Újabb pekingi érmesek buktak meg, miközben a riói vizsgálatokról is furcsákat hallani.

Nemrég írtam Ben Johnson hírhedt balhéjáról. Azt az esetet egy lap úgy idézte fel, hogy a sprinter beszennyezte a sportot- arról szemérmesen hallgatva, hogy a döntőben résztvevők többsége valamikor karrierje során szintén adott pozitív mintát. Nem csak ő élt ilyen szerekkel, csak épp a legrosszabbkor bukott meg.

Azért az az olimpia két évtizede volt, azt hihetnénk, komoly fejlődés volt. Volt- de úgy fest, elsősorban visszafele tudunk tekintgetni. Most azt olvasom, sorban veszik el Pekingben jól szereplő súlyemelők, birkózók, atléták érmeit, mert tiltott szerekhez nyúltak. Mit is mondhatnék, így nyolc év elteltével tulajdonképpen kinek és milyen elégtétel ez? Persze, vegyenek tőlük vissza mindent (ha lehet), de ettől még ez olyan hír, aminek örülni nem lehet.

Ám eszembe jut az orosz sportolók tiltakozása a kizárások ellen, és ha azt nézzük, mennyi sportolót zárnak ki utólag, lehettek volna még bőven érintett nemzetek. Lenne itt még kit kizárni...

Azt mindenesetre jelzik ezek az utólag átírt eredménysorok, hogy az élsportot teljesen átszövi a doppingolás. Ha most elővennénk az olimpiák döntőinek eredményeit, és mellétennénk a jelenleg ismert állapotot (fontos, hogy jelenleg ismert, mert lehetnek még lebukások), pár sportágban mintha különböző versenyekről lenne szó, mert egy név se stimmelne.

De azt hihetnénk, ez a múlt, azóta mindenki mindenre jobban odafigyel, adminisztrációs okokból nem menekülhet meg egy csaló sem. Vagy mégis? Már azt feszegetik, Rióban egyszerűen nem álltak rendelkezésre a szükséges feltételek, a tervezett vizsgálatoknál csak kevesebbet tudtak végrehajtani, bénáztak a vizsgálatokkal, az azonosítással. Még segítőből sem(!!!) volt elég, aki vizsgálatra kísérte volna a sportolókat.

Hát ez olyan, mint egy rossz vicc. Elképesztőnek tűnik az, ahogy ma az olimpiarendezés kinéz: több olimpiánál felmerült, hogy már az odaítélésnél korrupció volt, a költségvetések mindenhol elszálltak az egekbe, de ha még a dopping elleni harc alapvető feltételeinek biztosítására futja, akkor mi a fenére költöttek annyit? 

Azt se tudom, hogy elkeserítő vagy felháborító, ahogy újabb doppingdominók dőlnek- buknak sportolók, sporvezetők, ellenőrök ilyen vagy olyan téren. Egyre nehezebb szép olimpiai eszmékben hinni. És azt sem mondhatnánk, legalább mi, magyarok arra lehetünk büszkék, hogy a mi sportolóinknak sose volt doppingügye. Dehogynem! Ahol élsport van, ott dopping is lehet, kontinenstől függetlenül. 

Kezdem azt hinni, ez a kései lebukások irányítottak. Megvan az eksztázis, a néző örül a helyszínen, örül a képernyő előtt, lehet beszélni a nagy eredményekről, a rekordkról, a bajnokokról. Aztán majd pár év múlva kiderül, az nem úgy volt, ahogy tudtuk. És az ember hülyén érzi magát: most mit gondoljak mondjuk Lance Armstrongról? Éveken át példakép volt, most meg gazember? Nagy csalódás, de egyszerűen nehéz magunkat átprogramozni, nem tudjuk elhitetni magunkkal, hogy már annak idején is tudtuk, csaló.

És kicsit fél az ember, a mostani ikonokért rajonghatunk-e őszintén, nem fogunk-e egyszer óriásit csalódni?...