Lassan a sportban is hozzászokunk a terrorhoz, és ez elég elszomorító.

A Bajnokok Ligája hétközi fordulójában felkaptuk rá a fejünket, milyen könnyen győzte le a Juventus a Barcelonát, vagy hogy meglőtte századik európai kupagólját Cristiano Ronaldo, de a legdurvább történés mégiscsak a Dortmund csapatbusza elleni támadás volt. Ugyan csak egy játékos, Bartra került kórházba, ám utólag kiderült, ha kicsit is máshogy alakul, sokkal súlyosabb következményekkel is járhatott volna a robbanás.

Ám az üzlet pörög tovább: aznap nem léptek pályára a csapatok, de másnap le kellett játszani a meccst. Ez valóban olyan, mint a modern gladiátorjátékok: könyörtelen világ, ahol a játékosokat ért sokk csak afféle legyintésre érdemes apróság. 

Pedig gondoljunk csak bele, itt a dortmundi futballcsapatot egy célzott bombatámadás érte, volt, aki meg is sérült. Azt hiszem, a legtöbbünknek hasonló eset után pár szabadnap járna, s a futballisták is emberek. Persze, sok pénzt keresnek azzal hogy labdát kergetnek, a Bajnokok Ligája meg gigabiznisz, de megrázkódtatást nem gyógyítanak a dollárkötegek. 

Vagy mégis? Az UEFA szerint elég egy nap, és mindenki kipihenheti a fáradalmakat. Vajon milyen tragédia kell ahhoz, hogy akár egy hetet is kapjon egy csapat?... 

A történetnek persze két oldala van. Miközben az ember sajnálja a sokkon alig túllendülő sportolókat, akiknek pályára kell lépni, hiszen ezt diktálják a "nagyobb érdekek", van itt egy másik dolog is. Mert azért az is üzenetértékű, hogy a terroristák erőfeszítései ellenére az élet megy tovább. A repülőgépek felszállnak, az emberek dolgoznak, a meccseket lejátsszák. 

És ez persze már nem a sportról szól. A sport csak azért kerül most szóba, mert már az is az életünk része, mindennapjaink szórakozása. Érintett tehát a terrorizmusban is- sajnos. És miközben mélységesen megértem a dortmundiak utólagos felháborodását az eljárás miatt, mégiscsak az bújkál bennem, erőt mutatunk a pokolgépet fabrikáló gazembereknek. Nem csak a meccsre magára gondolok, hanem arra is, hogy a dortmundiak a plusz egy éjszakára befogadták az ellenfél szurkolóit. Mert csak a nézőtéren ellenfelek, nem ellenségek.

Nem azt mondom, hogy ettől fognak megszűnni a terroristák akciói, de valahol azért jó arra gondolni, elterveztek valamit, és talán pár hét múlva nem is nagyon emlékszünk rá. A robbantó pár évtizedig rohad a börtönben, mi meg élünk tovább. A terrorfenyegetéssel nem jó együttélni, de azzal sem, hogy nap mint nap történnek közlekedési balesetek vagy mindenféle bűncselekmények. 

Talán a sport kovácsol minket össze, tesz minket erősebbé. Mert hiába néz ki úgy mostanság- ez mégsem csak kizárólag a pénzről szól.