Élőben nézni NFL és NHL meccseket felejthetetlen élmény.

Az igazi sportrajongó tudja, hogy szurkolni, igazán lelkesedni a helyszínen, élőben lehet, ahol karnyújtásnyira tőlünk zajlanak az események. Amikor abban a szerencsében volt részem, hogy Floridában tölthettem egy kis időt, szétnéztem a sportesemények közt, és vettem jegyet amerikaifoci- és hokimeccsre is.

Mielőtt részletekbe mennék, leszögezem, ez a bejegyzés nem arról szól, hogy minden ami az Egyesült Államokban van, ezerszer jobb, mint ami itthon megtapasztalható. Nekem fantasztikus élményeim fűződnek magyar focimeccsekhez is, sőt, a kedvenc magyar klubhoz ezer szállal több köt, mint bármelyik NFL-csapathoz. Én most arról írok, hogy milyen az amerikai módi, s miért tud az is magával ragadni- s persze arról is szót ejtek, mi az, ami számomra érthetetlen.

Az NHL meccs volt korábban: a Florida Panthers és a New York Rangers játszott nagyon izgalmas meccset (hosszabbítás után 5-4-re győzött a Rangers). A közel húszezres csarnok nem telt meg teljesen, de azért jó volt a hangulat, a mérkőzés leállásakor, a szünetekben mindig jött a zene, mutogatták a nézőket, óriási üdvrivalgást kapott a vendégként meghívott veterán katona. És közben egy kórház onkológiai osztályának is gyűjtöttek, pólót lehetett vásárolni, ebből csak ezen a meccsen több tízezer dollár gyűlt össze. (A kivetítők sarkában gyakran feltűnt a számláló.)

Egészen magasan ülve is jól látszott a pálya, és a négy oldalra néző hatalmas kivetítőn láthattuk a lassításokat. Mint ahogy arrafelé szokásos, nagyjából harmadannyi parkolóhely van, mint ahány néző a hely befogadóképessége. Ez például a magyar stadionépítések óriási hiányossága, a legújabb arénák is alig megközelíthetőek autóval. Nagyon profin oldják meg a gyors ki- és beléptetést, látszik, hogy fel vannak készülve ekkora tömegek kezelésére.

Az ember azt hinné, egy NHL-mérkőzésnél nem tud annyival többet tudni egy NFL-összecsapás- hát ez óriási tévedés! A Miami Dolphins az Oakland Raiderst fogadta, nagyjából 65 ezer ember előtt. Már a parkolóban meghökkentem, amikor megláttam a csak filmekből ismert parkolós-meccsnézős bulit, a sörsátrakkal, a kocsik végébe kitett tévékkel. 

A stadionban mozgólépcsők vittek a különböző szintekre, benn óriási volt a hangzavar, szólt a zene, táncoltak a cheerleader lányok, aztán jött a himnusz, amit felemelő volt ilyen körülmények közt hallgatni. A Hard Rock Stadium négy sarkában is volt óriási képernyő a lassításoknak, remekül követhető volt minden történés ennek és a közvetítőknek köszönhetően. A félidőben látványos tűzijátékkal kísért show következett, aztán ment tovább az egyébként szintén izgalmasra sikeredett meccs, amit 27-24-re nyert a Raiders. Mindezt úgy, hogy egymástól semmilyen szinten nem voltak elválasztva a két csapat szurkolói, ott ültek békésen a szomszédos székeken. 

Ha egyetlen dolgot kellene kiemelnem, ami viszont számomra teljesen érthetetlen, az az, hogy a nézők a meccs vége előtt jóval elkezdenek hazaindulni, akkor is, ha még nincs lefutva minden. A Dolphins sorsdöntő támadásba kezdett az egyenlítésért, és amikor az utolsó touchdown-t megszereztek, a stadion fele már kiürült. Én afféle régimódi szurkoló vagyok, és hiába tudom, lassabb lesz a hazajutás, maradok a meccs végéig, megtapsolom a csapatom, bármi is az eredmény. Hát ez Amerikában szemmel láthatóan nem szokás.

Ettől eltekintve sportrajongóként fantasztikus programként éltem meg a két profiliga meccseit, és ha legközelebb arra járnék, a kosárlabdát sem hagynám ki. Tudom, hogy odakinn mindent az üzlet mozgat, és ez bizony a jegyek borsos árában is tükröződik, de cserébe szolgáltatnak is. Azt gondolom, a mi szurkolói hozzáállásunkban van, ami számomra szimpatikusabb, de mi is eltanulhatnánk tőlük dolgokat szervezésben, rendezésben. És csak javasolni tudom mindenkinek, akinek lehetősége nyílik rá, nézze meg személyesen, élőben a profiligákban játszó sztárokat, élje bele magát a remek hangulatba, kóstoljon bele kicsit így is az amerikai az életérzésbe!