43 éve ezen a napon rendeztek először a szélesebb közönség által is látható férfi-nő teniszmérkőzést.

tenisz

Bobby Riggs és Margaret Court mérte össze a tudását a pályán 1973. május 13-án, a pénzdíjas mérkőzést még a televízió is közvetítette. Riggs akkoriban 55 esztendős volt, a harmincas-negyvenes években számított a férfi tenisz sztárjának, és híres volt arról, hogy lekicsinylően beszél a nők játékáról.

Ellenfeléül eredetileg a kor leghíresebb női teniszezőjét, Billie Jean Kinget szerette volna, ám ő nem állt kötélnek. Helyette jött Margaret Court, akire talán ma már kevesebben emlékeznek, de ő is roppant eredményes versenyző volt, pályafutása alatt 24 jelentős egyéni címet nyert el, és párosban is volt bőven Grand Slam-verseny győzelme.

Úgy tartják, a Riggs hazai pályáján tartott mérkőzés előtt borítást cseréltek, ami így lassabbá vált, és ez nem kedvezett a más stílusú női teniszezőnek. A taktikusan játszó Riggs sikeresen törte meg Court ritmusát, és végül 6-2, 6-1 arányban győzött. Elemezgették, ki mennyire vette komolyan az inkább látványosságszámba menő bemutatómeccset, de Riggs elégedetten kürtölhette világgá sikerét. A diadalmaskodó férfi ismét kihívta Billie Jean Kinget, és ő ezúttal igent mondott.

tenisz

A nemek csatájának második felvonását már semleges pályán játszották, és az energikusan, gyorsan, keményen játszó King leggyőzte Riggset, akinek magyarázkodnia kellett a meccs után. A sokakat meglepő végeredmény miatt utólag pletykák reppentek fel, hogy Riggs direkt a saját vereségére fogadott. Ezeket soha nem támasztotta alá senki tényekkel, és a vicces az, hogy nem is számít, így volt-e.

Egyetlen dolog volt csak biztos: King győzelmétől volt hangos a sajtó. Az állandóan a nők egyenlő megítéléséért küzdő King ezzel a bemutatómeccsel többet tett versenyzőtársaiért, mint bárki más. Riggs halálakor Billie Jean King maga is elmondta, hogy hálás egykori ellenfelének, mert talán akaratlanul is az ő ügyüket szolgálta. 

Viták természetesen azóta is vannak, valóban össze lehet-e mérni a férfi és női teniszezőket. Azért az szinte biztos, hogy a két aktuális ranglistavezető összecsapásán a férfi diadalmaskodna. A nemek csatájának hirdetett mérkőzéseken mindig volt valami amivel a nőknek kedveztek, Riggs például lényegesen idősebb volt, mint az aktív versenyző King, Jimmy Connors és Martina Navratilova meccsén pedig nem ugyanazok a szabályok vonatkoztak a két játékosra.

És ugyan az egyenjogúság szép dolog, ám talán kevésbé lovagolnának ezen a témán, ha nem nagy pénzekről lenne szó: manapság már a legtöbb versenyen azonos díjazásért játszanak nők és férfiak. A rajongók pedig majd eldöntik maguknak, melyiket nézik szívesebben.

tenisz

Hiába telt el annyi év, a nemek csatájára még mindig emlékeznek. Billie Jean King már akkor azzal viccelődött, filmet kellene belőle csinálni- nos, más is így gondolta, mert 2017-ben megnézhetjük, Hollywood miként dolgozza fel a sztorit. A főszerepekben Emma Stone és Steve Carrell látható majd. Vajon ennek kapcsán majd az a vita lángol fel, hogy a női és férfi színészek miért nem kapnak egyenlő sztárgázsit? Érdekes fordulat lenne...