges életmódhoz (e sorok írója nemkülönben, természetesen). A mindenféle weboldalak is tele vannak botcsinálta fitneszszakértőkkel- ők korábban talán zenéről vagy divatról írogattak kis cikkecskéket, aztán amikor trendi lett a mozgás, akkor ezt a feladatot kapták a szerkesztőtől. A hírességek is rendszeresen osztják meg a tornázós, sportolós szelfiket, hadd lássa mindenki, milyen fontos ez számukra. És vannak azok a fitneszcelebek, akik rengeteg inspirálónak szánt képet, gondolatot ömlesztenek mindenhova, és persze rendszeresen jelennek meg edzős videóik.

Azon a jelenségen el lehet gondolkodni, kontraproduktív-e a mindig hibátlan vigyorral feszítő csajok instagramját nézni. Vannak olyanok mint a yogapractice, ahol döbbenetes pózokban vannak "jógik"- túl jók a képek, túl csinosak a csajok, és az egyszerű emberfia tudja, ezeket ő soha az életben nem fogja megcsinálni. Aztán egy-két klikk és kiderül, hivatásos táncosnők, tornászmúlttal rendelkező sportolók pózolnak, akik hozzánk képest egészen más háttérrel rendelkeznek, és a trendiség miatt váltottak a jógaguruságra.

Mindezzel egyébként nagy tragédia nincs. Akit érdekel, nézi, akit nem érdekel, nem nézi. Az okos ember megérti, hogy nem máshoz kell magunkat mérni, hanem csakis a saját fejlődésünk számít. A menő képek inspirálhatnak, vagy szimplán csak jó nézni őket- de bármit gondoljunk, az ne befolyásoljon abban, hogy időnként felvegyük a mackónadrágot és lemenjünk kocogni.

Viszont az edzősztárok videós programjai kapcsán már felmerülnek a kérdések, mennyit érnek. Egy korábban komolyan focizó, ma edzőként dolgozó hölgy, Erica Suter a napokban vetette fel a kérdést, kinek kellene hinnünk: a profi vagy a sztárolt edzőknek? És az ő válasza egyértelmű erre a kérdésre.

Suter szerint a nap mint nap valódi emberekkel foglalkozó edzők, akik versenyszerűen sportolókkal, nagymamákkal, pocakos menedzserekkel is képesek dolgozni, egészen más ligában vannak. A képernyőkön széles vigyorral, harsányan kiabálva lelkesítő fitneszcelebek teljesítményét nem tartja sokra, látja a hibákat, a tévedéseket. Meg kell jegyezni, abban kétségtelenül igaza van, hogy időnként olyan hírességek kapják tornavideók főszerepét, akik népszerűsége miatt jól eladhatóvá válik az olcsón forgatott film, de valójában csak próbálják követni a más által kitalált koreográfiát. Többen utólag be is vallották, hogy közük nem volt soha a sporthoz.

Ránézésre elég nehéz eldönteni egy laikusnak, egy videó (és annak sztárja) hiteles-e vagy sem. Sutert rettentően zavarja, amikor azzal reklámoznak valami tingli-tangli ugrálást, hogy ezzel tartják magukat karban a profik, miközben azok valójában sokkal összetettebb, sokrétűbb programot követnek. Azon is felhúzza egy rutinos edző a szemöldökét, amikor rég ismert módszereket próbálnak forradalmi újdonságként eladni. 

Suter szerint elég megnézni a hiteltelen fitneszcelebek oldalait: ha gondosan beállított képeken pózolnak feszes cuccokban, ha a képek jelentős részén csücsörítős szelfik vannak, ha szponzoraik vagy saját márkájuk termékeit reklámozzák, akkor fogjunk gyanút. Ő úgy fogalmaz, a sztárok inkább saját brandjük építésével foglalkoznak, a profi edzők pedig a vendégeikkel. 

Nekem nem fáj az, hogy valakinek ez színtiszta üzlet, de hirtelen beugrott pár olyan edző, aki az ismerőseim között van a Facebookon, és akit elég hitelesnek gondolok. Valóban nem a szelfijeikkel van tele az oldaluk, sokkal több az olyan fotó, ahol mindenféle korú és edzettségi állapotú vendégükkel dolgoznak. És büszkék arra, amikor valaki sokat fejlődik a munkájuknak köszönhetően.

Persze mindenki azt néz amit akar és annak hisz akinek akar. Nem gondolom, hogy vége van a világnak, amikor valaki egy csinosabb fitneszcelebet követ, de azért legyen gyanús, ha valaki magamutogatóbbnak, önimádóbbnak és felszínesebbnek látszik az instagramon mint Kim Kardashian vagy Paris Hilton. Elgondolkodhatunk rajta, valóban ők jelentik-e számunkra az igazi inspirációt a beállított fotóikkal, reklámjaikkal, közhelyes idézeteikkel.

Vagy esetleg inkább azokra figyelünk oda, akik az edzéseken segítenek nekünk, korrigálják a hibáinkat, biztatnak és velünk örülnek, amikor sikerül magunkhoz képest fejlődni, jó irányba változni. Ők azok, akik meg tudnak győzni arról, az edzés része az, hogy keményen megküzdünk az eredményekért. Mert az nem olyan, mint amikor a profi fotós stáb megörökíti valaki stylist által beállított pózát, hanem inkább a verítékről és a könnyekről szól.

És mégis megéri! Nem zárom ki, hogy valakit egy fitneszceleb inspirál egy kis mozgásra, de az biztos, hogy nagy csalódás lesz, amikor a két hét alatt látványos változást ígérő tornavideó pár végigcsinálása sem csinál a lelkes kezdőből bombanőt. Szóval egyszerűen kezeljük helyén a dolgokat: az egyik (ön)marketing, a másik meg a valóság rögös, de végül sok örömet, eredményt hozó útja.