A 48 csapatos lebonyolítás kapcsán felmerül az ember fejében pár gondolat.

A FIFA villámgyorsan megszavazta az újdonságot, hamarosan másfélszeresére duzzasztott mezőnnyel rendezik majd a világbajnoki döntőket- majdhogynem a tagországok negyede eljuthat a végső szakaszba. Infantino nagyon beleállt ebbe az ötletbe, már azt is tudjuk, hármas csoportok lesznek az első körben, és eltörlik a döntetlent is, de azért akad még pár kérdés.

Az a felvetés több mint jogos, hogy a mennyiség átcsap minőségbe elv fociban sem fog működni. Ha a magyar első osztályt kibővítenék 24 csapatosra, sokkal jobb lenne a színvonal? Ugyan már. Ki fog kerülni rengeteg olyan csapat, ami azért nem fog nagy közönséget vonzani. Szurkolói, rendezői, nézői oldalról is kihívás lesz az, ha mondjuk összeáll egy Etiópia, Észtország, Malajzia csoport. Gondoljuk el azt a várost, aki azért épít stadiont, hotelt, hogy aztán ez a három csapat és azoknak a vélhetően nem túl nagy számban érkező drukkerei jöjjenek oda. Mert két meccs kedvéért nem biztos, hogy ugyanannyian utaznak el a világ túlfelére. Azt meg mind tudjuk, hogy tévénézőkre ezek a csapatok nem nagyon számíthatnak.

A lebonyolítás sajátossága, hogy ha az a csapat, ami az első két körben pályára lép, a harmadik kör meccsének vajmi kevés a tétje. Lehet ugyan számolgatni, kivel kerül így össze valaki az egyenes kiesésben, de ez azért felettébb elméleti kalkuláció, sokkal jobban megérheti pihentetni a legjobbakat. Két B-csapat súlytalan meccséért kevesen fogják bekapcsolni a tévét.

Az, hogy eltörlik a döntetleneket, és azonnal a lefújás után jönnek a tizenegyesek, meglehetősen futballidegen ötlet. Egyrészt megvan ennek egy lutrifaktora, de mivel normál esetben ez egy végső döntési eszköz, komoly téttel bíró meccseken, ha egy-két ilyen párbaj van egy tornán, belefér. Na de szinte üzemszerűen? Kapuralövés nélkül nyerhető a meccs, ha valaki beássa magát a tizenhatoson, és aztán bízlik a mázlijában. Nincs mese, a kiscsapatok igazi bunkertaktikával lépnek majd pályára.

És mivel valaki mindenképpen győz, a csoportok felében az első két kör után lesz csapat, aki mind a két meccsét elveszítette, tehát a fentebb már vázolt helyzet áll elő, azaz a harmadik kör meccsének nem lesz valódi tétje.

Na de mikor van tétje? Körbeveréskor. Eddig ilyen esetekben a gólkülönbség döntött. A tizenegyesek viszont ezt is a feje tetejére állítják. Beleszámítanak a tizenegyesek a gólkülönbségbe? Ha igen, hogyan? Tegyük fel, három meccsen három 0-0 döntetlen születik, utána mindegyik csapat nyer egy tizenegyespárbajt. Jelenleg ez úgy működik, hogy ha az egyik csapat előnye behozhatatlanná válik, az öt rúgás már végig sem megy.

Gólkülönbség viszont csak úgy számolható, ha mindenki mindet végigrúgja, azaz hiába vesztette el már az egyik csapat a párbajt, a következő játékosoknak is oda kell állni rúgni- a győztes nem ünnepelhet, a vesztesnek meg felesleges cécó. Ha a tizenegyeseket összevonják a rendes játékidő góljaival, meglehet, hogy egy 2-0-s győzelem kevesebbet fog érni, mint egy 0-0 után 4-1 arányban megnyert tizenegyespárbaj. Tényleg nem sok értelme van megszakadni a rendes játékidőben.

Tulajdonképpen nem is tudja az ember, egy ilyen furcsa lebonyolításnál mi lenne a bosszantóbb: ha a felduzzasztott mezőnyben súlytalan meccseken pottyantanák ki a komoly csapatok az első kör pofozógépeit, vagy az, ha csak védekezésre és tizenegyesrúgásra készülő csapatok ejtenék ki a szép focit játszókat?

És akkor még ott vannak a szervezési kérdések: 48 csapat, 48 szurkolótábor. Előbbi játékosokkal, vezetőkkel együtt mondjuk 40-50 fő, utóbbit elképzelni sem lehet. A világ érdekelt országainak negyede(!!) érintett, ez így már olimpiákat idéző sokaság. Nem zárhatom ki, hogy jól sül el az ötlet, de egyelőre több bennem a kétely. Mindig, mindenki létszámot növel a fociban, legyen több csapat az EB-n, a BL-ben, világbajnokságon, de bevallom, az EB első köréből nem kevés meccs van, amit fel sem tudok idézni, BL-csoportkör dettó. A legutóbbi világbajnokság számos csapatára nem is emlékszem egyáltalán.

És nyugodtan legyünk őszinték, az Izland-Magyarország döntetlenjét is csak ebben a két országban tartják számon. Akkor és ott persze lehetett neki örülni, de a nagy felhajtás elsősorban annak szólt, hogy évtizedek óta komoly tornák közelében sem voltunk- ha a szívünkre tesszük a kezünket, mind tudjuk, a 16-ba eljutás nem mérhető az Aranycsapat eredményeihez. 

Lehet, hogy így is megéri a 48-as létszámemelés, sőt, ettől éri meg igazán. De ettől még igazi varázslatot, nagy élményeket továbbra is a legjobb 8 között várhatunk minden tornán, vagy még inkább az elődöntőkben, döntőkben, ahol nagyszerű csapatok feszült meccseken csapnak össze. A többi mind csak üzlet, taktika, kavarás- szurkolóként az ilyesmiért nem tudok lelkesedni.